Aktuális

Meghalt Charles Manson, a történelem egyik leghírhedtebb bűnözője

A börtönből kórházba vitték, ott halt meg 83 évesen.

Charles Manson 83 évesen, a kaliforniai Kern megyei kórházban halt meg vasárnap este. A börtön adott ki közleményt, ahol fogva tartották, amely szerint halála természetes okokkal magyarázható.

Mansont azért ítélték el, mert négy társával együtt 1969-ben brutálisan meggyilkolt hét embert, köztük az akkor állapotos Sharon Tate színésznőt, Roman Polanski rendező feleségét. Ezután Manson egy másik, kettős gyilkosságra adott utasítást követőinek, akikből a hatvanas évek végén egy magát sátánistának valló szektát verbuvált, főleg fiatal nők csatlakoztak hozzá, ez volt a „Manson-banda”. A gyilkosságok miatt először halálra ítélték őket, később ezt változtatták életfogytiglanra 1972-ben.

Charles Manson (fotó: Getty Images / Corcoran State Prison)

Charles Manson (fotó: Getty Images/Corcoran State Prison)

Manson szabadlábra helyezési kérelmét tizenkétszer utasították vissza, legközelebb 2027-ben tárgyalták volna az ügyét. (via Guardian)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top