Aktuális

Gáspár Laci

A Nők Lapja Café Fesztivál nagyszínpadán, este fél 6-kor lép fel a Megasztárban feltűnt énekes, aki 2004-es debütálása óta folyamatosan szerepel a rádiókban és a zenecsatornák műsorán, folyamatosan koncertezik, sőt musicalszínészként is bizonyított már.

Gáspár László 1979-ben született Balassagyarmaton, 4 testvére van. Iskoláit szülővárosában végezte, vízvezeték-szerelőnek tanult. Már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert.

Énekelni 16 éves korában kezdett komolyabban, innentől azonban nem volt megállás. Első sikerét az iskolai Ki mit tud?-on aratta, egy Demjén Ferenc-dallal megnyerte az ének kategóriát. Jutalmul az igazgató egy basszusgitárral ajándékozta meg. Autodidakta módon, kitartó szorgalommal sajátította el a hangszer fortélyait. Ekkor ismerkedett meg olyan világhírű jazz-zenészek szerzeményeivel, mint Marcus Miller, Jaco Pastorius és George Benson. Ez az élmény a későbbiekben alapvetően meghatározta zenei ízlésvilágát, melyre a jazz zene mellett a soul és az r’n’b is hatott.

Gáspár Laci

Részt vett egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospelkórusban énekelt. 1995–96-ban a Ki mit tud?-on indult, közvetlenül a televíziós döntők előtt esett ki a műsorból. A Kifutó 2 válogatóján továbbjutott, előadásával lenyűgözte a zsűrit, azonban a műsor megszűnése miatt a várva várt sikerek elmaradtak. Az Üstökös tehetségkutató verseny sem hozta meg számára az áttörést, ezért úgy döntött, hogy az éneklést abbahagyja.

A munka mellett minden idejét a basszusgitározásnak szentelte. Dolgozott útépítőként, gyertyaöntőként, volt bányász, festő és villanyszerelő, végül a helyi bútorgyárban helyezkedett el. 18 éves korában nősült meg, 6 év házasság után született meg kislánya, Mirjam.

2003-ban családja unszolására indult a Campona tehetségkutató énekversenyen, melyen 3. helyezést ért el és különdíjat kapott. Augusztusban nevezett be a TV2 Megasztár – Az év hangja című versenyébe. A 3. helyen végzett, s elnyerte a megtisztelő „2004 legjobb férfihangja” címet. A verseny hónapokon át zajlott, eközben Laci országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.

Első albuma „Hagyd meg nekem a dalt” címmel 2004 októberében jelent meg, s pár hét alatt aranylemez, később pedig platinalemez lett. Gáspár Laci azóta is megállíthatatlan, a zenei pályán eltöltött évei alatt az énekes hatalmas karriert futott be.

Jótékonykodik, ahol tud, fellépésről fellépésre jár, eljut a nagyvárosokba, de a legkisebb falvakba is. Sőt még a külföldi közönség is megismerhette, hiszen a német Deutsche Welle Televízió új sorozatot indított, melyben bemutatta Európa megasztárjait. A Megasztár című énekes tehetségkutató ötlete Németországból indult, ezért az egykori szervezők körbejárták a nagy sikerű műsor európai állomásait, hogy bemutassák, hogyan is alakult nyertesek sorsa a verseny óta. Egyedül hazánkban nem egy aranyérmest választottak, közvetlenül Gáspár Lacit keresték meg, hogy vele készítsenek interjút.

Gáspár Laci 2004 legjobb férfihangjaként végzett, őt azonban akkor két hölgy is megelőzte. A Deutsche Welle ennek ellenére a balassagyarmati énekes eddigi karrierjét találta a legérdekesebbnek. Az interjút Németországon kívül világszerte, így Ázsiában és az Egyesült Államokban is bemutatták.

Laci a színház világában is bizonyított: 2008-ban főszerepet kapott a Madách Színház hatalmas sikerrel játszott darabjában, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalben, melyben a rockkirály Fáraót alakíthatta. Hatalmas lehetőség volt ez Laci számára, hiszen korábban a Fáraó szerepében ugyanis olyan nagyágyúk tűntek fel, mint Vikidál Gyula és Komár László. A Madách Színház igazgatója, Szirtes Tamás elmondta, hogy mindenképpen olyan művészt szerettek volna találni erre a szerepre, akinek nemcsak a színpadi megjelenése, hanem a hangja is fantasztikus. Laciban pedig egyértelműen mindkettőre rátaláltak.

Laci magánéletében is történtek változások, a házaspár elvált, de nagy egyetértésben és szeretetben nevelik azóta is kislányukat, Mirjamot. Laci később új párra talált, akit 2010 nyarán el is vett feleségül. Renáta már szíve alatt hordja a kis trónörököst, aki február végén érkezik.

Gáspár Laci besöpört szinte minden díjat, ami a zenei életben elképzelhető: Lacit eddig egyedülálló módon négyszer jelölték a hazai zenei szakma legrangosabb díjára, a VIVA Comet-re, és kétszer haza is vihette az év legjobb férfi előadójának járó gömböcskét. Kapott Fonogram-, Bravo Otto-, Popcorn-díjat, de a rádiós év végi szavazásokat is rendszeresen megnyeri.

Laci felvételeit azóta is klipek sorában láthatjuk, dalait a rádiók és a zenei csatornák is előszeretettel játsszák, a slágerlistákat rendszeresen vezeti. 2010 november elején jelent meg immár 5. stúdióalbuma „Nélküled semmi nem vagyok” címmel.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top