Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bak horoszkóppal az élet

apró
Létrehozva: 2002. Április 18. 14:35
Látom már 1 hete nem járt erre senki:( Pedig olyan jó olvasni Titeket!!! Én is bak vagyok, de soha nem értem azokat a horoszkópokat, ahol minket szürkének, földhözragadtnak tartanak. Én vágyom a romantikára, a babusgatásra, szárnyalok, szeretek beszélgetni (na jó, csak azokkal akik tényleg szimpik), barátkozni. A hajtás és a nagy harcok rám is igazak. Kíváncsi lennék van-e változás Deepsea-val (megszerezte már bak férfiját?) és szeretnék Kristalk-tól kérdezni: Milyen egy nyilassal az élet? A párom nyilas, de még nemnagyon ismerem, mivel nem élünk együtt. Olyan borongós ez a hetem, de most feldobott ez a topic!!!!Köszi nektek:))))
  1. 2015. Április 6. 17:53941.

    Nem tudom, hogy milyen lehet a bak-nyilas párosítás, de az enyém bak-skorpió. Ez az ami időnként még nekem is nagyon fárasztó :)

    előzmény:
    manóka0528 (933)
    2013-08-26  16:45
  2. 2014. augusztus 14. 15:52940.
    Hello, nekem a barátnőm bak. Az eltelt hosszú évek alatt kölcsönösen alkalmazkodtunk, de nem kellett túlzottan, szomszédos jegy vagyok, vízöntő.
    Pedáns, precíz, okos, kreatív, empatikus, jólelkű jegy. Meghatározó azonban az anyagi dolgok fontossága.
    Míg engem nem érdekel, majd létrehozom újra, addig a bak minden apróságot számontart, és nem enged el.
    Ez az egyetlen, a kissé már kapzsi megnyilvánulás az, amit nehéz lehet együtt élve tolerálni, szerintem, na, meg az öntörvényűség.
  3. 2014. augusztus 8. 12:36939.
    Sziasztok!
    most találtam a blogra, s nagyon megtetszett. Én is bak vagyok, vízöntő aszcendenssel. Makacs, önfejű, befeléforduló,  szabadságszerető , romantikus, és mégis realista nő. Szóval nem vagyok egy könnyű eset. 
  4. 2014. augusztus 5. 12:57938.
    Sziasztok!Én 2 bakkal is éltem!Mind a kettő tisztaságmániás,amivel nincs gond!!Mind kettő különböző volt bár makacsok,és adnak arra hogy a kinézetük olyan legyen amilyennek ők szeretnék..talán ez a két dolog ami közös volt bennük!! Az egyik nagyon bújós a másik kevésbé..bak-bak  közt is vannak oriási különbségek!! :) Bár előszeretettel halogatnak dolgokat és találnak kifogásokat!!
  5. 2013. augusztus 27. 20:56937.
    En is Bak vagyok, januar 1-en szulettem, bak az accentesem is. Sok mindenben ram illik a jegy jellemzoje...
    előzmény:
    vignogal (916)
    2005-05-24  13:57
  6. 2013. augusztus 27. 20:34936.

    Pontosan, a Szűz akadékoskodása visszafogja a Kost, a Baktól meg egyenesen jégkirálynővé válik.

    Szóval a foltomról csak álmodozhatok.

    előzmény:
    two (935)
    2013-08-27  17:29
  7. two
    two
    2013. augusztus 27. 17:29935.

    Hát a szűz jól visszafoghatja a kost. Nem?

    :) 

     

    Bak hold sem túl érzelmes, de hát zsák a foltját, ha megtalálja. 

    előzmény:
    hursula (934)
    2013-08-26  21:46
  8. 2013. augusztus 26. 21:46934.
    Hogy van-e ennél rosszabb párositás? Szerintem igen. Kos nappal, Szűz aszcendenssel és Bak Holddal.
    előzmény:
    manóka0528 (933)
    2013-08-26  16:45
  9. 2013. augusztus 26. 16:45933.

    Sziasztok,

     

    csatlakozom a Bakok táborához Nyilas aszcendenssel:)..Nem könnyű, de nem lehetlen..Van ennél rosszabb párosítás:)? 

  10. 2013. augusztus 21. 08:46932.
    Hello! Én is bak vagyok, és az aljegyem nyilas így bennem él a tűz és a föld, amit nem könnyű összehangolni .Ha nyilas a párod, akkor hagyál neki teret és flexibilisen , játéknak vegyed az életet vele .üdv.
    előzmény:
    apró (1)
    2002-04-18  14:35
  11. 2007. július 8. 11:38931.
    Bak vagyok szintén és éppen haragban magammal és a világgal! Inkább harcban ez jelemzőbb. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. május 24. 17:12930.

    Isten hozott!  

    Érezd jól magad és sok sikert, örömet humort!   

    Stressszmentest!    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_195978 (930)
    2007-05-24  14:45
  13. 2007. május 24. 16:26929.
    Én is Bak vagyok, Skorpió aszcendenssel... Hát, kikaptam a jóból, szintén!     Én is önfejű vagyok, makacs, és szinte meggyőzhetetlen! No és öntörvényű is rendesen, igen! Szóval: stimmel!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_315993 (912)
    2005-05-22  13:06
  14. Torolt_felhasznalo_678018
    Torolt_felhasznalo_678018
    2005. augusztus 17. 16:12928.
    Sziasztok! Én is bak lenni (jan.15.), nyilas aszcendensel! Ja és az anyukám is az (jan.14.), de semmi közös nincs bennünk, csak hogy szeretjük a rendet és tisztaságot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_525173
    Torolt_felhasznalo_525173
    2005. augusztus 17. 16:01927.
    Sziasztok!
    Itt is egy bak (jan.10.),ràadàsul bika aszcendensel! Itt aztàn az ontorvenyusgtol,a makacssagon es kemenyfejusegen at van minden...:-)
    Na milyen baknak lenni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2005. május 28. 07:20926.
    szia. csak a magam nevében mondom mert nem tudok mások helyett szólni, de én például nem vagyok kicsit sem féltékeny, utálok itthon ülni, éllandóan nyüzsgök, nekem a párom a kis szűz ilyen konzervatorista. veszekedni azt szoktam. váltsál napjegyet és keress mást, nem érdemes olyannal együtt lenni akivel nehéz. mi 14 éve vagyunk együtt, de remek a kapcsolatunk, persze nálunk is kiborul néha a bili, de megoldjuk, mi ketten nagyon összetartunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_723372 (925)
     
  17. Torolt_felhasznalo_723372
    Torolt_felhasznalo_723372
    2005. május 26. 16:04925.
    Sziasztok Bakok!
    Én egy oroszlán "csajszi" vagyok. 10 évig éltem házasságban egy bakkal, és újra botlottam, most is bakkal élek már négy éve. Hát nekünk oroszlánoknak sem könnyű. Elviselhetetlen a konzervatívság, a féltékenység ok nélkül, a mindenben uralkodásra törekvés, az otthon ülés és bezártság, az állandó korholás, vita, veszekedés. Vonz a bak, mégis az együtt élés kőkemény.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2005. május 26. 15:04924.
    Jelentkezem! Nekem van tapasztalatom "ilyen ügyben". :-)))
    Nekem is 13 éve a párom egy gyönyörű Oroszlán!
    Nevem ne tévesszen meg, a Vízöntő nem a napjegyem. Bak vagyok. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_789914 (920)
     
  19. 2005. május 26. 14:24923.
    a férjem szűz, de a lányom az egy sárkányévében született igazi kis oroszlán. néha megharapnám olyan önfejű, de csak döfni tudok mivel bak vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_893597
    Torolt_felhasznalo_893597
    2005. május 26. 13:59922.
    Szia!
    Nekem is volt dolgom oroszlánnal és úgy tűnik csak két véglet van. Az egyik a nehéz eset, én a másik véglettel találkoztam!Túl könnyű volt vele, vagyis mindent tőlem tett függővé és ezért is lett vége, mert nem bírtam az önállótlanságát. . .
    Kitartás! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_789914 (920)
     
  21. 2005. május 26. 00:04921.
    Ühüm!:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_315993 (912)
     
  22. Torolt_felhasznalo_789914
    Torolt_felhasznalo_789914
    2005. május 25. 15:49920.
    Sziasztok!Ismét egy bak!
    71. 01. 20. A férjem OROSZLÁN!Néha nagyon nehéz vele de már 13 éves házasok leszünk a jövő hónapban. Esetleg van v. ki másnak is tapasztalata ilyen ügyben?3 gyermekem van!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_893597
    Torolt_felhasznalo_893597
    2005. május 25. 15:02919.
    VŐLEGÉNYEM de ha minden igaz a férjem lesz rövis időn belül. . . :)))
    sziasztok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_893597 (918)
     
  24. Torolt_felhasznalo_893597
    Torolt_felhasznalo_893597
    2005. május 25. 15:01918.
    Szia Kata!
    Ugye, ugye???Én imádom a férjemet ilyennek amilyen de igen csak kitud hozni a sodromból. . . :)
    Merre felé laktok?
    64-es vagy?
    üdv:Moncsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966745 (917)
     

Címlap

top