Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Béltükrözés

Torolt_felhasznalo_514951
Torolt_felhasznalo_514951
Létrehozva: 2006. június 29. 21:14
Sziasztok,

állandó alhasi fájdalmak miatt nem rég voltam laparoszkópos hasi műtétem, ahol nőgyógyászatilag mindent rendben találtak, aminek nagyon örülök, de az orvos szerint belgyógyászhoz kellene mennem. Gondolom, ő először béltükrözést fog csinálni, amit nem nagyon kívánok, bár a saját ismeretségi körömben is vannak rémtörténetek bélcsavarodásról vagy elzáródásról, úgyhogy a párom mindenáron rá akar venni, hogy nézessem meg magam. Aki élt át már ilyet, tényleg annyira szörnyű dolog?
  1. 2013. november 18. 02:5050.

    Szia Bubóci!

    Dr kerékgyártó Olga lemempatikusabb, kedvesebb orvos, akivel valaha is találkoztam. Több éve kezel már. Nála észre se veszed a tükrözést! Bódítást, nem h lehet kérni, anélkül meg se csinálhatják! Nagyon ügyes a doktornő, nem kell félned. Altatást elég súlyos eseteknél szoktak, egyes orvosok jobban szeretik,ha csak kábítva vagy, mert akkor tudnak kérdezni, kooperálni. Másik dokiról nincs infóm 

    előzmény:
    bubóci (49)
    2013-10-15  12:41
  2. 2013. október 15. 12:4149.
    Sziasztok! Bár "halott" a topik, de kérdezni szeretnék: van tapasztalatotok a Honvéd ill. MÁV kórházban Dr. KErékgyártó Olga ill. Dr. Zsigmond Ferenc doktorokkal kapcsolatban? LEhet bódítást kérni vastagbéltükrözéshez? Az elég, vagy altatásban is végzik. Nagyon várnám a válaszokat! ZS.
  3. 2011. szeptember 22. 09:1948.
    Nekem is volt már béltükrözésem. Én is nagyon féltem tőle, de már túl vagyok rajta. Számomra sem a vizsgálat, sem pedig a béltisztítás nem volt kellemes. Már a tükrözés előtti napokon diétáztam, utolsó nap pedig csak folyadékot és az orvos által felírt Picoprepet ittam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2010. július 7. 15:2547.

    Elég nagy gondba vagyok, mert évekkel ezelőtt a háziorvosom alhasi panaszok miatt beutalt B.csabára gyomor illetve béltükrözésre. A gyomorra anno el is mentem, szerencsére a lelet negatív lett és úgy gondoltam alul sem lehet gond ezért ezt inkább kihagytam, utólag nagyon bánom már.

    Panaszaim kisebb nagyobb intenzitással azóta is tart, állandó bal oldali hányinger, gyengeség, étvágytalanság,  "nyálkás" széklet stb. Ismerőseim szerint lehet lelki probléma is a háttérben.Kíváncsiságból elmentem pszicho dokihoz, persze Ő fel is írta a gyógyszerét, szedtem és semmi javulás, inkább rosszabb.Már nem is merek gyógyszereket szedni, mit tegyekKérjek új kivizsgálásokat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_116359
    Torolt_felhasznalo_116359
    2009. Április 6. 10:1546.
    Járt-e már valaki a békéscsabai kórházban béltükrözésen?Kíváncsi volnék a véleményetekre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_116359
    Torolt_felhasznalo_116359
    2009. Április 6. 10:1345.
    Járt már valaki a békéscsabai kórházban béltükrözésen?Kíváncsi volnék véleményetekre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_377956
    Torolt_felhasznalo_377956
    2008. június 27. 14:3344.

    Ha telik magánrendelésre, szerintem inkább oda menj, ott egészen biztosan kedvesek és toleránsak és gyorsak lesznek. Én egy helyet ismerek, ahol akár altatásban is megcsinálják:
    www.gastromed.hu

     

    Ha nem akarsz magánorvoshoz menni, akkor is érdemes ezt megnézni, tele van információkkal a vizsgálatról! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. Április 22. 23:1243.

    Sziasztok!

     

    A házi orvos nekem is beígérte, azt  a bizonyos béltükrözést. Rendkívül félek. Elsősorban a fájdalomtól, és a kínos szituációtól na és  persze attól, hogy nem lesznek toleránsak az orvosok. Úgyhogy nagyon megköszönném, ha valaki Pesten ajánlana 1 jó kórházat és orvost. Egyenlőre a Péterfybe szeretnének küldeni. Sok vegyes dolgot hallottam róla. ELőre is köszönöm az info-kat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. december 13. 15:4242.
    Szia!

    Igen ma volt a nagy nap. Nagyon paráztam. Tegnap egy 3 literes sósvízet kellett volna meginnom, de legyen ember a talpán aki ezt megtudta inni. Szerintem a felét ha megbírtam inni, nem bírtam ki, sajnos. Egyik barátnőm is mondta, hogy neki a fele visszajött. Ez a másfél liter is meghajtott azért. Tegnap délután kezdtem el inni, de nem két óra alatt ahogy írják, hanem volt az este 8 is mire megtudtam inni. Ízesítettem kicsit, másképp nem ment. Semmi gond nem volt, másnap kaptam egy beöntést, megnézte az asszisztens mennyire ürültem ki, és látta hogy teljesen. Ha van még valami, akkor kapsz beöntést. Igaz én hétfő óta alig ettem, arra figyeltem, hogy semmi magvasat, bogyókat nem ettem. Szóval a beöntés után behívtak, négyen voltak bent, kissé paráztam, vagyis nagyon. Mondta a csaj hogy mit fognak velem csinálni, és hogy végig a hasamon lesz a keze, míg a dr.nő csinálja a vizsgálatot. Adtak egy fehér nadrágot, aminek a hátulján volt egy lyuk, azt fel kellet húzni. Aztán sikosítót tettek a csőre és szépen behelyezték és levegőt fújtak belép. Igazság szerint, mivel az asszisztens keze végig a hasamon volt, nem éreztem, hgoy a csövet nagyon feldugták volna, inkább székelési ingerem volt eléggé, közben jött ki a levegő, de halkan. Nem kaptam semmilyen érzéstelenítőt. Kicsit szédültem a vizsgálat után, mondták maradjak ameddig akarok, ha rosszul vagyok inkább feküdjek. Egy nagy tv-s kivetítőn láttam az egész belem, érdekes volt. Szerencsére nem találtak semmit, sőt azt mondták nagyon szép. Kaptam savcsökkentő gyógyszert, azt szedem most. Nekem az volt a rossz, hogy mikor kanyarogtak a belemben az volt az érzékeny kicsit, akkor éreztem, hogy fáj a hasam nagyon. Viszgálat után meg szúrt az egész hasam, tele voltam levegővel, ahogy kimentem mentem is a wc-re. Kellemetlen egy vizsgálat, de annyira nem fájdalmas. Ha tálnak valamit, akkor többet vannak bent, nálam kb. 10 percig tartott szerintem a vizsgálat. Egy pasi nagyon sokáig volt bent, oda behívtak még + két asszisztens, lehet polipot találtak nála Nem akarlak itt ijesztegetni, biztos minden rendben lesz. Az a lényeg, hogy túl lehet élni. Én már sok mindent megéltem, fájdalmasabb dolgokat is Viszont annyi bizonyos, hogy nem mindegy hol és KI csinálja. Egy ismerősömnek más kórházba csinálták, mint ahol nekem és hát borzalmas volt mit mesélt. Itt meg kultúrált környezet, új gépek, igaz ez a kórház is most lett felújítva. 300 Ft-os vizitdíjat kértek.
    Nagy kalappal neked és ne izgulj! Könnyű mondani így utólag:S

    Adél valóban szép név, én is szeretem a nevem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_291439 (41)
    2007-12-13  09:15
  10. Torolt_felhasznalo_291439
    Torolt_felhasznalo_291439
    2007. december 13. 09:1541.

    Szia Adéél!

    Most olvastam, hogy mi előtt állsz, ezek szerint ma van a nagy nap. Szorítok Neked. Fel a fejjel. Én mondom, pedig én is ez előtt állok. Nov 19-én műtöttek, kivették az epehólyagomat, a fájdalmaim nem múltak el, sőt még erősebben érzem. A dokim azt mondta, ezt a béltükrözést csináljuk meg. Bar...ira parázok. Írd meg, hogy milyen volt, mindent, mindent.

    Egyébként az én kislánykámat is Adélnak hívják.

    Üdv

    előzmény:
    adéél (40)
    2007-12-12  20:27
  11. 2007. december 12. 20:2740.
    Légyszi írjatok pár szót, mert már tök parában vagyok. 4 műtétet már kibírtam, kisebb nagyobbat, nem ezzel kapcsolatos, de egy ilyen vizsgálatot csak túlélek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. december 12. 20:2539.
    Sziaszok!

    Hlnap megyek tükrözésre. Ma egy falatot sem ettem, ahogy mondták, betartottam mindent. Viszont 3 liter folyadékot nem 2 óra alatt ittam meg, sőt a elég sokat kihánytma, mert nem bírtam meginni. Borzasztó íze van. Tudom nem ízlelni kell, hanem lehajtani, de nagyon nehéz volt. Amennyit megittam megittam, így is hatott. Holnap így is úgyis adnak beöntést gondolom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. december 9. 17:2238.
    Szia!

    Te már előtte való nap már reggel bevetted a hashajtót? Mert nekem az tmondta a doki, hogy elég ha 14kor beveszem, és akkor már otthon vagyok. Kitisztít az így reggel? Érdekes....Hát holnaptól kezdve csak lightosan eszek. Halat gondoltam, meg gyümit. Vagy gyümit se ehetek? Olyan rossz, hogy neten is kerestem ahol leírják esetleg, hogy mit kajálhatok, de a vizsgálat folyamatára bukkantam.
    előzmény:
    borokabogyo (37)
    2007-12-09  12:43
  14. 2007. december 9. 12:4337.
    Nem érzel semmit, előtte megkérdezik, hogy kérsz-e érzéstelenítést, ha igen, gyakorlatilag elkábulsz, arra ébredsz, hogy túl vagy rajta. Előtte két nappal már ne egyél nehéz kaját, előtte egy nappal pedig igyál rengeteget, és a hashajtó miatt tartózkodj otthon.
    előzmény:
    adéél (36)
    2007-12-09  11:28
  15. 2007. december 9. 11:2836.
    Légyszi nyugtassatok meg, hogy csütörtök reggel lesz a vizsgálat és szombat reggelre már kutya bajom se lesz. Fontos, ugyanis vizsgázok és nem szeretném elhalasztani, mert akkor szívok Kénytelen voltam mostanra tenni, mert elmegyek a doki szabira és következő évre nem akarom halasztani.

    Következő kérdéseim lennének még? Mit ehetek két nappal a vizsgálat előtt? Ti mit ettetek? Előtte való nap a hashajtón kívül csak teát fogok inni, jó szar lesz
    Légyszi írjatok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. december 8. 18:1635.
    Azt hallottam, hogy az a kellemetlen, hogy úgy érzed mint ha összecsináltad volna magad és állandóan pupiznod kell meg minden. Ez tényleg így van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (32)
    2007-12-08  12:45
  17. 2007. december 8. 18:1534.
    Köszi a bíztató szavakat. Igen, jobb ha most derül ki mi bajom, mint utóbb, amikor már késő Azt mondta az orvos szerdán igyam meg a 3 liter folyadékot, amibe valami hashajtó szerű port kell önteni, az kitisztít. Mondta hogy az napra azért ne vegyek ki szabit, hanem elég ha 14kor kezdem el inni. Persze a vizsgálat napjára és péntekre is kivettem szabit. Másnapra már jobban leszek ugye?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (32)
    2007-12-08  12:45
  18. 2007. december 8. 18:1333.
    Hát ja pár kilótól biztos megszabadulok így két nap alatt mondjuk lehet csak úgy érzem.

    Köszi a bíztatást lányok, így most már jobb lesz biztosan Itthon azt mondogatják nekem, hogy már jobban vagyok, minek megyek el a vizsgálatra. Én csak azt hiszem hogy jobban vagyok, vannak napok, amikor tényleg jó, hétvégén, amikor nyugodt a hasam. De aztán valamikor olyan hasfájás, hasmenés jön rám, hogy azt hiszem megpusztulok. Ezt nem lehet tovább húzni, csak tükrözés-sel fogják ezt megállapítani. De hasi ultrahang hogy hogy az ilyet nem mutatja ki, ha bármi bajom is lenne? Polip az nálam se kizárt:S
    előzmény:
    narancshéj (31)
    2007-12-08  12:17
  19. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2007. december 8. 12:4532.

    Szia!

    Félned nem kell,nem annyira fáj,mint amennyire kellemetlen.Amit írtál,abból én úgy látom,hogy colonoscopiára kell menned.Nekem jó pár évvel ezelőtt volt,valóban előtte két nappal ehettem utoljára,előtte napon csak folyadék,éjfél után már az sem.Bent a kórházban 2-3 beöntés,attól függ,hogy elsőre mi ürül ki.Ja, még hajshajtás is volt az utolsó napon.Keserűsó,brrr...Tanácsos elvégeztetni,mert sok minden kiderül közben.Én ezt megelőzően azért mentem el,mert aranyerem van és bevérzett.Akkor csak végbéltükrözés volt,de úgy látta a doki,hogy a vérzés nagyságát  nem indokolja a végbél enyhe gyulladása.Jó,hogy elmentem,kiderült,hogy a vastagbélben jó néhány polipom volt,amit a vizsgálat alkalmával el is távolítottak.Szövetani mintavétel után leégették őket,és ennyi.Nem fájt,elbódítottak,ami annyi hogy nem alszol,érzel és tudsz reagálni.Nem volt kellemes,de rettegni nem kell tőle,és csak a megnyugvás miatt is jó.Tudnillik a belek maguk nem fájnak,és többnyire ha nagy baj van,már későn derül ki.Szóval ne félj,fel a fejjel!!  

    előzmény:
    adéél (29)
    2007-12-08  11:53
  20. 2007. december 8. 12:1731.
    Csodálkozok ezen, hogy másoknak külön előírt étrend van, meg valami bódítás? Én simán elmentem, kaptam 2x egymás után beöntést, meg valami lidokainos krémmel bekent előtte az orvos, de semmi bódítás vagy meghatározott étel.  És nem fájt, meg semmi mellékhatása nem volt. Csak örültem utána, hogy de jó, hogy lelapult a hasam. 
    előzmény:
    Fenjal (15)
    2006-06-29  22:24
  21. 2007. december 8. 12:0230.
    Sziasztok! Még annyit kérdeznék, hogy utána gondolom tele leszek levegővel egy darabig. De más bajom amúgy nem lesz? Szombaton elvileg vizsgáznom kéne menni, fogok tudni menni? Azt mondják csak aznap rossz, másnapra már kijön a levegő. Azért fokozatosan étkezek majd, nem rögtön két BigMac menüt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. december 8. 11:5329.
    Sziasztok! Sajnos csütörtökön megyek erre a vizsgálatra. Azt mondták hogy már hétfőn csak lightosan egyek. Ti mit ettetek ilyenkor? Szerdán már csak folyadékot ihatok állítólag. Egyáltalán muszáj nekem ez a vizsgálat? A dr. kérdezte akarom -e. Én meg kérdeztem, hogy ha muszáj akkor kénytelen vagyok. Enélkül nem fog kiderülni semmi. Igazság szerint én magam se tudom mi bajom, mert eddigi vizsgálataim negatív eredménnyel zárultak, és a dr. is jobban meg tudná állapítani mi bajom, hogy megtükrözne. Ezt ő mondta. Félek nagyon, kicsit öntsetek belém lelket
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2006. június 30. 19:0228.
    Én is úgy hallottam, hogy Kecskemén a Bagoly utcában csinálnak bódítást. (ha eseleg közelebb van)

    Egyébként én előtte az éhezést nehezebben bírtam!
    Ráadásul sietett az orvos, ezért csak félig csinálta meg, aztán elküldött bélröntgenre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_514951 (26)
    2006-06-30  13:23
  24. Torolt_felhasznalo_895567
    Torolt_felhasznalo_895567
    2006. június 30. 18:5427.
    és miért veszed magadra???????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_600166 (19)
    2006-06-30  00:02
  25. Torolt_felhasznalo_514951
    Torolt_felhasznalo_514951
    2006. június 30. 13:2326.
    Megadod priviben a számát? Én lényegesen messzebbről mennék hozzá.
    előzmény:
    Fenjal (25)
    2006-06-30  12:34

Címlap

top