Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az ismerkedés

kovacsa91
Létrehozva: 2012. augusztus 8. 17:11
Hol szoktatok ismerekdeni? Aki már megtalálta a párját, hol és hogyan sikerült "levennie a lábáról"? 
  1. 2012. augusztus 8. 17:222.
    sehol. Várom a sültgalambot egy kicsit, amíg rá nem jövök, hogy merre lenne esély bármire is 
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  2. 2012. augusztus 8. 17:423.

    nade viccet félretéve (legalábbis félig) én az okos tanácsok alapján összegyűjtöttem pár lehetséges helyet, módot, szelektáltam a butábbnál butább ötleteket, de így sem találtam túl sok használhatót. 

     

    Azt hiszem, én egyszerűen képtelen vagyok ismerkedni párkapcsolati céllal. Minden korábbi pasim eddig haveri körből (egy-két közös buli legalább akadt mindenkivel az első randi előtt), sulis csoporttársból, munkahelyről került ki. Szerintem én más forrásból nem is tudok "dolgozni" :D

     

     

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  3. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 17:444.

    nálunk most az a menö, faluhelyen, hogy összehozunk embereket. én ismerek valakit, aki szimpatikus és illene a másikhoz és összehozom vele.

    és forditva. keritünkmókás!

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  4. 2012. augusztus 8. 17:515.
    Engem ujdonsult szomszedasszonyom vitt el egy estere egy baratjahoz,akivel o akart volna osszejonni. Ezen este utan emlitett barat utanam kezdett el jarkalni,es engem "szeliditett meg" maganak,nem ujdonsult szomszedasszonyomat.....
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  5. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. augusztus 8. 17:566.
    Ez az "összehozás" konkrétan hogyan zajlik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (4)
    2012-08-08  17:44
  6. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2012. augusztus 8. 17:587.
    Én a párom alkalmazottja voltam. Mellékállás volt, azóta el is jöttem onnan. Szóval: beleszerettem a főnökömbe. :) Ennek már két éve és boldogan élünk.
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  7. 2012. augusztus 8. 18:078.
    Nagyon jó a blogod, tetszenek az írásaid. 

    A blogodon keresztól még senki sem próbált ismerkedni veled? 
    előzmény:
    desperate wannabewife (3)
    2012-08-08  17:42
  8. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. augusztus 8. 18:089.
    Mit szólt a szomszédasszonyod?
    előzmény:
    HataMari (5)
    2012-08-08  17:51
  9. 2012. augusztus 8. 18:0810.
    Erre én is kíváncsi lennék.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (6)
    2012-08-08  17:56
  10. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. augusztus 8. 18:1311.
    Soha nem ismerkedtem még cseten, társkereső honlapon vagy ilyesmin. Munkatársak, barátok barátai , együttutazás, iskolatársak, szomszédok. 
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  11. 2012. augusztus 8. 18:1512.

    köszi :)

     

    Hát, az egyik barátnőmön kívül senki nem olvassa a blogot, úgyhogy nem :) Senki nem próbálkozott ebből kifolyólag :D

     

    Persze talán ha gyakrabban írnék... most is lóg a levegőben három bejegyzésem, csak sosem jut időm megírni.  

    előzmény:
    kovacsa91 (8)
    2012-08-08  18:07
  12. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 18:2313.

    a barátnöm 7évvel idösebb, egyedülálló. én is az.

     

    én öt a mozissal akarom összehozni, jó pasi, intelligens értelmes (ez csak a mellékállása, amúgy ig.helyettes a müvházban) de a barátnöm még shoa nem találkozott vele, úgyhogy elviszem moziba és bemutatom neki.

     

    ö meg a múltkor telefonált, van egy kollegája, szintén rendör, akinek megadta a számomat, elmondta hogy néz ki mi a végzettsége (olyan mint az enyém, tehát elvileg passzol) és majd felhiv és randizunk.

     

    igy mindketten nyitott szemmel járunk, másokat nem csak magunk mellé képzeljük, hanem ö mellé is és nagyon mókás

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (6)
    2012-08-08  17:56
  13. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. augusztus 8. 18:2714.
    És miért nem TE akarsz összejönni a mozissal, ha már annyira jó pasi? :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (13)
    2012-08-08  18:23
  14. 2012. augusztus 8. 18:3115.

    " Minden korábbi pasim eddig haveri körből "

     

    Haveri körből, melóhelyről sose válasz-már ha jót akarsz magadnak:) 

    előzmény:
    desperate wannabewife (3)
    2012-08-08  17:42
  15. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 18:3616.
    mert az exem unokatesója és még maradt pár elvem a régiek közül, igaz, nem sok... egyébként tetszik nekem is, de ha nem lehet, akkor nem lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (14)
    2012-08-08  18:27
  16. 2012. augusztus 8. 18:3817.

    ... hát igen...

     

    és 40 felett?

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  17. 2012. augusztus 8. 18:4718.

    eddig soha semmilyen problémám nem származott belőle. Nem a legjobb barátnőm férjét takarja a "haveri körből".

    Jót akarok magamnak, ezért onnan választok, ahol van olyan férfi, akivel el tudom képzelni az életemet. Ennyi.  

    előzmény:
    mosolyka (15)
    2012-08-08  18:31
  18. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 18:4719.

    jaigen, ami szerintem érdekes:

    szerintem tartani kell a kapcsolatot annyi emberrel amennyivel csak tudod, akár haverit, barátit. erre a fb kiváló. friss ismeretséget is bejelölni, ha érdekel, még akkor is ha foglalt... onnan elég gyorsan le lehet vágni, ha szakitott véletlenül (elég gyakori) meg azt is kivel van együtt, ha vállalja (manapság egyre többen kiirják).

     

    és néha valami kedveset irni, csak úgy, akár annyit, boldog szülinapot. kulturált is, nem nyomulós és ha szalma lett az illetö, akár többet is lehet, ráirni hogy van...

     

    nekem beválik. igaz, most nagyon nem is keresek senkit, de semmi rossznak nem vagyok az elrontója sem. épp szalma lett az egyik ismerösöm, megyek is vele ebédelni  12éve ismerem.

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  19. 2012. augusztus 8. 18:5020.
    Haveri körből egy egészséges nő sosem választ. Mondom: egy egészséges. Csak az, aki a haveri körön kivűl nem kell senkinek. ez tény.
    előzmény:
    desperate wannabewife (18)
    2012-08-08  18:47
  20. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 18:5521.

    a haveri körröl tudnék mesélni... volt részem ilyenben, 8évig együtt (kisebb nagyobb szünetekkel) egy haveri körben.

     

    mondanom sem kell, az évek öt igazolták: egy lány tartja velem onnan a kapcsolatot összesen, de ö is csak félig titokban mert a férje ezen exem legjobb barátja (ök együtt maradtak, összeházasodtak és már 2gyerekük is van). nem is mond róla semmit, pedig érdekelne és abból a haveri körböl nem lehetett mást választani, annak már gang filingje van, "csak onnan lehet, körbeadják a lányokat, másokkal tilos" én nem akartam a közös levesben landolni

    előzmény:
    desperate wannabewife (18)
    2012-08-08  18:47
  21. 2012. augusztus 8. 18:5822.

    ez az utolsó válaszom neked, mert tudom, hogy veled úgysem lehet értelmes eszmecserét folytatni.

     

    Nem értek egyet veled. Nem tartom magam betegnek azért, mert nem onnan voltak a pasijaim, hogy kiírtam a homlokomra, hogy pasit akarok és így járkáltam az utcán, hanem mondjuk olyan barátaim vannak, akikkel mindig igyekszünk segíteni egymásnak és mindig van némi fluktuáció a kibővített körben (ismered a haveri és a baráti kör közötti különbséget?), mert mindig beinvitálunk a szokásos körbe másik körből is fiúkat és lányokat, hátha egymásra talál egy-két ember. De igazad van, tényleg betegek vagyunk mind. 

     

    ha pedig valaki "csak" a haveri körből kell valakinek, az tényleg nagyon szánalmas és gáz lehet, mert a legrosszabb tulajdonságait is ismerik és még így is kell nekik az adott nő/férfi. Undorító, igazad van! 

    előzmény:
    mosolyka (20)
    2012-08-08  18:50
  22. 2012. augusztus 8. 18:5923.
    Tetszik a stílusod, a nemrég indult blogomon meg is osztottam az oldalad: http://kovacsakos.info
    Remélem kicsit segít inkrementálni a látogatószámot. 
    előzmény:
    desperate wannabewife (12)
    2012-08-08  18:15
  23. 2012. augusztus 8. 19:0324.
    Személy szerint én mindig ismeretleneknél "próbálkozok", nekem egy ismerőssel furcsa lenne.
    előzmény:
    mosolyka (15)
    2012-08-08  18:31
  24. 2012. augusztus 8. 19:0525.
    oké, rájöttem most ebből, hol az ellentét. Amit te leírtál, az nekem a baráti kör definícióba tartozik, nálam a haveri kör ennél jóval lazább ismeretséget takar. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (21)
    2012-08-08  18:55

Címlap

top