Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kamaszodik!!!

era450
Létrehozva: 2012. július 3. 15:17

Sziasztok!Véleményekre, tapasztalatokra lenne szükségem!A lányom márciusban volt 10 éves.Ügyes,jó tanuló,segítőkész,csak sajnos főleg az iskolában.Itthon sincs vele különösebb gond, csupán annyi, hogy kezd feleselni, csapkodni,ha valami nem tetszik neki,Sokszori felszólításra tesz eleget dolgoknak, (pl.reggeli beágyazás,vagy esti zuhany.)Ez még nem is lenne akkora probléma, csak kezd a helyzet "eldurvulni", és egyre nagyobb hangot enged meg magának.Fizikailag soha nem bántottam, és inkább szépen, nyugodtan magyarázom el neki, hogy mit miért, és hogyan, és hogy ez nem szép,amit csinál.Belátja, hogy nem viselkedett szépen, de sajnos sokszor ez csak addig tart,és pár óra, vagy másnapra már el is felejti,és ugyanúgy ha valami nem tetszik neki, akkor csapkod, bevágja maga mögött az ajtót, visszabeszél.A szép bizonyítványért görkorit ígértem,megkapta.Cserébe azt kértem, hogy ő is tarsta be, amit ígért, hogy "viselkedik",de nem működik.Vegyem el a görkorit?Ok, 2 napig minden rendben, görkori vissza, és minden kezdődik előröl.A családi háttér nyugodt, kiegyensúlyozott.Gondolom, ezek a dolgok a kamaszkorral járnak,próbálgatja a határokat, de most kell megfognom, mert később már nem fogom tudni.Néha felemelem a hangomat én is, de nem sok értelme van, ahogy a szép beszédnek sem.Megütni természetesen nem fogom.

Az iskolában egyébként mindig dicsérik, szófogadó, példamutató magatartását az évzárón ki is hangsúlyozták.Otthon viszont egyre nehezebb vele.Mit tegyek????? 

  1. 2012. július 4. 14:5548.

    Három gyerekem van.

    Nálunk is volt dackorszak mindegyiknél,és nem volt egységes séma a "kezelésére".Ami az egyiknél bevált az a másiknál semmit sem ért..

    A nagyfiam magábaforduló kamasz volt,pedig előtte mindenről már az ajtóban beszámolt..

    A középső fiam a tárgyakon,vagy at esókon élte ki magát,vad lett ,ütött vágott,és elrohangált otthonról,ha valami nem tetszett neki..közel az erdő.

    A lányom visszabeszélt,csakazértse jött haza a megbeszélt(ő határozta meg az időt) időre,nem jött a megbeszélt helyre,egyáltalán állandóan elkésett,és ha kérdőre vontam vállatvont,felvette a fejére a fülhallgatóját,vagy hangosan bőgette a magnót.

    Magyarul le se...

    Mindezeket csak nekem tartogatták.Az apjukkal kezes bárányok voltak.

    Igaz Ő ritkán szólt rájuk,és általában egyszer,..utána kitette őket a szobából.

    Ha késő este nem jöttek időre,én rohangáltam ,ő meg aludt,azt mondta,majd a hasuk hazahozza őket..

    Én meg hisztiztem,kiabáltam,számonkértem,szedtem a bogyókat kb.5-6 évig.

    Aztán ez is elmúlt szépen mindegyik megtalálta magát,nekem lett  egy pár ősz hajszálam,de elmondhatom ,hogy azon a perkop 5-6 éven kívül  nekem vannak a legjobb gyerekeim.Csak azt kell átvészelni,kinek -kinek a vérmérséklete szerint,..nincs recept.Abban az 5-6 évben eldől,hogy visszakapod-e,vagy elveszíted a gyerekedet egy jó időre.

    Csak légy ott amikor hív,és érezze te szereted őt indenképpen,csak ez az időszak most mindkettőtöknek nehéz.

    Nem tudja az ember mi a jó,nem tanítanak szülőnek lenni,ez ösztönös ,és érzésből cselekszünk.

    Bizz az ösztöneidben,és sohse kérdőjelezd meg a párod  reakcióit..ha normális(értem alatta,nem alkoholista,vagy idegbeteg..stb) nem baj ha  a két szülő más és más formában kezeli a kamaszkort.

    Az unokáim most kamaszodnak.

    előzmény:
    era450 (1)
    2012-07-03  15:17
  2. 2012. július 4. 14:1647.

    Nehéz ügy, én is tapasztalom a 12 éves fiamnál. Már-már tökélyre fejleszti a kéréseink füle melletti elengedését. Tuti tippem nincs, én is hol jobban, hol rosszabbul reagálom le. 

     

    Ebben a görkori kérdésben viszont azért van a Mozdonj-nak igazsága.  

     

    Mert ha az volt a megállapodás, hogy szép bizonyítvány = görkori, akkor tényleg nem fair tőle elvenni.

     

    Ha az volt, hogy szép bizonyítvány + folyamatos együttműködés = görkori, akkor meg miért vetted meg neki? 

    előzmény:
    era450 (1)
    2012-07-03  15:17
  3. 2012. július 4. 13:5746.

    Engem nagymamám nevelt főleg, soha nem kaptam ki. Én bizony anno ráütöttem a fiam kezére vagy seggére, ha más már nem használt. És már meg is dőlt a "ki mit hozott otthonról" elmélet, igaz.

    Tudod, nem minden gyerek egyforma. Van, akinek elég, ha elhúzgálod a kezét, van akinek nem.

     

    És a korábbi hsz-odra: bizony, el lehet érni arra a pontra, ahol már nincsenek érvek.

    előzmény:
    rolabona (26)
    2012-07-03  16:12
  4. 2012. július 4. 13:4045.

    Huh...........!"Szar" görkorcsolya?Milyen anya vagyok?

    Én nem minősítek, és vonok felelősségre itt senkit.Véleményekre, tapasztalatokra vagyok kíváncsi, nem ilyen hozzászólásokra. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776746 (19)
    2012-07-03  16:06
  5. 2012. július 3. 22:2344.
    Nálunk annak idején az osztályban a lányoknak 9-11 éves korukban megjött már a menzeszük.....barátnőimnek 9.....akkor meg már eléggé kamaszok...sőt.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672736 (43)
    2012-07-03  21:03
  6. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2012. július 3. 21:0343.

    Kicsit nem korai egy10 eves gyereket kamasznak hivni? Tudtommal a kamaszkor olyan 12-13 eves kor korul jelentkezik. De ugy latszik uj szellok fujdogalnak...

    Azzal sem ertek egyet hogy a kamaszok mind megkergulnek es megorjitik a szuleiket, ahogy egy par elottem szolo megjegyezte. Nem mindegyik ilyen. Van sok gyerek akinel a kamaszkor minden kulonosebb vesz nelkul lecseng.

    En ugy latom kamaszkorban inkabb a lanyokkal van baj, a fiuk valahogy konnyebben iranyithatoak es tisztelettudobban viselkednek a szuleikkel.(tudom persze vannak kivetelek)  Ha az en kamaszkoromra visszagondolok, ott is a lanyok voltak a problemas hiszterikak, a szuleiknek visszafeleselo, ajtocsapkodo naplopok. Nemelyikuk kijelentette hogy utalja az anyjat/apjat, holott a segguk is ki volt nyalva. Szerintem pont ez volt a baj. 

     

    előzmény:
    era450 (1)
    2012-07-03  15:17
  7. 2012. július 3. 20:1042.

    "Konnektorba nyúlás: Az én fiam is csinálta, odamentem, majd erélyesen rászóltam, hogy NEM! és amikor nem fejezte be, megfogtam a kezét és elhúztam. Akát 4-5x is."

    Alkalmanként, vagy összesen? Nézd, azért mert a tiédnél ez elég volt, másnál, aki szintén nem követ el nevelési hibát, nem elég. Egy gyereket ha igazán érdekel a konnektor, ilyennel nem fékezel le. Félrenézel--máris belenyúlt, pedig 214-szer elhúztad a kezét. Konnektor iránt érdeklődő gyereknél egy megoldás van: egy súlyos bútordarab, amit elétolsz. Mellesleg ez a konnektor iránt nem érdeklődő gyereknél is megoldás, mert soha nem lehet tudni, mikor akad meg rajta a szeme. Az én másfélévesemet pl nem érdekelték a konnektorok, amíg a szomszédban nem látott meg egy Chicco konnektordugót, ami addig nem volt ott..ÉS kiszedte a kis vacak ujjacskáival!

    Összefoglalva: szerencséd volt, ha most ezt nem is hiszed el.

    előzmény:
    rolabona (26)
    2012-07-03  16:12
  8. 2012. július 3. 18:5441.

    Még nem olvastam végig a tanácsokat, amiekt kaptál :)

    Enyém is korán kezdte, hasonlóan mint a tiéd.

    De én eldöntöttem, nek érdekel, beágyaz-e. egyszerűen annyira lényegtelenenek tűnt a kérdés, hogy úgy gondoltam, nem éri meg a jó kapcsolatunkat emiatt elrontatni. 

    És láss csodát, később, mikor jobban elkezdtek ide járni a barátai, beágyazott hiszti nélkül, mert ciki volt a rendetlen szoba. 

     

    Biztos vannak, akik kemény kezet javasolnak, én nem azt az utat követtem. Amit fontosnak tarottam (nem maradhat ki sokáig, egyedül nem mászkál, tanul előbb, aztán szórakozás), abban nem engedtem, de mivel a kevésbé fontos dolgokban hagytam magára, cserébe ő elfogadta a szabályokat :)

     

    És tarts ki. (bár nekem szerencsém van, még nincs 16. és már jó két éve teljesen normális let... új baráti kör csodákat tett vele)

    előzmény:
    era450 (1)
    2012-07-03  15:17
  9. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. július 3. 16:4340.
    Erről beszélek folyamatosan:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_572064 (39)
    2012-07-03  16:43
  10. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 3. 16:4339.
    Igen. Egy pofon, vagy egy kézreütés még nem bántalmazás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (38)
    2012-07-03  16:40
  11. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. július 3. 16:4038.
    Nem mindig tudja az ember megőrizni a hidegvérét bizonyos esetekben,van akinek az aggódás miatt kicsúszik a pofon vagy belefér a nevelési elveibe.Úgy gondolom mindenki úgy neveli a gyerekét ahogy akarja, bizonyos kereteken belül.
    előzmény:
    rolabona (35)
    2012-07-03  16:30
  12. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 3. 16:3937.

    Sajnos nem.

     

    A sarokba állítás igen. Ez is történt, csak kézreütéssel fűszerezve. De mint mondtam, utóbbi nem előre eltervezetten történt, csak úgy hirtelen.

    előzmény:
    rolabona (36)
    2012-07-03  16:31
  13. 2012. július 3. 16:3136.
    Nem gondolom, hogy traumát okozott volna neki, csak szerinted ha csak megfogod a kezét és azt mondod "nem szabad" akkor nem érted volna el ugyanazt a hatást?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_572064 (34)
    2012-07-03  16:29
  14. 2012. július 3. 16:3035.

    Nálunk volt ilyen, elmondtam neki, hogy halálra aggódtam magam, ilyet többet ne csináljon, ha el akar menni valahová, akkor küldjön egy sms-t, hogy tudjam hol van, akkor nem aggódom.

     

    Látta hogy tényleg remegtem az idegtől, nagyon csodálkozott... Onanntól kezdve tényleg mindig jött az sms, hogy megengedem-e, hogy maradjon és ne aggódjak, jól van :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (31)
    2012-07-03  16:23
  15. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 3. 16:2934.
    Nem élvezem, ha fáj neki. De szerintem neki sem okozott ez különösebb traumát.
    előzmény:
    rolabona (32)
    2012-07-03  16:27
  16. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 3. 16:2733.
    Volt a konnektorban olyan. Indulatból, reflexszerűen cselekedtem, nem előre eltervezetten.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (31)
    2012-07-03  16:23
  17. 2012. július 3. 16:2732.
    Jó, ez igaz, de nem fáj neki legalább :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_572064 (29)
    2012-07-03  16:15
  18. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. július 3. 16:2331.

    Ez a konnektoros eset pl.abszolút nem érdemel verést.Ilyenkor az erélyes rászólás,többször elhúzom a kezét megoldás.De a legjobb a amit a konnektorba lehet dugni, nem tudom mi a neve:)

     

    A pofon olyan esetekben jogos,pl egy példa.

     

    A gyerek iskolában van,úgy tudod hazajön utána,de ő a barátaival elmegy még kicsit csavarogni,vagy bármi,és nem szól haza és órákkal később állít csak haza.Ez bármelyik gyerekkel előfordulhat.Na ilyen esetben biztos kapna egy két pofont és nem csak szép szót.

     

     

    előzmény:
    rolabona (26)
    2012-07-03  16:12
  19. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. július 3. 16:1730.
    Nem azt mondom, hogy ettől lettem az aki,hanem,hogy nem látok benne semmi rosszat,ha indokolt esetben testi fenyítést alkalmaz a szülő(nem agyba-főbe veri).Ha nekem lesz gyerekem és olyat tesz,ami miatt megérdemli a pofont akkor pofon fogom vágni.
    előzmény:
    rolabona (26)
    2012-07-03  16:12
  20. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 3. 16:1529.

    "és amikor nem fejezte be, megfogtam a kezét és elhúztam. Akát 4-5x is"

     

    Azaz kihasználtad az erőfölényedet.

     

    Általában én is így csinálom, nagyon ritkán ütök.

    előzmény:
    rolabona (26)
    2012-07-03  16:12
  21. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. július 3. 16:1528.

    Ez sem igaz ebben a formában.

     

    Az én apám nem egy lelkizős,beszélgetős tipus.Mi amikor a tesómmal öltük egymást, apám ránk szólt 2szer, hogy hagyjuk abba.Nem hagytuk.Harmadszorra ütött.

     

    Amúgy imád minket, soha nem iszik/ivott, ő is csak indokolt esetben párszor kapott ki a szüleitől.

     

    Mit érveljen az a szülő akinek a szép szavára nem hallgatnak?Tudod, ki fog könyörögni neki.

     

     

    előzmény:
    rolabona (23)
    2012-07-03  16:10
  22. 2012. július 3. 16:1427.
    Na az ilyen nevelési tanácsadós emberekből én inkább nem kérnék.Baromira nem látnak bele a család életébe .Pl a férjemék is elvitték a kisebbik gyereket és mi lett belőle?Hát azt inkább nem is mondanám.Lusta naplopó csőcselék lett.Próbáltunk segíteni neki de magas ívből tojt a fejünkre.Pedig nem is egyszer beszélgettünk el vele normális hangnemben,semmire sem mentünk vele.
    előzmény:
    rolabona (21)
    2012-07-03  16:07
  23. 2012. július 3. 16:1226.

    Bingo :) Te is kaptál annak idején és emiatt úgy gondolod, hogy ettől lettél az aki. Pedig sokan neveltek fel úgy gyereket, hogy nem használták ki az erőfölényüket.

     

    Konnektorba nyúlás: Az én fiam is csinálta, odamentem, majd erélyesen rászóltam, hogy NEM! és amikor nem fejezte be, megfogtam a kezét és elhúztam. Akát 4-5x is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (18)
    2012-07-03  16:05
  24. 2012. július 3. 16:1125.
    Ez a sok új felfogású szülő kiborít Nálam is volt figyelmeztetés 3x szólt anyu és csak utána ütött.Persze akkor magamban mondtam mindent ,de mára belátom örülök hogy kaptam verést és nem egy elkényeztetett hülye p@csa lett belőlem.Semmi baj nem lesz az égvilágon egy pofonból.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (18)
    2012-07-03  16:05

Címlap

top