Balaton-átúszás 5 lépésben

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Közeleg az év egyik legnagyobb úszóeseménye, a 35. Lidl Balaton-átúszás. Még időben vagy, hogy elkezd a felkészülést – mi pedig megmutatjuk hogyan állj neki!
2017. 06. 14. |

Kövess minket!

f Ajánlom

A 35. Lidl Balaton-átúszás komoly megmérettetés, amire még a jó úszóknak is alaposan fel kell készülniük. Íme öt lépésben a legfontosabb teendők! 

Balaton-átúszás öt lépésben

 

4-6 hét edzés – gyűjtsd a kilométereket! 

Egy 5,2 kilométeres nyílt vízi úszás még a bajnokoknak is legalább egy órán át tart. A Balaton-átúszások 35 éves története során például csak egyetlen egyszer – 2016-ban – sikerült 60 perc alá szorítani ezt az időt, amikor Papp Márk 58 perc és 30 másodperc alatt ért célba. A jól felkészült hobbiúszók többsége is legalább két órát tölt a vízben ilyenkor, a többség pedig 2,5-3,5 óra alatt teljesíti a távot – tehát nem egy átlagos reggeli kocogásról van szó, hanem egy komoly erőpróbáról, amire még az edzésben lévőknek is külön fel kell készülni. Általában 4-6 héttel a verseny előtt érdemes komolyabban nekifogni az edzésnek, aminek része lehet a futás, a kondizás vagy a kerékpározás. A legjobb azonban az, ha ezek csak kiegészítő mozgásformák, és magával az úszással készülsz: eleinte 20-30 perces laza, szoktató edzéseket tarts, aztán fokozatosan emelheted az adagot. Fontos, hogy már a legelejétől jó technikával ússz, mert ha erre szoktatod magad, az a versenyen sok energiát spórol majd meg neked. Ha kell, kérd ki edző tanácsait is ebben a kérdésben! Ajánlatos egyébként a gyorsúszást gyakorolni, mert ebben az úszásnemben haladhatsz majd a legjobban, és a Balaton hullámai között az oldalsó levegővétellel kevesebb vizet nyelsz majd be.

Ha már uszodában gond nélkül le tudsz úszni 3500-4000 métert egyhuzamban, akkor nem lesz gond: készen állsz a 35. Lidl Balaton-átúszásra. Egyszóval gyűjtsd a vízben a kilométereket szorgalmasan – ez a felkészülés kulcsa! 

Táplálkozás – jöhet a szénhidrát 

Mivel extra erőbedobásra készülsz, a szokásosnál több és jobb tápanyagot kell majd adnod a szervezetednek is. A felkészülés ideje alatt ügyelj a helyes táplálkozása, és az átlagosnál több gyümölcsöt és zöldséget fogyassz. Ezenkívül tartsd be a rendszeres étkezés szabályait (napi 4-5 alkalommal egyél), edzések előtt pedig valami könnyű, de energiadús harapnivalóval adj elég kalóriát a szervezetednek. Az utolsó héten masszív, szénhidrátban gazdag ételeket egyél, hogy elég tartalékot halmozhasson fel a szervezeted, és egy kis zsír is kerüljön rád – ez ugyanis nemcsak energiaraktárként jön majd jól a hideg vízben, hanem „szigetelőanyagként” is! 

Balaton-átúszás öt lépésben

 

Terepszemle – teszteld a nyílt vizet 

Nem baj, ha csak uszodában tudsz készülni, mert ez is tökéletesen megfelel a célnak. A verseny előtt azonban legalább egyszer ússz egy kiadósat a Balatonban is, ugyanis ez egészen más érezés, mint a medence steril körülményei között róni a hosszakat. Itt nincs csík a tájékozódáshoz, mint az uszodában a medence alján, a víz is jobban hullámzik, és más a színe, íze és a hőmérséklete is – egyszóval szokni kell. A verseny előtti napon érdemes ezért már elutazni, és kicsit „tesztelni” a pályát, hogy ne érjen semmi váratlan majd a rajt után. 

Taktika – így sikerülni fog

Döntsd el, hogy mi a célod: időre úszol, vagy pedig csak szeretnél átérni a túlpartra? Mindkettő más taktikát igényel ugyanis. A fejben történő felkészülés, a verseny megtervezése akkor is fontos, ha csupán békésen szeretnél átúszni Révfülöpről Balatonboglárra: legyen egy terved arra az esetre, ha váratlanul kimerülnél, vagy például begörcsölnek az izmaid, mert ez segít elkerülni a pánikor és túllendülni a nehéz helyzeten. Ha mondjuk tudod, hogy görcsölésre hajlamos a lábad, rendszeres időközönként vált úszásnemet, ha pedig a felkészülés során tapasztaltakból tudod, hogy nem leszel képes egyhuzamban végigúszni a távot, akkor jelöld ki pontosan magadnak a pihenőidőket, amikor a vízben lebegve vagy egy hajóba kapaszkodva erőt gyűjtesz. 

Felszerelés – nem csak a fürdőruha kötelező 

A fürdőruha egymagában már nem elég ekkora távhoz. Óvnod kell a szemed, füled, bőröd, és jó, ha az időt is tudod mérni a verseny közben – ehhez pedig megfelelő felszerelésre lesz szükség. Gondoskodj időben megfelelő úszó szemüvegről – ennek kiválasztásakor ne kapkodj, szánj rá elég időt, mert egy rossz szemüveg teljesen tönkreteheti a versenyed. Legyen puha, kényelmes, szilikonos füldugód is, mert 2-3 óra alatt a víz kimossa a füledből a zsírt, ami véd a baktériumok ellen, és könnyen súlyos fülgyulladást szerezhetsz így be. Kend be magad alaposan úszás előtt zsíros krémmel, mert ez segít megőrizni a tested melegét. A hajlatokat is kend be jól valamilyen síkosítóval, mert különben a Balatonban lebegő homokszemcsék nagyon csúnyán ki fogják dörzsölni, és hetekig tart, mire az érzékeny sebek teljesen begyógyulnak. Ezenkívül szükséged lesz fürdősapkára is a napszúrás és leégés ellen: használj gumisapkát erre a célra. Napvédő krém is kell majd az leégés ellen – ez fontos, mert nem csak kellemetlen és fájdalmas, hanem a rákkeltő hatások miatt veszélyes is, ha megég a bőröd! Válaszd ki időben a megfelelő fürdőruhát is: praktikus ilyen hosszabb versenyeken az úszóruha, amely a tested nagy részét – akár bokától egészen nyakig – elfedi. Vegyél szőlőcukrot és vizet, hogy közvetlen a verseny előtt ihass és egy kis instant energiával lásd el a szervezeted. Legyen egy jó órád is, amelyik bírja a vizet és könnyen leolvasható úszás közben is – egy könnyű, műanyag házas, szilikonszíjas, 10 atm nyomást bíró darabot javaslunk – már 5-6 ezer forintért is lehet kapni ilyeneket.

Balaton-átúszás öt lépésben

 

Így készül egy profi –

Risztov Éva tanácsai a 35. Lidl Balaton-átúszáshoz 

Milyen edzéstervet javasolsz a 35. Lidl Balaton-átúszásra készülőknek? 

Az induló és érkező oldal között 5200 méteres távolság van, mely nagy kihívást jelent mindenkinek, kortól és nemtől függetlenül. Ezért is fontos, hogy időben elkezdjenek felkészülni rá a jelentkezők. Ez még a profi sportolóknak is minimum 1-2 hónapos tréninget jelent ideális esetben. Úgy tapasztalom, hogy a legtöbben a futást választják felkészülő edzésformaként, ami sok esetben megfelelő kiegészítő mozgás, de úszáskor más izmokat használunk. A legjobb választás tehát az úszás maga, de itt is törekedni kell a fokozatosságra: eleinte elegendő fél óra, majd apránként növelni kell az edzésidőt. 

Nem felejthetjük el, hogy a mozgás mit sem ér a megfelelő táplálkozás nélkül. Milyen étrendet alakítsanak ki az átúszók? 

A felkészülési időszakban általában glutén- és laktózmentes diétát tartok, rengeteg gyümölcsöt és zöldséget eszem. Emellett mindenképp szem előtt kell tartani, hogy ez az egyetlen sportág, amely a felkészülés utolsó szakaszában kifejezetten magas szénhidrátbevitelt igényel: tészta, pizza – lelkiismeret-furdalás nélkül, nyugodtan jöhet minden ilyenkor! 

Ez a 2,5-3 óra szellemi és lelki kihívást is jelent. Ezzel hogyan érdemes megbirkózni?

Valóban nagy megmérettetés ez a verseny, ennek ellenére mindenkinek javaslom, hiszen itt biztonságos körülmények között, páratlan hangulatban próbálhatjuk ki a nyílt vízi úszást. A távolság és az idő leküzdésében nagy erőt ad, hogy bárhová nézel úszás közben, mindenhol embereket látsz magad körül – osztoztok a küzdelemben, érzed, hogy nem vagy egyedül és ez erőt ad. Sokat jelent a tudat, hogy látótávolságon belül mindig van bója és hajó is, így, ha fizikailag holtpontra kerül az ember, megpihenhet valamelyik csónakban, ehet egy kis banánt vagy szőlőcukrot, azaz újra erőre kaphat. Természetesen szellemileg is nagy teher a Balaton-átúszás. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkiben felmerült már, hogy itt és most feladom, de ha a cél lebeg a szemünk előtt, gyorsan túl tudunk lépni ezen is. Fontos, hogy ne a nehézségekre gondoljunk, hanem az élményre, amit a siker nyújt: legyőzni önmagunkat!


 
Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus