Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anya-lánya konfliktusok
Létrehozva: 2005. augusztus 12. 11:14
Sziasztok!
Mit kell tenni olyankor, mikor valaki nem bízik a saját anyjában? Egész gyermekkorom alatt csak veszekedett, kiabált, mi voltunk az "átok a fején". Ha meg kedves volt és beszélgettünk, késõbb felhasználta a mondott dolgokat és vagy kiforgatta, vagy felhánytorgatta, felhozta a veszedekésekkor.
Most már megbocsátottam neki és beszélõviszonyban vagyunk, szoktam haza is menni, de nem tudok közlékeny lenni vele. Most is ugyanazt csinálja: ha elmesélek neki valami fontosat, késõbb százszor elõszedi és persze, módosított változatban. Ma felhívott, és panaszkodott a telefonba, hogy úgy viselkedek vele, mint egy idegennel, mert nem bírok semmit mesélni magamról.
Ti ezt hogy oldanátok meg? Hogy lehet jóban lenni valakivel, anélkül, hogy közel engednéd magadhoz?
Szia!
Sok jó tanácsot hallottál itt, meg sok történetet. De ami, szerintem így a végig olvasás után, a legfontosabbnak tûnik, hogy beszélegess vele. Nem pedig azért, hogy elteljen az idõ, hanem egy másik fontos dolog miatt.
Mindenkinek vagy egy felirat a homlokán egy felirat "éreztesd, hogy fontos vagyok". És eddig az anyukád úgy tûnik azzal érte el, hogy fontosnak érezze magát, hogy írányítani próbált (úgy tûnik, hogy nem tudott).
De biztosan van más módja, hogy ezt az érzést megkapja. Én hinném, hogy mindenki számára üdvös megoldás volna, ha mindent borítanál. Fõleg a majdani gyerekeidnek nem lenne jó példa, hogy ha baj van anyuval, akkor legfeljebb nem beszélek vele.
Nézz bele ebbe, én talán meg is venném a helyedbe, de mindenképp olvasd el az egész oldalt, ami a könyvrõl szól.
http://www.harmat.hu/book/b107.htm
Mivel mindenki kedvenc témáj önmaga (akárki, akármit is mond) ezért nagyon nyerõ, ha beszél a gyerekkoráról, meg a házasságáról, meg minden egyébrõl. Ha bárkivel szemben aggódsz, hogy mirõl beszélünk majd, akkor azzal, hogy magáról kérdezed soha nem foghasz mellé.
Ha megkérdezi, hogy mi volt veled, akkor érdemes egy kicsit túl részletekbe menõ lenni. Mentem a boltba, és elõttem ment egy anyuka, akin nagyon jó piros top volt (neked is jól áll a piros anyu (mindig utalj vissza õrá, hisz õ a legfontosabb téma)), és aztán a kis gyerek olyan édesen gügyögött, amíg a hülye autós meg nem ilyesztette. Te anyu, hát hülye volta sofõrje, de hogy milyen szép autó volt.Stb stb.
Ereszd bõ lére a lényegtelent. Egy kis gyakorlással menni fog. Bár inkább kérdezz, kérdezz és kérdezz.
Puszi
Sok sikert
evvel nem értek egyet. Az én anyukám egyáltalán nem hasonlít az õ anyukájára. És én sem hasonlítok az én anyukámra és már nem is fogok. Én apukám habitusát és gondolkodásmódját örököltem, aki teljesen másmilyen. Nálunk az öcsém hasonlít jobban anyura.
Egyáltalán nem biztos, hogy a szüleink természetét kinézetét, vagy bármi egyéb tulajdonságát örököljük.
Az pedig, hogy mi lehülyézzük a szüleinket és közben a gyerekünk lehülyéz minket, az csak generációs ellentét. Szerintem ebben a topicban nem errõl van szó.
Az meg mindenesetre legalábbis nagyon szomorú, hogy te úgy véled, hogy mindenkire ezt gondolják az itt hozzászólok. Tessék elfogadni, hogy igenis vannak 50 felett olyanok akik ilyenek, de nem mindenki. Az hogy meg magadra veszed legalább annyira sajnálatos, mint hogy szégyennek tartasz valamit, amirõl itt nem is volt szó...
???? Miért is? Meg mit kell elnyomni? Azért legyen bûntudata, mert anno az õ szülõje b*lf*sz volt? Hát hogyne, meg persze... A gyereket csak elrontani lehet lévén "eredendõen" "jó". A szüleim hibájáért, meg hadd ne én legyek a hibás. Elég baj az, hogy azt az elb*sz*tt mintát hordozza az ember, amit tõlük "kapott". És épp elég nehéz úgy megküzdeni a saját "mintájával" az embernek, hogy ne ugyanazt kapja majd a gyerekétõl, mint tõle (tegyük hozzá többé-kevésbé jogosan) kap az õ szülõje, plusz kvázi kívül tartani a családon azt, akit kell, hogy még beleférjen a bûntudat is semmiért...
Végezetül és nem utolsó sorban, ilyenekt nem írunk olyanoknak akinek problémájuk van, mert épp elég nekik azt megoldani, minthogy kvázi hülyeségek miatt még bûntudatuk is legyen!!!!!!
Elég régóta figyelem a fiatal Hölgyek saját szüleikkel illetve a társuk szüleivel való kapcsolatukról szóló történeteiket, illetve hozzászólásaikat.
Szeretném ha nem értenék félre amit most írok: Senki ne feledje, hogy mindenki - bármennyire távolságtartó - apja anyja jó v. rosszz tulajdonságait hordozza magában.
Akár akarja, akár nem a szülõkre fog hasonlítani, pontosan úgy ahogy valamelyik hozzászóló férje említette.
pontosan olyan vagy mint anyád!
Igen, olyan vagy, vagy olyan leszel. De nem fogod magadon mindig észrevenni, mert erre a belsõd nem hívja fel a figyelmet.
Majd, ha nem egyedüllétre vágysz,hanem magányos leszel, akkor eszedbe fog jutni, hogy bántál anyáddal, vagy apáddal.
Minden esetre szégyennek tartom, hogy aki elmult 50, azt hülyének, idiótának, psztihésen terheltnek állítjátok be.
Annyit HÖLGYEK: ti sem lesztek mások. Majd, ha a becsukott ajtón kiszól a 8 éve ygermeketek: hogy ez milyen hülye, akkor mit is fogtok tenni?
Végezetül de nem utolsó sorban: Addig alakítsatok ki jó viszonyt a szülõkkel, AMIG NEM KÉSÕ. Ha már nem lehet, mert lekéstétek a vonatot, hiába. Az életetek végéig terhelõ bûntudat, amit ideig óráig elnyomni lehet, de mindig ott marad.
Van amikor szükség van arra, hogy az ember ne osszon meg mindent a szüleivel. Nálam most jött el az idõ. Én is mindig, mindenrõl beszámoltam nekik, mert úgy neveltek, hogy mindent beszéljünk meg. Amikor azonban a barátomról szerettem volna beszélni velük, teljesen "leugattak"... mert én még "gyerek" (???) vagyok (4 éve élek külön tõlük, azóta eltartom magam), nem látom jól a dolgokat, naív vagyok, ésatöbbi, ésatöbbi... blablabla...
Úgy május óta viszont nem mondok el Neki dolgokat. Hol tölötm a hétvégét, kivel, ilyesmi. Mondtam nekik, ha továbbra is beleszólnak a dolgokba, akkor én nem fogok haza menni látogatóba, hanem inkább a barátommal tölötm a hétvégéket.
Azt hiszem, hatott!
Helló én!
Nem is tudtam, hogy álnéven is szoktam írogatni.
azóta is ezen röhögünk az öcsémmel, meg azon, hogy azért hagyják el õt a nõk (még eddig egysem hagyta el), mert nem tud rendesen enni. 
Én úgy szoktam ezt kezelni, hogy azokról a témárkól kérdezem, amik õt érintik, és nem engem. Persze ez sem mindig elég, mert akkor meg kitalál valamit, hogy biztosan az van. Ilyenkor pedig ráhagyom. Nálunk egyszer az öcsémrõl mondta, hogy homokos,
Ja és én meg pogány vagyok! (szerintem azt sem tudja, hogy ez a szó valójában mit jelent)
Szerintem, vagy viccesen fogod fel, vagy beleõrülsz.
na persze....ha olyan a szülõ hogy hagyja magát nevelni, akkor nincs is sok nevelnivaló rajta......sok gyereknek viszont eszébe sem juthat, hogy beszólogasson még kamaszkorában sem a szüleinek, vagy ha egyszer meg is próbálja az utána következõ "égiháborúval" elveszik a kedvét erõsen.....
tapasztalat
és pardon a trágárságért
Amúgy más szempontól tényleg egy tndér és mindenben sokat segít, és emiatt kicsit tudathasadásom van vele kapcs.
Ja amúgy a bankszámlámat bontogatta, mert ugyanattól a banktól jött mint ahol a hitelt vettem föl a lakásra, innentõl kezdve meg ha laká, akkor az az õ dolga is. Szerinte....
Ja és én olyan csúnyán szóltam rá, hogy most attól rosszul lett. A gáz az hogy nem csak mondja, hanem tényleg annyira beleéli ezekbe magát, hogy tényleg rosszul van.
én szerencsére nem vagyok ilyen helyzetben...persze néha öszekapunk,de még kamasz koromban el kezdtem formálni
de a legjobb bnõm is így van,mint te,hogy nem nagyon értik meg egymást az anyjával...egyszerûen nem nagyon törõdnek egymással,vagyis persze beszélnek,de anyja nem figyel lányára, a lánya meg nem kéri ki a véleményét...tudom h ez elég rossz így,de sajnos nem lehet mit csinálni
egy kapcsolathoz 2 ember kell,még anya-lánya kapcsolathoz is...és sajnos ha az anya nem változtat a hozzáállásán...nem ér semmit
De neked miért van lelkifurdalásod amiatt, hogy milyen a saját lakásod? Az egy dolog, hogy õ elmondja a véleményét, el is fogadhatod, de nem kell emiatt bûntudatod legyen.
Tiszta õrület, mikor a szülõk azt hiszik, a gyerekük a tulajdonuk.
Ha erre gondolok, akkor leginkább sajnálni tudom, hogy ennyire korlátolt... mint családunk legidõsebb (viszont legnormálisabb) tagja elmondta: fogadjam el, hogy õ ilyen szinten van, és így is kezeljem. A tanács nem rossz, de csinálni azért nehezebb..
Ja és még rá mertem szólni, amikor elkezdte bontogatni a levelemet. Na ezen most totál kiborult, hgy milyen ember lett bellõllem, és még nem is takarítok, és totál rosszul lett(amúgy is baj van a vérnyomásával) mert fölidegesítette magát. Szóval most lehet nekem lelkiismeretfurdalásom, hogy nehogy tényleg baja legyen...
Segítsééééééég
Látom, te már megbocsátottad neki a dolgait.
Délután találkozom velük. Most, a tanácsaitok nyomán, felkészülten megyek
)
és ezt addig nyomja, míg rá nem adok egy bundát a gyerekre, csak hallgasson már el!!!!
tudom nem kell mindenben egyetértenünk, de nem képes kijjebb nyitni a szemét a megszokottnál, s ezt olyan nehéz elfogadni