Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Macska INGYEN elvihető!!!!

Timka2004
Létrehozva: 2009. december 15. 12:05

Sziasztok!

 

 

A képen látható cirmos kandúr Bandi részére sürgősen egy szerető és felelősségteljes gazdit szeretnénk találni, aki megmentené őt a menhelytől. Ahol eddig átmenetileg befogadták, már sajnos nem tudják őt tovább tartani.

Idén tavasszal született ez a kis szépség, aki respesve várja az új gazdáját. Nincsen oltva és ivartalanítva sem, de teljesen egészséges, gyönyörű dús szőre van és nem csipás. Gyerekekkel, sőt kutyákkal is nagy barátságban van. 

Jelenleg a cica Budapesten, a XII. kerületben van. Szállításban tudunk segíteni!  Itt vagy priviben, bárhol elérhető vagyok.

Jó lenne, ha találnánk gazdit ennek a szerencsétlennek, mert nagyon sajnálnám, ha a menhelyre kerülne. Megérdemelne ő is egy esélyt a boldog életre.

  1. 2014. szeptember 13. 16:005465.
    Szia! :)
    Engem érdekelne a cica! :) nagyon szép,pont ilyen tigris mintás fiú cicát keresek! Bobán lakom (Vas megye)
    előzmény:
    Timka2004 (1701)
    2010-01-04  21:06
  2. Torolt_felhasznalo_799706
    Torolt_felhasznalo_799706
    2010. november 19. 10:285464.

    Sziasztok Cicabarátok!

     

    A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületének menhelyén rengeteg gyönyörű cica várja leendő gazdiját!!

     

    Kérlek, nézzetek körül honlapunkon, galériánkban, és ha ismertek bárkit, aki a közeljövőben cicát szeretne, kérlek, ajánljátok neki is a menhelyünkön található cicákat!

     

    Honlapunk: http://szegedicicamentok.lapunk.h u/

    Galériánk: http://picasaweb.google.com/GazditKeresoC icak/Cicak

     

    Cicáink elsősorban gazdit, végleges, meleg otthont keresnek, de a téli hónapokra ideiglenes örökbefogadók jelentkezését is szívesen vennénk!

     

    Ideiglenes befogadónak olyanok is jelentkezzenek, akik szívesen vennének részt a vadóc, félősebb cicák megszelídítésében, emberekhez szoktatásában, szocializálásában. Hálás és nagyon szép feladat elnyerni ezeknek a cicáknak a bizalmát!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2010. október 17. 17:425463.
    csak hogy ne töröljenek..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. május 16. 10:585462.
    Ja, nálunk fahéj helyett kakaóval készült!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (5461)
    2010-05-16  10:56
  5. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. május 16. 10:565461.

    A recept hozzá - nem saját, valamelyik erdélyi oldalról:

     

    Fahéjas gyűrű-kalács

     

     

    Tészta:         45 dkg             liszt

                         5 dkg               vaníliás pudingpor

                         2,5 dkg            élesztő

                         15 dkg             cukor

                         5 dkg               növényi olaj (dió, kókusz)

                         2 dkg               növényi zsiradék

                         1 kávésk.         só

                         20 dkg             víz

                         3 dkg               tejpor

    Töltelék:                              olvasztott vaj ízlés szerint

                                                 cukor ízlés szerint

                                                 fahéj ízlés szerint

     

     

    Elkészítés:

     

    Az élesztőt egy kis cukorral, és két evőkanál liszttel, langyos tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalót összegyúrjuk, hozzátesszük a felfuttatott élesztőt, és jó rugalmas tésztának kidolgozzuk. Huzatmentes helyen kétszeresére kelesztjük, A megkelt tésztát 12 részre osztjuk. Mindegyiket kerek formára kinyújtjuk, megkenjük olvasztott vajjal, és meghintjük cukorral elkevert fahéjjal. Összesodorjuk őket patkó alakúra. Egy kerek sütőformába kivajazott sütőpapírt teszünk. Rárakunk 6 patkót egymás mellé úgy, hogy egy kört alkossanak. Ezután a tetejére 5 patkót ugyancsak kör alakúra kirakunk, és az utolsót darabot, amit kör alakúra formáztunk a tetejére tesszük. Most újra letakarva pihentetjük, amíg kétszeresére megkel. Aztán lekenjük felvert tojással, mandula, vagy dió darabkákat rakunk rá. Előmelegített, forró sütőben (175 C fokon) 30 perc alatt megsütjük. Miután megsült, kihűtjük, aztán meglocsoljuk porcukor, és citromlé keverékével.

     

    Ez a süti egy igazi ünnepi kalács karácsonyra, húsvétra.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (5460)
    2010-05-15  20:19
  6. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. május 15. 20:195460.
    Kalács új recept szerint, fázisonként:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. május 13. 19:465459.

    Szia Igorka!

     

    Szerintem van értelme. De én feltétlenül kettőt vinnék, hogy össze tudjanak bújni, pláne  hogy télen kint lesznek...és ha a kis faházban csinálsz nekik meleg kuckót, akkor az teljesen rendben van, bundájuk megvastagszik és sokat alszanak főleg télen, nappal is. Ha csinálsz nekik kuckót, nagyon ajánlanám, hogy hungarocellel vedd körben az összes oldalát mondjuk egy vastan keménykarton doboznak belülről, én már csináltam igy másnak, aki szintén nem tartotta bent.

    És ha szereted a cicát, akkor pláne vigyél belőlük, most jó idő lesz, megszokjátok és megszeretitek egymást nagyon...

     

    Remélem összejön, és lécci mesélj majd, hogy sikerül...

     

     

    Csapdácska, Topika, a vasárnapi citromos álom...köszi az ötletet Csapdácska mégegyszer, asszem gyakran lesz, hihetetlen üde, könnyű és finom... 

    előzmény:
    igorka (5458)
    2010-05-13  12:18
  8. 2010. május 13. 12:185458.

    sziasztok,

     

    kérdésem lenne a cicákkal kapcsolatban. Az utcánkban egy kertben két macska is ellett és nagyon sok cica van.szeretnék nekik segíteni azzal, hogy egyet elhozunk tőlük, de az a kérdésem a macskaszakértőktől, hogy lehet-e őket csak kint tartani, mert a férjem nem barátkozik a gondolattal, hogy bent legyen. Sőt totál elzárkózik. De így a telet elég nehezen tudom elképzelni. Van egy kis faház a kertben, tehát oda be tudnék neki rendezni egy kis kuckót, de vajon ez elég neki. Nyáron többet találkoznánk ez egyértelmű, de így van értelme egyáltalán cicát tartani?

     

    Válaszotokat köszönöm,

     

    előzmény:
    Timka2004 (1)
    2009-12-15  12:05
  9. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. május 1. 20:415457.

    Mutatom az edényeket ami ígértem és amiért majd érdemes kinéznetek a piacra...és még ennél is több van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  10. 2010. Április 29. 21:575456.
    légyetek résen,, én szóltam tennap, h, lesz valami,, ime, topi karamboljha....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  11. 2010. Április 27. 22:075455.
    éés ilyen lettt...
    előzmény:
    topánka1 (5454)
    2010-04-27  22:06
  12. 2010. Április 27. 22:065454.
    és uj cicije(i)   és több is mint eddig.. hogy lehet ilyen hülye reklámot csinálni?
    előzmény:
    topánka1 (5453)
    2010-04-26  21:35
  13. 2010. Április 26. 21:355453.
    topi uj papucsa....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  14. 2010. Április 26. 20:315452.
    bébicicááák....     annyiraaaaaa, ééédesek..
    előzmény:
    macskacsapda (5450)
    2010-04-26  18:26
  15. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. Április 26. 20:205451.

    Csapdácskaaaaa!

     

    Ezek ojjjjan éééédeseeeek! kis ikrek...hú de szép cicák lesznek.

    Jól tudom, hogy szürkéitek nincsenek???

     

     

    előzmény:
    macskacsapda (5450)
    2010-04-26  18:26
  16. 2010. Április 26. 18:265450.
    Egy szürke, két szürke...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. Április 24. 22:255449.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (5448)
    2010-04-24  22:03
  18. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. Április 24. 22:035448.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (5447)
    2010-04-24  22:00
  19. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. Április 24. 22:005447.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. Április 24. 13:415446.

    Csapdácska, felteszem a recit amiről beszéltünk

     

     

    Tejfölös-borsos disznósült


     

     

    Hozzávalók:  70-80 dkg    csont nélküli hús (karaj, comb, lapocka)

                          1 nagy fej     vöröshagyma

                          1 gerezd       fokhagyma (nagy gerezd)

                                             só, bors

                          1 pohár        tejföl (nagy pohár)

     

     

    Elkészítés:

     

    A húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A szeleteket sózzuk, borsozzuk, esetleg fokhagymaporral is megszórhatjuk, ezután kevés forró zsiradékban mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük és egy tálra szedjük. A visszamaradt zsiradékon az apróra vágott vagy lereszelt vöröshagymát és a préselt fokhagymát megfonnyasztjuk, majd átöntjük egy kuktába (amibe ha van ilyenünk, beletettük a lyukacsos párolóbetétet). A hagymán elterítjük a tejföl felét, erre rárakosgatjuk a hússzeleteket, majd rátesszük a maradék tejfölt. Ha van húsleves, akkor abból 1-2 dl-t ráöntünk a húsra. Ha nincs húsleves, akkor forró vizet öntünk rá. Lezárjuk a kuktát, és takaréklángon puhára pároljuk a húst (egyszer megnézzük, hogy van-e alatta elég folyadék, hogy le ne süljön).

     

    Nagyon finom lesz a hús, ha ízesített zsiradékban sütjük ki. Ezt úgy készíthetjük, hogy bő zsírban, vagy olajban 2 fej vékonyra karikázott hagymát pirosra sütünk (a hagymát mellékletként tálalhatjuk a húshoz). A húst azután ebben a zsiradékban sütjük ki, a maradékot eltehetjük egy jól záródó üvegben, mert sok más étel ízesítésére is kiválóan használható. Ha nincs kuktafazekunk, akkor más edényben is el tudjuk készíteni az ételt, csak kicsit több idő kell hozzá, hogy a hús megpuhuljon.

     

    Lehet rizzsel, de lehet tésztával is készíteni, mi ezt rizzsel szoktuk.

     

    Aztán ideteszem a képeket is amiről szintén beszéltünk------>

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. Április 20. 19:165445.

    Lyó.

    Lesz málna is és mandulácska is. Mindketten vágynak északra költözni...megmondtam nekik ma, hogy utazni fognak...

     

    Ez a kép a tavalyi virágzás, idén még több volt rajta, ez már nagyobbacska, és terem is rajta valamennyi----->

    előzmény:
    topánka1 (5444)
    2010-04-20  07:19
  22. 2010. Április 20. 07:195444.
    reggeltet,, ilyen málnát, és mandulafát éééénnekem is...... lyóó???,   mék a f.ö.-be.. pááá
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (5442)
    2010-04-19  22:05
  23. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. Április 19. 22:125443.
    Egyedileg fagyasztható, és ha kivesszük, szinte olyan mint frissen és ragyogó kis gyöngyszemecskék---->
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (5442)
    2010-04-19  22:05
  24. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2010. Április 19. 22:055442.
    És a japán málna....Csapdácskának, Topánkának----->
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (5441)
    2010-04-19  22:01

Címlap

top