Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Waldorf-botrány: nem vették fel a kisfiút, mert két nő neveli

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. szeptember 26. 15:16
Két évig küzdött az anya, hogy fia bekerülhessen a kispesti Waldorf-iskolába, de végül azt kellett a gyereknek elmagyaráznia, hogy nem járhat ide, mert a családja "nem szokványos". Nem törődött bele a diszkriminációba, és az Egyenlő Bánásmód Hatóság végül neki adott igazat.

Nők Lapja Café: Waldorf-botrány: leszbikus mamája miatt nem vették fel a kisfiút
  1. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. október 2. 10:2686.

    Azzal, hogy nem tanítanának semmit, nem tudok egyetérteni, amikor én voltam hospitálni egy igazi w. suliban (igaz, hogy csak egyszer), akkor én nem azt láttam, hogy ne tanultak volna semmit, sőt, nagyon is komoly dolgokat tanultak. Ráadásul pont egy folyamat közepén csöppentem a suliba, tehát láttam, hogy ezeknek komoly előzményei voltak, és láttam a távlatot is, hogy hova akarnak kilyukadni. De azt is írtam már, hogy két hely se egyforma, tehát lehet, hogy van, ahol tényleg nem tanítanak komoly dolgokat, ezt nem tudhatom.


    Az oltásellenességről nem fogok vitatkozni, mert én magam is elég butaságnak tartom azt. Ez viszont szerintem egy fordított folyamat: nem a steineri filozófia miatt lesznek ezek a szülők oltásellenesek, hanem épp ellenkezőleg: az ilyen nézeteik miatt találnak rá a hasonló emberekre, vagy esetleg magára a waldorfra is.


    Mint említettem, én tudás és előítéletmentesen csöppentem annak idején egy W. oviba. Rögtön feltűnt, hogy arányaiban nagyon sok az ún "ökobiovega" nézetű szülő, már az első szülőin feljött az, hogy ne domestossal, hanem természetes, öko anyagokkal és gőztisztíval tisztítsák a wc-ket... ez az ötlet nem nyert végül. Ahogy jobban megismertem a szülőket, nekem is voltak meglepő dolgok. Tényleg sok közöttük az oltásellenes, az otthonszülés-párti stb. Szerintem emiatt is találhattak rá egymásra és a waldorfra ők.


    (Volt pl. egy anyuka, aki korábban szülésznő volt, de olyannyira ellenezte a kórházi szülést, hogy inkább azt mondta, "véletlenül", túl gyorsan történt... és azért szült otthon... persze  nem azért, hanem elvből. Azóta dúla képzést is végzett, és szokott segédkezni hasonló felfogású emberek szülésénél. Volt oltásellenes szülő is, de az alapvetőeket, kötelezőket ők is beadatták, csak pl. a H1N1-járványkor ellenezték az oltást. Én utánajártam, láttam, hogy az is csak egy ugyanolyan legyengített oltóanyag, mint bármely más védőoltás esetén, szóval én beadattam. Ami viszont előnye volt ennek a "csak természetes módon" szemléletnek: színezék-és illatmentes szappanokat használtak, ami bőrkímélő, rengeteg bio zöldséget és gyümölcsöt ettek, stb. Szóval én olyan mértékig tudtam ezt beengedni a mi közegünkbe, ahogy nekünk még jó volt. Az otthonszülésről meg a kötelezőkön túli oltásellenességről nem tudtak meggyőzni, igaz, nem is akartak. Elmondták, hogy ők így csinálják, elfogadtuk egymást, ennyi.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (84)
    2014-10-02  08:41
  2. 2014. október 2. 09:3085.

    Na ezek, amiket linkelsz a steineri filozófiáról elég döbbenetesek számomra. Gondolod, hogy minden szülő, aki waldorf-suliba íratja a gyerekét, ezekkel tisztában van? Illetve minden iskolában ez az alapnézet? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (84)
    2014-10-02  08:41
  3. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. október 2. 08:4184.

    sehol a kis tanarneni....
    A waldorf sulikhoz es a gyerekek ott terjesztett  steineri ideologiaba martoztatashoz  meg hozzateszem , hogy waldorf iskolak  oltasellenesek... es ennek a miertje nagyon erdekes.
    Szarnak az aluminiumra es a labantcsabai ketelyekre: waldorf-steinereknel nem szabad megmenteni poliotol, szamarkohogestol stb-tol egy gyereket , mert :
    ha nincs ez a betegseg a karmajaban, akkor ugysem kapja meg-


    ha meg benne van a betegseg a karmajaban, a kovetkezo eleteben kell belebetegednie es ez hatraltatni fogja az akkori karmajaban eloirt dolgokat....
    Es linkelem is es idezem is ezt a Magyarorszagon kiadott nemet antropozofus-hiresseget : Judith von Halle-t....
    "..........Az oltás elvét nem kell eleve rossznak mondanunk; pontosan megfelel annak a homeopátiás feltételezésnek, hogy a hasonlót hasonlóval gyógykezeljék. Csakhogy a mód, ahogy ezt ma végzik – hiszen nem is a betegség jelentkezését követően történik, miként a homeopátiában, hanem már annak kitörése előtt, úgyhogy alapjában véve egyáltalán nem is beszélhetünk „gyógykezelésről” – aligha veszi figyelembe az egyes embernél a betegségek szellemi hátterét. Ennélfogva ma a gyermek az oltási kötelezettség miatt olyan sorssal konfrontálódhat, amely egyáltalán nem is az övé. Vagy azáltal, hogy egy olyan betegségcsírát ültetnek bele, amellyel karmikus okokból egyáltalán nem is kellene érintkezésbe kerülnie; vagy azáltal, hogy akadályozzák a sorsát az immunizálással, mert a számára karmikus okokból előirányzott betegség nem törhet fel benne, és így azt egy következő életre kell félretennie, amelyben viszont már egészen más dolgoknak kellene végbemenniük, az új, az akkori életből adódó körülmények alapján..........."


     


     

  4. 2014. október 1. 13:4988.
    Egy gyereket akkor is piszkálnak, ha egy "normális" csládban nevelkedett. Ez nem ettől függ. Nem utolsó sorban pedig azt is sokkal könnyebben rásütik, hogy esetleg meleg, csupán azért, mert nem tudják, hogy mi az, de azt hallják a szüleiktől, tv-ben, hogy az rossz. Az, hogy az efféle (és minden más fajta) diszkirminációt hátrarudjuk hagyni mindenkinek meg kéne értenie, hogy az ember és a személyiség fontos, nem pedig a bármily nemű hovatartozása. csak apegy kicsi (nem) odafigyelés, és ez már nem számít.
  5. 2014. október 1. 12:4282.

    Igyanak egy pohár pezsgőt ennek örömére.


    Józanul átgondolhatják hogy mekkora szerencse érte őket, egy főnyeremény szakadt rájuk, hogy a gyerek egy normális iskolába járhat.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-09-26  15:16
  6. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. október 1. 10:4381.

    ????????????? Nem tudom, hogy a fórumokon írogat anyukák mennyire vannak tisztában azzal, hogy mit is tanítanak konkrétan a gyereküknek a suliban


     


    Hogyhogy nem tudod? Odairtam, hogy waldorfos topikok : CSAK waldorfos anyukak dumajat linkeltem be ,  pertinens reszletekkel .... Kulonben mindenki tudja, hogy SEMMIT sem tanulnak . A szulok tobbsege azert viszi oda a manocskat, mert anno szenvedtek a sulitol , utaltak a diktalast es undorodtak a "bizonyitsd" varazsszotol matekoran..
     "jobbat" akarnak neki , az O szeretett gyerekuknek : tolcsert, amitol magatol, jatsszva stb.....



    MA!!!!, amikor a kepesites feltetele a munkatalalasnak... majd mennek ki mind mosogatni a buszke germanokhoz...ha mar az a keres, hogy levegyem az objektivitasomat a palettamrol


    Linkeket nem olvasol,de kepeket nezel ? Itt van egy gimis orarend. 2014-es.... Szerinted ez mennyiben hasonlit egy normalis gimis orarendre ???????
    Van jo nagy adag szabadvallas ...Leirnad nekem, mi mast tanulna rendes , foldi , gimiben ugyanez a waldorfos mano ?.   


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (79)
    2014-10-01  09:35
  7. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. október 1. 10:1380.

    Kerdesed masodik resze azert nem stimmel nekem, mert vallasrol beszelsz.
    Waldorf es Steiner nem vallas , hanem ideologia.


    Adva van egy new-age-i faszi, teozofiaban furdettek, anyukaja sem volt rossz, bizony.
    Reszt vett sokaig a teozofiai mozgalomban, mig csak meg nem alapitotta a sajat ideologiajat es a szellemtudomanyt.
    Ez kb igy nez ki: volt/van/lesz a szellemmassza, az istenek. Periodusonkent ez a szellemmassza ujra es ujra teremti a kozmoszt es volt egy olyan ido, amikor mi, emberek felsobbrendu lenyek voltunk.... CSAK ELFELEJTETTUK.
    De az atlantisziek megoriztek az agyukban, es egeszen a kozepkorig az emberek TUDTAK, hogy honnan szarmazunk.
    Steiner es kovetoi kozepkori festmenyeken ismergettek fel egymast, reinkarnacio elotti testuket, mert OK EMLEKEZNEK....A mi korszakunk is el fog mulni es utana ujra a szellemmel teli nagy uresseg lesz , amibol ujra-teremtodunk... a nem hulyek, pl O, vissza fognak emlekezni mindenre, ami az elobbi Fold es Kozmosz korszakokban megtorten
    O emlekszik mindenre most is, mert O kivalasztott.
    Bejarasa van az akasha kronikaba, ket kozmosz-ujrateremtesi korszak kozott Krisztussal es egy masik ipsevel dumal a szellemteli uresben...
    Most O azon dolgozik, hogy a mai foldiek  kristalyos lenyekke valjanak, mert a kovetkezo, szellemileg rohadtul magasabb szintre eresunkhoz el kell felejteni azt, hogy eszunk, iszunk, baszunk....
    Ir olyanokat pl, /es nem veletlenul van a steineri antropozofia szektanak nyilvanitva franciaorszagban / hogy van a karma, s ha az egyen karmaja nem valosul meg, pl baleset, termeszeti csapas/foldrenges miatt...: akkor a kovetkezo megtestesuleseben az istenek baromira fognak vele foglalkozni es tokeletesebb egyen lesz, mintha a soron levo karmajat egyedul szenvedte volna vegig..
    Hozzateszi egyik irasaban: van, aki olyan ugyes, hogy erre epit, pl X Y , hires ember nem veletlenul vetett veget az eletenek , tudta, hogy mit csinal...
    Franciaknal Grenobles mellett megtortent az, hogy csoportos ongyilkossag...
    Na es Steiner fenygyokerfogyasztasra valo buzditasa is szepen elmagyarazza, hogy a mai tarsadalom kaka, hogy fenygyokeret kell enni, mert azzal pranat veszunk fel es lassan le lehet allni a kajalassal, mert ra fogunk szokni a fenyevesre, ujra ra fogunk talalni elvesztett felsobbrendu letunkre ...ugye nem kell emlekeztetnem az agardi kisfiura, s az obudai csaladra, akiknek beletort a foga a fenyevesbe...es mi is volt szeptember 19-en? Itt tartott eloadast az antropozof Rössner , buszke german, es hirdette a vegre kikiserletezett , nagybani eladasra keszitett fenygyokeret...antalvalinal talalhato, termeszetesen
    Ez mind benne van a steineri oktatasban... es ha valoban erdekel, akkor utanaolvasol a linkek segitsegevel, mert ez a faszi rohadtul sokat irt : valami 250 konyvnel tobb kiadvany  terjeszti ezeket a tarsadalom lecserelesere irt szosszeneteket...


    Tehat : a vallasoknak semmi koze a steineri ideologiahoz. Ideologiaja felepitesehez minden vallasbol bele-belecsipkedett.


    Es az, hogy TE nem hiszed, abbol nem kovetkezik az, hogy mas nem hiszi el....


    Meggyozni pedig nem akarlak.


    Az ugrott be a topikrol, hogy oruljon az a leszbikus par a keresuk elutasitasanak, mert a gyerek a waldorban steineri ideologiat szop , es ennek lehet nagyon rossz vege...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (77)
    2014-10-01  08:51
  8. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. október 1. 09:3579.

    Igen, láttam ezt, erre is reagáltam azzal, hogy más hiteknek is vannak meredek gondolatai: a reinkarnációban, egy-egy próféta újra testesülésében több vallás követői is hisznek. Egy ateista szemével ez mind-mind irreálisnak tűnik. Mégis sokan pl. egyházi iskolába járatják a gyereküket, és nem tartják kiakasztónak azt, hogy arról tanulnak, hogy egy megváltó, akiben hinni kéne, egy szűztől született, és halála után harmadnapon feltámadt, most meg él és uralkodik mindörökké. Közben meg ők is tanultak földrajzot, biológiát stb.


    Nem tudom, hogy a fórumokon írogat anyukák mennyire vannak tisztában azzal, hogy mit is tanítanak konkrétan a gyereküknek a suliban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (78)
    2014-10-01  09:22
  9. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. október 1. 09:2278.

    ??????????????????


     


    En az elso hozzaszolasomban "csak ugy leirtam " a topikinditassal kapcsolatos gondolataimat...
    Erre megkersz arra, hogy bizonyitsam tenyekkel.... erre beirom a "tenyeket" : a waldorf es a steineri oktatas keletkezeset es a waldorf szulok dumait
    Tennyel valo bizonyitas az nekem az, hogy meg kell adni a forrasat az allitasomnak...nem?
    *****************
    elso hozzaszolasom:
    Furcsa, hogy ebbe az iskolaba akartak beadni a gyereket es furcsa, hogy az Egyenlo Banasmod Hatosag nem vizsgalja tuzetesebben a steineri iskolat...
    Furcsa, amikor , okostelefonnal kezeben , repulon utazva , egy szulo arra ahitozik, hogy a gyerek olyantol "tanuljon"  , akinek a Hold szarubol van, a kozmosz a Sziriusz utan all le es nincs semmi mas utana, a jovo nemzoszerve a torokban lesz , a szoke kekszemu az ertelmes , a szines ember hatso aggyal gondolkozik es buta...es ha terhes no fekete ember regenyet olvassa , szurke gyereke lesz , furcsa az a mai szulo , aki annak teszi ki a gyereket, hogy -sok oszagban szektanak nyilvanitott antropozofusok-  beleringassak  a kolyket a mitosz es legendavilagba , amit Steiner igaznak mond , azzal a magyarazattal, hogy mi, mai emberek , "elfelejtettuk" , hogy az volt az igaz vilag , az Atlantisz, a folyekony hold , ami kivalt a foldbol , a Nap, amibol Krisztus szuletett es a Mars , a voros mars , ahol Buddha reinkarnalodott...Furcsa az a szulo, aki nem huzza fel a szemoldoket , amikor a leveltetu ellen homeopata eljarast ajanl/hasznal a "biodinamika": osszeszedni a leveltetut , elegetni , levegobe szorni es nem lesz tobb leveltetu ... ugyanez ervenyes steiner es a biodinamika szerint a tobbi kartevore , ideertve pockot stb-t.
    Es a szegeny dinoszaurusz : mit gondol arrol a szulo, hogy a steineri iskola megalmodoja a legkartekonyabb teremtmenynek nevezi a dinoszauruszt es orul, hogy kihalt, mert amig elt, az emberiseg nem fejlodott tovabb???? A szerencsetlen krumpli hulyeve tesz Steiner szerint: fenygyokeret /ignam/ kell kajalni, azzal direktben vesszuk fel a fenyenergiat.... es az az igazi taplalaek...
    Steinernek meg a hirtelen halal is normalis:baleset, tomeges baleset, ongyilkossag, termeszeti csapas : aki a karmaja beteljesedese elott dobja be a kulcsot, az szerencses, mert kovetkezo reinkarnaciojaban tobbet foglalkozik vele a joistene, tokeletesebben fog ujjaszuletni
    Miert nem tudja a szulo, aki ilyen helyre adja be a gyereket, hogy a waldorf suli "Mani" reinkarnaciojat varja , es hogy a steineri iskola kis megfeleleo testeket keszit Mani reincarnaciojahoz ?
    Az Egyenlo Banasmod hogy nem latja , hogy a steineri ideologia elkuloniti ezeket a gyerekeket a tarsadalomban , kizarja oket a mai tarsadalombol? Egy hamis ideologia rabszolgai ezek a kis aldozatok
    En a szulok helyeben orulnek annak, hogy nem vettek fel a gyerekemet


    Mani réinkarnacioja es a waldorf iskola....Es minden mas hajatfelmereszto cucchoz van linkem : Steiner eredeti kiadvanyaibol es az erdekeltek altal magyar nyelvre forditott es Mo-n kiadott dokumentumokbol is....


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (77)
    2014-10-01  08:51
  10. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. október 1. 08:5177.

    Láttam, köszönöm. Én mondjuk jobban szerettem volna úgy beszélgetni, hogy csak így leírogatjuk a gondolatainkat, nem pedig linkekkel szakítjuk meg őket. PErsze, ezt csak kérhetem, nem várhatom el. Nekem azonban könnyebb lenne úgy vitázni, ha te is megfogalmaznád a saját gondolataidat, és esetleg a végére odaraknál forrásokat, ha már mindenáron szeretnél hivatkozni másra. A második részére még nem válaszoltál a hsz-emnek.


     


    (Többször is elárultam már magamról, hogy én mindenféle hitű, meggyőződésű emberrel szeretek beszélgetni, mert kíváncsi vagyok az ő gondolatmenetére, arra, hogyan éli meg a hitét, hogyan teszi ez jobbá a saját életét. Egyszer botlottam egy olyan ismerősbe, akivel levélben került szóba ez a téma. Tőle is rákérdeztem, hogy ő mit tart fontosnak a hitében, hogy éli meg stb. Erre linkeket küldött az egyházának honlapjáról, tanairól stb. Írtam is neki, hogy google nekem is a barátom, ha erre lettem volna kíváncsi, akkor ezt olvasom, meg amúgy is, az elvi dolgokkal eddig is tisztában voltam. Én ŐRÁ voltam kíváncsi. Ha fórumon valakitől azt kérem, mondja el a SAJÁT VÉLEMÉNYÉT, akkor én tényleg arra vagyok kíváncsi, nem internetes irományok sokaságára. De vádoltak már meg itt is azzal, hogy túl tanárnénis vagyok, megszabom, hogy ki hogyan írhat. Itt most nem megszabni szerettem volna, hanem tényleg az érdekelt, hogy te mit gondolsz ezekről, amit olyan bőszen támadsz. Persze szíved joga nem válaszolni, hanem további linkeket hozni.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (76)
    2014-10-01  08:23
  11. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. október 1. 08:2376.

    idezet trivial kerdesebol, valasz az elozo hsz-ben:


    "....Mozdonj, én ezt most egy kis reggeli ébresztő vitának szánom, szóval ha van kedved, cáfolj... :)
    Steiner egy filozófus volt. Sok filozófus leírt sokféle "agyament" gondolatot, aminek sokszor később csak egy-egy tézisét tartjuk említésre méltónak, sok egyéb ötlet megy a feledés folyamába. Ezt a bizonyos filozófust felkérték, dolgozzon ki egy iskolarendszert, és a módszere - mivel sok nem filozófiai alapú iskola is dolgozik vele számos külföldi országban is - működőképes. Én még nem hallottam, hogy ezekben a sulikban Steiner agyamentségeivel tömnék a gyerekeket, csupán a tanítási módszereit alkalmazzák. De cáfolj meg tényekkel, ha te tudsz olyan helyről, ahol olyanokat tanítanának, hogy szaruból van a hold, vagy akár sajtból....."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (75)
    2014-10-01  08:19
  12. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. október 1. 08:1975.

     


    Nem ugy volt az az intezmeny-nyitas, ahogy gondolod. 


     


    Emil Molt , cigarettagyartulajdonos 1900-ban ismerkedett meg az antropozofiaval, az intezmeny 1919-ben nyilt ... Olyanokat csinalt antropozofus-elkotelezettsegeben , hogy pl a haboru alatt a katonak cigisdobozaba antropozofus versecskeket , ropiratokat , Steiner szellemkalendariumat helyeztette bele... persze, hogy mukodik szamos orszagban ....


     


    *********************************************


     


    . itt van a Molt Emil unnepelyes iskolanyitasa


     


    De hát ma nem elég pusztán egy „intézményt” megteremteni, hanem arra is szükség van, hogy ezt az intézményt egy új szellem töltse be. És arról, hogy egy ilyen szellem töltse be ezt az intézményt, arról az antropozófiai irányultságú szellemtudomány kezeskedik nekünk, és mély belső kötelességemnek teszek eleget, amikor itt most szívből jövő köszönetet mondok annak az embernek, dr. Rudolf Steiner úrnak, aki ezt a szellemtudományt közvetítette felénk.


     


    Steiner termeszetesen jelen van a waldorf sulikban. Olvasgassal waldorfos forumot.. a szulok tapasztalata


     


    **********************************


     


    Emil Molt A WALDORF ISKOLA , 29. oldal


     


    Szándékosan mondom azt, hogy mozgalom, mivel a Waldorf iskola alapításánál már szó volt arról, hogy ezzel sokak számára teremtődik egy modell....


     


    ****************************


     


    A Te gyereked milyen temperamentumu ? Kolerikus, flegmatikus, szangvinikus, vagy melankolikus ?Ez Steiner...


     


    szulok  egymaskozt:


     


    A Waldorf pedagógia alapjában lévő antropozófiai emberismeret szerint a felnövekvő gyermek lelki-szellemi fejlődése során kicsiben megismétli azokat a nagy szakaszokat, amelyek az emberiség történelmi, kulturális csomópontjaiban kristályosodtak ki. Ezért van mesei-mitológiai hangulat az első osztályban, ószövetségi a harmadikban, klasszikus görög az ötödikben, reneszánsz a hetedikben, stb.


     


    ******************


     


    de Pl. Kocziha Miklósnak is mindig elmondom, szerencsére megtehetem), szerintem egyenesen hiba, ha nem tudatosítják a w.-pedagógusok a leendő szülőkben, hogy ez NEM egy módszertani iskola, ui. akkor a módszertan átültethető lenne az állami szférába is. Bár Steiner maga azt mondta (szabadon idézek Miklóstól), hogy a waldorf egy módszertan, ami az antropozófiai emberképre épül. És itt van a kutya elásva, hogy a legtöbben (pedagógusok) kiemelik a módszertant, az emberképet meg elintézik azzal, hogy "ez a fej,a szív és a kéz iskolája". Mintha attól kellene félni, hoyg elijesztik a jelentkezőt.


     


    ***********************************


     


    Nekem hoznak haza kérdéseket a gyerekek, amiket ateista szemszögből nem tudnék megválaszolni. A lélekről, az életfeladatokról, de még az evolúcióról is. És ha ilyenkor azt mondanám neki, hogy "hülye vagy Pistike, a világ nem ilyen, hanem egy nagy véletlen, és már hogy a túróba létezne a mienknél magasabb intelligencia", ezzel szerintem maradandó károsodást okoznék a gyerekben: a lelkében, a hitében, az iskolához/tanítóhoz fűződő viszonyában és nem utolsósorban a hozzám fűződő viszonyában, a bizalmában.


     


    ******************


     


    a tájékoztatón azt hallják, hogy itt nincs vallásoktatás, ez nem egy világnézeti iskola (hahaha! Akkor mi?!), miközben minden alsóbb osztályban (és az oviban) ott van a Mária a kisdeddel; ha nálunk felmégy a suliban az emeletre, a lépcsővel szemben egy hatalmas Mihály arkangyal néz veled szembe "freskó", az udvaron a téglakerítés egyik falára egy Utolsó vacsorát graffitizett egy korábbi gimnazista, szóval nem konzisztens amit lát és amit hall. És persze, minderre lehet mondani, hogy ezek csak szimbólumok, ez a mi európai kultúránk része (bár az arkangyal a lándzsával szerintem abszolút túlmegy ezen).


     


    És valóban nincs (gyakran) szó Istenről, és a szellemi világról. De amit és ahogy tanítanak, az nem csak a fizikai szinten hat, hanem tudat alatt is, ha mai-tudományos akarok lenni. És ezt elhallgatni szerintem hiba.


     


    Persze mondhatjuk azt, hogy attól, hogy a szülő azt hiszi, hogy itt ateista nevelést kap a gyerek, és közben mégsem, az nem is baj, mert a gyereknek egészében a javára válik, ez pedig szerintem azért hamis, mert a kettős nevelés bizonytalanságot szül a gyerekben, anélkül, hogy tudná.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (67)
    2014-09-30  09:07
  13. 2014. szeptember 30. 20:0674.

    Szerencsére én nem törzsben élek, és nem kell olyan bogyókat ennem, amikről nem tudom, hogy mérgezőek-e vagy sem.


    De azért köszönöm jókívánságaidat, kedves és intelligens vagy, mint mindig, a sok smiley-tól meg még frappánsabb...


    A cigányozós-buzizós fröcsögésekben nem akarok részt venni, úgyhogy a továbbiakban ignorállak, ha nem gond.


     

    előzmény:
    antironia (66)
    2014-09-30  08:20
  14. 2014. szeptember 30. 20:0173.

    " A waldorfban jóval több szabály van, mint egy állami iskolában,"


    Igen, egyet mindjárt közkinccsé is tettek. Nevezetesen: a szülők nem lehetnek azonos neműek.


    Istenem, tényleg említette valaki a 21. századot. Egy vicc az egész. Jó öreg, megboldogult keresztapám jut eszembe. Ő is szeretett stigmatizálni. Pl. szerinte minden nő, aki vörösre festette a haját, az annak a jele volt, hogy kurva. A nevelt lánya is vörös volt...

    előzmény:
    waldorfmellettblog (34)
    2014-09-27  19:17
  15. 2014. szeptember 30. 19:5072.

    Nem hát. És azzal, hogy ezt megemlítette az édesanya, azzal még nem tolta senkinek az arcába. Bár most nagy divat mindenre ezt szajkózni - itt az nlc-n is - , ami nem tetszik. Hogy az arcába tolják.... Ezen meg csak röhögni lehet. Nekem semmit nem tudnak az arcomba tolni, ami nem érdekel.


    Egyébként az meg az én magánvéleményem, hogy pont jól tette, hogy közölte. Én is így szoktam a kényes dolgokkal: mindig előre megyek a szekérrel. Pont azért, hogy utólag ne vágják a fejemhez, hogy valamit nem mondtam, elhallgattam. Pl. állásinterjún is előfordult, hogy megemlítettem, hogy be van már fizetve egy utazásunk. Lehet, hogy ezzel csökkentettem a saját esélyeimet, de én úgy éreztem, hogy így jártam el korrekt módon. Nem pedig úgy, hogy felvesznek és utána jövök elő a farbával, hogy ja, én 2 hét múlva lelépek ám nyaralni.

    előzmény:
    Rugove (20)
    2014-09-26  22:15
  16. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. szeptember 30. 10:1271.

    Ez így igaz. Pont ezért is örülök, hogy nem ezt választottuk végül iskolának. Az oviban tényleg nem volt ideológia, már csak azért sem, mert az ovisokat még nem traktálják elvont dolgokkal, a legelvontabb maga a mese, de azt minden ovis megkapja, bárhova járjon is. Pont ugyanilyen okokból egyházi, felekezeti iskolába se járatnám a gyerekem semmi pénzért. Vannak eleve meredek hitrendszerek, amik a fene se tudja, hogy egy adott intézmény falai között, egy adott tanári agy által végül milyen testet öltenek. Ellenőrizhetetlen a gyerekekre gyakorolt lelki hatás, és emiatt számomra rémísztő. Vannak, akik kizárólag a tanultak színvonala, a magas továbbtanulási arányok miatt íratják egyházi iskolákba a gyereküket. Na, ez pedig a legrosszabb, amit tehetnek, ha még maguk sem élnek abban a dologban. Borzasztó képmutatás, lelki törés, talán még testi is. A w-ban általában legalább a szülők is hisznek abban, amit a gyerekükkel taníttatnak. Gondolom.


    Hogy miben hisznek, az már talán ebből a szempontból lényegtelen is: a hinduizmusban is van reinkarnáció-tan, és a Föld jelentős számú lakosa hisz benne. A keresztények egy szűztől született megváltóban hisznek, és sorolhatnám reggelig. A hiteket tiszteletben szokás tartani, de én a magam részéről semmiképp nem keverném bele az oktatásba, amitől - én legalábbis - objektivitást várok. A mítoszról kimondom, hogy mítosz, és ha valaki hinni akar benne, ám tegye, az már nem az én felelősségem, nem az én dolgom. Egy normális iskolától én ezt várom.

    előzmény:
    Anda39 (70)
    2014-09-30  09:51
  17. 2014. szeptember 30. 09:5170.

    Az elejétől fogva követve a topikot, azt mondom, hogy az iskola megtehette, hogy így döntött. Eleve megválogatják a tanulókat, a szülők finanszírozzák, tehát beleszólhatnak abba, milyen legyen az összetétel. Ha kikötnék, hogy csak a háromkezűek járjanak oda, akkor annak kellene lennie. 

  18. 2014. szeptember 30. 09:4969.

    Ez engem így a Hit-gyülekezetre emlékeztet...

  19. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. szeptember 30. 09:0868.

    az elso sorok "idezet" a szovegbol, amire valaszolok


     


    Steiner egy filozófus volt. Sok filozófus leírt sokféle "agyament" gondolatot, aminek sokszor később csak egy-egy tézisét tartjuk említésre méltónak, sok egyéb ötlet megy a feledés folyamába. Ezt a bizonyos filozófust felkérték, dolgozzon ki egy iskolarendszert, és a módszere - mivel sok nem filozófiai alapú iskola is dolgozik vele számos külföldi országban is - működőképes. Én még nem hallottam, hogy ezekben a sulikban Steiner agyamentségeivel tömnék a gyerekeket, csupán a tanítási módszereit alkalmazzák. De cáfolj meg tényekkel, ha te tudsz olyan helyről, ahol olyanokat tanítanának, hogy szaruból van a hold, vagy akár sajtból.

    idézet:
    Mozdonj (68)
    2014-09-30 09:07:05

    Nem ugy volt az az intezmeny-nyitas, ahogy gondolod. 
    Emil Molt , cigarettagyartulajdonos 1900-ban ismerkedett meg az antropozofiaval, az elso intezmeny 1919-ben nyilt meg... Olyanokat csinalt antropozofus-elkotelezettsegeben , hogy pl a haboru alatt a katonak cigisdobozaba antropozofus versecskeket , ropiratokat , Steiner szellemkalendariumat helyeztette bele... persze, hogy mukodik szamos orszagban ....
    *********************************************
    . itt van a Molt Emil unnepelyes iskolanyitasa : De hát ma nem elég pusztán egy „intézményt” megteremteni, hanem arra is szükség van, hogy ezt az intézményt egy új szellem töltse be. És arról, hogy egy ilyen szellem töltse be ezt az intézményt, arról az antropozófiai irányultságú szellemtudomány kezeskedik nekünk, és mély belső kötelességemnek teszek eleget, amikor itt most szívből jövő köszönetet mondok annak az embernek, dr. Rudolf Steiner úrnak, aki ezt a szellemtudományt közvetítette felénk.
    **************
    Steiner termeszetesen jelen van a waldorf sulikban. Olvasgassal waldorfos forumot.. a szulok tapasztalata

    **********************************
    Emil Molt A WALDORF ISKOLA , 29. oldal
    Szándékosan mondom azt, hogy mozgalom, mivel a Waldorf iskola alapításánál már szó volt arról, hogy ezzel sokak számára teremtődik egy modell....
    ****************************
    A Te gyereked milyen temperamentumu ? Kolerikus, flegmatikus, szangvinikus, vagy melankolikus ?Ez Steiner...
    szulok  egymaskozt:
    A Waldorf pedagógia alapjában lévő antropozófiai emberismeret szerint a felnövekvő gyermek lelki-szellemi fejlődése során kicsiben megismétli azokat a nagy szakaszokat, amelyek az emberiség történelmi, kulturális csomópontjaiban kristályosodtak ki. Ezért van mesei-mitológiai hangulat az első osztályban, ószövetségi a harmadikban, klasszikus görög az ötödikben, reneszánsz a hetedikben, stb.
    ******************
    de Pl. Kocziha Miklósnak is mindig elmondom, szerencsére megtehetem), szerintem egyenesen hiba, ha nem tudatosítják a w.-pedagógusok a leendő szülőkben, hogy ez NEM egy módszertani iskola, ui. akkor a módszertan átültethető lenne az állami szférába is. Bár Steiner maga azt mondta (szabadon idézek Miklóstól), hogy a waldorf egy módszertan, ami az antropozófiai emberképre épül. És itt van a kutya elásva, hogy a legtöbben (pedagógusok) kiemelik a módszertant, az emberképet meg elintézik azzal, hogy "ez a fej,a szív és a kéz iskolája". Mintha attól kellene félni, hoyg elijesztik a jelentkezőt.
    ***********************************
    Nekem hoznak haza kérdéseket a gyerekek, amiket ateista szemszögből nem tudnék megválaszolni. A lélekről, az életfeladatokról, de még az evolúcióról is. És ha ilyenkor azt mondanám neki, hogy "hülye vagy Pistike, a világ nem ilyen, hanem egy nagy véletlen, és már hogy a túróba létezne a mienknél magasabb intelligencia", ezzel szerintem maradandó károsodást okoznék a gyerekben: a lelkében, a hitében, az iskolához/tanítóhoz fűződő viszonyában és nem utolsósorban a hozzám fűződő viszonyában, a bizalmában.
    ******************
    a tájékoztatón azt hallják, hogy itt nincs vallásoktatás, ez nem egy világnézeti iskola (hahaha! Akkor mi?!), miközben minden alsóbb osztályban (és az oviban) ott van a Mária a kisdeddel; ha nálunk felmégy a suliban az emeletre, a lépcsővel szemben egy hatalmas Mihály arkangyal néz veled szembe "freskó", az udvaron a téglakerítés egyik falára egy Utolsó vacsorát graffitizett egy korábbi gimnazista, szóval nem konzisztens amit lát és amit hall. És persze, minderre lehet mondani, hogy ezek csak szimbólumok, ez a mi európai kultúránk része (bár az arkangyal a lándzsával szerintem abszolút túlmegy ezen).És valóban nincs (gyakran) szó Istenről, és a szellemi világról. De amit és ahogy tanítanak, az nem csak a fizikai szinten hat, hanem tudat alatt is, ha mai-tudományos akarok lenni. És ezt elhallgatni szerintem hiba.Persze mondhatjuk azt, hogy attól, hogy a szülő azt hiszi, hogy itt ateista nevelést kap a gyerek, és közben mégsem, az nem is baj, mert a gyereknek egészében a javára válik, ez pedig szerintem azért hamis, mert a kettős nevelés bizonytalanságot szül a gyerekben, anélkül, hogy tudná.
    ***************
    Itt egy kis olvasmany-lista, mit is tanit Steiner es altala a waldorf a manoidnak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (67)
    2014-09-30  09:07
  20. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. szeptember 30. 09:0767.

    az elso sorok "idezet" a szovegbol, amire valaszolok


     


    Steiner egy filozófus volt. Sok filozófus leírt sokféle "agyament" gondolatot, aminek sokszor később csak egy-egy tézisét tartjuk említésre méltónak, sok egyéb ötlet megy a feledés folyamába. Ezt a bizonyos filozófust felkérték, dolgozzon ki egy iskolarendszert, és a módszere - mivel sok nem filozófiai alapú iskola is dolgozik vele számos külföldi országban is - működőképes. Én még nem hallottam, hogy ezekben a sulikban Steiner agyamentségeivel tömnék a gyerekeket, csupán a tanítási módszereit alkalmazzák. De cáfolj meg tényekkel, ha te tudsz olyan helyről, ahol olyanokat tanítanának, hogy szaruból van a hold, vagy akár sajtból.

  21. 2014. szeptember 30. 08:2066.

    Senki nem kívánja tőled, hogy általánosíts.


    Az se zavarjon egy percig sem, hogy pont az általánosítás az emberi evolúció egyik sarokköve.


    Az a törzs élte túl a többit, ahol a törzsfőnök megmondta az alattvalóknak, hogy a piros bogyó nem jó, inkább ne egyenek semmiféle piros bogyót.


     


    A többi meg kipurcant. Valószínűleg azok lehettek a korai PC, előítéletmentes "okosok". Akik azt gondolták, hogy egy-két esetből nem szabad általánosítani.


     



     


    Kellemes Darwin-díjat kívánok neked!


     


     

    előzmény:
    Babyface83 (64)
    2014-09-29  22:34
  22. 2014. szeptember 30. 07:3065.

    Én az előző hozzászólásokból szűrtem le, amit írtam. 


     




    "Ha a saját szemével látja, amikor ki akarnak rabolni egy nénit az utcán bizonyos egyedek, nem kell, hogy én arra neveljem, hogy kerülje el őket, magától is el fogja, de messzire."


     


    "De persze ezt bizonyos áljogvédők "előítéletességnek" hívják"


     


    ."Pedig ez kőkemény élettapasztalat! És elővigyázatosságra int."


     


    (ezek több embertől valók)


     


    Természetesen egy kisgyerek nem jelenthet veszélyt a felnőttre - bár..., mi van, ha a múltkor egy hasonló csemete jól fejbevágta a sajátját a lapáttal? 


     

    előzmény:
    Babyface83 (64)
    2014-09-29  22:34
  23. 2014. szeptember 29. 22:3464.

    Úgy érted, ha az adott gyerekkel van rossz tapasztalata? Ez esetben megértem. De nyilván nem erre gondoltál.


    Tudod, nekem rossz tapasztalatom volt egy szőke kék szemű gyerekkel alsó tagozatban. Mindig elcsórta a radíromat, meghuzigálta a hajamat, azt mondta a tanárnak, hogy puskázok, pedig nem is, egyszer még az ellenőrzőmet is összefirkálta, és azt mondta, hogy én voltam, én pedig fekete pontot kaptam érte...


    Ennek ellenére ha a gyerekem egy szőke kék szemű gyerekkel akar játszani, nem rángatom el onnan, mert nem gondolom azt, hogy a szőke kék szemű gyerekek vérében van a gonoszság, csak mert egy "példány" gonoszkodott velem.

    előzmény:
    Anda39 (62)
    2014-09-29  12:59
  24. 2014. szeptember 29. 21:4063.

    Furcsa, amikor , okostelefonnal kezeben , repulon utazva , egy szulo arra ahitozik, hogy a gyerek olyantol "tanuljon"  , akinek a Hold szarubol van,


     


    Nem! A Hold sajtból van, a Demjén Rózsi megénekelte.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (49)
    2014-09-29  08:07

Címlap

top