Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nuva Ring hüvelygyűrű

Torolt_felhasznalo_698367
Torolt_felhasznalo_698367
Létrehozva: 2007. július 2. 14:45

Nem tudom, ki ismeri ezt a védekezési formát - most már fél éve használom, közel hét év gyógyszer után (Diane35 és Yadine), és azt vettem észre, hogy erősebb a vérzésem, mint a tabletták után. Konkrétan hét éve még egy hétig tartott, és erős volt, a tabletták abbahagyásakor viszont kb 2 napig, és alig vérzett.

Most pedig visszaállt a normális vérzés, vagyis a nyálkahártya ismét normális méretű - a tablettázás sajnos nagyon elvékonyította.

Ezért én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a védekezési módot. Árban nem olcsó, a havi adag 2,5-3 ezer forint, de kényelmes, és nem a vérbe kerül a hormon, hanem helyileg szívódik fel.

  1. 2018. november 6. 19:09114.

    Sziasztok!


    Nekem az a kérdésem, hogy van-e itt valaki, akinek folyást okozott a hüvelygyűrű? Kb másfél éve szenvedek ezzel a panasszal és most váltani akarok tabira.. kétségbe vagyok már esve..

  2. 2017. július 20. 18:24113.

    Sziasztok!

    Olvastam Nuvaring a betegtájékoztatóba hogy 3 órán keresztül ha átmenetileg kikerül a gyűrű attól független véd, ez így igaz ugye?
    Ugyanis nekem 12.-én kellet használom a gyűrűt ami meg is történt és 15.-én együtt voltunk a párommal, arra az időre kivettem mivel őt zavarja, de kicsit megfeledkeztünk róla és csak 3 és fél órán belül került vissza egy teljesen új gyűrű (vicces kicsit de a másikat elhagytam), ebből nem lehet gond?
    Csak mert ma voltam nőgyógyásznál (szépen szólva bunkó volt a pasas) és azt mondta hogy akkor imádkozzak hogy ne legyek terhes...

    A választ előre is nagyon köszönöm. 

  3. 2017. január 31. 14:58112.

    Szia!


     


    Ugyanazon a napon rakod vissza.


    😊

    előzmény:
    evike92 (111)
    2017-01-02  16:17
  4. 2017. január 2. 16:17111.

    Haho lányok nem tudom van e meg itt valaki.. annyi lenne a kérdésem hogy használom a gyűrűt viszont nem vagyok biztos abban hogy a gyűrű mentes időszak attol kezdve 7 nap hogy kivettem a gyűrűt vagy pedig másnaptól számítva szóval, ha kivettem például 27.-en kedden akkor vissza 2.-an hétfőn teszem vagy pedig 3.-an ugyanazon a napon kedden?

  5. 2016. július 18. 16:54110.

    Mi van te szex ellenes vagy? azert akar szexelni mert az jo, ilyenrol nem hallottal meg?


    az ember ha elvezni akar akkor nem dolgozni megy mert az orgazmus nem unalomuzo hanem elvezete a nemi eletnek.


    Jezusom de primko vagy hany osztalyt vegeztel te szerencsetlen?

    előzmény:
    Lillyke55 (109)
    2016-07-18  14:33
  6. 2016. július 18. 14:33109.

    Inkább tartózkodj a szextől! Miért olyan fontos az neked? Már nem tudsz élni nélküle? Menj el dolgozni, ha unatkozol!

  7. 2016. július 18. 14:03108.

    Sziasztok!


    Spanyolorszagban elek, a nagy melegre valo tekintettel a Nuvaringet a hutoben tartom. Egyik nap azt tapasztaltam, hogy fagyaszt a huto. Szerintetek lehet baja igy a vedelemi hatasanak?

  8. 2016. július 7. 13:54107.

    Sziasztok. Olyan kérdésem lenne, hogy a betegtájékoztatóban leírtak tényleg így vannak e. Arra lennék kíváncsi, hogy tényleg kezdhetem a mensi 2-5 napja között használni a gyűrűt? Válaszokat előre is köszi. :)

  9. 2013. december 17. 22:47106.

    Halihó!

     

    Én már 3 éve ezt használom, teljesen meg vagyok vele elégedve. Azért ezt választottam, mert nekem nem jön be a gyógyszer. Nem tudom mindig időben bevenni és aztán meg problémás a dolog. Mikor először hallottam róla és kérdeztem az orvosomtól, nem tudott hozzászólni. Kipróbáltam, az első alkalommal 2 hétig volt mestruációm, visszamentem a dokihoz, írt mellé gyógyszert. Úgyanúgy betartottam mindent, és a következő alkalommal már semmi bajom nem volt tőle. Az első használatnál 7 napot vártam a felhelyezéstől számítva és azóta semmi gond. Volt úgy, hogy 1-2 napot csúsztam a következő felhelyezésnél, de nem volt gond. Ha vki biztosabb akar lenni várjon 7 napot és biztos nem lesz gond. A felhelyezés ugyanúgy van, mint egy tampon esetében. Nekem egyszer sem volt gond vele, a férjemtől kérdeztem észre vehető-e, de nem zavarja. Ha vki úgy érzi kicsúszik, csak feljebb kell helyezni, ennyi.Azóta nekem kiszámítható a mestruációm. Vasárnap felrakom, mert az első alkalomnál a mestruációt követő 3. napon helyeztem fel, ami vasárnap volt, 3 hét múlva vasárnap kiveszem, szerdán megjön, vasárnap ismét felhelyezem a következő gyűrűt. Nekem bevált, kiszámítható és a vér mennyisége is minimális. Az első 2 nap szinte semmi, 3-4 nap vmivel erősebb, majd nekem a felhelyezés után meg is szűnik. Volt úgy, hogy elég volt csak tisztasági betétet használni.

    Ma olvastam, hogy veszélyes a használata, mert többen kaptak tüdőembóliát, volt halálos áldozata is. Én évente járok tüdőszűrésre, most voltam éppen, de nem szóltak, hogy gond lenne. Következő alkalommal, ha feliratom megkérdezem az orvosomat, de nem hiszem, hogy abba fogom hagyni. Nekem ez bevált!Nem szeretnék bogyókat szedni, itt nem kell tartanom attól, hogy nem veszem be, vagy éppen rossz a gyomrom és csökken a hatása. Nem híztam tőle, nincs nagyobb étvágyam, nem görcsölök stb. Szerintem az sem mindegy, hogy mellette kinek milyen egyéb betegségei vannak. Ha vkinek van még kérdése, ha tudok válaszolok. 

  10. 2012. szeptember 30. 11:56105.

    Sziasztok. Én Symiciát szedek, lassan több, mint fél éve. Teljes mértékben megvagyok vele elégedve, minden jól alakult. :) A libidóm megmaradt, nem lettem rosszkedvű vagy depressziós, a vérzésssel járó fájdalmaim is teljesen elviselhetőek voltak, sőt a vérzésem időtartama is lerövidült. :)

     

    Ha van olyan, aki szintén Symiciát szed és érdekelné az én két levelem és átvenné, írjon nekem privátban. (Sajnos, most más okok miatt abba kell hagynom a gyógyszer szedését)

  11. 2012. március 20. 17:33104.
    Szia, gondolom, már rájöttél,hogy mindegy, hogy milyen helyzetben van, nem az számít! Majd ő megtalálja magának a kényelmez pozíciót! sok sikert!
    előzmény:
    rehab16 (103)
    2012-02-13  14:17
  12. 2012. február 13. 14:17103.

    Sziasztok!

     

    Én most helyeztem fel először, és lenne egy olyan kérdésem (mert a tájékoztatóban nem vok biztos, hogy jól értelmeztem) hogy a gyűrűnek függőlegesen kell lennie a hüvelyben nem vízszintesen ugye???

    Légyszi mielőbb válaszoljatok köszönöm ... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. 2011. december 6. 19:47102.

    Úgy látom, többen írtátok, hogy nem vált be. Megkérdezhetem, hogy miért?

     

    Én egy ideig használtam, csak több dolog miatt abba kellett hagynom, pedig meg voltam vele elégedve. Egyetlen mellékhatása a libidó csökkenés volt, de az nem biztos, hogy emiatt történt. Az ok, amiért nincs értelme használnom, hogy visszatérő candidám van (szerintem! az orvosok nem foglalkoznak vele, csak időnként felírnak valami krémet a tünetekre. amúgy emiatt is csökkenhet a libidó), és amikor nem használunk gumit, akkor a páromon piros pöttyök jönnek ki, ami felhólyagosodik és ég, meg viszket neki. Annyira rossz, hogy mindig átadok neki valami sz*rt.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. 2010. augusztus 9. 14:29101.
    Sziasztok, én most gondolkozom, hogy elkezdjem használni a gyűrűt... 1 fontos kérdésem lenne: mikortól hat? Ugyanúgy, mint a gyógyszernél, hogy az első levelet végig kellett szedni? Itt sem véd még az első gyűrű?  Mert akkor még 1 hónap védelem nélkül... Köszi előre is a választ!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  15. 2010. május 10. 20:54100.
    Nekem mindig ki kellett szednem szexelés előtt :)
    előzmény:
    Feinheit (99)
    2010-05-05  14:24
  16. 2010. május 5. 14:2499.

    Csak most találtam ide, és bár lelkiismeretesen végigolvastam minden bejegyzést, nekem az ért lenne kérdésem.

    A párom és én, anatómiailag meglehetősen összepasszolunk, azaz teljesen kitölt. Ebben az esetben is biztos, hogy nem érez a gyűrűből semmit a másik???? -elnézést a szókimondásért, de ezt körbeírni nem igazán lehet- 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2007-07-02  14:45
  17. 2010. Április 5. 09:1298.
    De. Olvasd el a papírját. 4 hétig benn hagyhatod. De ezzel el is csúszik a mensid.. neked 2 nappal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_174233 (97)
    2010-04-04  11:49
  18. Torolt_felhasznalo_174233
    Torolt_felhasznalo_174233
    2010. Április 4. 11:4997.
    sziasztok! : )
    Lenne egy nagyon nagyon fontos kérdésem. . A hüvelygyűrűvel nem lehet úgy késleltetni a menstruációt, hogy bent hagyom még +2 napra? Nem tudnám időben kivenni a következő gyűrűt a gyógyszertárból, hogy úgy késleltessem hogy tulajdonképpen kihagyom. . Fontos lenne, kérlek válaszoljatok : )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  19. 2010. március 8. 15:3396.

    Sziasztok!

     

    Ha van még itt vki,kérlek válaszoljatok.

    Második hónapja használm a hgyűrűt és most 2 nap késéssel tettem fel a másodikat,akkor most mikor kell levennem?Ettől a naptól számitott 3 hét mulva vagy az eredti naptol számitva-?

    Köszönettel!

    M.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2007-07-02  14:45
  20. 2010. február 18. 15:1795.
    Ráadásul jó drága is...mármint a hormonos spirál.Bár konkrétan ezt sem értem,hogy miért kell abba hormon!?Idáig is anélkül használták anyáink .Vagy mert ez műanyag?Tök segg vagyok ezekhez a dolgokhoz!
    előzmény:
    Pms (94)
    2010-02-18  09:06
  21. Pms
    Pms
    2010. február 18. 09:0694.

    Szerintem van rá esély, hogy csökken a libidód, én már most érzem, hogy nem kívánom annyira a szexet, mint a gyűrű előtt.

    Azon gondolkodom, hogy rakatok fel spirált, hátha jobban beválik, de a hormonostól tartok, hátha annak is van ilyen mellékhatása.

    előzmény:
    creative75 (93)
    2010-02-18  08:29
  22. 2010. február 18. 08:2993.

    Szia!

     

    Igen,ettől tartok,hogy wc-n ülve "elhagyom".Hétfőn megyek a dokihoz,addigra ki kéne találnom mi legyen,talán ő megadja az utolsó lökést,ha rábólint.3 éve hagytam abba a Yadine-t,pont azért,mert annyira nem volt kedvem a szexhez,hogy már nem volt miért bogyót szedni.Volt,hogy hónapokig eszembe sem jutott,és csak a béke kedvéért hagytam magam.Ez rosszul hangzik,mi?Viszont a bogyó után 3 hónappal mint valami nimfomán szörnyeteg.....apa örült.Félek,ha belekezdek megint valamibe visszaesek a béka segge alá.

    Miért nem tudják már ezt a melléhatást kiküszöbölni valahogy??????

    előzmény:
    .::::::. (90)
    2010-02-17  14:58
  23. 2010. február 17. 16:1692.

    Jaja, a mensim nekem is nagyon kevés lett, és kábé 3 nap. :D

     

    előzmény:
    .::::::. (90)
    2010-02-17  14:58
  24. 2010. február 17. 16:1491.

    Az elején elvileg normális a vérezgetés, nekem is volt+ fejfájás, kis hasgörcs. De kábé 1 hónap és tök jó volt minden. Viszont egy idő után a libidómat sikerült a nulla alá csökkentenie, és iszonyú száraz lettem. Ja, és +3 kiló. :(

    Viszont tök szép lett a bőröm tőle. :D

    Aztán egyszercsak kábé 1 év után elkezdtem vérezni, valszeg nem bírtam a gyűrűt, a nőgyógyi megvizsgált, és abbahagytam. Azóta megint minden oké, leugrottak a kilók, újra rendben a szex, stb....

     

    Sajnálom, mert egyébként a legkényelmesebb dolog a világon..... 

    előzmény:
    Pms (89)
    2010-02-17  12:44

Címlap

top