Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cégbuli meg csokiautomata?

teaivó
Létrehozva: 2012. július 18. 17:47

Cégbuli meg csokiautomata? Ezzel akarják egyes cégek lekenyerezni a dolgozóikat? – miközben a munkaszervezés és az információáramlás színvonala nulla? Legalábbis akkora szarvashibák vannak az utóbbi kettőben, hogy emiatt

- egyeseknek időnként fogalmuk sincs arról, hogy egy adott feladatot hol/mikor/hogyan kell elvégezniük (mert kaptak infót, vagy csak hibásat/ellentmondót),

- egyes dolgozóknak időnként egyszerre két (vagy több) helyen kellene lenniük (vagy pl. egy 2 órát igénylő feladatot mondjuk 20 perc alatt kellene elvégezniük),

- vagy pl. a Gyártás olyan anyagot keres az alapanyagraktár dolgozóin, ami (a raktártól különálló szervezetet alkotó „logisztikai menedzserek” bénázása miatt) oda még be sem érkezett,

...

  1. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 18. 18:392.

     

    Hmmm... Ez egy óvodai csoport?

     

     

    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47
  2. 2012. július 18. 19:463.

    hehe.

    Multinál dolgoztam, ismerős a dolog. Volt olyan alkalmazott, akihez odaküldtek, hogy ő intézi a hűségajándékokat, ő meg nekiállt kétségbeesetten rohangálni, mert nem tudott róla. Ha valami miatt fel kellett keresnünk az irodai részlegeket, majdnem mindenki csak nézett okosan, de közben kiderült, sokszor halvány lila fingjuk nem volt a dolgukról. Mennyi dolog elcsúszott ezeket.... ejnye te kis huncut - volt a vége. Plüssrókácskát kaptak a dolgozók karácsonyi ajándéknak, mert valami érdekes lelkű laptophordozónak ilyen kiváló ötlete támadt.

    Az üzemben meg fegyelmit kaptunk, ha valaki le mert ülni miközben bevitte a gépbe az órai teljesítményt. Vigyázzban kellett állni, ha a termelésvezető úr a tiszteletét tette és elmondott bennünket mindenféle szar alaknak, mert két darabbal kevesebb lett az órai teljesítmény.

     

    A munkaszervezés? Na arról meg fogalmuk sem volt mi fán terem. A valaha hatalmas multi, most már önmaga árnyéka.

    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47
  3. 2012. július 18. 20:054.
    csoki automatát elfogadnák én is a munkahelyemen
    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47
  4. 2012. július 18. 23:405.
    ezt miert nem az erintetteknek mondod? Mi mit kezdjünk ezzel itt?! 
    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47
  5. Torolt_felhasznalo_725473
    Torolt_felhasznalo_725473
    2012. július 19. 08:206.
    tegyél abba a teába valami erősebbet is, hátha attól helyrekattansz.
    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47
  6. 2012. július 19. 19:577.

    Igaz-igaz... de ugyebár a mai munkaerőpiaci (és gazdasági) helyzetben az ember (vagy közeli hozzátartozója) egzisztenciálisan függ egyik-másik cégtől... 

    Meg hátha más is találkozott már ilyen problémával.... 

    előzmény:
    semiramis (5)
    2012-07-18  23:40
  7. 2012. július 19. 20:018.

    Oké, dühös vagyok (ami káros érzelem).

    De a személyeskedésen túl érdemi hozzáfűznivaló:?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725473 (6)
    2012-07-19  08:20
  8. 2012. július 20. 19:539.

    A cégvezetés jól tudja, hogy fontos a munkaerő boldogsága, hogy jól érezze magát.

     

    A céges buli az ivászat szexel fűszerezve ami boldoggá teszi a dolgozókat

    A csokoládé pedig sokak számára maga a boldogság. 

    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47
  9. 2012. július 20. 23:2010.
    Cégbuli és csokiautomata nélkül ugyanez megfelel?   Tipikus multi szindróma és "éljen a globalizáció" agyatlan alkalmazása miatt egyre rosszabb a helyzet...  jellemzően az említett laptophordozó megpróbálja kitalálni mi is a feladata, aztán vagy beletrafál, vagy nem.  Mivel mindenki így működik, a szálak nem feltétlenül találkoznak 
  10. 2012. szeptember 11. 21:3411.

    Ma megint egy mammut-/multi-cég okozott nekem bosszúságot...

     

    Minek van ezeknél céges email-rendszer meg céges mobil meg SAP(?) meg efféle hókuszpókuszok - ha nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?

  11. 2012. szeptember 11. 21:3612.
    "Minőségbiztosítás" az van - de minőség, úgy tűnik, nincs...
    előzmény:
    teaivó (11)
    2012-09-11  21:34
  12. 2012. szeptember 11. 21:5813.

    Nálunk is az ment,2 óra alatt 20 perces meló.Közben tudtuk,főnöknek fingja sincs az egészről.lazán beszóltunk,mutassa meg hogyan lehet ezt a munkát ennyi idő alatt elvégezni,és utána csináljuk.Egyre ritkábban követelőzött,látta hogy jól csináljuk,hiba nélkül,békén hagyott minket.

    Ha valaki tudja hogy jól dolgozik,lazán beszólhat.

    A legtöbb helyen már csak a feladatot adják meg,de mivel aki adja a feladatot,sokszor az sincs tisztában egy munka menetével,a munkavégző dönti el hogy mit hogyan csináljon.És ezzel már előnyben van a főnökkel szemben.

    Cégbuli?A főnök jópofi oldaláról szól.Bemutatja hogy mekkora ász is ő,egy buli erejéig.Jobb nem belemenni.Csokiautomata?Szerintem ciki.Röhejesnek tartom,amikor egy cégnél felnőtt emberek aprócska csokipapírokat tartanak,és majszolgatnak.Mint a gyerekek.

    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47
  13. 2012. szeptember 12. 09:3714.

    Mert a dolgozóknak kéne kitalálni. Legtöbb munkahelyen nem szeretik se betanítani a dolgozót, se magyarázgatni, hogy mi a dolga. A dolgozó járjon utána, hogy a mi feladat.

     

    Sok álláshirdetést olvasgatok mostanában. Lehet, hogy ezért keresnek annyian proaktív munkaerőt?

    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47
  14. 2012. szeptember 12. 09:5115.

    "Proaktív"? Nem tudom, más területen mit jelent, de ügyfélszolgálaton azt, hogy miközben a dolgozó az ügyfél ügyét intézi, lehetőleg tukmáljon rá (miután felderítette az ügyfél "rejtett igényét") egy drága terméket vagy hűségidős szolgáltatást...

    előzmény:
    TuttiFruttika (14)
    2012-09-12  09:37
  15. 2012. szeptember 12. 09:5716.
    A proaktív az, aki elébe megy a dolgoknak, nem várja meg, hogy megmondják mi a feladat, hanem magától rájön és megcsinálja, vagy utána jár a dolgoknak.
    előzmény:
    teaivó (15)
    2012-09-12  09:51
  16. 2012. szeptember 12. 10:0517.

    Hihi... Nálunk is ez megy, pepitában :-)

    Viszont itt még sokolászémasina sincs :-(

     

    Amúgy mi is sokszor filózunk rajta, hogy a hetes sítúra, meg golftanfolyam árát miért nem dobják szét a munkavállalók között, vagy legalább ezeket a napokat adják ki inkább szabinak :-)

    előzmény:
    teaivó (1)
    2012-07-18  17:47

Címlap

top