Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Beleszólsz?
Létrehozva: 2012. Április 27. 08:15
Kedves fórumozók!
Kiváncsi lennék, Ti beleszóltok rokonotok, barátotok életébe, ha az rossz irányba halad?
Ha olyat tesznek nap, mint nap, ami nemcsak a saját, de a környezete életére is hatással lehet?
Vagy a felnőtt ember tettei a saját felelőssége? Senkinek semmi köze hozzá?
Általában a férfiak inkább nem szólnak, a nőkben hamarabb felébred a cselekedni kéne ösztön.
Ti hogy gondoljátok? Volt már hasonló helyzet az életetekben?
Nem véresszájú vitafórumot akarok, csak kíváncsi vagyok, ki/mit gondol a témáról.
Köszönöm a válaszokat.
Ez tetszik és tökéletesen egyetértek vele:
"ha két ember már odáig eljut, hogy tud egymással beszélni jó és rossz dolgokról, a problémás esetekben képesek összhangot teremteni (nem arra gondolok, hogy én meghajlok a másik akarata előtt akkor is, ha nem tetszik), akkor az már egy olyan alap, amire simán lehet építkezni. És ha ez az alap megvan, akkor már igenis társaknak tekinthetjük őket."
Csak miért van az, hogy vannak, akikkel az istennek nem lehet szót érteni?? Főleg ffiak. Talán mert ennyire nárcisztikusak? Hogy nekik és csakis nekik lehet igazuk? Hogy a másikat már meg sem hallják, nemhogy meghallgatnák.
Ezt csak példakép mondtam, bár valóban magamból indultam ki. :)))) Mondjuk én sem szoktam visszafogni magam, de ha a példában asztal melletti böfögést írtam volna, talán érthetőbb lett volna.
Most viszont sajnos muszáj dolgozni mennem, majd holnap folytatjuk.
en is utalom a szinhazat, a ferjemnek en is az igazi karakteremet mutattam (amelytol elozoleg nehany him sikitofraszt kapott hihihi), nem jatszottam a szervilis fehercseledet. ugy gondoltam hogyhaigy nem kellek, akkor sehogyan se kelljek!:-)
es en is hirtelen, es haragos vagyok. es azt is allitom, hogy a hozzank hasonloak nem szoktak szinhazasdit jatszani, mert akkora, de akkora szajuk van, hogy belefulladnanak ha mast kene mondani mint amit gondolnak, ha maskeppen cselekednenek mint ahogyan azt helyesnek erzik!:-))
szebben fogalmazva: hatalmas igazsagerzetuk van, es ezt nem lehet elsminkelni!:-))
Igen, normális esetben hangos vagyok és hirtelen. És nem játszom mást első randin sem. Egyszerűen gyűlölöm a színházat!
Pedig hidd el, rengeteg olyan van, aki szándékosan, évekig képes megtéveszteni a másikat! Szociopatáknak hívjuk őket, akiknek érzelmei csak rövid kiszolgálói érdekeiknek.
"Mutatnak jeleket" - ez egy kulcs-kifejezés sacha hsz-ében! Egyenlő: azt hiszed, hogy a másik ilyen, meg olyan (amilyennek reméled)... de mégsem.
nagyon sok mindent lehet elore latni (aztan vagy bejon, vagy nem), es nagyon sok mindent nem!:)
azt semmi esetre sem, hogy (hacsak nem nagy dolgokrol van szo) hogy milyen tars, milyen szulo lesz az a szemely, aki most, a jelenben cuki, aranyos, fel,-es bevallalos, diszponibilis, stb. mert ezt meg kell elni, benne kell lenni.
ezert irtam lejjebb, hogy jo valasztas a jelenben nincs, csak jonak tuno valasztas van, majd nehezsegekkel megszort uton haladva, amelybe egyre tobb felelosseget kell(ene) beepiteni, dol el.
az osztonszolga szo egyaltalan nem undorito, hanem egyszeru, meztelen teny, a neven nevezve!:)
es meg az ertelme sem undorito, vagyis nem az az undorito hogy az osztonok kiszolgalasra kerulnek, -hiszen mindannyian ezt csinaljuk, csak eppen nem mindegy, hogyan tortenik ez a kiszolgalas. a tarsadalmi ember felallit egy fontossagi sorrendet, es ezeknek a medreben igyekszik terelgetni az osztoneit (pl. a hazastarssal a jo kapcsolatra valo torekves, amelynek a folyomanya a kellemes, bizalmas intim kapcsolat, -tehat a szexualis oszton minel magasabb szintu kielegitese, munka altal megteremtett tulelesi lehetoseg a sajat, es az utod szamara -az utodgondoskodas osztone szinten a lehetoseg szerint a legmagasabb szinten kielegitve, stb.).
a parkapcsolatnak kulonbozo "evolucios" szakaszokon kell (kene) keresztul mennie, az embernek ehhez elvileg kapacitasa van (gyakorlatilag ritkabban), ez az egyetlen dolog, a TERVEZES ami elvalaszt minket az allatoktol. a par eloszor szerelmespar, aztan hazaspar, es utana szulopar. mindegyik szakasznak megvan a maga szerepe es jelentosege, es ezek a szakaszok -amennyiben felvallajuk oket- egymas meghosszabbitasai, es kulonbozo "feladatokkal" jarnak. az osztonszolga az leny, aki nem tud/nem akar ezeken szakaszokon athaladni, mert neki mindig ugyanaz kell, vagyis az osztonok es sajat celok minel magasabb szintu kielegitese, anelkul, hogy a felelosseget figyelembe venne, koznyelven erkolcs nelkul, -tehat a tarsadalmi szerepet alarendelve a sajat onos erdekenek, ahelyett, hogy osszekombinalna a kettot, -mint ahogyan a tarsadalmi ember teszi. az osztonszolga egy korben el, ezert mindig elorol kezdi ugyanazt a forgast, es a kor termeszetebol kovetkezoen mindig ugyanoda ter vissza, ujra es ujra.:) (csak a kor allithatja meg ezt a tipust, amikor kioregedett a jatszmakbol:))
es igen, vannak jelek mar a kapcsolat elso egy-ket eveben is...csakhogy ezek a jelek mindossze annyit jelentenek, hogy bizonyos dolgokban nem egyforman erzunk, gondolunk, es ha nem nagy hordereju dolgokrol van szo, akkor toleralni illik, mert ugye senki sem tokeletes. es nem is ezekkel a nekunk nem tetszo kis dolgokkal van a baj, hanem azzal, hogy a kapcsolat nem tud a kovetkezo szakaszba lepni (mint tarsadalmi szerep: szerelmesbol hazasTARSsa, szuloTARSsa), beragad az osztonok es a sajat celok kielegitesebe (tiszta barlang-filing, hehe), de EZT NEM LATOD ELORE, csak a megeles utjan, a tapasztalat altal, de meg igy is nehez, mert az osztonszolga megtanulta a MINTHA cimu jatekot.
Miért vagy ennyire dühös?
Megnézted valaha is magadban ennek az okát?
Sajnos más is ezen az úton jár, hogy minden érdekli, ami nem vele vagy éppen általa történik.
Így aztán pont azt mulasztja el, ami a legfontosabb az emberi élteben. Az ember önmaga megismerése.
Így van, ha logikájában, érzelmek bejátszása nélkül nézzük, akkor valóban hibás vagyok. Viszont én nem vagyok hajlandó, mert nincs is miért bűnösnek kiáltani ki magam és emiatt bűntudattal élni!
Valamint itt a topik szerencsére már régen elkanyarodott afelé, ami engem sokkal jobban érdekel a saját úgynevezett "hatalmas" hibámnál. Nevezetesen, hogy a társadalmi ember és az ösztönszolga miért nem jöhetnek ki egymással soha-soha. És számomra ebből a egészből EZ a lényeg!
A többit már cseszhetem és nem is érdekel. Mert hibásnak sem érzem magam, s nem is fogom soha. Jobb volna neked és a hozzád hasonló igazán okos, mindentudó, én találtam fel a spanyolviaszt-típusnak, ha életem hátralévő részében folyamatosan önostoroznám magam, hogy "én balga, én jóhiszemű naív pi..."?? Nem hinném, hogy ez előremutató volna számomra. Főleg mert nem hiszem, hogy hiba társadalmi emberként jóhiszeműnek lenni.
(Töktotálbocs egyébként, csak azt zúdítom rád, amit egy másik emberre szükségeltetett volna. Még egyszer ne haragudj, igazándiból nem neked szól, én sem akarlak bántani Téged! ... a végére nagybetűvel :-))
:-)
Nem-nem, annó régen nem avattam be anyukámat a dolgokba, így persze nem is tudott segíteni/szólni/beleszólni. Adódik a kérdés: Miért nem avattam bele a dolgokba? Természetesen azért, mert már akkor éreztem, hogy fals a dolog, s nem akartam, hogy beleszólhasson. Mert szerelmes voltam. Hiba? Lehet, de akkor sem értem, hogy minek utólag kioktatni az embert, hogy hülyén naív és jóhiszemű volt. Igenis, áldozat az, aki jóhiszeműen belesétál ilyen csapdába. Mert szeret, hisz, bízik.
Viszont örülök, hogy te már 25 évesen is bizonyára baromi okos voltál, nem úgy mint én, buta, bugyuta, értetlen, hülye, jóhiszemű, naív ***** :-/Igazán örülök, hogy láthatóan te még sosem kerültél ilyen csapdába :-) (ez itt egy félszeg félmosoly)
Mert pedig bizony az ösztönszolga el tudja játszani! Hosszú évekig akár! Kulisszákat teremt hozzá, hihető frázisokat puffogtat és legfőképpen mindig te kerülsz ki bűnbakként, mert olyan ügyesen manipulál, keveri a kártyát, hogy levegőt nem kapsz! Főleg persze olyannak tudja eljátszani a társadalmi embert egy ilyen ösztönszolga, aki normális családból, normális értékrenddel kerül adott kapcsolatba. Annak (akkor még) nincsenek antennái ezekre a színjátékokra.
Csak egy magán-adalék: 13 évet nyomtam le egy ilyen házasságban. Nem hittem el és nem hittem el, hogy mik történnek... közben is, de főleg a végén. Aztán összekerültem vkivel fél évre. És láss csodát, ott már a 2. hónapban érzékeltem ezeket a fals jeleket, s elkezdtem iszonytatóan figyelni. Akkor még azt hittem, "átállítható" az ilyen típus (a férjemet annó nem akartam "megnevelni" sem, mert azt hittem, én jóhülye, hogy egyszercsak majd magától a fejéhez kap). De mára már ezt mind megtanultam: se nem nevelhető, se nem átállítható ez a típus. Erkölcsi mocsokban fetrengve fog élete végéig eljutni :-(
Megírta sacha: az ösztönszolga (undorító szó vagy sem, de nagyon találó) "mutat jeleket". A társadalmi ember pedig, lévén bízik a többi emberben (ez is megkülönbözteti egyébként az ösztönszolgától), ezeket a mimetizált, külső mázas jeleket véli annak hinni, hogy hasonlítanak, azaz a párja is u.olyan szintű erkölcsi értékekkel bír, mint ő maga.
Te elképzelni nem tudod, mennyire meg tud vezetni egy ilyen színházat játszó lény! A manipulációi pedig félelmetesek. Nem kívánom neked soha, hogy egy ilyen karmaiba kerülj! De ha mégis belekerülsz a csapdába, az érzelmeid, a szerelmed nem engedik azt láttatni, amilyen az illető valójában. Csak vergődsz, azt hiszed, minden a te hibád, hiszen rád van kenve az összes baj forrása. És közben gondolkodsz ám, erősen gondolkodsz. De a társadalmi ember belülről fakadó erkölcsei elképzelni sem tudják, hogy az a másik tényleg és valóban ekkora féreg! Mert a társadalmi emberben jóhiszeműség lakozik, és mint mindenki, ő is magából indul ki. Nem hiszi el, hogy létezik egyáltalán akkora mocsok, mint amekkora abban a másikban rejlik.
Valamiért lemaradt a vége:
ugyanis meggyőződésem, hogy egyetlen ember sem tudja megjátszani magát. Aki hajlamos arra, hogy megcsalja a párját, az már a kapcsolat elején is hajlamos rá. Aki felhántorgatja, hogy ő tartja el a családot, az öntelt akarnok már a kapcsolat elején is. Aki erőszakos, az mindig is erőszakos. Az, hogy a másik fél ezt nem akarja észrevenni, mert egyrészt szerelmes, másrészt végre valaki hajlandó elvenni, harmadrészt meg majd én megnevelem (ki tudná ezt a marhaságot végre kinevelni a nőkből???) az igazán nem az ösztönlény hibája.
hehe, koszi, de semmi fantasztikusat nem alkottam, csak egyszeruen tokeletesen ertettem hogy mire gondoltal abban a hsz.-ben, amiert kaptal rendesen!:-))
a harag termeszetesen a tarsadalmi ember "joga", amiert egy nyomorult kis osztonszolga a hazugsagaival, a kepmutatasaval, a primitivizmusa altal elbacta'/mellekvaganyra terelte egy egesz kis kozosseg(csalad) eletet.
És amíg válaszolsz, addig sem állom meg, hogy az elejét ne rakjam ki, mert az az előbb lemaradt:
"Ezt hívjuk társadalmi embernek ugye, aki képes disztingválni a kapcsolatok között, képes felelősséget vállalni a tetteiért stb., legalábbis a társadalmi megegyezés és a törvényeink szerint. Csakhogy éppen van egy súlyos baj...ez a még többségében mentalitás-ügyileg leginkább barlangi ember egyelőre (vagy inkább soha) nem éri fel a toronymagas törvényeket, társadalmi elvárásokat, de megtanult úgy tenni, MINTHA igen... azaz kent magára egy vékony kis kulturális mázat, amely rögtön lekopik, amint feltűnik a lehetőség az ösztön kiszolgálására. Lehet ez:
- szexuális (sok a megcsalás),
- a dominancia hangsúlyozása (eltartalak, amíg te itthon unatkozol a kisgyerekkel),
- erőszak (ütéssel adok nyomatékot a szavaimnak) stb.
Amíg két hasonló társadalmi szinten - mármint gondolkodásban, cselekvésben - álló ember köt házasságot (most csak ezt részét taglalnám), addig nincs gond, megegyeznek valahogy."
Ez valami fantasztikus, amit itt alkottál!
Úúú, de jót írtál!!! Pedig már éppen kezdtem feladni! Ezt a gyönyörű, érthető megfogalmazást! EZT kerestem, azt hiszem, már évek óta!! Köszönöm, köszönöm, kimásoltam, jogdíjadat majd küldöm!
"baj akkor van, ha a pár egyik tagja valóban "tarsadalmi ember" (tud uralkodni az ösztönein, kategorizál, fontossagi sorrendet állít fel, es eszerint cselekszik) a másik pedig csak úgy tesz, MINTHA ő is az lenne, de igazából az csak a máz, tul.keppen egy primitív vadállat, csak jól mimitizálja a saját jólfelfogott érdekében.:) A társadalmi ember simán benyalja, hogy a párja hasonló értékeket képvisel, mert ugye nem lát bele, és mert sok erre utaló jel van, de ez is a marketing része.
A "társadalmi ember" elvárja, és igen, JOGOSAN VÁRJA EL, hogy párja önkritikát gyakoroljon, ha hibázott, és a dolgokat visszaterelje a helyes útra, - amelyhez természetesen a párja segitségére számíthat. Ezt hívjuk más néven erkölcsnek, és mint olyan, a legtöbb esetben csupán illúzió, és ez sajnos csak sok idő után derül ki. A "társadalmi ember" nem tudja a saját szintjére emelni az "ösztönszolga" párját, semmilyen módon, sem a hibáival való szembesítéssel, sem kéréssel, sem könyörgéssel, semmivel... Ez a vagy megszoksz, vagy megszöksz című történet...."
CSODÁLATOS! GRATULÁLOK!
Csak ezt az egyetlen utolsó mondatot nem tudom, hogy jól, értem-e:
"de azt engedjük meg neki, hogy haragudjon, ha piszkosul becsapták, és aljas módon elbántak vele..."
A haragvás tehát a "társadalmi ember"-nek joga, avagy a "mázas embernek", az "ösztönszolgának"? (ez utóbbit én lénynek nevezem... ha jókedvemben vagyok).
pedig nem vedekezni es magyarazkodni kell, hanem a beszologatot elkuldeni a bus pichaba.:)
Azért van átmenet azok között amiket te itt ecsetelsz. Pl. ha problémám van, nem látok túl rajta és odafordulok a barátomhoz, hogy meghallgatsz? Elmondom mi a bajom, te hogy látod?
Ha látja, hogy bajom van, de nem kérek tanácsot, akkor nem állom, ha beledumál. Ha azt mondja: Észrevettem egy ideje, hogy problémáid vannak, ha szeretnéd, hogy meghallgassalak, esetleg hogyan látom a gondjaidat, tudod, hogy mindig megtalálsz.
Ebben a formában teljesen más a kivitel, mint, ha ha kéri, ha nem, mivel barát vagyok, igenis hallgasson meg és csócsálja meg, hiszen jót akarok. Ez pofátlanság, betüremkedés a másik életébe.
A terápia szakember dolga. Én max. tükröt tartok, aztán vagy kezdesz vele valamit vagy nem. Az már nem az én dolgom.
beszolni valakinek a fizikuma miatt, -akar kover, akar sovany- az egyik legdurvabb bunkosag.
en meg soha nem szoltam be, de nekem nagyon sokszor beszoltak, es mino csoda, mindig a kover emberek!:-))
viszont ha valaki nekiall magyarazni -anelkul hogy en megkerdeznem hogy mikor fog lefogyni- hogy most miert is nem tud nekiallni a fogyozasnak, azt kirohogom, mar bocsanat, mert en ugy latom hogy onmaga szamara keresi az igazolasokat, hogy ne kelljen cselekedni...pedig nekem aztan tokmindegy', de ha hulyenek is neznek, azt nem csipem!:))
es nagyon nagyon kulonbseg van akozott hogy HOGYAN beszelek a ferjemmel/szuleimmel barataimmal, stb., es milyen elvarasokat tamaszthatunk egymassal szemben. mindegyik fogalomnak mas-mas szerepe van az eletunkben.
a szulo jogosan varja el hogy a gyereke az iskolai dolgokkal kapcsolatos dolgokban a leheto legjobbat hozza ki magabol, a gyerek joga hogy a szuloje eltartsa, a baratnak az a dolga hogy meghallgasson, a hazastarsnak hogy tarskent viselkedjen stb.
hivhatjuk akarhogy, de ezek KOTELESSEGEK, amelyeket egymas iranyaban vallalunk; a szulo eseteben a szuleteskor, a barat eseteben a baratsag elmelyulesekor, a hazastars eseteben az eskuvo/jovobeli kozos tervek/gyerek szuletesekor.
ezt hivjuk tarsadalmi embernek ugye, aki kepes disztingvalni a kapcsolatok kozott, kepes felelosseget vallalni a tetteiert, stb, legalabbis a tarsadalmi megegyezes, es a torvenyeink szerint. csakhogy eppen van egy sulyos baj...ez a meg tobbsegeben mentalitas-ugyileg' leginkabb barlangi ember egyelore (vagy inkabb soha) nem eri fel a toronymagas torvenyeket, tarsadalmi elvarasokat, de megtanult ugy tenni, MINTHA igen...azaz kent magara egy vekony kis kulturalis mazat, amely rogton lekopik amint feltunik a lehetoseg az oszton kiszolgalasara. lehet ez szexualis (sok a megcsalas), a dominancia hangsulyozasa (eltartalak amig te itthon unatkozol a kisgyerekkel), eroszak (utessel adok nyomatekot a szavaimnak), stb.
amig ket hasonlo tarsadalmi szinten -marmint gondolkodasban, cselekvesben- allo ember kot hazassagot (most csak ezt reszet taglalnam) addig nincs gond, megegyeznek valahogy. a baj akkor van, ha a par egyik tagja valoban "tarsadalmi ember" (tud uralkodni az osztonein, kategorizal, fontossagi sorrendet allit fel, es eszerint cselekszik) a masik pedig csak ugy tesz MINTHA o is az lenne, de igazabol az csak a maz, tul.keppen egy primitiv vadallat, csak jol mimitizalja a sajat jolfelfogott erdekeben.:) a tarsadalmi ember siman benyalja hogy a parja hasonlo ertekeket kepvisel, mert ugye nem lat bele, es mert sok erre utalo jel van, de ez is a marketing resze.
a "tarsadalmi ember" elvarja, es igen, JOGOSAN VARJA EL, hogy parja onkritikat gyakoroljon ha hibazott, es a dolgokat visszaterelje a helyes utra, -amelyhez termeszetesen a parja segitsegere szamithat. ezt hivjuk mas neven erkolcsnek, es mint olyan, a legtobb esetben csupan illuzio, es ez sajnos csak sok ido utan derul ki. a "tarsadalmi ember" nem tudja a sajat szintjere emelni az osztonszolga' parjat, semmilyen modon, sem a hibaival valo szembesitessel, sem keressel, sem konyorgessel, semmivel... ez a vagy megszoksz, vagy megszoksz cimu tortenet....
de azt engedjuk meg neki hogy haragudjon ha piszkosul becsaptak, es aljas modon elbantak vele...
Ritkán. Csak amikor a hisztis anyuka azért basztatja a gyerekét, mert ő maga feszült, pedig a gyerek nem csinált semmi rosszat, csak bal kézzel nyúlt a szalvétáért.
Ilyenkor arra gondolok, hogy ez is családon belüli erőszak és a kutya nem törődik a gyerekekkel.
kivi: amit irtál nagyon igaz. nekem rendszeresen beleszól (próbálkozik) egy ismerös. Már nem is szólok hozzá, kerülöm, mert állandóan birál. meg a megjegyzései kiboritanak, hogy ha fizikai munkát végeznék lefogynék. én meg hiába mondogatom, hogy nem attól van rajtam a fölösleg, elereszti a füle mellett! És mondja megint! Szétvet az ideg az ilyentöl, legszivesebben én is felhánytorgatnám, hogy ö meg milyen tapintatlan, mindenbe bele akar szólni, de nem tehetem, mert a szomszédom. ma is beszólt, hogy mit kéne csinálni a kertünkben (!) tehát nem az övében, hogy jó legyen. Köze semmi. Kerülöm, mást nem tudok tenni és sz@rok a véleményére. de persze vannak még páran, akik próbálkoznak, azokkal nem is találkozom, direkt.
Ezek nem olyan egyszerű feladatok, amiket annak idején a tanító néni megtanított nekünk, hogy 2 meg 2 az 4.
Első és legfontosabb törvényszerűség, hogy amit te látsz, azt te látod és nem a másik.
Lefordítva a magyarázat nyelvére ez annyit tesz, hogy neked fogalmad sincs arról, hogy a másiknak mit kell / kellene tennie adott esetben?
Akkor vagy hibás a másik szemében, ha erőszakosan közvetíted a mondandód, azaz elvárod tőle, hogy ő a te szemeddel lássa önmagát.
Senki nem vágyja a hibái felismerését, mert az ismeretlentől félünk, és a hibáinkat pedig már ismerjük.
Egyetértek.
Viszont gond akkor van, ha az illető nem látja, hogy nem helyes, amit tesz vagy készül tenni. Nem látja, mert vagy nem akarja, vagy képtelen felismerni, hogy baj van. És akkor az a hibás, aki a bajra mégis rámutat.
Látom értjük egymás gondolatmenetét.
Én is hozzáteszek valamit ahhoz, amit írtál, mivel ebben is elég sok a félregondolás.
...akkor szeretni kell a hibáival együtt is...
Ez a szeretet nem az a szeretet, amikor megsimogatom valakinek a feje búbját, hogy jól van, szeretlek akkor is, ha éppen a földbe döngölsz.
Ez a fajta szeretet az, amikor pontosan tudom, hogy a másiknak gondja van, és támogatom azzal, hogy kitartok mellette, ugyanakkor el sem hallgatom a problémát.
A többi pedig ugyanaz, amit írtál. Vagy megértem a másikat vagy odébbállok.
És igen, amíg valaki nem ismeri fel, hogy ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra, addig is csak mellette állhatok, és támogathatom abban hogy képes legyen felismerni a saját buktatóit.
Igen, itt jön az, amit a topik elején többen is írtunk. Ha valaki újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, akkor el kell dönteni, hogy tudunk-e, akarunk-e ezzel az emberrel együtt élni, vagy bármilyen szinten közösséget vállalni vele. Mert ha igen, akkor szeretni kell a hibáival együtt is, ha meg nem, akkor meg kell szakítani vele a kapcsolatot. De elvárni, hogy megváltozzon, ha ő nem akar, vagy nem elég erős hozzá... butaság.
Én is szeretem elmondani, ahogy én látom a világot, és benne az adott embert.
Elég nehéz megállni, amikor látom, hogy az, akit szeretek, hogy teszi tönkre az életét.
Ugyanakkor mégis az van, ha én AKAROM, hogy a másik ezt vagy azt vegyen észre, amin változtatni kellene neki, benne egy feszültség jelentkezik, és azonnal pont az ellenkezőjét teszi, mint amire éppen szeretném vezetni.
És igen, amíg valaki nem ismeri fel, hogy ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra, addig is csak mellette állhatok, és támogathatom abban hogy képes legyen felismerni a saját buktatóit.
Nem valószínű, hogy nekem mindig igazam van. De igyekszem követni vmifajta általános emberi és erkölcsi normát.
Ha nincs igazam, akkor arról mások tehetnek?? :-O Nem értem. Bocs, buta, bugyuta, bamba, hülye ***** vagyok /idézet vhonnan/.
Valamint ha egy hiba elkerülhető (mert az illető múltjából világosan látszik, hogy az az út számára nem járható), akkor miért ne nyissuk rá a szemét? Ő és én, együtt. Talán csak megpróbálhatom kinyitni a szemét. Vagy azt sem? Kövesse el többedszerre is u.azt a hibát? Mjuk tőlem aztán... ha Ti mind így látjátok... Akkor valszeg nekem nincsen igazam. Mindenkinek joga van elkövetni az életében sokadszorra is u.azt a hibát. És rántsa is mindig magával az ártatlanokat is. Rendben. Én kussolok.
Elnézést, hogy a kedélyeket borzoltam.
Jól van kedves lányok (és fiúk, ha vannak), sztem meg az a rátarti, aki becsukott szemmel, vakon, föltartott orral halad az életben és leszarja a körülötte lévők véleményét. S adott esetben így gázol át másokon, követ el hülyeségeket sorban. Mert ő tévedhetetlen. Neki senki ne szóljon. Még akkor se, ha nem beszól, csak beszélget, elmondja a meglátását.
Nem azt mondom, hogy minden véleményt meg kell fogadni. De egy közelálló személy véleményét kultúráltan meghallgatni és megcsócsálni sztem igenis sértődés nélkül megteendő.
Különben minek a társ, minek a barát? Nem fejlődünk semerre sem, mert csak egoistán magunkat és a saját szempontjainkat látjuk.
/Köszi Napra, remek terápiás alany voltál, akár akartad, akár nem. Legalább látom, arányaiban a nőneműek között is van jópár nárcisztikus személyiség
/