Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyanta melegítő gép

marschaw
Létrehozva: 2010. március 18. 19:00

Sziasztok!

 

A napokban próbáltam ki a gyantázást, és azt kell, hogy mondjam sokkal jobb, mint az epilálás. Pedig lassan 10 éve epilálok. Gyors, és utána olyan a bőröm, mint a baba popsi. Nem kell végig mennem többször, és nem marad szőr.

 

Mivel mikróban melegítettem a gyantát, attól félek, hogy fel fog robbanni. Erősen gondolkozok, hogy vegyek gyanta melegítőt. Ma be is néztem a Dm- be. Ott egy X- epil gyanta szetett találtam, és a dobozára az volt írva, hogy csak a saját gyanta patronját lehet használni, ami mellesleg nem 100, hanem 50 ml-es kiszerelésű. Megkérdeztem az eladót, aki azt mondta, hogy ez a fajta készüléket nemrég forgalmazzák, és nem tudott segítenni benne, hogy használható- e hozzá 100 ml- es patron. A csomagban is két 50 ml- es parton van

 

Tudnátok nekem segiteni, akik esetleg ilyen szetett használnak, hogy tényleg csak 50 ml- es patron jó hozzá? Ja, és az üzletben is csak 100 ml X- epil patronok voltak. Nem akarok én X epil patront venni, van attól sokkal olcsóbb is. 

 

Egyébként nem ragaszkodok én az X- epil készülékhez. Ha tudtok valami más jó melegitőt, annak is nagyon örülnék!

 

A másik kérdésem pedig az lenne, hogy akik már régóta gyantáznak: le tudjátok- e magatokat az intim területeken gyantázni? Sajnos én a borotvával, és az epilátorral sem boldogulok ezen a részen. Nagyon kipattogzik a bőröm, begyullad. Már mindent kipróbáltam. Mindig lefertőtlenitem a bőrömet borotválás előtt és után is. Ha körömvirág krémmel, vagy hintőporral kenegettem akkor sem volt jobb a helyzet. A gyantától nem pattogzik ki ennyire? A hónaljba is ki szeretném próbálni, eddig epiláltam. Melyik a fájdalmasabb? A Gyanta, vagy az epilátor? 

 

Előre is köszönöm, ha írtok!  

  1. 2010. március 18. 19:192.

    Szia!

     

    Nekem ilyen gépem van! Itt nézed már, mik vannak?: www.x-epil.hu meg van egy oldal, ahol sok féle kelléket lehet hozzá kapni, de most nem találom. Ha nem tud senki segíteni, akkor megpróbálom megkeresni! 

     

    Én nem szeretem benne, hogy nem lehet (legalábbis én még nem találtam meg) hozzá a szemöldökhöz használható kisebb fejet. Egyébként nem rossz!

     

    Szilvi 

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  2. 2010. március 18. 19:223.

    szia!

    érdemes lenne máshol is megnézned a melegítő készletet, mondjuk most nem tudom milyen ez az új fajta nekem egy régi van kifogástalan állapotban.

    tesco, saturn, media markt itt próbálj szétnézni, hátha találsz....

    én nem tudom legyantázni a honaljamat de ott lent igennem lesz soha semmi baj azon kívül, hogy piszkosul fáj.

    Nekem a kozmetikus mutatta meg, hogy hogyan kell. vele mindig cukorpasztával csináltattam amíg egy kicsit edződtem

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  3. 2010. március 18. 19:244.

    Magadnak a fazont nem tudod.Ill. megcsinálhatod valamennyire,de utána úgy fogsz kinézni,mint akit megerőszakoltak.Én mindig így nézek ki.

     

    Láb megy(alsó+fölső),de egyedül ennyi.Pedig éávek óta csinálom..Ja,és én még  akaromat is gyantázom.Az is megy.

     

    Komoly gépem van,amit kozmetikusok használnak.Nagyon rég vettem,de jó.

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  4. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. március 18. 19:275.

    Én a teszkóban vettem évekkel ezelőtt X-epil gyantagépet, (most is lehet kapni) nagyon jó, mindegyik patron belefér, nem csak az xepil. Szerintem inkább te is ilyet vegyél, mert az amit néztél nem kompatibilis a többi patronnal, csak az xepilekkel.

     

    Az intim részekre nem jó ez a gyanta, ahoz olyat kell venni ami nem textillel lehúzható hanem megszilárdul a bőrödön, a koznetikusok is olyannal csinálják, mert könnyebb, kevésbé fáj.(ilyen is van a teszkóban)

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  5. 2010. március 18. 19:286.

    Ja,és én meg az epilálás felé hajlok.Mert a yganta nagyon jó,és hosszú ideig leszel szártelen,viszon előkészületet igényel,vagyis időt.Sokat.Nekem kb. 1 óra,és elég gyakorlott vagyok.

    Az epilátortól csak az ára riaszt el..

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  6. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. március 18. 19:307.

    meg a hangja is elriaszt, meg az is hogy szinte szálanként tépi.

    nekem méregdrága fagyasztós epilátorom van, egyszer használtam.

    előzmény:
    Bonbonetti (6)
    2010-03-18  19:28
  7. 2010. március 18. 19:308.

    Szia,

     

    én kb 10 éve használom az X-Epil gyantázó gépét, még mindig semmi baja sincs az árát már bőven megszolgálta. Az enyémbe 100 ml-es patron kell, de én sem x-epilt használok, hanem olcsóbbat, de jót, fodrászkellékesnél szoktam venni.

     

    Azt javaslom, hogy menj el valamilyen műszaki áruházba, ahol ki vannak rakva ezek a termékek és ott meg tudod nézni, vagy kibontatod a dobozt és megmutatják.

     

    Az intim terület gyantázását saját magadnak szerintem felejtsd el, hacsak nem vagy gumiból és nincs legalább 3-4 kezed

    Én is használtam epilátort, szerintem a gyanta kevésbé fájdalmas.

     

    Remélem tudtam segíteni, üdv

     

    natim 

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 18. 19:329.

    Mindig a mikróban melegitem, még soha nem robbant fel

     

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  9. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. március 18. 19:3510.

    a mikróval az a baj hogy ha túlmelegedik akkor megégsz. Nagyon nehéz eltalálni a hőfokot, és hamar ki is hül.

    Pár ezerért lehet már venni gyantagépet, tényleg megéri.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922422 (9)
    2010-03-18  19:32
  10. 2010. március 18. 20:1911.
    Nekem egyszer megolvadt a műanyag. Kifolyot az összes gyanta a tálcára. Alig bírtam lemosni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (10)
    2010-03-18  19:35
  11. 2010. március 18. 20:2412.

    Milyen előkészületet igényel a gyantázás?? Előveszed a gépet, 15 perc alatt felmelegszik a gyanta, aztán hajrá. Nekem ezzel együtt bő fél óra alatt megvan a teljes láb+ fazon. Ellenben az epilálás időigényes, ugyanrra a területre többször vissza kell menni, hogy megfelelő legyen az eredmény.

    Az én gépem kb. 10 éves, nagyon jól ki van használva, bármilyen 100 ml-s gyantapatron jó bele, én a legolcsóbb 300 ft-osat veszem meg, ami két alkalomra elég.

    előzmény:
    Bonbonetti (6)
    2010-03-18  19:28
  12. 2010. március 18. 21:3913.

    Szia!

     

    Köszönöm, megpróbálok még neten is utána nézni, de engem a személyes tapasztalatok is nagyon érdekelnek!

     

    Nem Xepil gyanta patronok vannak kisebb fejjel is. Nem próbáltad még esetleg? 

    előzmény:
    gszil (2)
    2010-03-18  19:19
  13. 2010. március 18. 21:4414.

    Szia!

     

    A hónalj részemet le tudtam epilálni, és kezdetben nagyon fájt. Most már kevésbbé. Most miután kipróbáltam a lábamon a gyantát, úgy tapasztaltam, kevésbé fáj, mint az epilátor. Akkor talán a hónalj részemen is kevésbéé fájhat... A következő gyantázáskor a hónalj részemen is ki szeretném próbálni. De hát a bikini vonal környéke...Milyen az a cukorpaszta?

    előzmény:
    lenke... (3)
    2010-03-18  19:22
  14. 2010. március 18. 21:4715.

    Szia!

     

    Milyen tipusú pontosan ez a gép? Akkor edzéskép előbb esetleg először menjek kozmetikushoz? Az epilátornál nem lehet fájdalmasabb, hiszen egyenként szedi ki az epilátor a szőrt.

    előzmény:
    Bonbonetti (4)
    2010-03-18  19:24
  15. 2010. március 18. 21:4716.

    én kb. 6 év használom az X-epil gyantázót és a hozzá való patront, abból is a zöld színű gyantásat, a sensitive-et. a gyantázócsík is x-epil. ez még a régi gép, amibe 100ml belefér, ez általában 2 gyantázásra (nálam komplett hónalj+fazon+teljes láb és kar) elég. Igazából azért váltottam a kozemtikusról, mert egyrészt töredék áron van, lassan nekem már 10ezerért csinálta az egészet... ha összeadom bizony sokkal jobban megéri. mondjuk ez azoknak jó, akik lemerik maguknak rántani. a fazont és a hónaljat is úgy csinálom és, hogy a gyantázó csíkot hosszába kettévágom és csak kis részeket húzok le, úgy kevésbé fáj és kíméletesebb is + jól ki kell feszíteni a bőrt húzás közben, persze elég tornamutatvány, mert a mosógépre teszem fel a lábam :D (na, ez terhesen volt csak király!!!)... a maradék gyantát babaolajjal szedem le, nem az X-epil olajával, a nyugtató gél is nagyon jó utána, de azt nem mindig szoktam.

    bajuszra meg kézben felmelegítős csíkokat használok, az régebben kipattogott, de be szoktam utána kenni levendula illóolajjal (ezt lehet közvetlen bőrre is) szépen megnyugtatja leszedi a maradék gyantát és nem pattogzik ki.

     

    volt régen epilátorom, de baromi sok időbe telt, amíg ledaráltam magamon a szőrt... na oda azzal fazonra nem mentem... és ami még a bajom volt vele, hogy folyton a bőr alá nőtt a növekedő szőr... a gyantával nincs ilyen.

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  16. 2010. március 18. 21:4917.

    Szia!

     

    Pontosan milyen gyantára gondolsz? Mi a neve, és hogyan kell használni? Ezt is fel lehet melegíteni az xepil géppel? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (5)
    2010-03-18  19:27
  17. 2010. március 18. 21:5018.

    Szia!

     

    Nekem egy alap Philips gépem van, és kb. 5- 6000 ft- ért meg lehet venni. Egyáltalán nem epiláltál még?

    előzmény:
    Bonbonetti (6)
    2010-03-18  19:28
  18. 2010. március 18. 21:5319.

    Szia!

     

    Az epilátort használtam párszor az intim részeimen, és az tényleg brutális volt. Azért gondoltam a gyantára, mert a lábamon is kevésbbé volt fájdalmas, mint az epilátor. 

    előzmény:
    natim (8)
    2010-03-18  19:30
  19. 2010. március 18. 21:5720.

    Szia!

     

    Egyébként az én patronomnak a műanyag része valóban megolvadt egy kicsikét a közepén. Ezért ilyedtem meg, hogy a mikróban felrobbanhat. Mellesleg a dobozán 800 watton 2 perc melegitést javasoltak, amit én be is tartottam. Mégis megolvadt egy kicsikét a patron külseje.

     

    Hát én sem szeretném ha szétfolyna a mikróban. 

    előzmény:
    Liimo (11)
    2010-03-18  20:19
  20. 2010. március 18. 22:0221.
    Szia!Inkább menjél 1 kozmetikushoz.A lábra jó,de a fazonra ne !!!Annyira nem drága!1fazon gyanta 400 fttól 1000ftig.
    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  21. 2010. március 18. 22:0322.
    Nekem is első használat után úgy tűnik, hogy a gyanta , kevésbbé időigényes, mint az epilátor. Volt egy régi epilátorom, és azt vettem észre, hogy egy idő után, nem szedte ki gyökerestől a szőrt, csak a tetejét csípte le. Mellesleg be is nőtt a bőrröm alá.
    előzmény:
    kivike (12)
    2010-03-18  20:24
  22. 2010. március 18. 22:4923.
    Hogy tudjátok a karotokat megcsinálni?  Elvileg tudom, hogy kell a kozmetikustól már teljesen ellestem, de kevés hozzá a kezem.
    előzmény:
    gumicukor (16)
    2010-03-18  21:47
  23. 2010. március 19. 05:4124.
    Nekem robbant már fel!  Hát mit ne mondjak, jó órás vakargatás és olajozás árán sikerült a mikró belsejét kitakarítani, de az égett gyantaszag még 1-2 napig érződött. Azóta inkább forró vízbe teszem a partont. Igaz, több idő, de legalább em robban fel. 
    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00
  24. Torolt_felhasznalo_447996
    Torolt_felhasznalo_447996
    2010. március 19. 07:4025.

    Szia. Én csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy kezdetben én is gyantáztam az intim helyeken, és a hónaljon is.Akkorban még nem is voltak ezek a melegítős profi cuccok, csak az alutálcás változat.

    Aztán vettem egy jó kis epilátort, és évek óta azzal szőrtelenítem magam mindenhol. Gyors, tiszta, egyszerű....Nekem a gyanta nagyon macerás.

    Ja, jut eszembe a lábszáramat mostanság borotválom, mert már az epilásástól annyira kikopott a szőr, hogy csak pár szál van rajta.

    Érdekes, mert nekem pont ellentétes a tapasztalatom, sztem epilátor alaposabban dolgozik és egyszerűbben.

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-03-18  19:00

Címlap

top