Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Munkanélküli után hogyan?

Édzsy
Létrehozva: 2003. október 27. 10:48
Sziasztok!
A helyzet az, hogy januárban lejár a m.nélkülim. :-(
Most lenne lehetőség egy, ill. három tanfolyamra, amit támogatnak. 1/virágkötö, 2/kéz- és lábápoló, mükörömépitő, 3/szociális asszisztens.

A 3-as mellett döntöttem, mert ha elvégzem legalább 6 féle munkakört be tudok majd tölteni.

Kérdés: A 30-as éveim vége felé járok, megéri?

Aki volt már ilyen helyzetben, vagy elvégzett esetleg más tanfolyamot, irja le a tapasztalatait. Kösziiiii!
  1. 2004. december 17. 14:19163.
    Valaki írja meg legyen szíves, hogy ha valaki több mint egy éve nem fizet TB-t (illetve nem fizetnek utána, mert munkanélküli), az hogyan áll az egészsügyi ellátással?
    S. O. S. lenne!!!!! Kedves ismerősöm ilyen cipőben jár, és beteg. Orvoshoz kellene mennie, de nem mer. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2003. november 28. 15:22162.
    Sajnos semmi, tegnap 16 (!) helyen voltam állás ügyben.
    Néhány helyre be tudtam adni az önéletrajzomat, de nem hiszem, hogy sok eredménnyel.
    Azért még mindig nem vagyok elkeseredve, hiszen van még néhány ötletem, hová mehetek. De sok reményt semmihez nem fűzök. Próba szerencse. . . .
    Nagyon szeretnék már dolgozni!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820049 (161)
     
  3. 2003. november 28. 11:29161.
    Bocsánat, rég néztem be, nem tudtam, hogy én vagyok a soros a beszámolóval :-)
    Sajna, nincs semmi hírem. El vagyok kenődve, az a nagy helyzet. Bár ez nálam nem meglepő.
    Nemsokára költözünk, ez most lefoglal, de ha túlleszünk rajta, megyek a M. ügyibe. Hátha. . .

    És Te, Phan? Összejött valami? Én még mindig szorítok!
    előzmény:
    Phan (160)
     
  4. 2003. november 25. 09:43160.
    Szia Orsoly!

    Itt vagyok. Veled mi van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820049 (159)
     
  5. 2003. november 25. 09:32159.
    Szia Phan!
    Dehogynem vagyunk Rád kíváncsiak!!
    Én is sokat gondolok Rád és Mindenkire!És tényleg nagyon szorítok!
    Legyen szép napod!
    ÉS SOK SZERENCSÉT!
    előzmény:
    Phan (158)
     
  6. 2003. november 24. 12:44158.
    Szia Albion!

    Nagyon szépen köszönöm a pozitív energiákat. . .
    Biztos láttad már, hogy priviben megküldtem neked a paramétereket. Sajnos nem pesti vagyok, egy megyeszékhelyen élek, de igazából kisváros. Egyre több itt a munkanélküli, állásajánlat meg egyre kevesebb. Ma voltam a M. ügyiben, és úgy látom, ha én személyesen nem megyek utána, nem lesz máshogy munkám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650221 (157)
     
  7. Torolt_felhasznalo_572212
    Torolt_felhasznalo_572212
    2003. november 24. 02:17157.
    Naaaa, ne mondj ilyet!
    Én csak épp nem látogattam pár napja a fórumot, de nagyon erősen szuggerálok, hogy sikerüljön valami.
    Te egyébként milyen típusú munkát keresel?
    Hátha hallok valamit, sosem lehet tudni.
    Ja, és hol, Pesten?
    előzmény:
    Phan (156)
     
  8. 2003. november 21. 17:54156.
    Látom, itt rám már senki sem kíváncsi :-(((((((((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2003. november 20. 13:40155.
    A 149. hozzászólásomhoz elfelejtettem hozzátenni, hogy a hölgynek átadtam az önéletrajzot, és azt mondta, hogy amint lesz üresedés, szólni fog. Ez is valami. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2003. november 20. 13:38154.
    Sziasztok!

    Ma fogtam magam, és ebben a szép időben elindultam álláskeresőbe. Öt helyre elmentem, de nem sok sikerrel, egyetlen helyen (kórház) írták fel a nevemet, címemet. Az igazgatónő épp nem volt ott, tehát vele nem tudtam beszélni, de azt mondták - gondolom, ha ő is úgy látja - hogy talán behívnak és megnézik, hogy tudok gépelni. Na, azzal nem hiszem, hogy baj lenne, vakon, 10 ujjal gépelek, hisz eredeti szakmám gépíró volt. Munkahelyemen aztán majd' 13 év alatt kamatoztathattam is eme tudásomat.
    Reménykedem, hátha ez bejön.

    Voltam a M. ügyiben is, de ott sincs semmi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650221 (153)
     
  11. Torolt_felhasznalo_572212
    Torolt_felhasznalo_572212
    2003. november 19. 12:41153.
    :o))

    Akkor mindenképp benézek, nem örülnék, ha megsértődnél, és tudni szeretném egyébként is, mi van Veletek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820049 (150)
     
  12. Torolt_felhasznalo_572212
    Torolt_felhasznalo_572212
    2003. november 19. 12:37152.
    Köszönöm a jó kívánságokat és a gratulácikókat, nagyon jól esik.
    Igazén csak azért bánt a dolog, hogy így vettek fel, mert az ember annak idején azért tanult, vagy választott szakmát, hogy majd dolgozhasson, és itt vagyunk sokan, akik még akarunk is dolgozni, s ha nincs ismerős, kutyát nem érdekli a dolog.
    Egy-két hivatalban pedig úgy ülnek az ügyintézők, mint akik karót nyeltek, s "szívességből" válaszolnak a kérdésekre. Na ők nem igazán akarnak dolgozni, bár biztos jobban összekapnák magukat, ha veszélybe kerülne az állásuk.

    Phan, most akkor érted szurkolhatunk, remélem, Neked is összejön.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2003. november 19. 12:04151.
    Szia Phan!!
    A Te híreidnek is nagyon örülök!Nagyon-nagyon szorítok Neked, és őszintén, tiszta szívből kívánom, hogy végre összejöjjön valami jó munkahely!

    Legyen szép napod Neked is, és Mindenkinek, aki erre téved!
    előzmény:
    Phan (149)
     
  14. 2003. november 19. 12:00150.
    Nagyon örülök a sikernek és gratulálok!
    Amiatt meg végképp ne legyen lekiismeretfurdalásod, hogy rokon segített!Inkább csak lelkesedj!

    Nagyon sok örömet és kitartást kívánok Neked!

    És én, konkrétan el is várom, hogy időnként "benézz hozzánk"! :-))
    Meg is sértődök, ha nem jössz! :-)
    Vigyázz Magadra!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650221 (148)
     
  15. 2003. november 19. 11:24149.
    Szia Albion!

    Írtam már egy gratulációt ide, de úgy látszik a technika ördöge közbeszólt, és nem jelent meg.

    Tehát: így ismeretlenül is kimondhatatlanul örülök a sikerednek! Szerintem az ilyen mindenkire ösztönzőleg hat. Ne rágódj azon, hogy így sikerült munkát kapnod, annak örülj, hogy dolgozhatsz, megmutathatod, mit tudsz.
    Én ma elmentem egy céghez, mert ha hiszitek, ha nem már 1 hete nem hagy nyugodni a gondolat, hogy oda el kell mennem. Szóval elmentem, kiderült, hogy a portán lévő biztonsági őrt ismerem. Egyébként is simán beengedett volna, mert csak akkor mondtam meg neki, hogy ismerjük egymást, amikor a nevemet kérdezte, hogy beírja a belépők könyvébe (nem ismert meg). Egyből a munkaügyeshez mentem, nagyon kedves volt (végre, egy jó tapasztalat). Mondta, hogy jelenleg nincs nekem megfelelő állásuk (felsőfokú műszaki asszisztenst hirdettek meg mostanában, bár én nem találkoztam ezzel a hirdetéssel), de amint lesz, értesíteni fog. Meg tudnék adni valamilyen elérhetőséget? Készültem, vittem önéletrajzot, oda is adtam. Már az tetszett, hogy nem nekem kellett rátukmálnom az önéletrajzot, hogy ugye ezt itt hagyhatom?
    Na, megyek kifelé, a biztonsági őr kérdezi, csak nem munkát keresek? Elbeszélgettünk erről, meg a korábbi ismeretségről (egy munkahelyen dolgoztunk). Azt mondta, hogy beszélni fog a munkaügyes hölggyel az érdekemben.
    Igazából sokat nem várok ettől a dologtól, de hát ki tudja?
    Egy biztos, hogy ezentúl még jobban fogok hinni a megérzéseimben!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650221 (148)
     
  16. Torolt_felhasznalo_572212
    Torolt_felhasznalo_572212
    2003. november 19. 00:35148.
    Köszönöm mindenkinek a szorítást!

    Szeretném megosztani Veletek az örömömet: sok havi eredménytelen álláskeresés után végre sikerült elhelyezkednem, és hétfő óta dolgozom.
    Na persze ez nem volt olyan zökkenőmentes, és persze nem is azért vettek fel, mert valaki borzasztó nagy késztetést érzett arra, hogy foglalkoztasson, a diplomáim vajmi keveset dobtak az egész éves keresés során.
    Nemrég nagynéném ajánlotta fel, hogy dolgozzak nála. Eddig nem volt rá lehetősége, de most bővítenie kell a létszámot, mert valami új terméket hoznak be, és bár nincs gyakorlatom ebben, mégis elsőként engem vett fel.
    Na igen, ilyenkor jut eszembe az a statisztika, amelyik arról beszél, hogy az állások 75-80%-a ismeretség alapján kerül kiosztásra. És végre ez velem is megtörtént.
    Én mindenképp örülök neki, mert végre van valami hasznos, amivel foglalkozhatok, de ugyanakkor kicsit csalódott is vagyok, hogy csak így sikerült munkát találjak.
    Remélem, hamarosan Ti következtek, én nagyon szorítok mindenkinek, mert nekem is akkor sikerült, amikor már teljesen kilátástalannak gondoltam a helyzetem, és feladtam.
    Nagyon erősen kell hinni abban, hogy sikerülhet, és talán akkor összejön valami. Bár lehet, hogy nagynéném nélkül én sem léptem volna előrébb.

    Persze attól még látogatni fogom a topicot, hogy jelenleg „kikerültem” a csoportból, bár vagyunk még egy páran itt ilyenek, úgyhogy annyira talán mégsem lógok ki.
    Tényleg nagyon szurkolok Nektek, s nyitott füllel járok majd, hátha hallok olyasmit, amivel valamicskét tudok segíteni.

    orsoly: most nagyon felcsigáztál, melyik az a suli? Persze csak akkor írd meg, ha "szabad". Szerintem, ha elkezded, és belevágsz, lesz lelkierőd a folytatásra is. Csak bízz magadban!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_768171
    Torolt_felhasznalo_768171
    2003. november 18. 13:54147.
    Szia Albion!

    Hirek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650221 (143)
     
  18. 2003. november 17. 09:29146.
    Mindenkinek kitartást kívánok, és azt, hogy sikerüljön elérni, amit szeretnétek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820049 (145)
     
  19. 2003. november 17. 09:06145.
    Én is szorítok Neked!!!Feltétlenül írd meg, mi újság!

    Nekem nem igazán alakul semmi, de hátha vannak még csodák. . .
    Viszont elhatároztam, ha törik, ha szakad, tovább szeretnék tanulni!Megtaláltam "álmaim iskoláját", most már csak az kell, hogy kitartsak, testben és lélekben.
    Többet én sem árulok el. . . :-)

    Legyen jó napotok ma is és egész héten!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650221 (143)
     
  20. Torolt_felhasznalo_768171
    Torolt_felhasznalo_768171
    2003. november 17. 07:32144.
    szoritunk Neked!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650221 (143)
     
  21. Torolt_felhasznalo_572212
    Torolt_felhasznalo_572212
    2003. november 16. 01:56143.
    Nagyon jó lenne, ha ez a topic arra is alkalmas lenne, hogy tudjunk egymásnak segíteni. Így pl. , ha Lajos tud Orsolynak valamit, már megért elindítani a témát. Szorítok!!!

    Orsoly: igen, sajnos az ottani helyzetet teljesen jól ismerem, félig-meddig ezért is jöttünk el, s most 3 év után itt is utolért a munkanélküliség.
    Báááár, most lehet, hogy kialakulóban van valami, de ameddig nem biztos, nem akarom elkiabálni. Olyan hihetetlen, s még nem is igazán tudom felfogni, hiszen már január óta itthon vagyok, s ez most az első "komoly" lehetőség. Bővebbet hétfő után írok majd, addigra kiderül.
    Addig is mindenkinek kitartást, hátha sikerül valami!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2003. november 14. 16:57142.
    Látod, ha így részletesen leírod, mégiscsak fontos a kinézet!
    Sok osztálytársam panaszkodik - igen eltérő korúak voltunk - hogy nem veszik fel sehová, mert hát nem épp szépségkirálynő típus (kövér, alacsony, stb. ).
    És ahogy látom, tovább kell tanulnom a nyelvet is, mert ez nekem nem lesz elég egy jó munkahelyhez. De ennek csak akkor jöhet el az ideje, ha meglesz rá az anyagi fedezet. Ha lesz munkahelyem. . . . Tisztára egy ördögi kör. Belemegy a munkáltató abba, hogy felvesz, és bizonyos idő alatt leteszem a középfokút?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_768171 (141)
     
  23. Torolt_felhasznalo_768171
    Torolt_felhasznalo_768171
    2003. november 14. 13:39141.
    Vannak állások ahol kötelező cicababának lenni. Nálunk ez a Sales csapat. Itt tényleg előnyük van. De ez nem csak nálunk van igy, hanem még jó pár multi cégnél. Kontrolling, számvitel: munkabiró, strapabiró hölgyek jelentkezését várják: nem a kinézet számit, hanem a tudás. Recepciós munkakör: szintén a megjelenés a fő szempont.
    Asszisztens/titkárnő: megjelenés és tudás egyaránt fontos. És ezeknél a munkaköröknél lép be a megbizható nyelvtudás. A recepciósnak elég alapfokon beszélnie a nyelvet, de egy asszisztensnek, titkárnőnek már nem.

    előzmény:
    Phan (140)
     
  24. 2003. november 14. 11:36140.
    Nagyon örülök, hogy ezt írtad. Én szívesen fogadok az enyémtől eltérő véleményt is, más kérdés, hogy esetleg nem értek vele egyet. Más úgy látja, elfogadom. De én eddig mindig úgy tapasztaltam, hogy tényleg ők a nyerők. Lehet, hogy kevés az önbizalmam? Nem vagyok "cicababa" sem kinézetben, sem viselkedésben, mondhatni átlagos vagyok. Mert én nem ezzel akarok kitűnni. :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_768171 (137)
     

Címlap

top