Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásfelújítás- árak

pocmak
Létrehozva: 2007. december 8. 12:56

Sziasztok!

Lehet, hogy költői a kérdésem, de sacc per kábé mennyiben kerülhet egy lakásfelújítás? Ki mit csináltatott vagy csinált meg és mennyiért a lakásában? Megéri lepusztult lakást venni és felújítani, ha a vásárlás is nagyrészt hitelből történik? mennyi tőke maradjon a felújításra?

Írok néhány dolgot, hogy minek az ára érdekelne, persze hozzávetőlegesen, mert nyilván minden a négyzetmétertől és attól függ, hogy hol van az ingatlan.

Szóval szőnyegpadló csere, tapétázás, parkettázás, nyílászárók cseréje, fürdőszoba felújítás (csempe, kád, mosdó, járólap,stb.), konyha felújítás (járólap, mosogató, csaptelep, estleg konyhaszekrény bár ez aztán tényleg abszolút szubjektív, de mi az a minimum, amivel számolni kell?), fűtéskorszerűsítés (új konvektor), festés, linóleum helyett járólap...

Szóval ilyesmikre gondolok.

És még egy fontos kérdésem van: mindez mennyi ideig tarthat, míg kicserélgeti az ember? költözhetővé válhat egy hónapon belül egy ilyen abszolút kiforgatott lakás?

köszönöm a hozzászólásokat

  1. Torolt_felhasznalo_219819
    Torolt_felhasznalo_219819
    2015. október 15. 15:2449.

    Segítség lakásfelújitás festés mázolás témában szuper szakemberek Budapestiek Norbiék két Norbi szuperszaki festő mázoló szakemberek, a googleban részletesebben infó róluk6 30 587 4704


    gyorsan tisztán szépen precizen dolgoznak, nálunk most dolgoztak, 


    nagyon elégedettek vagyunk, árban is elfogadható.


    csak ajánlani tudom őket.

  2. 2015. február 20. 11:2348.

    Segítség a felújításban! Anyagi támogatás!
    https://aalakastakarek.wordpress.com/

  3. 2015. február 20. 11:1047.
  4. Torolt_felhasznalo_248363
    Torolt_felhasznalo_248363
    2008. július 23. 09:4246.

    Így van!

    Nálunk is teljes lakásfelújítás történt.

    Majdnem két évbe telt-pénz miatt-míg kész lett a lakás.

    Egy szó szerint lepusztultat vettünk és több millió forintba került úgy,hogy a nappaliba a bútorokat-ülőgarnitúrát-nem tudtunk már venni.

    Fűtés,víz,burkolás,festés,falbontás stb...

    Így is sokat spóroltunk,mert a párom húzta a falakat,a festést is ő csinálta,meg még csomó mindent+elég sok ismerős segített,a szakemberek is olcsóbban csinálták...

    Szóval így is rengeteg pénzbe került és nem utolsó sorban energiába

     

    előzmény:
    kivike (45)
    2008-07-23  09:34
  5. 2008. július 23. 09:3445.
    Nekem az a tapasztalatom (rutinos lakásfelújítók vagyunk), hogy mire a munkák végére érünk, időben is, pénzben is kb. 50%-kal többet kell számolni, mint amennyit eredetileg kalkuláltunk
    előzmény:
    straniera2 (42)
    2008-07-17  15:47
  6. 2008. július 23. 09:2444.
    Ja, mondjuk amit te felsoroltál azt mi mind magunk csináljuk :D kivéve a padlólapot a folyosóba, a laminált lerakásában barátok segítenek :)
    előzmény:
    straniera2 (42)
    2008-07-17  15:47
  7. 2008. július 23. 09:2243.

    Hozzánk ma 10-re jön egy mester felmérni a lakást, majd jelentkezem mit mondott

    (komplett fürdőszoba, wc felújítás, némi villanyszerelés, padlóburkolás, illetve komplett konyha... ehehe)

    előzmény:
    straniera2 (42)
    2008-07-17  15:47
  8. 2008. július 17. 15:4742.
    Nem akartam új topikot nyitni ugyanebben a témában, de ha van valakinek még tapasztalata, főleg a mesteremberek áraival kapcsolatban (festés, tapétázás, padlólap, laminált parketta lerakás) , annak örülnék. Szeretném nagyjából legalább átlátni, mire lehet számítani... A többinek boltokban utánajárunk, de nem tudom, mennyire dobja meg a munkadíj.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_436792
    Torolt_felhasznalo_436792
    2008. május 10. 19:4741.

    Én most végeztem a felújítással. 53 m2, panel.

     

    Teljes villanyvezeték csere ( alu cserélés rézre)  új kismegszakító, 4 db új  kiállás, vezetés befúrása falba csak a mennyezetnél, a többi csőben volt: 250000 (haver)

     

    Linóleum, parketta mindenhol feltép, laminált, járólap lerak (erkély is), 

    1 db ablakcsere, egy elválasztó fal lebont, új felhúz, fürdőszoba, WC szanitercsere (új kád, Wc mosdó), burkolás, vízvezetékcsere, glettelés, festés, 1 db beton válaszfal elbonása, sitt elszállítása

    900.000

     

    4 db ajtó  250.000

     

    Össz: kb 1.500.000 

     

    + az anyag. amit én vettem: 500.000, Tehát 2 milla.

     

    Ami nagyon megdobja:  betonvésés, sittszállítás

     

    előzmény:
    pocmak (1)
    2007-12-08  12:56
  10. Torolt_felhasznalo_419287
    Torolt_felhasznalo_419287
    2008. május 7. 13:3340.
    Ne mondja mar nekem senki,hogy egy 80nm es lakas felujitasa 8 milla???Ezt nem hiszem el!!! Mit raknak bele? Arany tapetat?
    előzmény:
    demonhill (17)
    2007-12-08  14:39
  11. 2008. március 28. 08:0439.

    Szia

    Minden hivatalosan...tavaly 2 szoba tapétázás,előszoba,konyha,2 szoba mennyezet festése anyaggal 110 e.Most készül a fürdőszoba,wc...kád,mosdó,fürdőszoba szekrény,tusoló 49 e.csempe,járólap,szappantartó,wc kefe+tartó,wc papirtartó,törölközőtartó 48 e.komplett vizvezeték csere + mosógép bekötés /viz,lefolyó/ rézcsövekre anyag kb 20 e. munkadij 50 e. burkolók munkadija 3500 ft/négyzetméter....nyilászárók redönnyel 350 e.

    előzmény:
    pocmak (1)
    2007-12-08  12:56
  12. 2008. március 28. 04:5138.
    ÍAztán nem mindegy az alapanyagok ára,mert van 1000 ft-os parketta,meg 6.000 ft-os is.
    előzmény:
    parcium (37)
    2008-03-27  17:38
  13. 2008. március 27. 17:3837.

    hát sajnos ez nagyon relativ amit kérdezel?

    egy lakásfelújítás kerülhet aránylag olcsóba is és méregdrábába is. attól függ miből mit szeretnél csinálni. az én szakmámba szereplő árakat tudom neked leirni:

    burkolás 2000 ft/nm + csempe,ragasztó,fuga,keresztek

    festés 1000ft/nm

    tapétázás: - fűrészporos: 1500ft/nm festéssel eggyüt 

                      - mintás 600 ft/nm + tapéta

    mázolás 1500ft/nm + anyag 

    laminált lap lerakása 1000 ft/nm + anyag 

                        szegélyezés kb 200ft/fm + anyag

    ezek kb átlagos pesti árak, bár soktól hallottam hogy ez inkább az olcsó kategória
     

    előzmény:
    pocmak (1)
    2007-12-08  12:56
  14. 2007. december 9. 05:2536.
    Igen,nem kell sajnálni az időt.
    előzmény:
    floryka (35)
    2007-12-08  23:49
  15. 2007. december 8. 23:4935.
    Igen, sajnos nagyon elszabadultak az árak
    De számomra örök tanulság,hogy nagyon meg kell nézni milyen mestert fogadunk,mert ott is nagyon nagyot lehet bukni, mind a munka minőségén, mind pedig az áron.
    előzmény:
    belváros (34)
    2007-12-08  22:43
  16. 2007. december 8. 22:4334.

    Amikor vásároltunk egy helyen, megütötte a fülem egy beszélgetés: öregúr mondja: a legolcsóbbat tessék adni kérem, egy most épülő társasházba kell, na ezért nem vennék új lakást,mert oda az építettő  a legvackabbat rakja be, ha meg veszek egy régit,de műszakilag jót,akkor olyan lesz, amilyen nekem tetszik.

    Barátnőm vadiújan épített lakása olyan semmilyen fehér csempe, tökátlag szürke padlólap, és fizetett érte majdnem 300.000 nm2/ ft-ot     Nekünk ötödével olcsóbb még felújítva is a négyzetméterárunk. Nem elit helyen lakik, mi sem.

    előzmény:
    floryka (33)
    2007-12-08  21:29
  17. 2007. december 8. 21:2933.
    Mi itt vettük a fürdőkádunkat és nagyon elégedettek vagyunk:

    www.furdokadgyar.hu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2007. december 8. 18:3132.
    Egy függönyt könnyebben kicserél az ember, mint csempét 
    előzmény:
    angela71 (31)
    2007-12-08  18:15
  19. 2007. december 8. 18:1531.

    Nálunk is így volt..... Imádtam a nézelődést,válogatást... 

    Rádumáltam a párom a minimal-ra, nagyon hálás... ,visszafogott színeket választottunk mi is. A lakástextil színeiben viszont eleresztettem a fantáziám.... 

    előzmény:
    őskomcsi (29)
    2007-12-08  18:10
  20. Torolt_felhasznalo_542308
    Torolt_felhasznalo_542308
    2007. december 8. 18:1530.
    Teljesen "lepusztultan" vettük a lakást. A lakásfelújítás azt jelentette, hogy minden helyiségben szó szerint TÉGLÁIG visszabontottak mindent. A falban lévő csövek többségét is kicserélték, új villanyvezetékeket húztak be, új konnektorokat tettek be, fürdőszobában teljesen új kád, mosdó. Mindenhol új vakolat, új festés, parkettát meghagytuk, de teljesen újracsiszolták.

    Ez mindösszesen 1 millió forint volt.

    Ja, 60 nm-es tégla társasházi lakás.
    előzmény:
    pocmak (1)
    2007-12-08  12:56
  21. 2007. december 8. 18:1029.
    Azt nem is szabad másra bízni, persze sok minden függ a személyiségtől,én nagyon szerettem mászkálni,nézelődni, satb.Valaki ezt nem bírja (pl férfiak)Ezért én szerettem Igyekeztünk időtálló dolgokat vásárolni,ami 5-6 év múlva is tetszeni fog, inkább visszafogott színeket vásroltunk 
    előzmény:
    angela71 (28)
    2007-12-08  18:06
  22. 2007. december 8. 18:0628.

    Igaz, igaz, a lakás mérete lemaradt,72m2.És a tapétázás is.(mindenhol, nappaliban üvegszövet)

    Kivitelezővel csináltattuk, de az anyagbeszerzést mi intéztük.

    előzmény:
    őskomcsi (27)
    2007-12-08  17:57
  23. 2007. december 8. 17:5727.

    Tavaly volt lakásfelújítás, a 100 nm-nek a felét újítottuk fel, tehát 50 nm2  kb 1 millió ft.Ebben benne volt: parketta,járólap,csempe, tapéta, fürdőkád, festés. Észnél kell lenni vásárlásnál,nem kell megvenni a legócskábbat, de bizony határt kell szabni és vigyázni kell ne tukmálják rá az emberre a legdrágábbat,(ami nem is feltétlenül jobb annyival,amennyivel drágább).Vannak nagyon jó beszélőkével megáldott eladók.Szóval kb egymillió,de most már úgy fel van újítva, hogy nem kell hozzányúlni,amíg élünk:)Felső szintet nem újítottuk fel,mert azt ritkán használjuk,(ilyen alapon el is lehetne adni  a házat, de hát..megszokás

    Sok mindent mi magunk csináltunk.Ami megéri: vidékre, lemenni, mert Pesten ugyanazt a dolgot sok szor 3-szoros áron adják, nem vicc, volt hogy Bp ugyanazt a szőnyeget láttuk 90.000 ft-ért,amit vidéken egy nagyvárosban 45.000 ft-ért.Ugyanaz a gyártó és termék 

    A munkákat mi magunk csináltuk,férjem olyan ügyes, hogy kölcsönzött csempevágót és még azt is ő maga csinálta, tapéta-festés szintén sk. Parketta nekünk is egyszerűen letehető laminált. 

    előzmény:
    őskomcsi (22)
    2007-12-08  17:04
  24. 2007. december 8. 17:4126.
    Fürdőszobaügyileg(szaniter) én inkább az Erős-éket ajánlanám, baromi jó áron ki lehet fogni szuper dolgokat....a burkolóanyagok is meseszépek, de azok elég drágák... Viszont találtam ugyanolyan gyönyörűt a Soroksári úton(IX.ker.-i szakaszon),Lunada kft,nagyon trendi dolgok voltak 2500/m2 áron. Ja,ha nem nagyáruházban találsz kedvedrevalót,2-3 hét szállítási idővel kalkulálj! 
    előzmény:
    angela71 (25)
    2007-12-08  17:33

Címlap

top