Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kislányom tesztje
Sziasztok,
néhány napja írtam hogy gyermekeimnél LÉ-t vizsgálnak!
Többen felvetették a Candida lehetőségét, leteszteltem mindkettőnél, a lányom tesztje: halványan megjelent az alsó csík,de látható!
Itt töltöm a képet, tudom nem jó minőségű jobbat nem tudtam készíteni, de a véleményetek érdekelne!
Puffad, sokat jár nagy wc-re azután újra éhes, már az 5-ik napja hogy állandóan eszik!Bőrviszketés illetve édességet akar mindig enni! Ez mult héten még nem volt!
Köszönöm a segítségeteket!
Sajnálom a végeredményt, bár sejtettem a teszt eredményéből.
A tejterméket azért kell elhagyni ilyenkor, hogy a bélbolyhok regenerálódjanak, iylenkor, mint a szita mindent áteresztenek.
Sok kitartást a kezdetekhez, hálistennek, nekünk csak a tej-tojásmentes diétában van tapasztalatunk.
Megint kombinálsz csajszi.
Levették 2hete a vért már, ami igaz hogy nekem sem tűnt fel hogy az LÉ miatt is vettek le nekik vért, de kompletten mindent néztek Nekik, ez is közte volt/mondjuk annyi pénzért lehet is/ 2-2 csőnyi vért vettek le.Hormonok, LÉ és helikobakter illetve kálcium lett nézve.
De hogy LÉ ilyen hamar meglett ennek örülök, vége a szenvedésnek.
Ja, halvány csík..... "egy kicsit terhes" .....
NEm baj, jól megélnek a tesztgyártók....
Sosem értettem, hogy jó ideje meglévő tüneteknél mit számít az a pár nap,hogy előbb akarják megtudni a diagnózist, mint a rendes orvosi vizsgálatok megbízhatóan prezentálnák....
Ha valaki orvoshoz megy, mert gondja van és az orvos tanácsol - esetleg kifejezetten előír - valamit, azt általában illik betartani, hisz ha esetleg a továbbiakban még problémák merülnek fel, akkor vissza kell menni ahhoz az orvoshoz. S ha nem tartja be az előírásokat, nem fogadja meg a tanácsokat, akkor az orvos joggal mondhatja, ha őrá nem de másra hallgat, akkor ezentúl is lesz szíves azt a másat felkeresni és nem az orvost szórakoztatni.
Húha, tényleg nagyon magasak az értékek! A mienk is 100 felett volt (a nagynak) kb. másfél éve diétázunk, most már majdnem a határértéken belül van :-) A kisebbnek nem voltak ilyen elszállt értékei, viszont ő nem is javul olyan gyors ütemben, mint a nagy, ő is majdnem másfél éve diétázik, és alig mozdultak lefele az értékek :-(( Pedig nagyon figyelünk a diétára....
Nagyon gyorsan meglettek az eredményeitek, ez nagyon jó, így végre elkezdhetitek a diétát! A tejet nekünk a doki nem mondta, de sok helyen hallottam, hogy jó a laktózmentes diéta a GM diéta első hónapjaiban- hamarabb, könnyebben regenerálódnak a bélbolyhok, ha nincs tej! Sőt, nekünk azt is mondták, eleinte vegyünk vissza a cukorfogyasztásból is....
Fel a fejjel! Végre megvan a baj oka, innentől a szigorú diétával gyors, látványos javulás áll majd be a gyerekek állapotában!
Ha gondolod, privátban nagyon szívesen megírom azoknak a Facebook csoportoknak a nevét, ahonnan rengeteg ötletet-segítséget meríthetsz, amíg belejöttök :-)))
nem tejet sem ehetnek 3hónapig,aztán ujra vizsgálat és akkor kiderül ehetnek e vagy sem!
Paleot nem, nekem az személy szerint nem jön be, próbálkoztam az én betegségem miatt de nem igazán tartom jónak ilyen kiskorú gyermekeknél!
a vért kb 2 hete vették le privátban voltunk nem kevés pénzért!az pozitiv lett ma vettek biopsziát annak természetesen nincs eredménye de laposak a bolyhok illetve a pozitiv vérteszt miatt egyértelmű az eredmény.
lányomnak 224 fiamnak 179-es az értéke, és 50 a határ érték!
mindent elmondtak igen, meg is volt a nagybevásárlás mai ugy 3órán keresztül tartott mire mindent végig néztünk h gm e vagy sem.
Szia!
1 hét alatt megvolt a vérvétel, annak a kiértékelése, és a biopszia is ??? Nekünk a vér levételétől a vérvétel eredményig kb. 2 hónap, onnan a biopsziáig további 1 hónap és a biopszia eredménye és kiértékelése további idő volt... hol jártatok, hogy ilyen gyorsan meglett minden eredmény? Biztosan megbízható ez a doki???
Mindkét gyerekről kiderült, hogy LÉ?
Kaptatok diéta-életmód tanácsokat?
már túl vagyunk a vérvételen,biopszián a mai napon, mától GM esznek illetve tejet sem ehetnek, a privát doki egyértelműen megmondta ez Lé, és a fiam a vérképe alapján borzalmas állapotban van emiatt!
Illetve a tejérzékenység tesztjük pozitív lett!
Már hiányoltalak...himihuminak nem hiszem valami alapja csak van ezeknek a teszteknek, de egyértelmű hogy nem 100%-ban megbízható de engem az érdekelt volna, hogy pozitív-e szerintetek!Mert ugye halvány a csík!
Ennyi lett volna a kérdésem!
Affenét...! Egy himihumi candidateszt...
http://bolthely.hu/arcanum/id/03897_Ca ndida_teszt_1x_CANDIA5
De még ők is odaírják, hogy:
A gyorstesztek nem pótolják az orvos által felállított diagnózist,
Ez most a lisztérzékenység teszt ugye? Szerintem nincs olyan, hogy halvány vagy nem, csík vagy nem csík.
Viszont keress fel gasztroenterológust, és majd ő tudja milyen vizsgálatra irányítson. Ami nagyon fontos, hogy amíg nem diagnosztizálta orvos, addig semmiképpen ne diétázzon a gyerek, mert utána nem megállapítható.
Mi van? Már ne haragudj, de miről beszélsz? Mire jöttem rá? Kit szapulok én? Te jó ég!
Én is ember vagyok, én is beteg vagyok időnként, és vannak gyerekeim is, akik ugyan már nagyok, de ők is voltak betegek, mint ahogy egy gyerek sem nől fel anélkül.
Lehet, hogy én idióta vagyok, és korlátolt, de én minden esetben orvoshoz vittem a gyerekeimet, én magam is orvoshoz megyek , ha gondom van. Megválasztottam szinte mindig az orvost, akihez mentem, de onnantól kezdve én csak rá hallgattam, és most is így vagyok ezzel. Nem kapkodok fűhöz-fához, mert x ezt mondta, y meg azt. Ha meg kérdésem volt, van, azt az orvosnak szoktam feltenni.
De végettem nyugodtan bárkit megkérdezhetsz, bárkire hallgathatsz, és csinálhatsz amit akarsz. Lehet, hogy neked van igazad. De szerinted itt a fénykép alapján ki fogja megmondani neked, hogy a gyereked fertőzött-e candidával vagy sem? És ha az, mit teszel? Azt is megmondják a fórumon? Mert ha igen, akkor ez így van jól.
További szép estét!
Jaj, rájöttem, látom, a lisztérzékenységet hívod LÉ-nek. Egy másik topicodban láttam, ahol még nem értetted, miért vizsgálgatják őket, mikor csak székletproblémájuk van........
Szerintem ezt a candida dolgot tényleg az orvossal beszéld meg, mert ennek így nem látom értelmét, hogy össze-vissza tesztelgeted őket, attól függően, hogy kinek mi jut eszébe egy fórumon. Igazán jó ötletet, tanácsot itt senkitől nem várhatsz, hisz nem orvosok fórumozgatnak itt.
Igazán lekötelezel az "engedékenységeddel". Bár mintha nem én lennék a gyerekes...
Egyébként pedig nem vagyok orvos és az általad feltételezett idiótaság még tartogat annyi intelligenciát és józan észt, hogy felelőtlenül ne osztogassak olyan ügyben "tanácsot", amihez nem értek.
Még jó szándékkal sem. Tudod a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Elvileg azt írja a halvány csík is pozitiv, csak nem igazán ismerem ki magam ilyen tesztekkel azért is mertem itt kérdezni!Nekem terhességnél sem teszttel állapitottuk meg hanem elmaradt mindjárt a havim.
És sztem nem ártok azzal a gyermekemnek hogy veszek pici vért az ujjából és csinálok egy tesztet ebből!Sőt,sztem tényleg az a lényeg hogy minden ellenőrzök,mert az orvosoknál mindenhol hosszu a várakozási idő, és az ilyen jellegű teszteket nálunk el sem tudják végezni.
De a kép nem adja vissza teljesen, ennél kicsit erősebb a csík!
Amugy köszi aranyos vagy!
Jól van, na!
Vannak akik nem értik, hogy folyamatos kivizsgálás alatt vannak a gyerekek. Nyugodj meg, ez egy ilyen hely.
Én a c. tesztet nem ismerem, de ilyen halvány csík, az LH és a terhességi tesztnél pozitív volt.
Az útmutató mit ír? Az ilyen halvány is pozitívnak tekinthető?
Igazad van Öreg!!
Nem kívánom senkinek hogy ezt kelljen végigcsinálnia amit mi most végigszenvedünk!
Tudom hogy nem egyszerű elviselni a mindenből gúnyt űző, és személyeskedő hozzá szólásokat.
Én is kapok eleget, de kit érdekel ő nekik így kerek a világ.
A lényeg az hogy általad hasznosnak vélt tanácsokat szűrt ki, ezeknek a károgóknak a szavát meg ne vett figyelembe.
Tudod könnyen beszél az akinek nem ég a háza!
Már annyi mindent kipróbáltunk Öreg hogy el nem tudod képzelni.Most issszuk az általad ajánlott borsmentát, kapják a Normixot mellette a Normafloret, odafigyelünk mit adunk nekik enni és baj van mindkettővel!
Azért keresem ennyire a gondot mert szenvednek, és minden orvoshoz hetekig kell várni!!
A lányom most is itt sír mellettem hogy fáj a hasa úgy tele van, a gyomra meg korog és éhes és elege van ebből!
És akkor jönnek a szar emberek itt bunkó hozzászólásaikkal, mert itt csak azt lehet megkérdezni ezen a fórumon hogy milyen a haja ma a Dukai Reginának!!!
Nekem a gyermekeim a fontosak, értük bármit!!!
A haspuffadásnak sok összetevője van, sajnos sokszor az orvosok is találgatnak. Sokszor a komolyabb baj helyet egyszerű dolgok is okozhatnak komolynak látszó problémát.
Gyakran pusztán csak a ételekkel bevitt ,tartósító, ételfestékek , álományjavítók, vagy ehhez hasonló műadalékok okoznak problémát, vagy külömböző mikróbák. Ezek vastagbél gyúladást okozhatnak.
Segíthetünk a bajon ha az ételeket természetes anyagok felhasználásával készítjük.
Ne feledkezzünk meg a folyamatos probiotikum adásáról, a bélflórát helyre kell hozni.Az édességeket minimálisra kell csőkenteni, bele értve a cukros üdítőket is . helyette jó minőségű vizet igyunk minimum 2l naponta.
Ajánlatos ételek elfogyasztása után a tüneteket leírni.
Evés élőtt 20 percel ajánlatos emésztés javító , serkentő teát inni.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=&topicid=314320
itt a másik itteni topikom aztán ha ezt elolvasod rájöhetsz hogy valamit igazán félreértesz!
http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__allergiak__5343499 -ha-csinaltam-egy-liszetzekenyseg-tesztet-amit-a-patikaban-l ehet-venni-es-negat
ezt írtam ki!
Te nem tudsz olvasni?
Ezt a kérdést NEM én írtam ki!
Milyen nyelven írjam hogy megértsd?!?! Hm?
MIvan????????KI vakarózik???
4 hét mire megjön az LÉ eredmény, és egy másik anyuka írt hogy az Ő gyermeke Candidás volt ilyen tünetekkel, ezért vettem ezt a házi tesztet!
Miért bírálsz ezért, ez inkább szerintem jó dolog, hogy minden lehetőségnek utána járok!
MIt tudaz te rólam?
Azt például hogy 2naponta orvoshoz viszem Őket mindenféle vizsgálatra mert nem véletlen puffadnak?!?!
Az is baj hogy mindent ki akarok zárni?
És a Gyakorin tettem fel egy kérdést!Azzal is mi a baj?
Nem értelek titeket itt...azért mert volt valaki itt 4 álnéven, azért nem engem kellene támadni, pont egy olyan ember aki 2 naponta az orvosnál ül mert egyre rosszabbul vannak a gyerekei!!!
Nem a sajat diagnosztikad eredmenyet kell mutogatni - NEM VAGY ORVOS!!!!!!- a gyereket kell orvoshoz vinni , mielott sulyosbodik az allapota....
Es azt nehezen hiszem el , hogy veresre vakarja a gyerek a nemiszervet es nem veszed eszre , hogy jatszas helyett vakarodzik... nem igen foglalkozol vele... viszont a fertozest valahol/valahogy/valami miatt/valaki miatt elkapta...ezen gondolkozzal , Edesanya
Aki olvasta az előző fórumot az tudja, hogy vizsgálják Őket,ezt a tesztet ma reggel magamtól csináltam mindkét gyermekemnek!
De a fórum az ilyen eszmecserére való,nem?
Ma hova menjek orvoshoz megmutatni a tesztet,ügyeletre? :O
Ott az alsó csík is de valamiért nagyon rosszul fényképezte és most nézem én is hogy nem igazán látszik!
De ez nem terhességi teszt, komolyan vélemények érdekelnek nem a bunkóskodás!
Óvodás a kislányom...
Bocs, elnéztem.
Az egy vonal csak azt jelenti, hogy működik a teszt, két vonal lenne az áldott állapot.
Szóval megnyugodhatsz.