Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátnőt keresek

Barátosnő
Létrehozva: 2005. szeptember 5. 10:28

38 éves budapesti férjezett csajszi vagyok, aki szereti a jókedvet, a filmeket, a beszélgetést, az állatokat és szeretne barátnőt találni, akivel akár levélben, akár személyesen is tarthatná a kapcsolatot. Ennyi idősen már elég nehéz barátnőt találni, olyat, aki valóban barátnője az embernek. Akiben megbízhat, megbeszélheti vele a gondjait, örömeit, akiről tudja, hogy bármikor ott van, fordulhat hozzá és aki szintén számíthatna rám.

Van egy nagy lányom, aki már kezdi a saját kis életét élni, lassan kirepülve a házból. Biztos van köztetek olyan, aki vágyik egy barátnőre, akinek esetleg szintén nagy gyereke van vagy akinek még nincs, de szeretne időnként egy-egy hétvégi duma-partit tartani vagy csavarogni egy nagyot vagy csak éteri kapcsolatban lenni.

  1. 2014. június 4. 15:3064401.

    Sziasztok!

     

    Barátnőt keresek Budapesten!

    (nem leszbikus barátnőt nehogy valaki félre értsen)

    44  éves vagyok, 3 éve élek Budapesten, van két kebel barátnőm, de ők vidéken élnek, ezért sajnos elég ritkán szoktunk találkozni.

    Őszinte megbízható  barátnőre lenne szükségem, a felületes barátság nekem nem megy.35 és 45 év közötti csajszik jelentkezését várom, talán valakiben igaz barátnőre lelhetek itt Pesten is.  

    Üdv Szilvia.

    email: msylvie69@gmail.com

     

  2. 2014. július 1. 14:0964402.
    Szia!

    Budadapesti vagyok, 54 éves, s hasonló időtöltésre keresk igaz barátnőt, ha még aktuális. Lélekben és aktivitásban ifjú! :) Csillogo
     csillogo18@gmai.com a címem
    előzmény:
    avalanche (64392)
    2013-10-22  21:56
  3. 2014. július 31. 08:1664403.
    Ismerkedni szeretnék olyan hölgyel aki tartós kapcsolatra vágyik, aki mer találkozni és aki tudja,hogy mit akar. Legyél Budapesti vagy környéki 28-45 éves, ápolt, nőies, kedves, mosolygós és megbizható. Mivel nem alkalmit keresek fontos,hogy tudjunk beszélgetni és ne csak akkor keressük egymást ha valamelyikünknek " hiánya" van. Amit rólam lehet tudni: 28 éves hetero kapcsolatban élő, nőies nő vagyok. Jelenleg most várjuk közös gyermekünket.Egy kicsit molettebb a testalkatom. Csak akkor írj, ha a fentiek alapján magadra ismersz,buffy858585@gmail.com-ra várom. 
  4. 2014. szeptember 5. 13:1364404.
    Sziasztok,

    59 éves fiatalos, alapvetően  vidám alaptermészetű vagyok. A régi barátnőkkel megszakadt a kapcsolatom, a gyerekeim már felnőttek és élik a maguk életét, ezért szeretnék új barátnőt (nőket) találni közös programokhoz, jó kis beszélgetésekhez ....stb.
  5. 2014. szeptember 5. 13:2764405.
    Sziasztok,

    Megismétlem a hozzászólásom, mivel  sajnos előbb elfelejtettem az e-mail címem odaírni.
    59 éves fiatalos, alapvetően vidám alaptermészetű vagyok. A régi barátnőkkel megszakadt a kapcsolatom, a gyerekeim már felnőttek és élik a saját életüket, ezért szeretnék új barátnőt (nőket) találni, közös programokhoz, jó kis beszélgetésekhez....stb. neva@nadas.axelero.net
  6. 2014. november 15. 10:3464406.

    Sziasztok, én egy 42 éves, budapesti, fiatalos, vidám csajszi vagyok, sajnos a barátnőim kikoptak mellőlem, újakat találni pedig... hát kihívás...


    Van egy nagyfiam, férjem. Olyan barátnőt keresek, akivel lehet jókat beszélgetni, néhanapján elmenni bulizni. Szeretem a sportot, filmeket, zenét.


    Ha van kedved, akkor írj! :-)


     


     

  7. 2014. december 3. 18:3864407.

    Sziasztok.Budapesten lakom, 40 éves, átlagos külsejű lány vagyok barátnőt, barátnőket keresek. Nem szexpartnert, hanem a szó szoros értelmében barát barátnőt, akivel lehet közös programokat szervezni, mint pl. koncertek, múzeomok, kirándulások, pilates, jóga órák, kávé, teázás...Amennyiben levelem alapján szimpatikusnak találtok várom jelentkezéseitek.

    előzmény:
    Barátosnő (1)
    2005-09-05  10:28
  8. 2015. március 6. 19:3164408.

    Sziasztok! Dóri vagyok 22 éves. Másfél éve költöztem Pestre munka miatt. Sokan járunk egy cipőben,ahogy olvastam.. A barátok/ barátnők elmaradtak mellőlünk, vagy vidékiek. Én is emiatt írok ide. Szeretnék megismerni új embereket, akikkel lehet közös progikat szervezni. Vásárlás, mozizás, bulizás, kirándulás. :)

    Ha szeretnél megismerni, írj nyugodtan :) ;)
    doraborsos5@gmail.com

  9. 2015. Április 18. 14:1664409.

    Sziasztok!


    31 éves lány vagyok Budapestről. Barátnőket keresek közös programokhoz,  ami lehet természetjárás, egy jó kis beszélgetés egy kávé vagy tea mellett, mozi, színház, esetleg bulizás stb.

  10. 2015. szeptember 26. 08:1564410.

    Sziasztok!


    28 éves ,csinos, szép, békés-megyei lány vagyok. Eddigi barátnőimben csalódtam, itt-ott lemorzsolódtak,ezért szeretnék ismerkedni hasonló életkorú, akár keresztény lányokkal is, akiknek erkölcsei vannak, jó szívűek, hallják a kül-, és belvilág zaját. Spontán és szabad gondolkodású vagyok. Imádok utazni, új dolgokat felfedezni, nevetni, beszélgetni..stb. Boldog lenni! :) Eddigi életem a munkáról szólt,felemésztette majdnem minden energiámat, most viszont szeretném végre az élet szagát magamba szívni és új életérzéseket kapni..veled:) Ha te is nyitott vagy mindenre, szeretnél valakiben teljesen megbízni, szeretnél egy igaz barátnőt akkor ne hezitálj írni nekem : sabeatheart@gmail.com


     


    Szép Napot Mindenkinek!:)

  11. 2015. október 8. 22:3964411.

    Kedves Dóri! Én szivesen megyek veled ide...oda ha időm engedi ;)

    előzmény:
    dora.borsos (64408)
    2015-03-06  19:31
  12. Torolt_felhasznalo_525249
    Torolt_felhasznalo_525249
    2015. október 9. 13:2764412.

    Sziasztok!
    Kicsit álldogál a topik de én is írok hátha.Így 47 évesen.
    Székesfehérvár  vagy környékén keresek barátnő jelöltet,azért jelöltet mert ügye úgyis a személyes ismerkedésnél dől el lesz.e belőle barátság...

  13. 2016. március 14. 19:4964413.

    Sziasztok!


     


    36 éves, budapesti lány vagyok. Barátnőket keresek közös programokhoz. Szeretek színházba, moziba járni, olvasni, sétálni, vagy csak beülni egy kávézóba beszélgetni. Email-címem: averil@hotmail.hu. Írjatok bátran. :)

  14. 2016. szeptember 27. 20:5064414.

    Fehérvár környékéről,   49 éves nő,   szeretem a cicákat, a dallamos kemény zenét, a természetet, szeretek nézelődni, sétálni. Nincs túl sok  sok szabadidőm. Családom,  2 felnőtt lányom van. Érdekel az ezotéria.  Jóindulatú, pozitív, kedves ,állat, és természetbarát barátnő(ke)t keresek.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_525249 (64412)
    2015-10-09  13:27
  15. 2018. január 19. 20:0664415.

    Kedves Dóri! Én szivesen megyek veled ide...oda ha időm engedi ;)

    idézet:
    keresvinyonet (64411)
    2015-10-08 22:39:35

    Mar irtam de meg valaszt nem kaptam

    előzmény:
    keresvinyonet (64411)
    2015-10-08  22:39
  16. 2018. január 19. 20:0664416.

    Kedves Dóri! Én szivesen megyek veled ide...oda ha időm engedi ;)

    idézet:
    keresvinyonet (64411)
    2015-10-08 22:39:35

    Mar irtam de meg valaszt nem kaptam

    előzmény:
    keresvinyonet (64411)
    2015-10-08  22:39
  17. 2018. október 19. 13:3064417.

    Sziasztok, én is szívesen barátkoznék 48 éves fiatalos minden érdekel. .legjobban sport, mozi, latin zene, beszélgetni szeretek, sütni, főzni..végül is bármi. .  :)  nyugodtan írjátok vagy jelezzetek csajok. Köszi mindenkinek..!  :)   email,  vagy sms  30 917 86 04  baratnőt keresek nem.sex társat. Írjátok és el megyünk 1 reggaeton estre.. szép napot ..!!

  18. 2018. október 19. 13:3464418.

    Szia.szeretnék kapcsolódni. Email.   susi.varga@hotmail.com. vagy 30 917 86 04.  Várom h jelentkezz  Köszi. Szép napot.!  :) Zsuzsi.

  19. 2018. október 19. 13:5064419.

    Szia Szívesen barátkoznék én is. 47 éves vok. susi.varga@hotmail.com e-mail rá tudsz írni vagy 30 917 86 04 watsapp Viber vagy sima sms..Várom h jelentkezz Köszi. . :)  Szép napot.! :)

    előzmény:
    Kishableány (64409)
    2015-04-18  14:16
  20. 2018. október 19. 13:5664420.

    Szia.. Szeretnék jelentkezni barátnőnek. :)  30 917 86 04 watsapp viber Vagy sima sms..Várom h jelentkezz. susi.varga@hotmail.com

    előzmény:
    Kati1974 (64407)
    2014-12-03  18:38
  21. 2018. október 19. 14:0164421.

    Szia Kati. Zsuzsi vagyok én is szívesen barátkozom.  30 917 86 04 watsapp viber vagy sima sms.  :)  Köszi.  Várom h jelezz vissza. :)  Szép napot..!  :) susi.varga@hotmail.com

    előzmény:
    Kati1974 (64407)
    2014-12-03  18:38
  22. 2018. október 19. 14:0764422.

    Szia Safranek.  Szívesen barátkoznék én is. 30 914 86 04 watsapp viber vagy sima sms...elérhető vagyok. Jelentkezz. Várom.   Szép napot.! :)

    előzmény:
    safranek72 (64406)
    2014-11-15  10:34
  23. 2018. október 19. 14:1564423.

    Szívesen jelentkezem. 30 917 86 04 Zsuzsi. .   :)

    előzmény:
    nadas (64404)
    2014-09-05  13:13
  24. 2018. október 19. 14:1964424.

    Szia Safranek...Zsuzsi vagyok, szívesen barátkoznék én is. 30 917 86 04  várom h jelentkezz..! Szép napot.! 

    előzmény:
    safranek72 (64406)
    2014-11-15  10:34

Címlap

top