Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elmúltam 70 éves!!!!

Becsület
Létrehozva: 2003. október 12. 19:21
Ahogy néhány hónapaja lapozgatom a Fórumot szinte minden korosztálynak van topikja.
Mi, akik túl vagyunk a 70-en még nem hagyjuk leírni magunkat, mert minket is érdekel sok minden. Szeretjük az életet, jó magam szeretem a fiatalokat, szeretem a családomat és jól esik hallani vagy olvasni ha mások is igy vannak ezekkel. Szeretem a gyerekeket, szívesen olvasnék unokákról, dédunokákról, hiszen nincs szebb dolog mint egy babáról mesélni és együtt örülni annak, hogy milyen aranyosan gyarapodnak, másznak, megteszik az első lépéseket, stb.stb.
Nekem ugyan nincs unokám csak egy gyönyörű nagy lányom aki rengeteget dolgozik, de nekem Ő még mindig a kicsi lányom és amíg élek az is marad. Nem csak az unokákról, dédunokákról lehet beszélni, hanem a gyermekeinkről, és általában a családunkról, ha meg valakinek sajnos nincs, akkor talán szívesen venné ha esténként, vagy bár mikor itt szót válthatna egy korban hozzá illő életvidám emberrel, aki megérti a problémáit, akivel megbeszélheti az elképzeléseit, megvitathat egy fimet, egy könyvet, vagy Isten bocsá' egy ebédről, vacsoráról cseveghet, vagy elmondhatja hogy is jutott ide közénk.

Kérem szépen az ifjakat akik veszik a fáradságot és esetleg elolvassák ezt a pár indító sort, vegyék rá a szülőket, nagyszülőket hogy üljenek a gép mellé és beszélgessenek amikor ők nincsenek otthon és nem használják a gépet. Higyjék el szívességet tesznek az időseknek ha rábeszélik őket a "TÁVBESZÉLGETÉSRE"
Egyáltalán nem ördöngősség megtanuli, hiszen jó magam betöltöttem a 76-ot és lám itt vagyok és nagyon szeretem ezeket az órákat amit a különböző témák olvasásával töltök. Remélem hamarosan lesznek akikkel beszélgethetek.
  1. 2012. május 5. 12:2510551.

    Szervusz Évink!

    "Rupcsika kedves! Drukkolok hogy minden rendben legyen a kis jövevény körül és vissza tudj menni az iskolába. Feltétlen táéjékoztass bennünket hogy, hogy érzed agad és nyugtass meg hogy minden rendben van. "

    Ez másnak szól, talán a zeneovi topiktársnőnknek.

    Nekem 2 éve pm-et kivették mert belülről elnyomta a gégémet, és véletlenül kiderült a lymphoma rák (szövettan) alakult ki benne.

    A vicc az van nem is vicc, hogy november elején márciusra adtak volna időpontot a pm rendelésre.

    Na március végén már a sugárkezelésen is túl voltam.

    Ha, nem megyek el privát dokihoz, ki tudja, hogy alakul.

    Úgy, hogy jól vagyok, egy pillanatra sem paráztam, hogy hű mi lesz.

    Amúgy jól vagyok, és remélem, felmondanak az év végén.

    Engem már fáraszt az időre menő munka (gyermekfelügyelő vagyok).

    Én nem mondok fel mert a közalkalmazotti tv. szerint akkor 2 havi bér járna. Egyébként 8 havi hár nekem. Az inaséveket beleszámítva 50 évem van. Persze a 2/3-ad ripsz ropsz meváltoztathatja ezt.

    Karitatív munkát szeretnék majd végezni.

    Az nem napi 8-12 óra munka.

    Akár gyerekre vigyázni, v. idős személynek felolvasni stb.

    Vigyázzatok magatokra, belőletek csak egy van!

     

     

    előzmény:
    Becsület (10545)
    2012-04-27  22:33
  2. 2012. május 8. 17:3410552.

    Szia Évike!

     

    Olvasom megint eltelt egy év,születésnapot ünnepeltél!

     

    Gratulálok!

    Sok BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT  kívánok erőt egészséget! 

     

     

    Milyen lett a vizsgálat eredménye?Csak nem vagy beteg?

     

    Remélem nincs baj!

     

    Itt is rossz az idő,fúj a szél hűvős van,hosszú nadrág elfér.

     

    A gyerekek jól vannak,már nincs iskola egyiknek se.

    A nagyobbik jár tanfolyamra,mert nem kapna  a tanácstól segélyt,év végéig fog járni.A munkahelytől meg kellett válnia.

     

     

    Kellemes délutánt estét kívánok! 

    előzmény:
    Becsület (10548)
    2012-05-04  08:39
  3. 2012. június 14. 12:1510553.

    Régen jártam errefelé, de mindig visszahúz a szívem. Ugye 2005 ben itt keztem pályafutásomat a nlcafén.

     

    Azóta sokat változtunk. Hét év sok idő.

    Én a Menedékház állandó lakója vagyok, de elég sok ,a korosztályomnak való topikot rendszeresen olvasok.

    Sajnos legtöbb helyen csupa rossz hírt ...... nagyon sok a beteg, az ismerősök, meg az ismeretlen ismerősök között is. 

     

    Most nem mondhatom ,jobb lesz, mert sajnos fiatalságot nem tudunk kapni, és ahogy halad az idő minden időskori nyavalya elér minket is.

     

    Ami legjobban idegesít, hogy nem tudom úgy elvégezni a dolgaimat mint kéne. A kertemmel állandó harcban vagyok, de lassan a gaz átveszi az uralmat.....

    Na most egy kicsit kinyafogtam magam. A családomnak nem panaszkodok, van elég bajuk úgy is.

     

    Lányom egyedül él, a nagyobbik unokám már dolgozik, a kisebbik egyetemista , most harmad éves. Építészmérnök lesz.

     

    A jövö egyenlőre homály. Addig tudunk itt lakni amig én legalább kicsit el tudom látni magunkat. Férjem még nehezebben mozog, 81 éves, és teljesen rám van utalva.

    MInt rendes állampolgárok takarékoskodtunk ,hogy öregkorunkra ne legyenek anyagi gondjaink, de ugyanaz a pénz 10 évvel azelőtt többszörösét érte.  Lassan feléljük. 

     

    Szóval kicsit félek. Tudom ,hogy az életem utolsó harmadába léptem, és nem jó érzés.

     

    Na de sicc ..... most már elég. Elpályázok.

    MIndenkinek aki erre vetődik szép napot -hónapot-évet kívánok 

    előzmény:
    Becsület (1)
    2003-10-12  19:21
  4. 2012. június 18. 20:2910554.

    Bizony, bizony nagyon szégyenlem magam mert olyan ritkán jelentkezem, de sok jót nem tudok ini, ezért inkéább hallgatok és csak olvasgatok.

     

    Még mindig várok egy vizsgálatra, - állítólag ők fognak értesíteni hogy mikor kell mennem, de már nagyon szeretnék túl lenni rajta és megtudni hogy tulajdon képpen mi bajom van. Bízom abba hogy feleslegesen izgulok és a már eddig ismer bajokon túl nem találnak semmi újat. Ami meg megvan hát az mind a korral jár és mivel nem leszek én sem fiatalabb, hát bele kell nyugodni hogy kopnak a kerekek. 

     

    Most még ráadásul ez a nagy meleg ami9 igazán nem hiányzott, rá tesz egy lapáttal, hát remélem hamarosan normális idő lesz és nem kell megfőni ha ki megy az ember az utcára. Ma pl a lakásból sem tettem ki a  lábam, de hát holnap csak át megyeka Tesókámhoz remélem birni fogom a meleget.

     

    Vigyázzatok magatokra és legyetek egészségesek mindannyia, és ha ritkán is de gyertek néha mert olvasni azt mindig szoktam.

     

    További kellemes topikozást  indenkinek

     

     

     

    előzmény:
    ukacsita (10553)
    2012-06-14  12:15
  5. 2012. június 19. 20:1010555.

    Szia Éva néni!

    Örülök,hogy írtál ide is! Mindig beleolvasok a másik topikba,hogy mi van Veled! Drukkolok,hogy jó legyen a vizsgálat eredménye!

    Itt is nagyon meleg van,de én örülök neki,mert megyünk mindennap fürdeni a Körösbe. Szalonnát is sütöttünk egyik nap. Most nem dolgozom 3 hétig,aztán 2 hetet igen és utána szeptemberig nem. Jól is esik a gyerekmentesség,elfáradtam a tanév alatt.

    Remélem néha tudsz ide is írni! Szép estét! Puszillak!Erika 

    előzmény:
    Becsület (10554)
    2012-06-18  20:29
  6. 2012. június 20. 23:0610556.
    Éva néni! Megy a drukk innen is holnapra! Puszi! Erika
    előzmény:
    Becsület (10554)
    2012-06-18  20:29
  7. 2012. június 22. 07:3410557.

    Nagyon szépen köszönöm hogy izgultok érem!!! Voltam a vizsgálaton, de eredményt talán majd hétfőn fogok kapni. Telefonálnak ogy mikor mehetek a leletér. Nagyondrukkolok hogy semmi probléma ne legyen, és hála a jó Istennek jól érzemn magam.

    Nagy égzengés volt itt Pesten az éjszaka. Dörgött villámlott, csaatogott kicsit esett is de a levegő nem hűlt le csak nagyon párás lett. Ezt viszont nem szeretem, na de legalább a port el verte a kis eső. 

     

    Ha meg van a vizsgálati eredmény feltétlen jelentkezem, addig is kívánok nektek nagyon kellemes pihenést, fürdést, szalonnasütést (nyam-nyam).

    előzmény:
    Banánka (10556)
    2012-06-20  23:06
  8. 2012. június 29. 18:4710558.

     

    Évikém, Mavika elment !

    előzmény:
    Becsület (10557)
    2012-06-22  07:34
  9. 2012. június 30. 22:1410559.
    Nagyon szépen köszönöm, de a másik topikból már értesültem. Nagyon sajnálom segénykét, de talán igy jobb már neki, nem szenved. A jó Isten adjon neki békés nyugodalmat és a családjának erőt a fájdalolm elviseléséhez.
    előzmény:
    kisanna3 (10558)
    2012-06-29  18:47
  10. 2012. június 30. 22:2410560.

     

    Igy van, legalább már nem szenved szegénykém.

    előzmény:
    Becsület (10559)
    2012-06-30  22:14
  11. 2012. július 1. 23:2910561.

    Mavikát nem ismertem személyesen, bár találkoztam a nevével a topikok olvasgatása közben.

     

    Nyugodjék békében  

    előzmény:
    kisanna3 (10560)
    2012-06-30  22:24
  12. 2012. december 23. 07:1310562.
    Ha még valaki mégis ide látogatna, kívánok szeretteljes békés, boldog karácsonyt mindenkinek
  13. 2012. december 23. 13:2110563.

    Kedves Éva néni!

    A kedvenceimnél van a topikod,így rögtön láttam,hogy "mozgás" volt itt.

    Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Neked és szeretteidnek és boldog új évet! Remélem ,jól vagy! Ritkán van időm olvasgatni a fórumon,néha benézek a másik topikba,ott szoktam olvasni,mi van veled. Még egyszer szép ünnepet kívánok! Erika 

    előzmény:
    Becsület (10562)
    2012-12-23  07:13
  14. 2012. december 30. 19:5810564.

    Én pedig BOLDOG ÚJÉVET!...Arany János soraival...

     

    Arany János Holló együttes Adjon Isten - YouTube 

    előzmény:
    Becsület (10562)
    2012-12-23  07:13
  15. 2012. december 31. 11:0310565.
    Kedves Fili! Nagyon szép  ! Boldog új évet kívánok Neked és kedves családodnak/ Szoktalak olvasni-nézni egy másik topikon/. Mindenkinek ,aki erre jár boldog új évet kívánok!Erika
    előzmény:
    fili48 (10564)
    2012-12-30  19:58
  16. 2013. január 1. 11:4610566.

    Örülök neki Banánka,hogy olvasol.Olykor,ha gondolod,-meg is szólalhatnál ott is!

    Jól vagytok?

    Tiszta szívből kívánom,hogy ez az év a várakozásaidnak megfelelően alakuljon,de mindenek előtt,-legyen egészségetek!

     

     

     

     

     

      Boldogabb Új Esztendőt kívánok MINDENKINEK!


      Adjon az új év,
    amit a régi nem adott:
    nevető örömet, édes bánatot;
    adjon az is, aki még nem adott,
    hidegben meleget, melegben árnyékot;
    kálváriánkban könnyű keresztet,
    szőlőtőkénkre nehéz gerezdet,
    ha száraz a mezsgye adjon az ég,
    bőséges esőt, de ne legyen jég;
    fagyosszentek ne hozzanak veszélyt,
    gazdaszívekben ébresszenek reményt;
    minden haragos béküljön jóra,
    kaszálókon viruljon pünkösdirózsa;
    adjon az isten mindig jó napot,

    templomainkban áldásos papot;
    ültessenek a kertbe legalább egyet,
    teremjenek fáink roskadva meggyet;
    búzatáblákba kevesebb egeret,
    adjon az isten puha kenyeret;
    adjon nekünk, ha nem is kérünk,

    boldog szerelmet, ameddig élünk.


    Csata Ernő

     

    előzmény:
    Banánka (10565)
    2012-12-31  11:03
  17. 2013. június 8. 06:0910567.
    baby&me/the new evian
  18. 2013. szeptember 19. 14:3710568.

    Sajnos rossz hírt hozok!

     

    Volt topiktársunk Ukacsita Julcsika Ma reggel távozott közülünk! A lánya hozta a hírt a "Menedékház középkortól" topikba.

     

     

    Sajnos rossz hírrel szolgálhatok, édesanyám ma éjszaka elhunyt. Tudom, hogy szeretné hogy megírjam ezt nektek, mert az utolsó éveiben nagyon megszeretett benneteket, és jó hogy voltatok neki. Egy hónappal ezelött hozzánk költözött, de sajnos nem lett erősebb és állandóan fájdalmai voltak (még a mai napig nem derült ki hogy mitől is- a magyar egészségügy - ha erre gondolok oriási dühöt érzek). De voltak jó napjaink is, és beszélgettünk mind rég sokat - sokat. GOndolt rátok, de valahogy nem volt kedve írni, nehezére is ment meg az írás és - ismeritek ilyen volt- nem akart panaszkodni inkább viccelődni meg másokban tartani a lelket. Sajnos hétfőn éjszaka elesett (tulajdonképpen nem nagyot) és beverte a fejét és sajnos agyvérzése lett. Amiből azért lett nagy baj, mert vérhigitót szedett, nem állt el a vérzés. MEgoperálták de a szervezete sajnos nem volt túl erős és megállt a szíve. Én még tegnap úgy találkoztam vele, hogy tudom érzékelte hogy ott vagyok és mikor elkültek és mondtam hogy megyek, még bólintott egyet. Most nem tudok többet írni, mert nem tudom hogy fogok élni nélkülie mi annyira közel voltunk egymáshoz.......

    Julcsika Ildije 

     

    előzmény:
    Becsület (1)
    2003-10-12  19:21
  19. 2013. december 31. 09:4810569.
    Benézek ide megint,hátha valaki erre jár! Boldog új évet kívánok Becsület- Éva néninek és persze Mindenkinek ,aki olvassa!
    előzmény:
    Becsület (1)
    2003-10-12  19:21
  20. 2014. január 3. 09:1610570.

    Nagyon szépen köszönöm és azt is hogy nem felejtettél el. Én is kívánok nagyon boldog új esztendőt.

    Sajnos nagyon ritkn vagyok itt mert a nyarat betegeskedéssel töltöttem és még a számitógéphez ülni is nehezemre esett. Remélem ez az év nem hoz semmi rosszat, kellemetlent és sikerül gyakrabban jelentkeznem .

    előzmény:
    Banánka (10569)
    2013-12-31  09:48
  21. 2014. január 3. 16:4910571.

    Én is köszönöm a jókívánságot! Be szoktam nézni az  " 50 felettiek " topikba,így tudtam,hogy beteg vagy. Vagyis remélem csak múlt idő és meggyógyultál. Nagyon keveset szoktam írni ide-oda,szinte semmit,inkább csak olvasgatok. 

    A kedvenceknél van ez a topik,így fogom látni,ha írsz és reagálok! Szép estét! Erika 

    előzmény:
    Becsület (10570)
    2014-01-03  09:16
  22. 2014. január 10. 07:2810572.

    Banánka Kedves!

     

    Bár kicsit későn,de én is kívánok neked BOLDOG ÚJ ÉVET !

    ...és persze veled együtt mindenkinek,aki esetleg még benéz ide!

    Élen a topik gazda Becsület Évikével,-akinek itt is,utólag is Boldog Éva napot kívánok!

    előzmény:
    Banánka (10569)
    2013-12-31  09:48
  23. 2014. január 10. 07:5110573.
    Szeretettel köszöntöm a topiknyitó Évikét és a többi levelező társat. Ha szabad én is csatlakoznék, elmúltam hetven, nem sokkal, mert mi az az öt-hat év.A világmindenség idejéhez hasonlítva csak egy pillanat. Nekem is annyi volt, meg még egy kicsi.Ha nem veszitek rossz néven szeretnék veletek beszélgetni néha-néha. Egyedül élek, gyermekeim messze élnek. Még szerencse, hogy dolgozom, így igazából nem unatkozom. Szép és boldog Új Évet kívánok minden itt tartózkodó vagy ide látogató hölgyenek.
  24. 2014. január 10. 07:5410574.
    Lehet, hogy még alszm!?  "hölgynek" bocs.

Címlap

top