Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kegyes halál
Torolt_felhasznalo_741267
Létrehozva: 2009. október 5. 15:39
http://www.nlcafe.hu/szorakozzunk/20011101/eutanazia/
Tegnap láttam a TV-ben egy riportot, ahol ismét napirendre került a kérdés.
Kényes téma.
Kinek mi a véleménye?
Mellette, vagy ellene? És miért?
Megkérnék mindenkit, hogy a beszélgetés maradjon a téma komolyságához méltó mederben.
Drága Emmám! Valóban hiszek, de nem rohanok be minden templom ajtaján... Van, hogy rám jön, bárhol, s akkor és ott belülrők, a szívemből imádkozom... De van, hogy hosszabb ideig sem megyek a templomba... De azért hiszek. De hiszek, végtelenül és makacsul a drága Nagymamámba... Igen, mert Ő megígérte, hogy velem marad, mindörökre... Gyerekes dolog, de azt szeretném érzékelni, valamiben kell hinni, valahová kell kapaszkodni - ha érzem, csúszik az élet alattam...
*
Különben, furcsa, de akik állandóan mormolják, hogy mennyi a bűnük és, hogy bocsásson meg a jó Isten, meg alapból, hogy mindenki bűnös.... Háááát vannak önálló véleményeim ezekről a gondolatokról... Nem, nem érzem magam bűnösnek... S, akkor mi a fenének ostorozzam magam a bűnbánással... Igenis, van úgy, hogy valóban rosszat gondolok valakiről, de aztán átváltom, most nevetni fogsz! Ha valakire nagyon, de nagyon mérges vagyok... ugye nem szabad átkozni... meg rosszat sem kívánni, mert, hogy nem bíráskodhatunk, ez az Atya feladata - meg a Fiúé... De, ha nagyon felmérgelnek, valami alattomos dologgal, akkor bizony mondom ám: hogy a bolhák csípjék meg ott, ahol a legérzékenyebb+ha pasi az illető, akkor ott és akkor hagyja cserben a műszere, amikor legjobban akar(ná) használni, mutasson fél hatot - de egyfolytában....+ ott jöjjön rá a hasmenés, ahol sehol közelben egy életet megmentő 00 !!!! - tehát: buszmegálló, tele emberekkel, karácsonyi vásárlás, tele csomagokkal, s az utcán, ahol sehol-közelben... hihihi 00 (?!) - meg ilyenek.... No ezeket nem bírom megállni... Ha van rá olyan alany, aki kiérdemelte... Most ezt bűnbánjam meg?! Ezek csak fricskák... Mert sajna vannak dolgok, amiket megkapunk rendesen, sorstól, Istentől, megpróbáltatás vagy ilyesmi... A lényeg, ügyesen, lehetőleg sértetlenül másszunk ki a gondokból, s amennyi tapasztalatot összegyűjtöttünk, annak tudatában kerüljük ki a legközelebbi csapdákat... - Ennyi. - Bojana - és ölellek sokszor.... de hiszek a fehér gyertya lángjában, hiszek az igaz szívvel elmondott ima erejében, hiszek a barátságban, hiszek az igazságban - mert valahogy ha időnként el-elbújik, azért mindig előkerül... Hja, meg a szeretetben, melyet soha nem temetünk el, mert az mindig velünk marad... egy életen át, sőt még azon túl is...
Mikor az előbb leírtam, még jó volt.
Szóval a déja szó azért néz ki furán, mert a végén lévő a betű helyett olyan á betűt írtam oda, amin fordítva van az ékezet, de ezt úgy látszik nem tudja kezelni itt az nlc.
déjá, csak az á betűn az ékezet a j betű felé borul
Sőt! Magamat is javítom.
déjŕ vu
déjŕ = már
vu = látott
Már láttam.
Szia Amarynda!
Ne haragudj, de kijavítalak.
A franciák ezt így hívják:
déja vue
A két szó ezt jelenti: déja = "már"
vue = ez a látni (voir) igének a múlt ideje, azaz "látott"
Tehát egy előzőleg "már látott" dologról van szó.
Bojana!
Amíg ilyen szép gondolatokat írsz, tőlem csak nyugodtan... Nem hiszem, hogy bárkit zavarna, sőt!
Igen, közeledik a Mindenszentek.
Én valahogy úgy vagyok ezzel, mint ahogy te írtad.
Egész évben gondolok azokra a szeretteimre (még az állatokra is
) akik már nincsenek velem földi alakjukban.
Nekem ez az időszak jelenti a Karácsony kezdetét. Talán azért, mert olyan ünnepélyes ez az egész. Kicsit torokszorító, de valahogy mégsem szomorú.
Írtad, hogy sajnálod azokat, akik nem hisznek Istenben.
Nos, én sem hiszek. (Írtam már korábban is, biztsan olvastad.) De nem hiszem, hogy emiatt sajnálni kellene. Nekem megvan a magam hite, mint ahogy szerintem mindenkinek. Azt gondolom, hogy nem feltétlenül csak Isten lehet vígasz.
Nem azt mondom, hogy nem fogadom el, ha valaki komolyan tud hinni. Sőt, pl. a te hited számomra lenyűgöző.
Csak azt akarom ezzel mondani, hogy nem biztos, hogy lelki szegények azok, akik számára nem elfogadható az egyház tanítása.
Emma kedves! Isten éltessen, hogy megnyitottad ezt a topicot, nagyon pörög... De amint látom, túl sokat írtam... Ne haragudj, majd kicsit visszafogom magam...
*
Csak azt szeretném még elmondani, közeleg az eltávozott Szeretteink ünnepe... Jómagam egész évben gondolok rájuk szeretettel. Amikor úgy érzem, gyertyát is gyújtok, sőt veszek - teszek virágot is egy bizonyos vázába - ami csak az övéké... Ha abban virág van, akkor azt olyannak szántam, aki a csillagok mögül mosolyog rám és gyermekeimre...
*
Sokan megvásárolják a malomkeréknagyságú koszorút őrült árakon, s viszik mint egy drága diadémot, hogy mindenki lássa, ,,tuggya", hogy ők aztán nem sajnálják a ,,pízt" a "rokonytól"... De csak addig tart a gondolat, amíg leteszik a sírra a teherként nehezedő ,,szív nélkül, lélek nélküli" koszorút, virágot. S, máris mennek a saját útjaikon....
*
Igen, igen, meg kell tanulnunk Nélkülük - mégis velük, az emlékeikkel együtt élni... Meg kell tanulnunk visszaidézni a mosolyt, az ölelést, az illatukat, a símogatásukat.... De nem a mennyiség számít, a szeretetben sem, hanem a minőség.... én így gondolom...
*
S, ha majd eljön az ünnep, gyújtsunk gyertyát és rebegjünk el egy imát a lelkükért, a megtalált nyugalmukért, s azért, hogy mégis legyenek velünk.... Ugye, milyen különleges fohász.... Legyenek is, meg el is kell engedni őket... Igen, igen, el kell engedni, de csak rövid időre, mert az a jó, ha érzem, itt vannak körülöttem - a gondolataimban, a sejtjeimben, a szívemben.... - Bojana *
Drága kicsi Mécseske! Kívánom, teljes szívemből messzire világítson aprócska lángod, s melegítse fel a körülötted élők szívét-lelkét...
Valóban, igen mindennek növénynek-állatnak-embernek-tárgyaknak van, van aurája... Van olyan, ami taszít, s nem tudok rájönni, mi az oka... Vannak emberek is, akiket kikerülök... Én is indítottam szeretettel, segíteni akarással több topicot is... El nem hiszed, milyen mocsokban volt részem... Aztán lezártam pár sorral, hogy ne írjon már senki, mert kiléptem, egyék meg egymást akik akarják, akik pedig ráéreztek arra, hogy ,,nem ilyen lovat akartam" - azok - üljenek rá más paripára... Mert elegem volt a sok gonosz, rosszlelkű ember pocskondiázásából... Nem tudom elgondolni, hogy többen csak azért ülnek a gépük elé, hogy másoknak rossz perceket okozzanak.... Na, az ilyen írások megrángattak, igaz. Ezért aztán átléptem...
Tehát auráról beszéltem. Képzeld, van egy hatalmas karácsonyi kaktuszom. Örökség, Édesanyámé volt, nem tudom hány éves, talán 10-12 is megvan már. Gyönyörűek, haragos-zöldek a levelei, de össze-vissza hozza a virágait... Most egy hónapja 7 virágot is hozott, tűzpirosat... Kb. 2 hete észrevettem, hogy a kaktusz levelei úgy vízszintesen - elfeküdtek... Nem tudtam rájönni az okára... Aztán, megvilágosodott az ok: van egy tündéri, csudiszép, eleven kiscicám... Ő szépen a szép támlájáról odaugrott, s hintázott a leveleken... Meg nem értem? Hiszen a levelek széle szúr! Most jól kitoltam Őkegyelmével, hurkapálcikát 3 db-ot beleszúrtam a kaktusz földjébe... Most már nincs helye annak a nagy fenekének... Mert olyan kerek, mint egy kismalac... De álomszép! Olyan kezes, ilyen cicám még soha nem volt... Amikor vakarom a két föle között, akkor olyan pofát vág, mintha beszipuzott volna... Hihetetlenül felvidít... De mindennel játszik, van egy 21 éves cicusom is, őt rendszerint letámadja, ráugrik, az öreg cicus pedig dühös rá, fúj... Megrázza magát a rosszcsont, nem érdekli, akkor megy a kutyához... Őt szekírozza a végtelenségig, felül a kutya feje tetejére, s pofozza a füleit.... Egy darabig tűri szerencsétlen, akkor elszakad a húr, s rákaffant, akkor folytatja nálam... Valamelyik éjszaka kikéredzkedett. Egy idő után kimentem, kerestem... Nem kellett sokáig keresni, el nem tudod gondolni mit csinált? Talált egy szerencsétlen békát, azt tartotta sakkban... Felkaptam a cicust, az a szerencsétlen brekus akkorát ugrott... El tudom képzelni, legalább 10 percen át riogatta... Látod, látod, tele vagyunk kincsekkel, még le sem kell hajolni értük... - jó egészséget, kicsi Mécseske, s világítson aprócska lángod sokáig, ne fújjon el se szél, se bánat, az öröm éltessen! - Bojana *
Mécseském! A szervátültetésről régebben érdekes filmet láttam. Itt történt Magyarországon. Egy gyermeknek segített egy másik gyermek... Szívátültetés volt... S, képzeld valami módon a szülők összejöttek. Pedig ez nem szokványos... S azon kívül, hogy rendkívül megható volt, amikor az Édesanya megköszönte a fia életét a másik Édesanyának... különös dolgokat mondott... Olyan szokások, ízek, ételek - viselkedéseket fedezett fel gyermekében, ami azelőtt soha nem volt... Példásul azelőtt rendetlen volt, felületes.... A műtét után hamarosan, gyógyulásakor mindent a helyére tett, sőt ki nem álhatta a rendetlenséget... Az egész lakásban szinte kikövetelte a patika-tisztaságot... Eddig is normális körülmények között éltek, de ez a feltünő rend- és tisztaság-mánia... Ez különös volt...
A meghalt gyermek Édesanyjának a könnyei folytak. Elmondta az Ő édesanyja volt ennyire makulátlanul tiszta és rendszerető. Gyermek ezt örökölte... S. láss csodát... a szív... igen a szív - tovább is vitte eme szokást... Hihetetlen csodákat élünk meg... Hihetetlen dolgokat...
*
Szeretnék írni a megbocsátás öröméről... Igen, én is egy megátalkodott emberke voltam... Szinte fájdalmas, ha valakinek megbocsátok.... Igen, szinte fizikai fájdalmat érzek... Ráadásul, hiába kér bocsánatot, látszólg megbocsátottam, de úgy lelkem mélyéből soha... A lelkészünk felnyitotta a szemem. Ha nem tudok megbocsátani, hatalmas terhek gyűlnek össze bennem. Le kell azokat tenni, Isten elé. A dolgom az, hogy megbocsássak, s meglátom, könnyebb lesz a lelkem... Azóta így teszek, legalábbis megkísérelem... S, egyre többször sikerül...S, való igaz. Valóban felszabadul a lelkem a terhek alól... Nem nekem feladatom ítélkezni, ezt megteszi egy felső hatalom. Bízhatsz benne... Mindenki megkapja a magáét - a jót is, a rosszat is... - Bojana * Tény: mostanában könnyebb lélekkel élek...
Megtisztelve érzem magam, hogy befogadtatok. Köszönöm Emmának, hogy elindította ezt a topicot és bizony megválogatta, hogy ki kerülhessen be.
Én is indítottam már több topicot is, a jóindulat vezetett és a szeretet, mégis olyan sok mocskos megjegyzést, ellenérzést, írigységet, gonoszságot kaptam... Hihetetlen, hogy emberek azért üljenek a gép mögé, hogy fröcsköljenek. Szánom őket, a siralmasan szürke, sivár lelkükért... Az ilyenek nem veszik észre a Nap felkeltének gyönyörűségét, a madarak csicsergését, a cicus játékát, a szeretet melegét, az ölelés biztonságát, a szerelem erejét...
Férjemet négy évvel ezelőtt veszítettem el... Magas, hófehér hajú, fehér szakállú szép ember volt. Csöppemnek hívott, s olyan jó volt, amikor átölelt, szinte a szíve-lelke is tüzelt... Igazi ölelésre, gondolok, amikor várt a vonatnál és megérkeztem a munkából, vagy csak úgy, átölelt, mert örült nekem, hogy vagyunk egymásnak... Sokkal, sokkal magasabb volt nálam, kicsit mókásak voltunk együtt... Ha beszélni akartam vele, mindig leültettem, mert -mint mondtam, kitörik a nyakam- hogy a szemébe nézzek... Szerettem, s szeretni fogom mindörökké... Az ujjamon két gyűrűt viselek. Egy vastagabbat, kisebbet - ez volt az esküvői gyűrűnk, s rá öt évre kaptam egy vékonyabbat... Most az ,,eredeti esküvői" és az övé - a nagyobb vékonyabb van a vastagabb gyűrűm mögött... Mivel két vastag kényelmetlen volna... Neki is két gyűrű volt az ujján. A vékonyabbat most viselem, a halála után húzták le az ujjáról... Kérte, igen kérte, hogy viseljem életem végéig... Ahányszor ránézek, és amikor nem - akkor is az eszemben van... Szerettem, nagyon... Ismeritek azt az érzést, amikor a torkomban dobogott a szívem... Igen, igen... Aztán sok szép dolog köt össze vele... - Bojana *
Kedvesem, köszönöm soraid. Valóban így igaz, a bögrével, a Nagymamám medáljával, a fülbevalójával.... Ezek mind, mind ERŐT és BIZTONSÁGOT adnak...
Ezért sajnálom - többek között - az állami gondozott gyermekeket, nekik ilyen nem jut. Ilyen kapaszkodókra gondolok.
Aztán eszembe sem jutna zálogházból, vagy bizományiból vásárolni ékszert, vagy valami személyes tárgyat... Ki tudja, milyen energiákat szabadítanék magamra... Igaz,nagyon szeretek ilyen helyen ,,kurkászni" nézelődni, de nem vásárolok... Csak megcsodálom a szép dolgokat... Igen, minden élőlénynek, sőt -nem új, de használt tárgynak - aurája van.... Elmesélek egy különös történetet.
Drága Nagymamám nevelt, hatalmas összetartó szeretet volt/van közöttünk... Érzem, igen érzem Őt mindennapjaimban... S, ez megnyugtat, erőt ad. Halála előtt pár nappal lehúzta a gyűrűjét, s nekem adta. Mondta, ez csak az enyém... A gyűrűnek semmi baja nem volt!!! Pár hónappal később apám, aki az ő fia volt... szó szerint elkövetelte a gyűrűt tőlem, mondva azt adjam neki oda... Éppen akkori élettársának, később feleségül is vette... Ragaszkodtam a gyűrűhöz, ennek ellenére követelte. Nagy dühösen - asztal mellett ültünk, az asztal itt van mögöttem... - lehúztam a nem vagyonokat - nekem mégis oly sokat érő /érzelmileg/ gyűrűt... A kövét már nagyon régen elveszítette Nagymamám, s apró trükkel - gyermekgyúrmával - pótolta... Időnként kikopott, s akkor újabb gyúrmadarabkával ,,követ" csinált a gyűrűjébe... Senkinek soha nem tűnt fel... Hihetetlenül praktikus volt. Új követ már nem lehetett (volna) beletenni, mert a foglalata elvékonyodott, körben aprócska gyémántok voltak. A gyűrű arany volt... S, ahogy nagy dühösen átnyújtottam, az én kezemben még ép volt - de ahogy apámnak a tenyerébe tettem - eltörött 3 darabba... Apám szinte megdermedt, s akkor is, az eltört gyűrűt is elvitte. Mondtam: szerencsétlen lesz ez a házasságod, Nagymama nem szereti ezt a nőt, haragszik rád... Később minden szavam bebizonyosodott... A medálját és a fülbevalóját nem adtam oda, bármennyire is veszekedett érte... Utolsó lehelletemig őrzöm, azután a leányomé lesz... Tudom, jól tudom, Drágám is így gondolja - ott a mennyekben... Fiamat ismerte, 7 éves koráig készítette neki a különleges kakaót - amit bárhogy kísérletezem, nem tudom azt az ízt elővarázsolni... - De leányomat már nem ismerte, mégis segíti minden lépését. Megkérem, igen megkérem rá, ha lányom rászorul egy külső segítségre... Mellettünk van. Ígérte és be is tartja, Istennek hála... Igen, hiszek a Másvilágban, hiszek, mert kell a kapaszkodó, mert nem tudok a szeretetéről lemondani amíg szívem utolsót nem dobban... Amikor a kisleányomat ,,szűltem" - azért tettem idézőjelbe, mert császárral született. Altatás előtt Istenhez fohászkodtam és kértem, engedje, igen engedje mellém az én Drágámat, mert nagy szükségem van rá... Nyugodtan csuktam be a szemem, mert tudtam Ketten is vigyáznak rám: Isten és Nagymama... - ölellek ismeretlenül is: Bojana *
Köszönöm, hogy nem akarsz a földre rángatni, hogy mindezek nem igazak, meg engedjem el Őt... Elengedtem, persze, hogy elengedtem, de mindig megkérem, jöjjön (kicsit) vissza hozzám... S, érzem, mellettem van... S, ha Velük Nagymama-Nagypapa - álmodom, akkor másnap szinte a felhőkön járok... olyan boldog vagyok... Ha gondom van, kérem a segítségét, s megálmodom a lehető legjobb lépéseket... Nem véletlenek ezek... Hidd el... Na, ezért fontosak a gyökerek... Akinek múltja nincs, annak a jelene bizonytalan, jövője?! Még bizonytalanabb... Én ,,gazdag" vagyok, igen gazdag... Nem vagyok egyedül, lelki támaszaim vannak... Hja, és képzeld van egy görbe botom is! Valódi kincs! Nagyapám készítette a Kispesten lévő családi ház kertjéből a hatalmas spanyol meggyfa egyik ágából... Meg is van görbítve... Nagymamám Édesanyjáé volt... Aztán Nagymamáé... Most, ha fáj a gerincem, bizony használom... De mindenem az a bot... Ha valami elgurul, azzal szedem elő, ha valamit nem érek el, azzal piszkálom, húzom le... Igen, a bot... Ahogy a tenyerembe símul, máris szebb a világ... S, ezt olyan jó elmondani... Hiszek benne, mert hinni akarok... mert az élethez kapaszkodók kellenek... Nagyon sajnálom mindazokat, akik ateisták, nem hisznek Istenben, nem hisznek eleikben, abban az erőben amit a szüleiktől kapnak/kaptak... Milyen lelki szegények?! Minden csatába felvértezve érkezem... S, ez nagyon fontos - az élethez.... Köszönöm, hogy egy hullámhosszon gondolkodsz velem... Köszönöm!
Kedves Bojana!
Fantasztikus an igaz ember lehetsz, kivanok neked nagyon jo egeszseget es sok boldogsagot az eletedben oromet az allataidban es a mindennapjaidban.
Koszonom Emmanak is hogy letrehozta ezt a topicot sok erdekes velemeny talalkozott egymassal es megmaradtunk a kulturalt velemenycsere szintjen.
Mi az oreg cicankat el kellett altassuk 18 eves volt, leallt a veseje nem engedtuk szenvedni, egy evig betegeskedett sokat kellett takaritani utana de addig nem bantam amig nem voltak fajdalmai. Akkor elengedtuk mert nem akartuk hogy a szep es boldog hosszu eletet szenvedessel fejezze be.
Jol tetted amit tettel , bator lelekre vall.
Az oreg kutyam 17 eves benti kutyus, gyogyszert kap naponta mert reumas, zokniban jar hogy melegen legyenek a labacskai, de amigjol erzi magat velunk marad o is.
Szep napot nektek!
Kedves Bojana!
Erdekes amit irtal, velem ilyesmi eddig csak almomban tortent hogy ugy erzetem ez mar megtortent velemegyszer.
A franciak ezt hivjak de ja vou erzesnek .
Egyszer lattam a tvben egy not aki valtig allitotta hogy elt Indiaban egy kis faluban es pontosan elmeselte hol es mi van ott. A TV tarsasag elvitte oda amit mondott, leszalltak a repulorol es elindultak a no nyomaban kozben kommentaltak az esemenyeket. Minden ugy tortent ahogy a no elore elmondta. Fantasztikus volt bar kicsit hatborzongato is egyben.Szoval en hiszek ebben bar tenyleg nem vagyok vallasos. A no sosem jart vagy jarhatott ott, egy nagyon szegeny korulmenyek kozott elo egyszeru teremtes volt Angliabol.
Viszont en is imadtam a nagymamat o nevelt fel engem, es a mai napig is ugy van ha valami nehez helyzetben vagyok vagy csak szeretnek elmondani neki valamit o az elso akihez hordulok. 1990 ben halt meg , az ejjeliszekrenyemen ott van a kepe, o az akitol este utoljara elkoszonok. Sok erot kaptam tole, o a peldakepem az eletben, bar en anyomaba sem lephetek orulok hogy ilyen csodalatos nagymama jutott osztalyreszemul.
Udvozlunk itt a topicban , ide csak valogatott szemelyek kerultek be
Még azt elmondom, hogy Édesanyámnak volt két cicája, mindkettő májusban volt 21 éves...
Ott a halálos ágyánál megesküdtem, hogy gondját viselem mindkét cicájának. Az egyik cicus agyilag sajna (érelmeszesedés) - az állatoknál is előfordul, ráadásul rákos is volt... De ennek ellenére, lehoztam Őt is magammal a vidéki házamba. Bepisilt, bekakilt a lakás különböző sarkaiba... Megőrültem tőle... 2 hétig hypoztam... könyörögtem...Neki...
De ezt már a pesti lakásban is csinálta, az állatorvos szerint agyérelmeszesedés. Kibéleltem szalmával, meleg kabáttal egy kutyaházat, jól betakartam, s kitettem... Nem tudtam mit tenni.
A másik cicus nagyon becsületes, Őt pedig nem engedtem ki, nehogy elmenjen...
Az ablakban napozott, onnan nézte a verebeket, de nem is kívánt kimenni... Van egy nagyon okos kutyusom. Összebarátkoztattam őket... Még rá sem mordult, sőt csóválta a farkát, pedig hatalmas...sőt ijesztően fenevad... De szófogadó, s ha én azt mondom, hogy szeresd, akkor szereti, mert tudja, közénk tartozik a cicus...
Csak azt szeretném elmondani, hogy a kinti cicus júniusban már nagyon szenvedett. Egyik nap nem találtam a szokott helyén, hangosan hívtam... nem válaszolt. A kutyus viszont megtalálta. Ugatott, szinte mutatta, hogy hol van a cicus. Aki szívszaggatóan szenvedett... Alig kapott levegőt... Mondom látható daganat is volt a hasában... Felemeltem szegénykémet. S átgondoltam, annyira tiszteltem, sőt szerettem, mert szerettem, minden falatot igazságosan elosztottam... Símogattam is szegény hülét... De beláttam tennem kell valamit. Nem akartam az állatorvosi injekciót... Nagyon erős nyugtatót 2 tablettát összetörtem, kevés vízzel beadtam a szájába... Elaludt... átaludt a túlsó partra...S, csak másnap temettük el - ott állt a sírjánál a kutyus is... Bocsáss meg, de igaz, egy imát is elmondtam, hogy a cicusok mennyországába jusson... Megsirattam. S, nincs lelkiismertfurdalásom, mert nem elvettem az életét, de nem engedtem, hogy tovább szenvedjen... Ennyi. *
Az embereknél más dolgok is vannak... Érdekek, útban van az öreg, a beteg, a lakásért, vagyonért - az emberek meg is vesztegethetnek orvosokat - már, ha ezt embernek, orvosnak lehet nevezni.... De nagyon gonosz a világ... Nem akarok pánikot, de láttam olyat, hogy a nővér erős nyugtatót adott a kakájában fekvő, rinyáló, agyérelmeszesedéses, vagy alcheimer kóros betegnek, hogy csendben legyen... Nem, ezt nem lehet megérteni... De mégis... A mérleg nyelvének nem tudok lenni... Mert egyik oldalon a teljes leépülés, az örökös kiabálás... a másik oldalon szintén súlyos betegek, akik gyógyulni, nyugalmat akarnak... a harmadik oldal? Mert az is van... Egy nővérre úgy 25 beteg jut jó esetben... Rosszabb esetben több is... s adminisztrálni is kell, s a nővér is emberből van... Hol az igazság? Kétélű a kard, de nagyon... Kit likvidálnának és miért?! Kinek lenne hatalmában? S, amíg az akta vándorolna, addig hetek-hónapok is eltelhetnek reménytelen fájdalomban.... ez a nem tudom hanyadik oldal.... * De, hogy vidám dolgot is írjak, a másik cicus gyönyörű, eszik-alszik és acsarkodik az azóta hozzánk csapódott cicára... Úgy, hogy minden rendben házunk táján....
De az ilyen írások mindig felzaklatnak... De nem tudok, nem tudok dönteni... mint fent... kinek adnék hatalmat és mekkora hatalmat és milyen esetben.... Dilemmmmmmma.... az életünkért, egy békés elalvásért, amikor már semmi nem fáj... Jelenleg - mindeddig nincs bajom, de minden nap imádkozom, hogy ne is legyen, s élhessek még sokáig úgy, hogy el tudjam látni magam... Istenem, segíts mindnyájunkat, hogy ne kelljen szenvedni, de amikor életünk aranyfonala elfogy, akkor békésen aludjunk el, s ne legyünk senki gondjára, bánatára, könnyeire utalva... - Bojana *
Még Istennek hála, el tudtam tőle köszönni... De azóta is mardos a lelkiismeretem. Jól tettem-e, hogy lelkiismeretesen ápoltam olyan sok évig? Jól tettem-e, hogy arra kárhoztattam, hogy a plafont nézze, hogy tolószékben csak a kertbe tudjam, kitenni... Ő, aki aktív volt, olyan serte-perte asszonyka... Szenvedett a tehetetlenségtől...
S, bevallom mindketten. Előbb-utóbb egy súlyos beteg pszhiéje is sérül, minden percben ott kellett lennem, ha nem, kétségbeesett, sírt, jómagam, rabnak éreztem magam... Nem,nem az első időben, de évek múlva. Nem volt aki leváltson... De, mondom, ma is mardos a lelkiismeret, hogy jót tettem-e? Hogy olyan odaadóan ápoltam? Meghosszabbítottam a szenvedését, a rabságát. 6,5 évvel ezelőtt - Strookot kapott, félig lebénult. Kiszolgáltatottan, feküdni - szörnyű dolog.... Minden nap arra kérem a jó Istent, ne tegye ezt velem... De ki tudja mi vár rám? S, milyen sokan könyörögnek a kegyes halálért... Istenem... Aztán nincs olyan ember, aki ha bajban van, akkor nem Istenhez fohászkodik... Olyat még nem hallottam... Igenis, ha valaki nagy fájdalmában szenved, bizony, bizony talán még a Bibliát is kézbe veszi... ha addig nem tette. De ezen nem csodálkozom, el sem ítélem... Megértem, megértek mindent - ami emberi. A szeretetet is, ami nélkül nem lehetett volna ezt a 6,5 évet kibírni...De a vég?! Azt jó lett volna, ha átaludja - igen, a semmibe... Ennyi. - Bojana *
Természetesen nem baj, ha elkanyarodunk.
Bár én úgy érzem, hogy az eddigi hsz.-ok mind kapcsolódnak valamilyen módon az eredeti támához.
Bojana!
Örülök, hogy írtál.
És annak külön örülök, hogy tetszik, hogy nem jöhet ide senki mocskolódni.
Tudjátok, kaptam jó néhány megjegyzést itt a fórumon amiatt, hogy ez egy féig zárt topic lett.
És van is abban igazság amit néhányan mondtak, hogy ez egy olyan téma, ami megérdemli a nyílt vitát is.
Valóban így van.
De azt hiszem néhány ember miatt itt az nlc-n egyszerűen nem lehetett volna a méltóságot megőrizni.
Na, most én valóban elkanyarodtam kicsit.
A következő hsz-ok Bojanatól származnak. Nekem küldte őket priviben, és a hozzájárulásával másolom át őket ide.
Emma Kedves!
Én hiszek Istenben, hiszek a Nagymamámban - mert Ő ígérte, soha nem hagy el... Többször bizonyított, hogy valóban mellettem van... Ha valami gondom van, először mindig a Nagymamámnak mondom el, azután Istennek... Nem vagyok elvakult, de valami felsőbb hatalomnak kell lennie...
De, legvégső soron kell valamibe belekapaszkodni. Vannak, igen vannak ateisták. De ha egy ateista menthetetlenül hatalmas bajba kerül, akkor soha nem azt mondja, segíts meg virágom, vagy cicám, vagy bármi - hanem azt sóhajtja: Istenem... Igen, igen, ilyenek vagyunk. De ha valaki nem hisz annyira szívvel, annak nagyon rossz is lehet. Kihez fohászkodik, kiben reménykedik? Remény nélkül nem is lehet élni...
Tudom, megtapasztaltam az örök igazságot: segíts magadon, akkor majd Isten is megsegít... Meg az is igaz, hogy mindenkor nem remélhetünk segítséget... De az ember már ilyen, valamibe bele kell kapaszkodni... Amikor még kicsik voltunk, Édesanyánk, Nagymamánk szoknyájába, Nagyapánk hitébe... Elődeink becsületébe.... Valamibe kell, igen meg kell kapaszkodni, hogy el ne vigyen minket az Élet forgószele...
*
Most egy érdekes dolgot mesélek el. Ha valami gond, baj ér, vagy egyszerűen csak pocsék lelkiállapotban vagyok, akkor előveszem DédNagyanyám csodálatosan szép bögréjét. Olyan csudaszép porcelán, ha a fény felé emelem, áttetszik, annyira vékony... S, iszom belőle egy fínom tejeskávét, mellé kifli, vagy üres kenyérrel. S, ha hiszitek, ha nem, megnyugszom. Igen, persze, mert meg akarok nyugodni. Mert belebeszélem magamnak, hogy ez ott nekem jó, meg, hogy megsegít... De enélkül a ,,csodák" nélkül, nem is lehet a nehézségeket ,,átugorni". S, milyen jó, amikor győzünk! Még, ha ,,elődeink segítségével" is... - Bojana *
Érdekes dolog ez a reinkarnáció? Képzeljétek el, sok-sok évvel ezelőtt kirándultunk Egerbe a lányommal... Hangsúlyozom, soha nem volt ott. Amikor kanyarodtunk a busszal, elmondta, most mit fogok látni... Még jó, hogy ültem... kilenc éves volt akkor... Tehát tudta, hogy mit beszél... Sőt, amikor kettecskén sétáltunk, azt is megmondta, hogy a következő saroknál lesz egy díszkút... és még sok-sok mindent... A kirándulás után mind ketten szólni sem tudtunk... Én nem beszéltem soha neki erről a dologról, de megérezte, valami ,,forróba" nyúlt... S, váltig azt kérdezte, mikor vittem őt Egerbe?! Mikor volt Ő ott? Csak hápogtam valamit... De nagyon elgondolkoztam...
*
Én is voltam már úgy, hogy megtörtént valami velem, s úgy éreztem, hogy már régebben jártam ott, sőt hasonló szituban voltam...
*
De van valami, amire nem is gondoltok.... A sejtek tovább élnek... Igen. Bennünk vannak őseink... Többször felfedeztem saját magamban olyan dolgot, amit a Nagymamámban tudtam, hogy megvan.... De! Többször megtapasztaltam, hogy a lányom úgy reagált, mint én tettem volna... Akkor és ott dühösnek kellett volna lennem... nem sikerült... Nevettem... De úgy, hogy összecsaptam a két tenyerem... Hát, ennyire, ennyire működnek a dolgok... Tehát átadtam valóban valamit... Tehát valóban tovább élünk a gyermekeinkben, az unokáinkban...
Ez vitathatatlan tény....
*
Köszönöm, hogy nem lehet Hozzátok csak úgy belépni, köszönöm, hogy nem tudják bemocskolni a mi tiszta lapjainkat... Köszönöm, hogy Veletek lehetek.... - Bojana *
Kedves TopicTársaim!
A téma rendkívül szomorú, éppen ezért akinek bármi miatt, rossz a lelke, fogódzkodjék ebbe a csodaszép és igaz imába... Hidd el, meghallgattatik...
*
Maradj velem, mert mindjárt este van,
nő a sötét, Ó, el ne hagyj Uram.
Minden múló perc Hozzád visz, visz közel,
kegyelmed űzi kísértőmet el.
Nincs senkim és a vigaszt nem lelem,
gyámoltalannal, ó maradj velem...
Nincs más vezérem, nincs más Mesterem,
fényben, borúban, ó maradj MINDIG velem...
ÁMEN
*
- Bojana *
Nem, valoszinuleg nem tudjuk elfogani es az ember tudtan kivul is valami "kapaszkodot" keres. Egyik ember vallasban masik materialis valosagban de valahogyan megprobaljuk megerteni azt ami ertehetetlen a szamunkra.
Uh micsoda filozofiai eszmefuttatasba kerultunk
Most elmegyek egy idore mert meg kell neznem a nyulaimat hogy van e eleg vizuk ejjelre.
szia, majd kesobb meg lehet hogy leszek
szep napot neked