Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Adatvesztés PC. mit tegyek

Torolt_felhasznalo_285224
Torolt_felhasznalo_285224
Létrehozva: 2007. január 12. 12:27

Nemrégen a Lidl-ben vásároltam egy külső 250 Gigás merevlemezt azzal a céllal, hogy a jelenleg üzemelő számítógépemről minden adatot (családi fotókat, értékes dokumentumokat? átmentek a vásárolt m. lemezre.

Ha bámi is történne  gépppel, hát nyugi van meg meglessz.

Hát nem így történt. Karácsony előtti napokban hívtam egy szakembert aki át is mentette a merevlemezre az összes adataimat, aztán megnyította rajtsa volt megnéztük aztán a gépről letörölt mindent.Ekkor meg akarta nyítani a külső merevlemezre másolt adatokat és nem nyílt meg.Hát ez szép kis karácsonyi meglepetés lett, minél jobban szerettem volna ha az adatok mentésre kerűlnek annál jobban nem sikerült.Hát így jártam.

A termékre 3 év garancia van elvileg visza vihetem a boltba de mit érek el vele?

Az adataim elvesztek.

Azt mondták mechanikai hibája van ezért nem nyítható meg.

Mit tehetek ebben az esetben- ki tudja?

Félek a lemezen maradt adataimat felhasználhatják, ha visszaadom a gyártónak, a másik lehet-e emiatt kártérítést követelni?

Elvileg nem az én hibám a mechanikai hiba ?

Ti mit tennétek?

 

  1. Torolt_felhasznalo_634025
    Torolt_felhasznalo_634025
    2007. január 12. 13:5326.
    Szerintem az informatikusok olyanok, mint az orvosok. Egy szakvélemény nem vélemény.

    Ezen most lehet röhögni, de tény, hogy habár évek óta alapvető munkaeszközöm a számítógépem (és a notebookom), és nem vagyok teljesen analfabéta hozzájuk, azért sok mindent nem tudok megoldani/beállítani. Ilyenek a harverproblémák (volt olyan zűrös hétvégém, amikor 3 számítógép lehellte ki a lelkét "alattam")... Relatíve kevés informatikus ért teljesen jól a hardverhez (de ők ált. nem tudnak pl. programozni...), ez a meggyőződésem, mert 2x egyforma véleményt ugyanarról a problémáról még nem hallottam.

    Szóval, ha annyira fontos az a sok cucc azon a vinyón, akkor addig vidd az adatmentőkhöz, amíg helyre nem állítja valamelyik. Ha már hárman azt mondják, hogy sorry, akkor tényleg sorry, de megpróbálni meg lehet.

    (de megoldhatatlan probléma szerintem nincs az informatikában, maximum olyan, ami aránytalanul drága, pl. egy cucc javítása helyett sokszor olcsóbb újat venni...)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (25)
    2007-01-12  13:38
  2. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 13:3825.

    Köszi a tanácsaidat, infóidat, és megpróbállok keresgélni.z áruháznál még nem voltunk vele, tehát a garanciális része még hátra van.

    Gondoltam előtte megpróbálom a lehetetlent, és hátha sikerül az adatok kimentése.

    Egy szakember nézte meg, aki azt mondta mechanikai hibája van akkor nem lehet vissza hozni. 

     De most még utánna nézek amiről írtál.

    Mindenkinek más a véleménye és sok hasznos infóból lehet még pozitiv siker is. Nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634025 (23)
    2007-01-12  13:30
  3. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 13:3324.

    Pedig ugy-e azzal az céllal venné az ember hogy tárolásra kimentse az adatokat.

    Kevesebb program, adat fusson, a mindennap használt gépen.

    Erre fel, minden elveszett rólla.

    Jó, vannak kiírva képek DVD-re, de nem mind, és az több helyet foglalna mint egy külső mobil rechen.

    Meg a DVD sem megbízható hosszútávon ezek szerint.

    Van még mit fejlődjünk fejlesszünk az új informatikai tudományok felé.

    előzmény:
    erika0710 (22)
    2007-01-12  13:28
  4. Torolt_felhasznalo_634025
    Torolt_felhasznalo_634025
    2007. január 12. 13:3023.
    Lécci, nézz itt körül: http://adatmentes.lap.hu/

    A Kürt kft. azért olyan veszett drága, mert az elégett, egérrágta meg nem tudom milyen merevlemezt is addig kalapálják (nem vicc), hogy le tudják szedni róla az adatokat...

    Mechanikai hiba... nem lehet, hogy ezzel a magyarázattal csak téged akartak lerázni? Azért a garancia nem így működik. (jó, az adataidra nem vonatkozik...)

    Megkérdezhetem a párom, de szerintem tök mindegy, milyen hibája van. Én csak azt láttam, hogy már a saját és a haverjai adatait is megmentette már több alkalommal (nem tudom, milyen hibákkal), tehát elméletileg a dolog lehetséges. Sőt, a neten láttam már kisfilmet patkányrágta meg nem tudom milyen állapotban lévő vinyókról, amiket szintén helyreállítottak. Ezért lenne célszerű talán első körben szakemberhez fordulni, mert lehet, hogy annyira nem is lenne drága, nem csak a Kürt kft. van a világon...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (20)
    2007-01-12  13:15
  5. 2007. január 12. 13:2822.

    nekem is ugyanez a gondom 3 éve vettem az elektro Vorldben

    állatira elegem van,szinte havonta kell felnyomni az XP-t és minden adat eltünik,vagy vissza lehet hozni vagy nem a nem a gyakoribb.Elegem van

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (1)
    2007-01-12  12:27
  6. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 13:1821.

    Szóval te is így jártál, a Vinyókkal.

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840870 (4)
    2007-01-12  12:40
  7. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 13:1520.

    Csak erre nekem azt mondták ha nem mechanikai hibája lenne vissza lehetne varázsolni, de így sajnos nem.Szerinted?

    Megkérdeznéd majd a párodat? Köszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634025 (12)
    2007-01-12  13:00
  8. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 13:1219.

    A képeken kívűl sok más hasznos adat volt rajta 3- éves főiskolai anygom kutatási dokumentumok stb...

    Arra gondoltam kényelmesen elférnek itt és ha kell hát átkapcsolom és használom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (1)
    2007-01-12  12:27
  9. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 13:1118.

    Mert ez biztonságosabbnak találtam.

     

    előzmény:
    Dike (16)
    2007-01-12  13:08
  10. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 13:1017.
    Erről a merevlemezről van szó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (1)
    2007-01-12  12:27
  11. 2007. január 12. 13:0816.
    Étrjük, ezt kérdezzük, miért nem DVD-re írtad?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (15)
    2007-01-12  13:07
  12. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 13:0715.

    Külső merevlemezre írtam ki, nem Cd- lemez vagy DVD-re.

    Külső Mobil Rechre.

    250MB.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634025 (12)
    2007-01-12  13:00
  13. 2007. január 12. 13:0314.
    Anno (3-4 éve) a szám.tech folyóíratokban elég sokat fogllkoztak a témával és azt ajvasolták, hogy időről-időre az ember a CD-it, másolja át új lemezre mégegyszer. Az általad észlelt probléma nem csak annak a gyártónak a lemezeire vonatkozik.
    De hasonló a gond a fényképezőgépekben használt memórialapkákkal, amiknek újraírhatósága idővel (3-4 év) leromlik, sőt megszűnik. Ott is érdemes menteni a tartalmat.

    Sajna az adathordozók fejlesztése és piacra dobása olyan gyors tempóban történik, hogy nincs idő és lehetőség az állagmegóvó képesség ellenőrzésére.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840870 (9)
    2007-01-12  12:50
  14. 2007. január 12. 13:0113.
    tudomásom szerint más márákjú DVD sem bírja sokkal tovább, ennyi az élettartama
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840870 (9)
    2007-01-12  12:50
  15. Torolt_felhasznalo_634025
    Torolt_felhasznalo_634025
    2007. január 12. 13:0012.
    Vissza lehet állítani az adatokat a Kürt kft. nélkül az ő módszerükkel... Egy jó informatikus megcsinálja neked (szív vele egy fél éjszakát esetleg), a párom többször csinált már ilyet ismerősöknek, valszeg a neten van, aki hirdeti magát ezzel (pl. az iwiwen láttam már ilyen hirdetést...)

    Amit nem értek: miért nem DVD-re írtad ki a cuccot???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (1)
    2007-01-12  12:27
  16. 2007. január 12. 12:5611.
    Javasolnám, hogy áldozz még egy kis összeget egy DVD íróra, ha még nincs.
    És addig soha ne töröölj semmit a fontos dolgokból, amíg le nincsenek másolva törölhetetlen változatra. Ha nagyon fontos, másold 2 példányban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (1)
    2007-01-12  12:27
  17. 2007. január 12. 12:5410.
    Ilyesmit még nem is hallottam. Némi kockázat nyilván mindenben van. Mondjuk nálunk néha előkerülnek 4-5 éves írt cd-k és nem vettem észre még ilyesmit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840870 (9)
    2007-01-12  12:50
  18. Torolt_felhasznalo_840870
    Torolt_felhasznalo_840870
    2007. január 12. 12:509.

    a probléma ezzel a megoldással csak ott van, hogy az ember nagyon nem lehet biztos az írható DVD-k vagy CD-k minőségével szemben!

    Én anno az adataimat Phillips MP nevű ck-re mentettem, és kezdetben minden rendben is volt, majd olyan 3 év eltelltével mindről eltűntek az adatok, és nem én vagyok a ludas, hogy rossz helyen tárolom vagy valami, ugyanis az összes ismerősöm ugyanígy járt eme márkájú ck-kel!!!

    Úgyhogy Phillips-et soha többé semmiből!!!

     

    előzmény:
    Dike (6)
    2007-01-12  12:45
  19. 2007. január 12. 12:498.
    Jól tudod. És lehet, h a topicindító adatai is többet érnek....övé a döntés....
    előzmény:
    Ugor (7)
    2007-01-12  12:47
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. január 12. 12:477.
    Ha jól tudom, egy ilyen kivarázslás többszöröse egy számítógép árának.
    előzmény:
    angela71 (5)
    2007-01-12  12:42
  21. 2007. január 12. 12:456.
    MAjd hülye lenne bevallani az áruház, ha az összes hibás volt. Nemtom mit takar a mechanikai hiba adott esetben, megmondom őszintén. De ennél egyszerűbb, biztonságosabb és lehet olcsóbb is a fontos adatokat folyamatosan kiírni DVD-re.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (3)
    2007-01-12  12:38
  22. 2007. január 12. 12:425.
    A Kürt-ben biztos, h ki tudják varázsolni.Olcsó? Hát, ha fontosak az adatok, semmi sem drága......
    előzmény:
    Dike (2)
    2007-01-12  12:32
  23. Torolt_felhasznalo_840870
    Torolt_felhasznalo_840870
    2007. január 12. 12:404.

    vannak szakcégek, akik kifejezetten adatmentéssel foglalkoznak, de az valóban nem olcsó!

    A szakbolt meg nem segítség, tényleg mindeggy, hogy mit hol vásárolsz!

    Én anno vettem szakboltban két samsung vinchestert és az eggyik (persze amelyen az összes adat volt mentve)fél éven belül felmondta a szolgálatot!

    Visszavittem, nagynehezen kaptam egy másikat, az enyémet meg egy jólirányzott dobással maga mögé dobta az eladó srác egyenesen bele a kukába! Tehát szerintem nem kell félni attól, hogy bárki is nekiáll drága mentésekbe, hogy az adataidat megnézhesse! Bár megértem a félelmeidet, én se szívesen adnák ki bizonyos dolgokat, ez tény...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (1)
    2007-01-12  12:27
  24. Torolt_felhasznalo_285224
    Torolt_felhasznalo_285224
    2007. január 12. 12:383.

    Az Áruház szerint 20-at eladtak de egy sem jött vissza panasszal.

    Éppen ennek az egynek volt eddig hibája.

    Állítólag mivel mechanikai hibás így nem lehet kivarázsolni az adatokat.Ti  hogy tudjátok?

     

    előzmény:
    Dike (2)
    2007-01-12  12:32
  25. 2007. január 12. 12:322.
    Tanulság, legközelebb nem a LIDL-ben (Úristen!!!!) veszel számítógép alkatrészt, hanem szakboltban, kisebb az esély hogy valami vackot sóznak rád. A Kürt-ben lehet ki tudják varázsolni ami benne van, de nem lesz olcsó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285224 (1)
    2007-01-12  12:27

Címlap

top