Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rehab járadék utáni rokkan

bkzsuzsika
Létrehozva: 2010. február 26. 22:45

Segítséget szeretnék kérni.

Rehabilitációs járadék lejárta után ha újból leszázalékolnak valakit és a mostani 50-79%-régi 67 % ot kapja ,akkor mennyi lesz a nyugdíja. A rehab járadék a mostani rokk nyugdíj 120%, de közben emelik  mint a nyugdíjat. Ha lejár ezt a nyugdíjat kapja tovább, persze nem a 120%-ot , vagy mi lesz a számítás alapja, hisz a 3 év csak szolgálati idő, a kereset meg nem bér!

Valaki már jár ebben a cipőben, vagy tud pontos infót adni hol lehet ez megnézni?(mert én eddig sehol nem találom)

  1. 2010. március 1. 13:5251.

    Aztán gondoltam Nyíregyházát is megpróbálom....de hiába van ügyfélfpgadás, technikai okok miatt sekit sem kapcsolnak...majd holnap !

     

    Várok egy levelemre is választ az "Adózóna"-tól,  ha egyáltalán válaszolnak. És meg van kötve az ember keze, mert ha az ügy ügyintézője nem ad vagy nem tud választ adni akkor menjek a "sóhivatalba" ??? mert ennyi erővel azt is mondhatják !

     

    És vajon itt mi lesz majd???ha Nektek ilyen tapasztalaitok vannak!

     

     

    Nana* jó sok bajod van Neked is.... lehet tényleg azok miatt kellett a kiskönyv, de érdemes "kiharcolni" Gizus Neked is, meg Nekem is. Ha lesz ilyen bizok a "dumaképességembe" és hátha ki tudok egyet könyörögni.....  

    Meg se gondolná az ember, hogy mennyi szemétség mindenütt,és hogy sehol egy olyan ügyintéző, vagy nagyon ritka, aki megpróbál segíteni....

    előzmény:
    bkzsuzsika (50)
    2010-03-01  13:41
  2. 2010. március 1. 13:5952.

    Gizus, nyugodtan nézegessed.....

    Varrogatok amikor rámjön akkor le sem teszem.... és közben a Tv-hallgatom általában.

     

    Olyan foltvarrást én is megpróbálnék, rengeteg kézimunkás oldal van, ahol írnak róla. 

    Csak a fórumokon nem mindenki fogad szívesen....... tapasztalat

    De ha privit írsz annak aki szimpatikusabb lehet jobban segít.

     

     

    Az Iwiw-en is vannak képek,..... ha gondolod ?

    előzmény:
    gamelady (45)
    2010-02-28  22:44
  3. 2010. március 1. 21:0353.

    Sziasztok !

    Név nélkül bemásolok egy sorstársunk hozzám írt levelét. Sokban igaza van, de.......  viszont "meghívtam hozzánk,",hátha egymáson segíthetünk , és a CSAK olvasókon is.

     

    Tudod azon nem kell meglepődeni,hogy most senki sem tud semmit mondani!Hiszen választás előtt állunk!A jelenlegi számítás alapján kiszámolják a most járó nyugdíjad és annak a 120%-át kapod.Ebből vonják a 9,5%-ot.Én 2003-ban lettem rokkant,de ehhez viszonyítva több lett a nyugdíjam /emelkedtek a valorizációs szorzók/. De ha lehet hinni a nyufignak akkor ,van olyan is akinek most kevesebbre jön ki,ezért találták ki azt,hogy nem lehet kevesebb a jelenleg folyósítottnál!Azt pedig , hogy mi lesz ha lejár a rehab talán a „Jó Isten“ tudja csak megmondani.Ezen teljesen felesleges most agyalni.Lehet nyugdíj sem lesz.De a az sem biztos,hogy megkapjuk a rokkantosítás­t.Szóval ezzel most teljesen felesleges foglalkozni.Tudod nekem több ,mint fél évem ment el arra,hogy egyáltalán megkaphassam a rehab járadékot. Mivel özvegy vagyok és az kizárta a járadék folyósítását.Ú­gyhogy bőven foglalkoztam a témával,de az, hogy mi lesz ezek után az már tényleg a jövő titka.

     

    Köszönöm a válaszát!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. 2010. március 2. 16:2354.

    Szervusztok, megjöttem....

     

    Ma a nyíregyházi Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon kértemtelefonon azt az ügyintézőt aki a rehabilitációs járadékkal foglakozik ! Nem tudom a nevét, de TÜNEMÉNY volt!!! szépen elmagyarázott mindent, érthetően, türelmesen, és a mostani jogszabályoknak megfelelően! (hisz ki tudja mi lesz addig...és ez érthető is )
    Szóval, hogy Ti is ,akit érdekel ez, tudjátok, így is-úgy is kiszámolják a mostani  számítás szerint mennyi lenne a rokkant nyugdíjam, Ha ez kevesebb mint amit kapok, felemelik annyira.
    + év elteltével, vagy kinek mennyi időre adták, és ha ismét rokkant nyugdíjas lesz és jár neki a rokkant nyugdíj kiszámolják akkor is az épp akkor hatályos törvény szerint mennyi lenne a nyugdíja. Kiszámolják azt is,-hogyha 5 éven belül van-, hogyha felélesztik a régi rokkant nyugdíját, ahhoz az addigi emeléseket is hozzáadják és ami az ügyfélnek jobb anyagilag azt adják.
    Tehát végre választ kaptam kérdésemre...és 3 év múlva nem lesz kevesebb a nyugdíjam mint amennyi most, nyugodtan el lehet fogadni a rehab járadékot.
    Tudom nem ez a gondja a legtöbb ide írónak, de ha már annyit érdeklődtem, telefonáltam, és valaki érdemben válaszolt is !!! legalább tudjuk sorstársakként !

     Sajnálom, hogy nem mondta a nevét, mert CSAK köszönettel gondolhatok rá, nemúgy mint a Bp-i ugyanezzel foglalkozóra!

     

    Viszont van egy ötletem, és végül is régióközpont és az én ügyemet sem ők intézik, mert nem ide tartozom.

     

    Tehát 06 42 551500   és a ti ügyetek, ami épp van ügyintézőjét ha kéritek, hátha ugyanilyen kedves, rendes, emberi, és szaktanácsadást adóval találkoztok !!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. március 2. 16:4055.
    Akkorma jó napod van, vegyél egy lottót!
    előzmény:
    bkzsuzsika (54)
    2010-03-02  16:23
  6. 2010. március 2. 20:2256.

    Szia, légy üdvözölve!!!!

    Pár sort írjál magadról, mit csinálsz, mióta vagy beteg, mikor kell menj felülvizsgálatra, vagy milyen tapasztalataid vannak !

     

    Igen, ma délután  megnyugodtam végre, hisz  annak idején mikor a rehab.járadékot kezdték bevezetni, egyszerűen nem érdekelt, sehol bele sem olvastam semmibe ezzel kapcsolatban. Mert tudtam, mire nekem ezt felajánlanák, már 52 évemet betöltöm és kész, maradok nyugdíjas.

    Arra is akkor rájöttem, hogy valami van benne, ami nem a mi érdekünkben van....   épp az utána következőkkel.

    És mikor Nyíregyházán a bizottság után meghallottam, hogy ezt "ítélték"nekem is, kétségbe estem.... és nem ugrott be akkor, hogy miért is nem jó ez .  Kis idő múlva bekattant, és azóta eddig sehol senki nem válaszolt érthetően, elmagyarázva, hogy s mint lehet. Ma is ahogy a "feléledés" kérdeztem csak akkor mondta, hogy van ilyen is...... DE VAN !!!

    Azóta, dec eleje óta meg esz a fene, a távolabbi jövőt illetően .... kockáztatva a fellebbezéssel azt is, hogy visszább is vehették volna a %-ot, igazságtalanul.... de joguk van hozzá ...sajnos!

     

    Szép estét! Zsú

    előzmény:
    zs39 (55)
    2010-03-02  16:40
  7. 2010. március 2. 20:2857.
    , ilyen voltam az előbb.....  és akkor mégegyszer légy üdvözölve körünkben! !!!!
    előzmény:
    zs39 (55)
    2010-03-02  16:40
  8. Torolt_felhasznalo_695550
    Torolt_felhasznalo_695550
    2010. március 2. 21:0358.

    Szia!

    Áprilisban voltam a felülvizsgálaton,a sárga kiskönyvemet szeptemberben kaptam meg, de (vsz. a nyári szabadságolások miatt) nagy késéssel került a munkaügyi kp-ba a dossziém a TB-től.---mondták a Munkaügyiben.

    Ildi

    előzmény:
    gamelady (48)
    2010-02-28  23:09
  9. 2010. március 3. 20:0259.

    Kukk, csak gondoltam megnézem, hátha keresett itt is valaki.....

    Mert levélben kérdezgettek, de itt is lehetne....

     

    Szép estét Mindnyájatoknak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  10. 2010. március 4. 23:5060.

    Szia Zsú, és többiek!

     

    Nem tűntem el végleg, csak emésztgetem az infókat. Ha bármi újdonságot megtudok én is, jövök és megosztom Veled, Veletek. Tegnap én is beszéltem megint a helyi TB-s nővel, ismét rákérdeztem, hogy nem kell-e mennem a Munkaügyisekhez - s majdnem rámförmedt, hogy értsem már meg, addig nem, amíg nincs megállapítva a rehabom összege, vagyis a végzés. (Emlékeztetőül: Okt-ben voltam OORSZI-nál) Minden megvan, a százalékom, a nyugd. igazolványom, az utazási kedvezményem, csak az a bizonyos valorizációs szorzó hiányzik - s ezért csúszik minden.

    Szóval kivárás van... tényleg, itt ember nincs, aki két-három évre előre bármit is meg tudna jósolni ezügyben.

     

    Pusszantás

    Jó egészséget Mindenkinek!

    előzmény:
    bkzsuzsika (59)
    2010-03-03  20:02
  11. 2010. március 5. 17:5761.

    Szia !

     

    Örölök, hogy benéztél !

    űNem tudom, de ....   ha közelben van a Munkaügyi Kp, akkor én helyedben a meglévő összes iagzolással tehát papírral bemennék, hogy vegyenek nyilvántatrásba.  Aztán, majd ha kijön az összegről is valami, azt is bevinném.

     

    Itt a Munkaügyi  Főnöke a jó ismerősöm, Ő mondta, és valószínű tudta miért !!!! hogyha a határozatom megjön, akkor ne várjak mást, minennel együtt menjek be, vegyenek nyilvántartásba, mert hivatalosan későre jön hozzájuk meg  minden.....

     

    Gondolom e hónap végére megjön a határozat, amit el is fogadok ! 

    Csak vajon mikortól kapom vagyis MILYEN DÁTUMMAL lesz megállapítva, hogy jár a rehabi járadék?????? majd akkor ha jelentkeztem, vagy attól az időponttól, hogy nem utálják a rokkantságit???? 

    Mert akkor megint csak mi járunk rosszul, mert és pl márc.1 től már nem kapom, küldtek róla papírt!

     

    Te ezzel hogy vagy???

    előzmény:
    gamelady (60)
    2010-03-04  23:50
  12. 2010. március 5. 18:0962.

    Most olvastam az ADÓZÓNÁ-ban és bemásolom....hátha jó lesz valakinek még :

    Aki rehabilitálható lesz, az nem minősül rokkantnak, részére tehát – amennyiben rendelkezik az egyéb jogosultsági feltételekkel – rehabilitációs járadékot és nem rokkantsági nyugdíjat kell megállapítani. A rehabilitáció célja az, hogy arra alkalmas munkakörben a rehabilitált személy foglalkoztatható legyen, „visszavezethető a munkaerőpiacra”. Aki nem rehabilitálható és az előírt mértékű egészségkárosodása fennáll, az értelemszerűen rokkant, és ha rendelkezik az egyéb feltételekkel is, rokkantsági nyugdíjra szerezhet jogosultságot.

    Természetesen mindezeknek függvénye, hogy az egészségkárosodás legalább 50 százalékos mértéket elérje. Gyakran előfordul, hogy az egészségkárosodás mértéke az 50 százalékot nem, de legalább a 40 százalékot eléri, ebben az esetben rendszeres szociális járadékra való jogosultság állapítható meg.

    Rehabilitációs járadékra az jogosult, akinek
    • 50-79 százalékos mértékű egészségkárosodása és ezzel összefüggésben foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas és
    • Kereső tevékenységet nem folytat, vagy
    • Keresete, jövedelme legalább 30 százalékkal alacsonyabb az egészségkárosodás bekövetkezését megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresete, jövedelme havi átlagánál, továbbá
    • Rehabilitálható,
    • A rokkantsági nyugdíjhoz az életkora szerint szükséges szolgálati időt megszerezte és
    • Nem részesül egyéb társadalombiztosítási, pénzbeli egészségbiztosítási, nyugdíjszerű rendszeres, vagy munkanélküli ellátásban.

    További fontos tudnivaló, hogy a rehabilitációs járadékra jogosultnak az állami foglalkoztatási szervvel együtt kell működnie. A megállapodás elsősorban a munkaképesség helyreállításához szükséges szolgáltatásokra, vállalásokra épül, azaz rögzítik, hogy az ellátásban részesülő személynek mit kell megtennie azért, hogy ismét munkába tudjon állni, illetve, hogy ehhez milyen állami segítséget kap. A rehabilitációs járadék legfeljebb 3 évre állapítható meg, összege megegyezik a rokkantsági nyugdíj (III. rokkantsági csoport ) összegének 120 százalékával, amely nyugdíjjárulék köteles.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  13. 2010. március 5. 18:1263.
    folytatása:

    Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, akinek egészségkárosodása
    • 79 százalékot meghaladó mértékű, vagy
    • 50-79 százalékos mértékű, ezzel összefüggésben a jelenlegi vagy az egészségkárosodását megelőző munkakörében, illetve a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra a rehabilitáció nélkül nem alkalmas, azonban a rehabilitációs szakértői szerv szakvéleménye alapján rehabilitációja nem javasolt és
    • Életkorára előírt szolgálati idővel rendelkezik, és
    • Az egészségkárosodása következtében kereső tevékenységet nem folytat, vagy keresete, jövedelme legalább 30 százalékkal alacsonyabb az egészségkárosodást megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresete, jövedelme havi átlagánál, és
    • Táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül.

    Rendszeres szociális járadékra az jogosult, akinek legalább 40 százalékos mértékű egészségkárosodása a keresőtevékenység folytatásának időtartama alatt – ideértve a keresőtevékenység megszűnését követően folyósított táppénz, baleseti táppénzt és a munkanélküli ellátás időtartamát is – keletkezett, és ezzel összefüggésben a jelenlegi vagy az egészségkárosodását megelőző munkakörében, illetve a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, és
    • rendszeres szociális járadék megállapításának időpontjában
    o – a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt még nem töltötte be, és
    o -  rendelkezik a rokkantsági nyugdíjhoz életkora szerint szükséges szolgálati
        idő felével, és
    • saját jogú nyugellátásra nem jogosult, és
    • nem részesül rendszeres pénzellátásban, keresetkiegészítésben, átmeneti keresetkiegészítésben, jövedelemkiegészítésben, átmeneti jövedelemkiegészítésben, átmeneti járadékban, bányász dolgozók egészségkárosodási járadékában és
    • keresőtevékenységet nem folytat, vagy a rendszeres szociális járadékra való igény benyújtását megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga nem haladja meg a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegének 80 százalékát.

    A rendszeres szociális járadék keresettől függetlenül fix összegű ellátás, amelynek összege 2009. évben havi 27.000 forint.

    Mindegyik ellátás mellett különböző korlátozással lehetőség van kereső tevékenység folytatására.

    Valamennyi egészségkárosodott személy az ONYF 3515-270D nyomtatványon terjesztheti elő ellátási igényét a lakóhelye szerint illetékes regionális nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Ennek a kitöltött és aláírt nyomtatványnak a benyújtásával – az előírt mellékletek csatolásával – kezdeményezhető az előzőekben ismertetett egészségkárosodáson alapuló valamennyi ellátás megállapítása is. Konkrét ellátástípus „választására” az igénylő az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet szakvéleményének birtokában lesz jogosult.

    Az igénybejelentő lap mellett az igénylőnek ki kell töltenie, és mellékelnie kell az ONYF.3515-278.számú „Nyilatkozat” nyomtatványt, továbbá csatolnia kell

    • egészségi állapotára, gyógykezelésére, rehabilitációjára vonatkozó összefoglaló adatokat tartalmazó, háziorvostól, kezelőorvostól beszerezhető véleményt („Beutaló”)
    • az egészségügyi ellátásról szóló zárójelentés(eke)t, ha korábban ilyen ellátás(ok)ban részesült,
    • amennyiben az igény előterjesztésekor foglalkoztatott, a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás orvosának (üzemorvosnak) tájékoztatóját a munkaköri feladatairól, a munkavégzés körülményeiről, kockázati viszonyairól, arról, hogy egészségi állapota alapján jelenlegi munkakörében továbbfoglalkoztatható-e.

    Fontos, hogy az igény előterjesztésével egyidejűleg az előzőekben felsorolt mellékletek („Nyilatkozat”  és egészségügyi dokumentáció) csatolásra kerüljenek, ellenkező esetben az igénylő 15 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra kerül felszólításra, amennyiben eredménytelenül, úgy az eljárást végzéssel meg kell szüntetni.

    előzmény:
    bkzsuzsika (62)
    2010-03-05  18:09
  14. 2010. március 5. 21:5764.

    Szia Zsú!

     

    Nem fogsz ellátatlanul maradni... Nekem jan 1-től jár a rehab, de mivel nem volt még kiszámolva, megállapítva az összege, ezért jött rendesen a rokk. nyugdíj (pedig az már nem járt volna elvileg). De mondták is, hogy így lesz, majd amikor kiderül a pontos összeg a rehab-ra, akkor szoroznak, osztanak- visszaszámolnak stb. Ez most nálam úgy nézett ki, hogy jan. ban jött még a rendes rokk. nyugíj, febr. ban pedig megállapítottak egy ún. "becsültet", s abból levonták a a nyugdíj járulékot, meg a jan-i többletet. Tehát ez nincs már annyi, mint a rokk. volt, de majd helyre fog jönni, csak kérdés, mikorra. Amíg csak a "becsült" van, addig nyilván nem.

    Nálam az volt egy kis ijedelem, hogy a mostanit egy héttel később hozta a postás, mint a nyugdíjas naptárom szerint kellett volna. De erre is azt mondták, hogy ezután úgy lesz, ahogy a rokk. nyugdíj volt. (Csak most az átállás miatt volt a csúszás.)

    Pussz: Gizus

    előzmény:
    bkzsuzsika (61)
    2010-03-05  17:57
  15. 2010. március 5. 22:5865.

    Majd 12.- e után elválik, ugyanis az első határozattal, amit a dec eleji felülvizsgálat után kaptam, az volt benne, hogy márc-ig folyóítják. Aztán megfellebbeztem, , ferbr 25.-én voltam, de határozat csak márc legvégén lesz, vagy utána... . Ezért nem tudom,hogy s mint gondolják.

    Már csak egy hét...... s megtudom ....

    Szép estét....., puszika Zsú

    előzmény:
    gamelady (64)
    2010-03-05  21:57
  16. 2010. március 7. 22:4066.

    Szia Zsú!

     

    Boldogságos születésnapot kívánok Neked szeretettel!

    Én pont 1 évvel és 1 hónappal "előztelek" meg .

     

     

    :Gizus

    előzmény:
    bkzsuzsika (65)
    2010-03-05  22:58
  17. 2010. március 8. 06:5367.

    Akkor itt is még egyszer!

     

    kedves Topikdítónak szeretnék nagyon sok Boldog szülinapot kívánni. Remélem, drága Zsú éés Kedves Topiktársaid is megtaláljátok a probléma megoldását.

     

    Hiányzol, Drága Barátnőm, nagyon szeretnélkek már látni.

    előzmény:
    gamelady (66)
    2010-03-07  22:40
  18. 2010. március 8. 15:2868.
    Köszönöm a felköszöntést, nagyon jólesik, hogy gondoltatok rám ! Fogadjátok az  udvarocskánkon nyílt Erdélyi, székelyföldi hóvirágjaimat, szeretettel küldöm! Zsú
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  19. 2010. március 9. 21:3669.

      Nem igaz ez a nclé!!!!

    Megírtam egy hsz, fontos adatokkal és csak úgy nem továbbítja, elszáll a ...z éterbe!

     A lényeg az volt, hogy ma 2010.03.09.-én 9.05 től a mr1,Kossuth rádióban a Napközben adásban a rokkant nyugdíjról rehab járadékról, és a csökkentlátók Észak Alföldi Régióban való rehabilitálásáról volt szó vagy másfél óra hosszat.

     http://www.hangtar.radio.hu/hangtar/  ra kattantok  az időpont szerint meghallgathatjátok.

     

    Jó tudni, igaz szerintem olyan túl sok újat nem mondtak....  

     

    Szép estét!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. 2010. október 13. 21:5070.

    Kedves bkzsuzsika!

     

    Ne haragudj, hogy ismeretlenül is zavarlak.

    A topicodból próbáltam előzetesen tájékozódni, hogy mi is vár rám. 2 hete voltam még rokkantnyugdíjasként soros felülvizsgálatra a bizottsághoz, még nem kaptam meg a határozatot, de szinte biztos, hogy rehabilitációs járadékra tettek ki.

    Már csak az lesz a kérdés, hogy mennyi időre.

    9 éve rokkantsági nyugdíjas vagyok, többféle betegséggel.

    Azt szeretném kérdezni - mivel látom, hogy Te jártas lehetsz már ebben a témában - hogy mi lesz vajon, ha lejár a megszabott idő és nem fognak tudni munkát ajánlani? Vagy tudnak majd? El vagyok ám keseredve, 1960-as születésű vagyok, szívműtétem is volt már.

     

    Ha lehet, kérném szépen a válaszod, hogy Te most hol tartasz? Dolgozol-e, tudtak-e valamit ajánlani vagy képzésben kell résztvenni? 

     

    Ha gondolod, hogy inkább a fórumodra írjam be - és ott válaszolsz - akkor talán a fórumot is újra lehetne éleszteni, biztosan sokan mások is jönnének. A régiek megosztanák az eddig eltelt idő tapasztalatait. A sok új - ahogy hallom, most szinte minden rokkantnyugdíjas - pedig jöhetne gyűjteni egy kis tudást.

     

    Köszönöm ha időd engedi, és válaszolsz.

    Üdv!

    tono60

    előzmény:
    bkzsuzsika (1)
    2010-02-26  22:45
  21. 2010. október 13. 21:5371.
    Hű, ez először privi akart lenni.
    előzmény:
    tono60 (70)
    2010-10-13  21:50
  22. Torolt_felhasznalo_376505
    Torolt_felhasznalo_376505
    2010. október 13. 22:0472.

    Szia Tono!

     

    Engem tavaly nyáron 11 év után raktak ki rehab.járadékosnak. 20 hónapra kaptam a járadékot. Fel kellett vennem a kapcsolatot a munkaügyi központtal, hátha találnak számomra munkát. Nem találtak. Közben 2 havonta tanácsadásra kell járnom, hogy vissza tudjak illeszkedni a társadalomba, mivel szerintük már túl régóta vagyok itthon.

    Nekem 2011 február végéig tart a rehab, de már szóltak, hogy decemberben meg kell kérvényeznem, hogy a maradék 16 hónapot is megkapjam. 2011 májusában kellene mennem felülvizsgálatra. 

     

    Épp ma beszéltem egy sortárssal, aki nemrég kérte a hosszabítást, és előre hozták neki az orvosi vizsgálatot.

     

    Ja, és én 59-es vagyok.

    előzmény:
    tono60 (70)
    2010-10-13  21:50
  23. Torolt_felhasznalo_695550
    Torolt_felhasznalo_695550
    2010. október 13. 22:0773.

    Szia!

    Bocsi,hogy belekotyogok,én is ebben a cipőben járok,néhány hónapja írogattam is itt...

    Én reheb. járasékos vagyok, áprilisban telik le a két évem.Nem sikerült munkát találni nekem, én ettől is félek,hogy lesz valami "megtorlás"Az orvosszakértő leírta,hogy milyen korlátozásokat kell figyelembe venni, a Munkaügyi kp ezt kiegészítette a diagnózisok alapján, próbálkoznak,de semmit sem találnak.Én 70-es vagyok,állítólag a korom miatt rokk.ny-ba nem tesznek, a rehab.járadék ugye magasabb,mint a rny.,remélem,nem minősítenek vissza.

    A Munkaügyi kp-ban együttműködőek,rendesek-de lehet,hogy ez ügyintézőn is múlik-de velem csak annyit tudnak tenni,hogy 3 havonta behívnak,beszélgetünk

    Ildi

    előzmény:
    tono60 (70)
    2010-10-13  21:50
  24. 2010. október 14. 19:5774.

    Köszönöm szépen a válaszokat. Én sem számítok semmi jóra, mit tudnának vajon ajánlani egy beteg embernek, hiszen az egészségesek tömkelege is munkanélküli.

    Azért még várok másoktól is hozzászólásokat, véleményeket, megköszönöm ha a saját esetüket megosztják velünk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_695550 (73)
    2010-10-13  22:07
  25. 2010. október 24. 20:5275.

    Sziasztok!

     

    Rossz volt a gépem és mostanában nem is igen néztem ide, hisz aki írt az priviben tette....

    Örülök, ha néha írogattok ide, sorstársakként jó tudni mi vár ránk, hová kell fordulni.....  kinek hogy alakul a sorsa.

     Tehát nézzetek be máskor is, s tapasztalaitokat írjátok meg.

    Tono-val priviben megosztottam a tapasztalataimat.....

    Mint tudjátok, én a fellebezés után visszakaptam a rokkant nyugdíjat.

     2012. első felében kell majd mennem. 

    Nem tudom ,még nem találkoztam olyannal akinek a rehabja lejárt, azt tudom meghosszabbíthatják,össz 3 évre.

    S utána orvosi vizsg ami eldönti, hogy rokkantnyugdíj vagy meló.

     

    Titeket hamarabb visszahívnak, kérlek majd írjátok meg  mi, hogy alakul...

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     

Címlap

top