Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mi a mérték?

kérdezős
Létrehozva: 2012. augusztus 8. 13:08

Van köztünk egy régi vita a férjemmel, a témája pedig az alkohol.

 

Az előzményekről annyit, hogy ő olyan családból származik, ahol a férfiak rendszeresen fogyasztanak alkoholt. Normális, kulturált emberek, nagyra is becsülöm őket, nem alkoholistákról beszélünk. Ezzel szemben az én mindkét szülőm alkoholista volt, de durván. Innen fogva a témával kapcsolatban ő elfogadóbb, én érzékenyebb vagyok. Nincs totál elutasítás, de ritkán iszom, akkor is keveset. A férjem már gyakrabban és ezt baromira rosszul viselem. Ha szólok, akkor nem vagyok hiteles számára, merthát ugye én nem látok reálisan a témában... szerinte. 

 

Szóval szívesen látnék reálisan, ha van olyan, aki erről tud/akar/mer beszélni. Tegyünk fel két esetet és lássuk, hogy ez kinek oké és kinek nem?

 

1. Heti szinten hány otthoni sörözés fér bele és milyen mennyiségben?

2. Mondjuk egy nyaralás alkalmával (legyen 7 nap) mennyi alkohol fér bele?

 

Néhány megjegyzés: Tényleg csak érdeklődöm, tehát nem célom/nem várom/nem szeretném az otthoni feszültséget itt megoldani. Azt is tudom, hogy az alkoholtűrő képessége és az alkohol által kiváltott hatás mindenkinél más. 

  1. 2012. augusztus 8. 16:3351.

    Ez így ok. De amikor két ember házasságban él, akkor ahhoz, hogy ez a kapcsolat fennmaradjon vannak dolgok, amiben egyet kell érteni. Az úgy nem megy, hogy én iszok, te meg viseld el és passz. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (48)
    2012-08-08  16:29
  2. 2012. augusztus 8. 16:3452.

    Mivel az egymás közti megbeszélésen-próbálkozáson már túl vagytok (ha jól értettem), megpróbálhatsz külső segítséget keresni. Pszichológus-lelkisegítő-nemtudoménmi... én nem vagyok egyik sem, ennél én sajnos nem tudok többet segíteni.

     

    Hátha ez vezet némi változáshoz. Persze ehhez a férjed hajlandósága is szükséges. 

    előzmény:
    kérdezős (47)
    2012-08-08  16:24
  3. 2012. augusztus 8. 16:3653.

    Elmondtam és nincs változás. Nekem kéne lépnem, de ugyebár szeretem, szeretik a gyerekek és azért így nem olyan könnyű. 

     

    Ebben pont az a csapda, hogy nem az elviselhetetlen szintű piálásról van szó, akkor nyilván könnyebb lenne.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (49)
    2012-08-08  16:29
  4. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 8. 16:3654.

    trivial.. azért az olvasástól igen kevéssé hány valaki végül a fikuszba.. hogy egy másik itt hszelő hasonlatáva éljek... az lakohol az tompít... ok és ha valaki jó iszom hétköznap is, emrt épp ilyenem van.. de pl kéne menni mert baj,v an,s tb? és nemt udsz, emrt piás vagy? .... vagy mész, de lemeszel a rendőr, egy iylen hüyleségen be bír dőlni egy csomó dolog...

     

    persze  ha midnennap megeszünk egy szelet ttortát si adunk több esélyt pl hogy cukorbetegek legyünk... nem is szoktott mindennap sütit enni az emebr.. az alkoholllal miért kéne elnézőbbnek lenni? meg (mondom saját borunk volt!!) az hol kultúrált alkoholfogyasztás, hogy azért iszom mert megtehetem és nincs más dolgom???

     

    egyáltalán már maga az nem kultúrált, ha bespivvelünk egy héten többször. italt az alkoholtartalmáért inni, és enm az italért...

    3-4 sör egyszerre... hát az másfél két liter... leülnél ennyi vizet egyben meginni egy este? egy nap alatt iszod meg uyge?...

    nem uyganaz...

    az nem érv, hogy bármitől elhet szenvedélybeteg valaki, akkor akár ighat is. hát pont azért nem kéne ezt sem, nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (48)
    2012-08-08  16:29
  5. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 8. 16:3655.
    Ez is feltétlenül igaz. Valamelyiküknek engedni kell. Vagy az egyik fejezi be a heti egy sört is, ha a másikat ez zavarja, vagy a másik viseli el. Ha egyik sem enged, akkor sajnos veszett fejsze...
    előzmény:
    kérdezős (51)
    2012-08-08  16:33
  6. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 16:4456.
    mióta vagytok együtt? mennyi idösek a gyerekek?
    előzmény:
    kérdezős (53)
    2012-08-08  16:36
  7. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 8. 16:4657.
    Én is a teljes absztinencia híve voltam jó sokáig, de mint írtam, láttam már olyat, hogy valaki olyan élethelyzetbe került, hogy nem bírta volna másképp elviselni a rá zúduló terheket, csak úgy, ha ivott. Mert voltak gyerekei, akik miatt élnie kellett. És minden kívülálló azt mondta, hogy ő belerokkant volna annyi tragédiába, amennyi ezt a nőt érte. Így élte át. Aztán abbahagyta, amikor már nem volt a bódulatra szüksége. Persze ez a ritkább, az a gyakoribb, hogy valaki már csak a pia kedvéért is inni fog, ha vége a bajoknak, akkor is. De nagyon sokan menekülnek valamibe. A tinik többsége pl. a számítógépes játékokba (nap mint  nap ezt látom). Az elsőt gondolom még nagy örömködés közepette bontották ki a karácsonyfa alatt, anyuci szeme csillogása mellett. Most ugyanennek az anyucinak mástól csillog a szeme, a könnytől, mert látja, hogy a gyerek már másnak sem él, csak a hajnalokig tartó játszásnak mindennap. Tanulás, társasági élet, barátnő? Annyira nem fontos, mint a gép. Ha valakinek menekülnie kell, meg fogja találni a saját szenvedélyét. Ezért vallom most már inkább azt, hogy nem az alkoholt kell üldözni, meg a cigit meg a nemtudommit, hanem az okot megpróbálni - legalább önmagunkkal szemben ŐSZINTÉN!!! - feltárni és megváltoztatni. Hogy őszintén élhessünk, ne kelljen menekülni a valóság elől. És sajnos van, akinek nem megy ez, mert rajta kívülálló dolgok okozzák a válságát. Nem mondom, hogy ilyenkor az a jó, ha bódulatba menekül, de ha valahogy talpra tud állni később, akkor mégis jobb, mint a halál. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (54)
    2012-08-08  16:36
  8. 2012. augusztus 8. 16:5158.

    Az itt a gond szerintem, hogy a férjem még mindig azt gondolja, hogy az a kulturált alkoholfogyasztás szintje, amit ő tesz. Nála ehhez van családi minta is, mint ahogy arra is, hogy a családja nőtagjai ezt elfogadják.

     

    Ezért is kérdeztem azt, amit. 

     

    Trivial: semmi extra tragédia nincs az életében/életünkben, ami ezt magyarázná. Ő se tud, mindig csak az adott alkalom ivására van ok, hol ez, hol az. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (57)
    2012-08-08  16:46
  9. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 8. 16:5159.
    Az olvasás, a szex, a cigizés, a kávézás szenvedélye azért nem tartozik a tudatmódosítók közé. Persze, a fentieket is lehet "muszáj"-ból űzni, de egy jó kufirc vagy kávé után nyugodtan volánhoz ülhetsz pl. Talán nem ugyanaz a hatásuk, mint akár csak 3 cent pálesznak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (48)
    2012-08-08  16:29
  10. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 8. 16:5660.

    ha viszont ittál három cent páleszt, akkor hívsz taxit... :) vagy eleve az van, mint velem, hogy nem is tudsz vezetni, és nincs is jogsid, szóval eleve nem fogsz vezetni akkor sem, ha nem ittál három cent páleszt... :)))

     

    Na jól van, csak kötözködtem ám...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (59)
    2012-08-08  16:51
  11. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 8. 16:5861.
    Ezért mondtam, hogy itt valakinek engedni kell. Vagy neki, vagy neked...
    előzmény:
    kérdezős (58)
    2012-08-08  16:51
  12. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 8. 17:0062.

    ... eleve az van, mint velem, hogy nem is tudsz vezetni, és nincs is jogsid, szóval eleve nem fogsz vezetni akkor sem, ha nem ittál három cent páleszt... :)))...

     

    Eleve az van. :o) Nincs jogsim és nem iszom szeszt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (60)
    2012-08-08  16:56
  13. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 8. 17:0363.

    nem olvastál figyelmesen. nem vagyok a teljes absztinencia híve. csak a hétköznapokvban csak úgy igyunk a semmiért, ... na ezt ellenzem.

     

    ha lenne elég szőlőm, simán csinálnék bort mint nagyfaterom:) ha már megtanultam hogy kell:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (57)
    2012-08-08  16:46
  14. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 8. 17:0564.

    :) de bizonyos mértékig a fórumozás is függés, szóval elköszönök mára... :) ;)

     

    (ui. ha megtanulsz bort készíteni, és finom, hívjál meg! nálam vérszegénység elleni orvosi javallat a vörösbor... mértékkel (vödör...) :D ) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (63)
    2012-08-08  17:03
  15. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 8. 17:0965.

    Nézd, a mi társasági körünkben akad alkoholista is, antialkoholista is.  Egyiket  sem hívnám meg hozzánk egy kerti partyra, pld. Az alkoholista azért kötekedik, mert az alkoholtól már nem tud normálisan viselkedni, az antialkoholista azért, mert zavarja a két koktél utáni kissé lazább hangulat. Mindkettő tönkreteszi a társaságot. De van középút is! 

     

    Mi szeretünk inni. Nem az alkohol hatása miatt, hanem mert vannak finom italok, amik pont úgy hozzátartoznak az életünkhöz, mint a finom ételek. Enni is szeretünk.  

     

    Nyáron, esténként,  kiülünk a teraszra egy pohár  jéghideg sörrel, beszélgetünk, élvezzük a nyári estét. Néha csak mi vagyunk, néha baráti körben tesszük ezt. Télen forralt bort kortyolgatunk a sült tök és a sült  gesztenye mellé. 

     

    Hét végén, ameddig készül a vasárnapi kaja, belefér egy-egy egzótikus koktél. Az ebédhez bor jár, kivéve ha halat eszünk. Mert akkor a sör a nyerő. A desszerthez szeretjük a finom konyakot. Vagy a portói bort.

     

    Szerinted alkoholisták vagyunk? Szerintem nem! Csak szeretjük a jót.

     

    A második kérdésedre nem is merek válaszolni. Húsz éve nyaralunk a hegyekben egy remek bérelt házikóban. Hegyet mászunk, gombát szedünk, túrázunk. Aztán este főzünk, eszünk, játszunk, politizálunk, filozófálunk, és iszunk. Beszélgetünk és iddogálunk. Jóval többet, mint odahaza. És jól érezzük magunkat.  Néha énekelünk is .

     

    előzmény:
    kérdezős (1)
    2012-08-08  13:08
  16. Torolt_felhasznalo_595470
    Torolt_felhasznalo_595470
    2012. augusztus 8. 17:1066.

    1. Nem iszunk sört, így ez kizárva. Heti, de havi szinten sem iszunk. Sőt, a férjem január óta nem ivott egy cseppet sem. Én néha a vasárnapi ebéd előtt Bailey'st iszom icipici mértékben, de csak anyuval, meg a nagymamámmal együtt.

    2. Nyaraláson sem iszunk. Régen volt, hogy koktélt ittam, de egy jó ideje a  "virgin" változatot választom. 

     

    Had ne mondjam, hogy férjem apja alkesz, az enyém is. Az övé a verős típus, az enyém a csöndesen elmélkedős. Apu testvére is alkesz, de ő folyamatosan iszik, viszont ő - ha nagyon sok van már benne - szidja saját magát, ahogy az ő alkoholista apjuk tette vele. Ez a nagypapi is a szíjjal verős státuszban nyomta. Anyai nagypapámnak is volt alkesz időszaka, de őt a barátok vitték, hogy "bulizzanak".  Ls van még valaki, aki családi nyomásra mondott le az italról orvosi segítséggel. Alkesz családfa, a legtutibb pszichológiai disszertáció alapja lehetett volna. :D 

    előzmény:
    kérdezős (1)
    2012-08-08  13:08
  17. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 8. 17:1167.
    erre kérdeztem a topiknyitót, hogy beszélgettek e már, miért a pia a program... csak nem válaszolt...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (57)
    2012-08-08  16:46
  18. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 8. 17:1368.
    trivial, nem a know-howwal van már bajom, hanem hogy szőlőm nincs hozzá! ha lesz, meghívlak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (64)
    2012-08-08  17:05
  19. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 8. 17:1469.

    Ezt nem értem, Pöttöm. 

     

    "a hétköznapokvban csak úgy igyunk a semmiért, ... na ezt ellenzem."

     

    Hát ha hazamegyek a melóból, és a hőmérő mutat 35 fokot, na nem csak úgy a semmiért iszom egy sört, hanem mert kurvára jólesik.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (63)
    2012-08-08  17:03
  20. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 8. 17:1870.

    alkohol a melegben na ezt pláne nem értem

     

    ha egyedül iszod meg pláne. azts e értem minek csak úgy otthon sört tartani?

    de ez a kinek a papa esete... te meg azt nem érted, mit nem értek:) hát mások a szokások:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (69)
    2012-08-08  17:14
  21. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. augusztus 8. 17:3071.

    Há' me' nem próbáltad!

    Ásványvíz is van a hűtőben, de a sör az igazi! 

     

    Megiszom egyedül is, nem sérül az erkölcsi érzékem tőle. Nem érzem másnak, mintha egy pohár jéghideg colát innék meg. Igen, tudom, a cola is a sátántól való. Akkor viszont már mindegy. 

    De a legtöbbször egyszerre érünk haza a párommal,  és akkor a pillanat csúcsa ebben a melegben, amikor, úgy ccsss...kinyitja a jéghideg sörösdobozt. Amit a mai napig képtelen vagyok kinyitni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (70)
    2012-08-08  17:18
  22. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 17:4072.

    (nem érti mert náluk a kóla és az energiaital fogy napi literszámba)

     

    szerintem semmi baj nincs egy doboz hideg sörrel a fárasztó nap után.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (71)
    2012-08-08  17:30
  23. 2012. augusztus 8. 17:4273.

    Ezt az alkohol-hozzáállást ismered egy ideje. Miért évek után házasság után lett égető gond? Nem részeg, csak iszik? Mennyi a sör? Egy doboz sör naponta nem sok, ha nem kényszerítő és nem függ tőle nagyon. De egy hárpiaként működő feleség (NEEEEM BIIIROM elviselllllnnniiii a piaaaa minden napot, megmondtam 1000x hogy a szüleim ittak, a gyerekkorom nehéz volt és te ezt hozod fel bennem és blllllablllablllla- ez 1 helyett nekem + 2 konyakkal is nehezen lenne viselhető.)

    Vedd sorba inkább: te nagyon patenten kiváló vagy? Példaképe mindenkinek és feddhetetlen minden pillanatban? Nemigen. A saját javításod többet érne, mint a lecke másnak.

    előzmény:
    kérdezős (1)
    2012-08-08  13:08
  24. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 8. 17:4274.

    Ritka szimpatikus (stílus) nyitó

     

     

    Én annyi alkoholfogyasztót láttam az egyetemen, hogy semmin nem tudok meglepődni. Ez természetesen egész más képet mutat, ha családról van szó.

     

    Nos, ha a két feltett kérdésre kell válaszolnom, akkor az ilyen:

     

    1. Hetente egy alkalommal, max. 2 doboz sör. Tetszés szerint variálható a heti két alkalommal 1-1 doboz/korsó sörrel. Nálunk ezzel probléma nincs is, a másik félnek pont ennyi az igénye.

     

    2. Ad libitum. Nyaralás nálam olyan, hogy ott abszolút szabadság érvényesül, mindenki ott engedi ki az addig felgyülemlett gőzt, letesszük  a terhet egy pillanatra, lazítunk, mindenki szabad. Megjegyzem az ad libitum nem érvényesül (bár részemről mehetne.. ), mert nincs rá igény. Esténkénti iszogatás kellemes társasággal, sütögetéssel, zenehallgatással, meccsnézéssel, hülyéskedéssel, tollassal... Abszolút belefér.

     

    Ordenáré iszákosokat nem tűrök meg magam mellett, az egyetem óta már nincsenek is ilyenek a közelemben.

     

     

    előzmény:
    kérdezős (1)
    2012-08-08  13:08

Címlap

top