Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ruha keményítés - SOS

Zsuzsi1212
Létrehozva: 2008. Április 3. 08:41

sziasztok!!

Sürgős segítségre, tanácsra van szükségem!!!!

Tegnap derült ki, hogy miután 2 alkalommal helyetesítőként ugrott be a suli-néptánc-csoprtba  alányom, szombaton fellép ő is a néptáncfesztiválon!!! És a fellépő ruháját kimosás után ki kell keményítenem!!!!

Viszont életemben nem csináltam még ilyet, sőt, utoljára ha jólemlékszem talán a dédnagymamám keményített ruhákat.!!!

 

Az anyaga fehér, illetve apró mintás kék-virágos, és tiszta pamut-vászon...sztem!

 

Mosógépben lehet ilyet csinálni, ha igen melyik programon, és hány fokon??? Vagy kézzel?? És egyáltalán hogy álljak neki, és még keményítőt is vennem kell, ha jól emlékszem múlkor láttam a DM-ben, remélem az jó lesz.. vagy van máshol is???

Kérem hasonló helyzetben, de már tapasztaltabb anyukák, nagymamák segítségét!!!!!

Nagyon köszönöm előre is!!!!!

Zsuzsi

  1. 2008. Április 3. 08:492.

    Szia!

     

    Géppel szoktam, az utolsó öblítő vízbe hígítva kell önteni, centrifuga, de lehetőle a kímélő és vasalni. 

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (1)
    2008-04-03  08:41
  2. 2008. Április 3. 08:543.

    Én egyszerűen lavórba teszek vizet, bele cukrot,

    majd esetleg ha olyan, akkor centrifuga.

     

    A másik, hogy egy kis liszt és víz elegyet megfőzöl,

    és az lesz a keményítő.

     

    A gépbe nam ajánlatos keményíteni.

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (1)
    2008-04-03  08:41
  3. Torolt_felhasznalo_893542
    Torolt_felhasznalo_893542
    2008. Április 3. 08:564.
    Szia, én kézzel szoktam, a csomagoláson lévő útmutató alapján higítva, kicsit áztatva, aztán kicsavarom és fektetve szárítom. Vasalni ruhán keresztül szoktam.
    előzmény:
    Zsuzsi1212 (1)
    2008-04-03  08:41
  4. 2008. Április 3. 09:085.

    Szia.

    Milyen fajta keményítőt használsz??

    Én inkább vásárolnék valamilyen fajtát. Nem akarok kisérletezni arra sajnos nincs időm!

    Kimosás után ha  agépet leállítom, rögtön tehetem bele a keményítőt ?? aztán jöhet a centri, és a nedvesen való vasalás??

     

    kb 3 darab szoknyája , köténye, és blúza van.

     A gépben sztem csak kb féladag lesz.

    Annyira nem koszos. DE azért tehetek a mosó vízben vanish gélt ami kicsit fehéríti a ruhát a mosás alatt???

    Ja és folyékony arielem és dosia porom van otthon .

     

    Egyébként a mosáshoz egy kis ecetet is szoktam tenni, az is mehet bele most, vagy inkább agyjam ki?? Milyen hatással van a keményítőre???

    előzmény:
    wadkacsa (2)
    2008-04-03  08:49
  5. Torolt_felhasznalo_103569
    Torolt_felhasznalo_103569
    2008. Április 3. 09:106.

    Szia,

    Én gyakorlott néptáncos anyuka vagyok.A lányaim néptáncosok

    Csak az alsószoknyát szabad keményíteni, /a fehéret/A fedőszoknyát /a mintásat nem szabad/

    Hagyományos por keményítőt vegyél, a gyors keményítők nem jók erre a célra.Lavorba be szoktam áztatni néha fél napig is, olyan keménynek kell lennie a szoknyának vasalás után, h megálljon.

     

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (1)
    2008-04-03  08:41
  6. 2008. Április 3. 09:127.

    A gépből kivéve nagyon vizes még a vasaláshoz!

     

    Várd meg, hogy félig megszáradjon a ruha, vagy, ha véletlenül teljesen megszárad, locsold be, csavard össze és hagyd vagy 20-30 percig állni, hogy az egész egyformán nedves legyen.

    Azután vasald csak, gőzölős vasalóval. 

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (5)
    2008-04-03  09:08
  7. Torolt_felhasznalo_103569
    Torolt_felhasznalo_103569
    2008. Április 3. 09:148.

    Az én lányomék is fesztiválra mennek  vasárnap Pestre. A tied hollép fel? Én is most moson a fellépő ruháit.

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (1)
    2008-04-03  08:41
  8. 2008. Április 3. 09:189.

    Szia!

     

    Én is táncolok. Folyékony keményítőt szoktam venni (fehér és kék a kupakja, a neve nem jut eszembe, de nem is lényeges) háztartási boltban, vagy Dm, Rossmann...

    Kádba engedek vizet, majd az egész dobozzal beleöntöm, abban áztatom (minél tovább), de a száradási időt is  vedd figyelembe.

     

    Utána én kis hőfokon szoktam kivasalni és valóban akkor jó, ha megáll a padlón magától.  

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (1)
    2008-04-03  08:41
  9. 2008. Április 3. 09:2010.

    Szia. Csepelen lesz  amunkásotthonban, szombaton

     

    Én még nem mertem kimosni, mert foggalmamm sem volt még tegnap este hogy is fogjak neki....

    Meg most ráadásul és dolgozom is, igy péntek estére marad az egész!!!!

    Esetleg ma veszek keményítőt, még este kimosom a ruhákat, és péntek napközbenre be tudom még áztatni keményítőbe.

    Akkor csak a nagy fehér alsószoknyát kell keményíteni???

    Van még egy szűkebb alsószoknya, azt is?? Meg van a kköténye.

    A mintás szoknyája is puha pamutból van... állítólag azért kell keményíteni, hogy ha pörögnek nem csapódjon össze vissza  aszoknyája.....Vagyis azt ne keményítsem??,

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_103569 (8)
    2008-04-03  09:14
  10. 2008. Április 3. 09:2511.

    Ne haragudj, de muszaj mosolyognom. Ha ezt Dedanyaink latnak, hogy a mai kor asszonyai hogy meg vannak ijedve egy kis kemenyitestol.. felre ne erts, 600 regenyben olvastam rola, de ha engem ilyen feladat ele allitana valaki, en is a szivemhez kapnek!! 

    Szerencse, hogy vannak meg olyanok, akik ertenek hozza, es itt hamar klassz tanacsokat kapsz! Sok sikert a kemenyiteshez, es a kislanyodnak a tanchoz! (majd ird meg, hogy sikerult mindketto) 

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (10)
    2008-04-03  09:20
  11. Torolt_felhasznalo_103569
    Torolt_felhasznalo_103569
    2008. Április 3. 09:3512.

    A pendelyt /szűkebb alsó szoknya/ nem kell keményíteni.Én most varrok újat a lányomnak, mert kinőtte.A kötényt sem szabad keményíteni. A mintás fedőszoknyára ki mondta h. kell keményíteni?

    A miénk  vászon, és soha nem szabadott keményíteni.De ha a tanár azt mondta keményítsd ki, csak ne hagyd szerintem sokáig a keményítőbe,mert szegény lányod akkora lesz mint egy ház.  

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (10)
    2008-04-03  09:20
  12. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2008. Április 3. 09:4313.

    Profi néptáncos anyuka vagyok, én így csinálom:

     

    Kimosom a szoknyákat, OP-ART márkájú kemínyítőt veszek. (Ez azért jó, mert nem kell felfőzni, hideg vízbe is önthető).

    A szoknyákat úgy teszem bele a vízbe, hogy jól kirázom, hosszúkásan egymásra fektetem őket, úgy hogy a megkötők kilógjanak (pl. kádba). Annyi vizet engedek rájuk, hogy éppen ellepje. 4-5 szoknyához 1 flakon keményítőt töltök a vízhez. Állni hagyom 1 éjszakát, majd külön- külön felakasztva csöpögtetve szárítom (a centrifuga nagyon kiszedi a keményítőt is, úgyhogy nem centrizem). Enyhén nyirkosan, vagy gőzzel kell vasalni (nagyon forró vasalóval!) FELSŐSZOKNYÁT SOHA NEM MOSUNK ÉS FŐLEG NEM KEMÉNYÍTÜNK! Igyekzned kell, hogy művelettel készen legyél szombatig! Sok sikert, remélem tudtam segíteni!

    előzmény:
    Zsuzsi1212 (1)
    2008-04-03  08:41
  13. 2008. Április 3. 09:5614.

    Szia. Igazából engem az akaszt ki, hogy nem készültünk rá kb fél éve, mint a többi gyerek...

    a héten volt csak 2 órán, helyettesíteni a beteg osztálytársnőjét, hogy ne legyenek a gyerekek páratlanul.. erre igy jön haza tegnap délután, hogy szobaton fellépés!!!

    Szegénygyerek meg ennyi idő alatt hozza be a lemaradást amit a többiek hónapok óta gyakorolnak.....

     

    Nekem meg munka mellett, ami után kb 6ra fél 7 re érek haza... gyerekestől.. még ezt is tanuljam meg!!!

     

    előzmény:
    nyestkutya (11)
    2008-04-03  09:25
  14. 2008. Április 3. 09:5815.

    Na ez az hogy nem mondott senki semmitt!!!

    CSak a gyerek mondta hogy ki kell keméyníteni,, de hogy mit és hogyan azt nem tudja!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_103569 (12)
    2008-04-03  09:35

Címlap

top