Aktuális

Follinus Anna költőnőt évekig szexuálisan zaklatta egy házaspár

16 éves korában jelentkezett a kiadóban, ahol később éveken át kihasználták.

A most 31 éves költő, Follinus Anna a Dívány.hu-nak beszélt arról, hogy éveken át szexuális zaklatás áldozata volt. A bántalmazó az a házaspár volt, amely Follinus könyveinek kiadóját működtette. A költő egy idősebb férfiról és középkorú feleségéről ír, nem nevesíti őket, de Follinus versesköteteinek kiadóját megnézve könnyen azonosítható, kikről van szó.

Follinus Anna egy felolvasáson 2012-ben (fotó: Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár)

Follinus Anna egy felolvasáson 2012-ben (fotó: Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár)

A költő azt mondja, kamaszként, egy verspályázat révén találkozott először a házaspárral. A férfira felnézett, azért is, mert ő még gyerekkorában elvesztette az apját. A házaspár csakhamar egyértelművé tette: ha a pártfogásukba veszik Follinust, a szexuális életükbe is be kell kapcsolódnia. A költő szerint a legtöbb, amit elérhetett, hogy csak a nővel alakított ki szexuális kapcsolatot. Azért maradt benne évekig ebben a kapcsolatban, mert sokáig arra sem jött rá, hogy szexuális kizsákmányolásról van szó. Végül egy negyedik fél, egy új szerelem húzta ki őt az áldozati szerepből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top