Aktuális

Vádat emelhetnek a Dózsa György úti gázoló barátnője ellen

K. Szilvia a nyár derekán vert össze egy nőt, a bántalmazást egy barátnője videóra vette, ami az interneten landolt. A rendőrség vádemelést javasol. A verekedő nő korábban a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd barátnője volt.

Lezárult a nyomozás K. Szilvia és barátnője, H. Alexandra ügyében, akiket a rendőrség garázdasággal és személyes adattal való visszaéléssel gyanúsít. A 23 éves K. Szilvia 2017. július 12-én, az esti órákban Budapesten a XIII., Pozsonyi úton támadt rá egy másik nőre, míg a bántalmazást a 25 éves H. Alexandra mobiltelefonnal rögzítette és arra is ügyelt, hogy a bántalmazott nő segítségére siető járókelőket visszatartsa.

Az akkor készült videófelvétel azóta már nem elérhető, de annak alapján úgy tűnt, hogy a gyanúsított féltékenységből esett neki a másik nőnek.

A két garázdát másnap elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki, majd az eljárás során szabadlábon védekeztek.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte és K. Szilvia ellen garázdaság, személyes adattal visszaélés és könnyű testi sértés, míg H. Alexandra ellen garázdaság és könnyű testi sértés bűncselekmények miatt javasol vádemelést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top