Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogy vegyek lakást?

bágébug
Létrehozva: 2012. május 3. 12:18

Lakásvásárlás előtt állunk. Mindenekelőtt leszögezem: LESZ ügyvéd, aki a jogi részét elintézi a dolgoknak. De vele jövő hét elején tárgyalunk.

Addig is jár az agyam... például azon, hogy:

ha adunk az eladónak mondjuk egymillát foglalónak, és azt ő elissza-eldorbézolja-elnőzi-elkölti akármire, majd kijelenti, hogy mégse adja el a lakást, hogyan lehet visszaszerezni a pénzem? A dupla összegről már szó se essék...Mi a garancia arra, hogy az a pénz nem úszik el?

Aztán: a lakás két emberé, az egyiké a pénz fele, a másik a másik felén garzont akar venni. Na de: amíg nem költözik ki, addig nem fizetek. De ha nem tud hova költözni, amíg nem vesz garzont, akkor mi van?

És még: a széljegyzet... azt olvasom a neten, hogy hiába egy hónapon belülinek kell lenni a telekkönyvi kivonatnak, érdemes nagyon frisset beszerezni, ami csak kb. két napos. Miért, ez alatt mi történhet, más (is) megveszi a lakást?

 

Mégegyszer hangsúlyozom, lesz ügyvéd, aki meg lesz bízva, csupán csak most kíváncsiskodom, hogy hogyan is mennek ezek a dolgok.

 

Tehát azt ne írjátok, hogy bízzam majd az ügyvédre a dolgot, hanem inkább, hogy ti milyen módon vettetek lakást.
Köszi, ha írtok.

  1. 2012. május 3. 19:5052.
    Na hallod, ha nekem is ilyen ismerős lenne az ügyletben, sokkal könnyebb lenne. Nálunk azért ennél bonyolultabb kicsit :))
    előzmény:
    Vargánya (51)
    2012-05-03  16:52
  2. 2012. május 3. 16:5251.
    Leírom a saját példánkat: eladtuk a sajátot május elején, másikat június elején vehettük át. A vevőnk ráállt, hogy a vételi árat átutalja előre, mi kifizettük az új lakást, átköltöztünk és utána adtuk át a sajátot. Az új lakásba megtekintés után 3 héttel be is költöztünk, az eladó addig nem talált másikat, de természetesen kiköltözött, albérletbe ment. Olyan nincsen, hogy nem tud kiköltözni, ha megállapodtatok! Nekünk nagyon jó ingatlanügyvédünk volt, mindenben segített, annál is inkább, mert ő volt a lakásunk vevője. :D A tiétek is biztosan érti a dolgát, bízd rá magad! Egyébként mi lakáskeresésnél volt egy lakás, amibe azért nem vágtunk bele, mert nem bíztunk az eladóban, alkoholista volt, óriási hitellel a lakáson, szóval mi például csak teljesen tiszta lakást kerestünk, mi is féltünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_560673
    Torolt_felhasznalo_560673
    2012. május 3. 15:3650.

    bocs. kimaradt egy szó

    Tehát: előszerződés ügyvédnél, költözés napján kp. fizetés, ügyvédi bejegyzés.

    Ennyi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560673 (49)
    2012-05-03  15:34
  4. Torolt_felhasznalo_560673
    Torolt_felhasznalo_560673
    2012. május 3. 15:3449.

    Az, hogy ő mit akar és hová megy nem a te gondod.

    Előszerződés, költözés napján kp. fizetés előtt. Ennyi.

    előzmény:
    bágébug (48)
    2012-05-03  15:28
  5. 2012. május 3. 15:2848.
    Hát mert az eladó akar venni egy garzont, és még nem választotta ki (de remélem, keresi!!!!!!) :), nem tud hova menni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560673 (47)
    2012-05-03  15:23
  6. Torolt_felhasznalo_560673
    Torolt_felhasznalo_560673
    2012. május 3. 15:2347.

    Ha készpénzes vevő vagy, akkor minek a foglaló?

     

    Már könyörögnek az eladók egy-egy vevőnek, hogy vegye meg.

    Készpénzesnek akkora összeget engednek, hogy le vagyunk döbbenve, amikor meglátjuk a szerződést. Akár albérletbe is azonnal elhúznak, ha egy komoly vevő akad. 

    De a papír az nem mérvadó, mert annyit írnak be, amennyit akarnak, viszont ha a vevő is ugyanazt az összeget mondja már hinni kell nekik. 

    előzmény:
    bágébug (1)
    2012-05-03  12:18
  7. 2012. május 3. 14:5846.
    Oké Küldtem azért priviben egy linket, hogy kéznél legyen, ha kell.
    előzmény:
    bágébug (43)
    2012-05-03  14:51
  8. 2012. május 3. 14:5545.

    Tehát a foglaló és az eladótok új lakása ára közti különbséget miből fedezte? Na, csak megérted mán... :))))

    előzmény:
    tr1n1ty (40)
    2012-05-03  14:40
  9. 2012. május 3. 14:5444.
    Télleg nem kötöcccködnék, csak a folyamat két pontja közötti dolog érdekel: írod, hogy az eladó keresett lakást, lefoglalózta, kiköltözött időre. Most itt az érdekelne, hogy ha nem kapta meg a teljes összeget tőletek, ő miből fizette ki a lakást, amibe ment? Volt készpénze, vagy albiba ment vagy mit tett? Mert nálunk az lenne, hogy az általunk fizetett készpénzből fizetné ki az ő új garzonját.
    előzmény:
    tr1n1ty (40)
    2012-05-03  14:40
  10. 2012. május 3. 14:5143.

    Na tessék... lehet, itt kellett volna kezdeni a keresést?:))

     

    Figyi, ha ez a buli nem jön össze, írok, jó?

    Amúgy meg csak kíváncsiságból kérdezem, akár privizhetsz is: milyen a kéró? Hol van?

    előzmény:
    Sün (42)
    2012-05-03  14:47
  11. 2012. május 3. 14:4742.

    Szia!

    Ha Pesten keresel, én tudok olyat, amelyikben nem lakik senki

    előzmény:
    bágébug (34)
    2012-05-03  14:19
  12. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. május 3. 14:4541.

    Nem, többségünknek nem mindennapos, de ha jó ügyvédhez mész, annak rutinfeladat. 

     

    Szóval ne parázz, ha bármivel kapcsolatban kérdésed merül fel, azt az ügyvédednek tedd fel. A fórumon való kérdezősködés, pláne speciális szakértelmet igénylő kérdésekben, a válaszolók legjobb szándéka ellenére is félrevezető lehet.

    előzmény:
    bágébug (39)
    2012-05-03  14:37
  13. 2012. május 3. 14:4040.

    Ügyvéddel aláírtuk a szerződést, átadtuk a foglalót az eladónak, és a szerződésben benne volt egy dátum, amikorra eladó kiköltözik, és egy másik dátum, amikorig átutaljuk a maradék összeget. 

    Eladó ment a foglalóval másik lakást keresni, azzal lefoglalózta, kiköltözött időre, mi utaltuk a maradékot, eladó megerősítette, az ügyvéd pedig beadta a földhivatalhoz az átírást ezután. (Utóbbit a szerződéskötéstől számított 6 hónapon belül teheti meg, tehát akár ennyi idő is lehet, ha akarjátok a maradék pénz kifizetésével).

     

    (Off: Hol veszel lakást? Én is árulok egyet Bp-en, ha érdekel írjál privit, tisztességes vagyok:).)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. 2012. május 3. 14:3739.

    Hát, egy picit én is parázok, bevallom, mert nem is egyszerű egy ilyen ügylet. Nem mindennapos dolog egy lakásvásárlás, nem igaz?

     

    Mondták, beszéljünk a szomszédokkal,  miket mesélnek. De olyat is mondtak ellenérvként, hogy hiába van egy tök ari szomszéd, ha elköltözik, meghal, akármi, és a helyébe jön egy tivornya Józsi mondjuk...Hát, nemtom.

    előzmény:
    casio (38)
    2012-05-03  14:28
  15. 2012. május 3. 14:2838.

    Beköltözhető állapotban akkor szokták hirdetni, ha üres, nem lakják.

    Te megtekintett állapotban veszed meg.

     

    Nem régen vettünk mi is egy lakást és szintén elégé paráztunk, de semmi probléma nem volt, saját ügyvédünk, régi barátunk intézett mindent.

    előzmény:
    bágébug (31)
    2012-05-03  13:44
  16. 2012. május 3. 14:2237.
    Hát ez szép....
    előzmény:
    andi*1970 (35)
    2012-05-03  14:20
  17. 2012. május 3. 14:2236.

    Az ügyvéded frisset tud lekérni Takaneten keresztül bármikor. 

     

    Akkor fizesd ki a teljes vételárat, amikor a kezedhez kapod a kulcsokat és üres a lakás, közművekről 0-ás igazolást mutattak.

    előzmény:
    bágébug (1)
    2012-05-03  12:18
  18. 2012. május 3. 14:2035.
    Nem akarlak megilyeszteni: De kérlek ellenőrizd le az ügyvédet is. Mi ügyvédi letétbe raktuk a teljes vételárat, mert hitel volt a lakáson. Az ügyvédnek kellett volna töröltetni a jelzálogot. Úgy tünt minden rendben, mert már egy éve laktuk a házat, közben bevezettük a gázt, fűtést- majd beállított a végrehajtó. Kiderült, hogy nincs rendben a tulajdoni lap. Volt a bejegyzés után nevünkre kiállított lap-de valahogy vissza csinálták. Ne kérdezd hogyan-de egyszerűen megtörtént. Volt rendőrség, ügyvédi kamarai feljelentés-mindenhonnan elküldtek. Majd polgári peres eljárás az ügyvéd ellen, a földhivatal ellen. Két évig jártuk a bíróságot, sőt elsőfokon elvesztettük a pert(nem volt ügyvédünk, mert nem vállalta senki): Végül másodfokon végre megállapították, hogy az ügyvéd nem kellő óvatossággal járt el. Kötelezték őt, általa a biztosítóját hogy tegye tehermentessé a házunkat. A földhivatalban kirugtak egy hölgyet. Ja és az ügyvéd még mindig praktizál, sőt párhuzamosan több ügye is volt folyamatban. Tehát mindenről legyen másolatod és ellenőrizd le, hogy levették a jelzálogot és törölték is azt.-személyesen nézd meg
    előzmény:
    bágébug (31)
    2012-05-03  13:44
  19. 2012. május 3. 14:1934.
    Hát igen, én is pont erre gondoltam, hogy nem lakik benne senki, de az inkriminált kéróban laknak, azért is kell nekik az egy hónap, hogy találjanak egy garzont. Szeretném remélni, hogy máris keresik ezerrel azt a garzont.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_732350 (33)
    2012-05-03  14:13
  20. Torolt_felhasznalo_732350
    Torolt_felhasznalo_732350
    2012. május 3. 14:1333.
    Ebben a formában megtévesztő. Mert a beköltözhető azt jelenti, beköltözhető állapotban van a lakás és nem lakik benne a (régi) tulaja.
    előzmény:
    bágébug (31)
    2012-05-03  13:44
  21. 2012. május 3. 14:0632.

    A beköltözhető egy igen tág fogalom.

    Általában tényleg arra használják, hogy nem kell különösebb felújítást, átalakítást végezni az ingatlanon.

    előzmény:
    bágébug (31)
    2012-05-03  13:44
  22. 2012. május 3. 13:4431.

    Nekünk nagyon okés a lakás, mi biztos nem állunk el a vásárlástól. De pl. a hirdetésben az volt, hogy "beköltözhető", amin én azt értettem, hogy fogjuk a cumót, fizetünk és beleülünk a kéróba.

    De állítólag az csak annyi, hogy nem kell falat vésni meg csövet szerelni, max. tisztasági festés. Hát, nemtom...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_732350 (29)
    2012-05-03  13:17
  23. Torolt_felhasznalo_732350
    Torolt_felhasznalo_732350
    2012. május 3. 13:2030.

    Írd ki nyugodtan, hogy tehénszar. Úgy a hatásos :)

     

    Egyébként nem baj az, ha előre tájékozódsz. Nagyon sokan ráfáztak már úgy is, hogy ügyvéd fogta a kezüket, mert ő sem volt elég körültekintő, vagy csak a rutinjára hagyatkozott.

    előzmény:
    bágébug (22)
    2012-05-03  13:06
  24. Torolt_felhasznalo_732350
    Torolt_felhasznalo_732350
    2012. május 3. 13:1729.
    Az már nem a te gondod, hanem az övé. Viszont ha te odaadod neki kézbe a foglalót és bizonyos okból mégis elállsz a vásárlástól, buktad az összeget.
    előzmény:
    bágébug (18)
    2012-05-03  13:02

Címlap

top