Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
30 felett még család nélkü
Sziasztok!
Gondoltam én is indítok egy topicot... Igazából a 30-as korosztályt várom, akik még egyedül vannak, de szeretnének már társat, családot, de valahogy eddig nem sikerült. Nekem több hosszú kapcsolatom is volt, de most 34 évesen még mindig egyedül vagyok... valamit rosszul csinálok? magasak az elvárások? Sokan mondják, hogy vigyázzak, kifutok az időből... Ez nagyon zavaró... Szerintem ez a probléma sok 30-ast érint, várom véleményeteket, tapasztalataitokat és a jó tanácsokat ebben a témában... vagy akinek mostanában sikerült... sztorizhatunk...
SZiasztok! Azóta kivel mi történt? Sajnálattal látom,hogy ez sem mostani topic :) Sajnos kezdem hasonló cipőben érezni magam.Bár évek óta van párom,de nem az igazi sajnos.Szeretnék gyereket,de bizonytalan vagyok.Mondhatnám társfüggő,félek megint egyedül maradni.És a sok negativ gondolat: 34 évesen mi lesz ha már nem találok megfelelő párt akinek szülhetek?Vagy ha szerelembe is esek és átvernek megint,vagy elhagynak?Az időm meg csak megy :( Igen,én is hibás vagyok,benne maradtam régen olyan kapcsolatban is szintén évekig,ami egyátalán nem volt jó. Viszont nehéz sorsom volt,és az egyedüllét család nélkül nagyon meg tud viselni. Valaki ha van még hasonló cipőben irjatok :) A topic inditó pedig már tuti boldog anyuka,és boldog kapcsolatban él,legalábbis remélem!
Szia Ditti!
Ennek szívből örülök!!! Akkor csak így tovább!
Én azóta is egyedül vagyok - de az elmúlt egy évben, ha párra nem is, legalább magamra találtam...(Ez is valami...)
Azt hiszem szükségem is volt erre az időszakra, bár nagyon sokat szenvedtem az elején, bizonyos szempontból jót tett! Sok szép dolog történt velem mostanában (elsősorban a családom, és a barátaim által), amik újra elhitették velem, hogy igenis értékes ember vagyok, és aki "passzolt" engem, az csak magára vethet a későbbiekben, amiért lecsúszott egy ilyen főnyereményről, mint én...
Mostanra már eljutottam oda, hogy semmit sem akarok görcsösen, és nem megyek bele akármibe, csak azért, hogy legyen mellettem valaki!
(Az elmúlt hetet amúgy Egyiptomban töltöttem, egy jó kis nyaraláson, ahol házassági ajánlatot is kaptam : nem kellene dolgozni járnom, mint itthon, csak etetni a srácot, szülni egy fészekalja "little pharaos-t" (gyerkőcök az ő szavajárása szerint), és még egy tevét is kapnék! ) Bár ez utóbbit, kicsit kevésnek tartom - azt hiszem...
Sokáig nem tudtam ide jönni, hiába kerestem a topicot...
Most véletlenül megtaláltam és olvastam a hozzászólásokat!
Azóta mi történt veled? Megtaláltad a párod?
Én igen... :)))
Bár még mindig nem hiszem el...
Lassan már 1 éve, de az elején nehezen alakultak a dolgok.
Írj magadról, kíváncsi vagyok!
Hát akkor biztos nem a megfelelővel találkoztam...
Na, de majd most...
Csak tudnám miért vagyok olyan "hülye", hogy még mindig szeretem...??? Miközben a környezetemben mindenki azt mondja, hogy örüljek annak, hogy megszabadultam egy ilyen embertől! (Jó pillanataimban én is tudom, hogy örülnöm kellene...)
Szia Ditti!
Örülök, hogy írtál... Próbáltam már korábban válaszolni, de nem engedett bejelentkezni a rendszer.
Hogy telnek most a napjaim? Igyekszem jó sok elfoglaltságot taláni magamnak. Beíratkoztam hastánc tanfolyamra, a mozgás jó a depi ellen, és kicsit karban is tart, és mindenhová elmegyek, ahová barátok, ismerősök hívnak. Valahogy úgy alakult, hogy a volt párom legjobb barátai nagyon megkedveltek, és rendszeresen hívnak magukhoz, vagy színházba, most éppen ádventi koszorút kötni, és hasonlók. (Tulajdonképpen ebben a szituációban mellettem állnak, ők sem értik az egészet, és nem is értenek egyet vele - igaz, ez nem javít a helyzeten)
Egyébként azt én is megkaptam, hogy úgyse fog működni közöttünk a távkapcsolat - mi éppen azelőtt álltunk, mert áthelyezték az ország másik végébe dolgozni. Nem örültem neki, de ha kérte volna, ha akarta volna, mindent feladtam volna itt (a lakásomat a munkámat), és utána mentem volna. Nem akarta. Egy nap beugrott neki, hogy nem én vagyok az igazi, bár tökéletes vagyok, de nincsen rózsaszín köd, és nincsenek pillangók sem. És nem akar feleségül venni, és nem akar még gyereket sem.
Ezt meg elég nehéz megemészteni...
Én egyébként nem értem ezt a világot, ahol 30-40 éves férfiak még nem akarják lekötni magukat, még nem akarnak gyereket - csak tudnám mire várnak? Vagy úgy gondolják ők örökké fognak élni???
Jaj, ne haragudj, hogy így kifakadtam - gondolom ebből látható, hogy milyen a lelkiállapotom...
És te hogy vagy? Hogy "emésztetted" meg ezt az egészet?
Üdv.:
Mm
Szia!
3 év alatt is volt egy hosszabb kapcsolatom, csak az a baj, hogy távkapcsolat volt és Ő nem akarta lekötni még magát, pedig az elején komolyan indult... Na mindegy. 2-szer is szakított velem, de én mindig adtam újabb esélyt, így utólag úgy gondolom, hogy felesleges volt és csak az időt húztam, Ő meg játszott velem...
Most hogy vagy? Hogy telnek a napjaid?
Írj magadról!
Üdv: Ditti
A családom, és a barátaim próbálnak vígasztalni, de a "majd neked is eljön az igazi..." - csak olaj a tűzre. De mi mást is mondhatnának...?
Közben a hugom nem sokkal azután, hogy ez történt velem, összeköltözött a vőlegényével, jövő augusztusra pedig szervezik az esküvőjüket... Nagyon közel állunk egymáshoz, és őszintén örülök a boldogságának, de ez a helyzet sokszor még nehezebbé teszi az egészet számomra. Tovább kellene lépnem, és elfelejteni azt, aki így megbántott, és becsapott - egyelőre még nem megy...
És Te? Három éve ki vetett véget a kapcsolatnak? (Már ha kérdezhetek ilyet )
Üdv:
Mm
Sziasztok!
Csatlakozhatom?
Én nyáron lettem 30, két héttel a születésnapom előtt elhagyott a kedves, akire hosszú ideig vártam, akiről azt gondoltam vele le tudnám élni az életemet, és ő lesz a gyerekeim apja. Sajnos engem nem csak a társadalmi elvárások (az "és te mikor mész férjhez...?" típusú kérdések), hanem a kezelőorvosom is sürget. Rákbeteg vagyok - jó pár év után újra el kellene kezdeni a kezeléseket, de ha szeretnék (márpedig igen), előtte jó lenne babát vállalnom. Most mondhatom a dokinak a legközelebbi kontroll alkalmával, hogy megfutamodott az egyetlen apajelöltem...
Tudom, hogy fő a pozitív gondolkodás, de egyszerre küzdeni ezzel a két dologgal - néha nagyon nehéz...
Üdv:
Mm
Szerintem inkább fuss ki az időből,mint hogy kötelességből megházasodj vagy összeköltözz valakivel,mert ezek az elvárások vagy pedig szeretnél egy gyereket.
Tudod, a pártalálás és a gyereknemzés közöt fő különbség,hogy az előbbi korhatár nélküli,47 évesen is találhatsz párt(,míg a gyerekvállaás korhatáros,biológialag.
Senkit sincs joga önző módon "gyereket csinálni" csak azért,hogy kiélje egyik vágyát (konkrétan a babázásra gondoltam és nem az "elkészítési hadmáveletet) és utána pedig a gyerek egy boldogtalan családi légkörbe nőljön fel és ez ivodjon belé...
Honnan tudod, hogy az a gyereka,kit egyedül vállalnak boldogtalan?Szerintedmaz a gyerek,aki ma megszületik összeházasodott kötelékbe,ott mi a garancia,hogy boldg családban fog felnőni?Semmi
Ő is ugyanolyan boldogtalan családi életet fog élni és igy tovább.Mert ugyebár élni és lenni nem ugyanaz!
Honnan veszed, hogy kinek milyen az élete? A szüleink élete nem predesztinál mindket,láttam már olyat, hogy a lány szülei ötven évet éltek le boldog házasságban,a lány meg 3X ment férjhez és oylat is,aki össze-vissza családból származott és mégis boldog családi élete lett.
Senkit sincs joga önző módon "gyereket csinálni" csak azért,hogy kiélje egyik vágyát (konkrétan a babázásra gondoltam és nem az "elkészítési hadmáveletet) és utána pedig a gyerek egy boldogtalan családi légkörbe nőljön fel és ez ivodjon belé...
Ő is ugyanolyan boldogtalan családi életet fog élni és igy tovább.Mert ugyebár élni és lenni nem ugyanaz!
Wow,ezt megaszondtad.Neked meg nincs jogod senkit sem minősíteni,képzeld ismerek ilyen gyerekcsináltatós nőt,és mindenki boldog,még az apukával is rendszeres a kapcsolat.Sokkal boldogabb,mint egy borsodbusznai,házasságban élő,rongyokban járó gyerek.Neked miért fáj a másik boldogsága?Az én szüleim házasságban éltek,mégsem voltunk boldogok.
Szerintem inkább fuss ki az időből,mint hogy kötelességből megházasodj vagy összeköltözz valakivel,mert ezek az elvárások vagy pedig szeretnél egy gyereket.
Senkit sincs joga önző módon "gyereket csinálni" csak azért,hogy kiélje egyik vágyát (konkrétan a babázásra gondoltam és nem az "elkészítési hadmáveletet) és utána pedig a gyerek egy boldogtalan családi légkörbe nőljön fel és ez ivodjon belé...
Ő is ugyanolyan boldogtalan családi életet fog élni és igy tovább.Mert ugyebár élni és lenni nem ugyanaz!
Az embernek minden eszébe jut, de azért az az első. hogy megfelelő társat találjak... Most úgy néz ki, hogy ez folyamatban van... :))
Te hogy vagy, veled mi újság?
Sok minden változott, alakulnak a dolgok, legalábbis remélem... :))
Veletek mi újság?
Nekem nagyon jól telt a nyár, sokat utaztam, jól éreztem magam. :))
Írjatok! Ditti
Ma arra ébredtem, hogy tényleg 35 éves vagyok és ezen már nem tudok változtatni, még mindig egyedül vagyok és nincs családom... Családom???? Még párom se... :((( Próbálok optimista lenni, de jön a nyár...
Nálam azt hiszem,nincsenek nagy elvárások. mondjuk az, hogy szeresse a fiam,de ez azt hiszem alap.Legyen kedves,rendes,becsületes,józan életű,tisztelettel bánjon vele, fizikailag nem merészeljen inzultálni, tulajdonképpen normális emberi viselkedésű pasira vágyom.Kinőttem már abból a korból, hogy pasi szemszíne legyen a lényeg.Annyi,hogy több próbálkozás után rájöttem, a nagy korkülönbség nem nekem való.
És a teeljesen elhízott embereket nem szeretem- ez nem azt jelenti, hogy legyen svracenegger,kis pocak belefér, de mondjuk170/ 130kg nekem sok)Én nem csak annyit mondok, hogy ne legyen több neki,mint ami nekem van, de még annyi sem.Végzettséghez nem ragaszkodom,de életstílusomból adódóan szükséges, hogy szeresse a színházat,múzeumot).Ha technikusként velem tart a múzeumokba,jöhet,( és volt,aki jött is, nem is a végzettsége miatt lett vége a kapcsnak) ha tanárként ( volt rá példa) 10 évente egyszer megy színházba,akkor meg báj-báj.
lehet, hogy tényleg nagyok az elvárások...én még nem vagyok 30 de közeledem...
és néha nagyon kéne a biztos pont, de ugyanakkor az első pár randi után mindig lelépek...
A fogmazóképes korú párok 20-25%-ának nem lehet természetesen úton gyereke
http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=372515