Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Arculatterv.-szakdolgozat

kreisyx
Létrehozva: 2010. január 5. 10:57

Sziasztok!

 

Belecsöppentem egy két éves képzésbe, ahol valójában nem tanítottak semmit nekünk. Viszont most írni kell a szakdolgozatot. Arculattervezés témakört választottam barátnőmmel, mert ez tűnt a legegyszerűbbnek. De a konzulensünk azt mondta, hogy nincs is szakirodalom hozzá, meg hogy elég szar téma.

Szeretném kérni, hogy ha valaki tud segíteni, vagy van olyan ismerőse, aki esetleg adna tippet, hogy merre induljak el benne, azt nagyon megköszönném.

 

Nagyon fontos lenne bármilyen segítség, útmutatás.

 

Köszönöm

  1. 2018. március 9. 15:3729.

    Sok sikert!

    előzmény:
    market-ing (28)
    2018-03-04  19:58
  2. 2018. március 4. 19:5828.

    Köszönöm a jótanácsokat, mindenképp meglátogatom a könyvtárat 😊

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (27)
    2018-03-04  18:44
  3. 2018. március 4. 18:4427.

    Egyébként pl. nálunk a könyvtárból ki lehetett kérni a régebbi szakdolgozatokat inspirálódás illetve forrás gyanánt.


    Ahhoz, hogy ki tudj találni kutatást, lehet, hogy segít, ha már egy szintig beleásod magadat a témába - másrészt témája válogatja, hogy milyen kutatást érdemes hozzá csinálni pl. kérdőíves vagy mélyinterjú stb.


    Kutatásmódszertanról is érdemes olvasgatni valami alapművet, ha nagyon nem tudsz elindulni.


    Szokták ajánlani Umberto Eco. Hogyan írjunk szakdolgozatot? c. könyvét is.

    előzmény:
    market-ing (26)
    2018-03-04  16:51
  4. 2018. március 4. 16:5126.

    Sziasztok!


    Most vagyok végzős az egyetemen és szakdolgozat témát kellene választanom. Nagyon el voltam veszve ezért keresgéltem az interneten és rábukkantam erre a fórumra. Már rengeteg ötletem volt szakdolgozat témának, de egyikre se tudtam kitalálni pontos kutatást. Tudom, hogy ez már nagyon régi téma, de ha még olvassátok esetleg és tudnátok bármilyen formában segíteni nekem nagyon hálás lennék. Ha esetleg elküldenétek a szakdolgozatot és inspirációt nyerhetnék belőle vagy lenne egy mintám egy vázlatom, az lenne a legjobb, de tényleg bármilyen segítségnek nagyon örülnék. 


    Üdvözlettel: egy reményvesztett egyetemista 


    U.Í.: nem szeretném megadni az email címem, de beállítottam az értesítéseket, látni fogom ha valaki megkeres és felvenném vele a kapcsolatot privátban 

  5. 2017. augusztus 6. 20:0725.

    Figyu arculattal kapcsolatban, ha kell tanácsadás, van egy szuper csapat aki szívesen segít ha elakadtál, és az első alkalom azt hiszem ingyenes, de írj nekik: www.seedless.hu


    Sokmindent tudnak videótól, honlapon át de a főprofiluk arculati tanácsadás, a bátyámék haverjai, hivatkozhatsz rám.


    Remélem segít.


    Krizsó Szilvi

  6. 2012. február 26. 11:1524.

    Kedvas cactusgirl!

     

    Remélem,olvasni fogod még a topicot. Most én is abban a cipőben járok,hogy beleválasztottam egy filmnapok arculatának elkészítésébe szakdogaként és fogalmam sincs,hogy hogy kell. Rengeteg hasznos infó van a topicban, örülök,hogy rátaláltam -meg rád:) Szeretném elkérni a szakdogádat (remélem,még megvan) ha nem túl nagy probléma. Megtennéd,hogy elküldöd nekem a darksoul.90@freemail.hu">darksoul.90 ((kukac)) freemail ((pont)) hu -ra? 

     

    Előre is hihetetlenül köszönöm az életmentésedet:)

    előzmény:
    cactusgirl (11)
    2010-01-05  11:31
  7. 2011. január 21. 16:2723.

    Töltsétek ki kérlek maximális odafigyeléssel! Csak 10 kérdés, és sokat segítenétek vele! :) Előre is köszönöm :)

     

    http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/402716165/ 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  8. 2010. január 11. 10:3622.

    Újabb kérdőív, ami rátok vár! Köszi

     

    www.kerdoivem.hu/kerdoiv/286491158/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2010. január 9. 09:3721.

    Nem mindegy, hogy gazdasági képzésben veszel rész, vagy mondjuk tervező grafikusnak tanulsz. De mindkét esetben kiválaszthatsz 1 céget vagy ugyanazon a területen mőködő 2-3 céget és elemezheted az arculatot, összehasonlíthatod.

    előzmény:
    kreisyx (1)
    2010-01-05  10:57
  10. 2010. január 8. 23:3620.
    Talán ha kérted volna...
    előzmény:
    kreisyx (18)
    2010-01-07  16:44
  11. 2010. január 7. 16:4619.
    Köszönöööööööööööm... te ráéreztél igazából mi a gyíkom. Tervezgetem. Logot azt csináltam, de a tanár leszólta, hogy ez nem jó, ezt nem igy kell. Ez neki túl szigorú, meg ilyenek. nem tudom hogy miért nem lehet az amit én csináltam, pedig hát 2 szin... tehát kivitelezhető mindenféle szempontból.
    előzmény:
    Barbi003 (17)
    2010-01-06  03:35
  12. 2010. január 7. 16:4418.
    de nekem nem lett elküldve pedig én is csak megnézném... szóval
    előzmény:
    vérmatska (16)
    2010-01-06  03:03
  13. 2010. január 6. 03:3517.

    Szia, nem tudom ki mit irt eddig, nem olvastam vegig...

     

    amit en javasolnek.

     

    1. marketingkommunikacio

    roviden, tomoren, kinek, meirt, mikor, hogyan....stb. fobb pontjai...par bemutato sor rola.

     

    1.1 arculat

    mi az, kinek,miert hogyan...stb...

     

    1.1.1 logo

    mire jo, mit mutat, szimbolizal....

     

    1.1.2 cegtabla

    mikor, mibol, hogyan, ....

     

    1.1.3 ...stb. levelpapir, ceges polo, boritek, ceges auto, ceges kirakat, uzletek, hol miert merre, mennyi, nyitas...prospektus......stb

     

     

    en egyes reszeket ugy vezetnek fel h elmelet majd kitalanek egy ceget, pl. amihez ertesz, ami te kedvelsz. tolem kototu marka is lehet, v sminkkeszlet, vagy fuggonybolt.....es azt mutatnam be..... kellenek kepek, tervezes lepesei, tobb fajta logo mire eltalalod az igazit, mutasd be lepesrol lepesre, ha valtoztatsz indolkold h miert mit es mire...stb...

     

    elmelet+ cegeden bemutatas. majd kovetkezo fejezet... :)

     

     

     

    előzmény:
    kreisyx (1)
    2010-01-05  10:57
  14. 2010. január 6. 03:0316.
    Ha megtalálod a szakdogát, elküldenéd nekem is? Nem konkrét célra kell, csak érdekel.
    előzmény:
    cactusgirl (11)
    2010-01-05  11:31
  15. 2010. január 6. 03:0115.

    Szerintem írhatsz az arculattervezés lépéseiről; biztos találni hozzá leírásokat a neten, de józan ésszel is végiggondolhatod, pl. "hogyan és mit egyeztessünk a klienssel". Lehet benne színelmélet - melyik szín milyen érzést kelt az emberben (pl. a kék a tisztaságot, letisztultságot érzékelteti, a narancssárga mozgalmas, vidám stb.), és ebből kiindulva milyen típusú cégnek milyen színek ajánlhatók.

    Milyen a jó logó? (Erről biztosan van összefoglaló a neten.) Legyen könnyen nyomtatható (nem túl bonyolult), fekete-fehérben is felismerhető stb. 

    Tipográfia? Ennek is van elmélete. 

     

    Azután ezeket szépen levezeted a konkrét tervre (állatkereskedés) vonatkozóan. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2010. január 6. 02:3214.

    Elindultam az úton... Egy kérdőívvel kezdtem. Szeretném ha kitöltenétek minél többen...Köszi

     

    http://kerdoivem.hu/kerdoiv/285369421/

    előzmény:
    cactusgirl (10)
    2010-01-05  11:27
  17. Torolt_felhasznalo_832542
    Torolt_felhasznalo_832542
    2010. január 5. 13:0413.

    Szeles Péter: Arculatelmélet - A hírnév ereje.

    A legjobb szakirodalom ami ebben a témában szóbajöhet.

    Méghogy nincs hozzá szakirodalom?!

    Remélet segít.

    Kommunikáció szakosoknak alapmű.

    És a téma remek!

     

    Remélem segít

    előzmény:
    kreisyx (1)
    2010-01-05  10:57
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 5. 11:5112.

    én úgy tudom, hogy több cégnél is van honlapról letölthető arculatterv (nem a belső, annál valamivel egyszerűsítettebb változat, de neked úgy sem kell egy 150 oldalas arculattervet prezentálnod, gondolom)

     

    ezekre érdemes rákeresni. Nekünk a Pázmány vagy a Pécsi egyetem (nem emlékszem, nem ma volt) arculattervét mutatta meg a tanárunk.

     

    De ha google-ben rákeresel, hogy arculatterv, akkor már egy csomó bits and pieces juthat eszedbe, kigyűjtögetheted belőle, hogy minek kell benne lennie egy arculattervben (mert általában hiányosak ezek a netes infók, de mondjuk 5-6 darabból már összehozhatsz annyit, hogy megihlessen téged 40 oldalnyira)

     

    amúgy az arculatterv kb arról szól, hogy minimális elméleti tudással kiegészítve használod a fantáziád.

     

    Ha cactusgirl segít neked elméleti anyaggal, azt átolvasod és már csak meg kell ihletődnöd hogy kb hogyan képzeled el a cég alruculatát, milyen színek dominálnak, milyen logó találná el leginkább a célcsoportot, milyen a cég profilja - egy arculattervben a legalapvetőbb, legkézenfekvőbb dolgokat is le kell írni.

    Ilyenek is beletartoznak, hogy hogyan nz ki a levélpapír, a borítékok, milyen betűtípus, névjegykártya hogy néz ki, mennyire térhet el egy-egy dolgozó névjegye a többitől, szórólapok kinézete, hírlevelek, épület kinézete, dolgozók ruhájától kezdve a szőnyeg színéig.

     

    Szerintem jó móka az arculatterv készítése. Én nagyon szerettem, amikor csináltam :) 

    előzmény:
    kreisyx (1)
    2010-01-05  10:57
  19. 2010. január 5. 11:3111.

    Talán még régebbi szakdogákat is tudok Neked találni példaként, egy arculattervezősöm konkrétan van is...

    Természetesen meg nem írom helyetted (bár most nagyon éreznék hozzá kedvet és időm is rengeteg van), de szívesen segítek, amit tudok, csak a kifogásokkal óvatosan, mert arra harapok

    A cél: megoldani a feladatot a legjobban, a múlt már mindegy!

    előzmény:
    cactusgirl (10)
    2010-01-05  11:27
  20. 2010. január 5. 11:2710.

    Pont ezért kérdeztem, mert én is ilyen képzésen vettem részt és talán tudnék is Neked segíteni, főleg mivel ott is dolgoztam, ahol tanultam. Vannak anyagaim, jegyzeteim, bár mégegyszer mondom, szerintem a módszer jó volt és nem arról szól a dolog, hogy kinek mi tetszik... maradva a T-Mobile példánál, nekem személy szerint hiába fordul fel a gyomrom, attól a pink színtől, ettől függetlenül tagadhatatlanul hatásos.

     

    előzmény:
    kreisyx (8)
    2010-01-05  11:22
  21. 2010. január 5. 11:279.
    ezt megpróbálom... köszi
    előzmény:
    cactusgirl (7)
    2010-01-05  11:20
  22. 2010. január 5. 11:228.
    De ettől még nem tudok 40 oldalt irni, mivel semmi elméleti részt nem tanitottak. És ez elég szubjektiv dolog, mert lehet ami a tanáromnak tetszik az az emberek 99%nak meg nem. Szóval ami neki tetszik, pl nekem nem tetszettek. És ilyen hogy nivea krém arculatával nem tudok sokra menni, mikor csak a doboz változását láttam. Nekem kell az elmélet, hogy valamit meg tudjak a gyakorlatban csinálni. Az iskola nevét szeretném anonimnak tartani, de intézményi kommunikátor szak(OKJ felsőfokú)
    előzmény:
    cactusgirl (6)
    2010-01-05  11:17
  23. 2010. január 5. 11:207.
    Akkor pl. nyomozz kicsit utána a Fresnapfs-nak (remélem jól írtam). Nézd meg, milyen volt az arculata a kezdeteken, milyen ma? Próbáld felvenni náluk a kapcsolatot valakivel (szinte mindig akad olyan dolgozó, akit akár külső konzulensként is megnevezhetsz és segíti a munkádat), hogy náluk mi hogy van és akkor jöhet a fiktív cég...
    előzmény:
    kreisyx (5)
    2010-01-05  11:16
  24. 2010. január 5. 11:176.

    Ne haragudj, hogy megkérdezem, de miről vetített képeket? Mert arculattervezést valóban példákon keresztül lehet tanulni, mi pl. újsághirdetésekből tanultuk és nekünk is vetítettek csak épp reklámfilmeket, sajtótájékoztatókat...

    Amúgy melyik ez a suli?

    előzmény:
    kreisyx (3)
    2010-01-05  11:10

Címlap

top