Aktuális

Nem mindennapi történet a magyar gyerekorvosról, aki építkezésbe fogott egy családért

Esztergomtól 15 km-re, Bajóton él az 5 tagú család. Kicsiny házuk, amely vályogból és bádogból épült, életveszélyessé vált, a katasztrófavédelem szerint is. A falak megrepedtek, és az épület mellett lévő lejtő miatt is kezd megcsúszni. A ház bármikor rádőlhet a benne élőkre, és mindjárt itt a tél... A család segítségére rendhagyó módon a gyerekorvosuk sietett: felmér, szakembereket, kapcsolatokat keres, építkezésbe fogott. Nem mindennapi történet következik.

Dr. Rovács Melinda 10 évvel ezelőtt ismerte meg a családot, akkor, amikor a körzet gyerekorvosa lett. A házaspár négy gyermekének mindvégig ő volt a háziorvosa, ma már hárman nagykorúak, így csak a kicsivel, a 10 évessel járnak hozzá a szülők.

„Mindig nagyon rendesen ellátták a gyerekeket, betartották az utasításaimat, és csak nagyon ritkán panaszkodtak, ez egyáltalán nem volt jellemző a szülőkre. Egyszerű emberek, nagyon szegények, de a gyerekeiket szeretik, mindent megtesznek értük, ami módjukban áll. A legnagyobb lány már elmúlt 20 éves, ő önállóan él a saját családjával, egyébként ők is nagyon szegények. A 18 éves nagylány hallássérült, vele is rengeteg kezelésre jártak, egyszer pedig olyan súlyos agyhártyagyulladása volt, hogy majdnem belehalt, volt nagy ijedtség, de szerencsére végül nem történt tragédia, és meggyógyult. Én már nem is emlékeztem rá, de akkor, amikor őt kellett kihozni a kórházból, kölcsön adtam nekik 5000 forintot, mert nem volt pénzük, és azt meg is adták nekem. Azt hiszem, soha mást nem is kértek tőlem. Van egy nagyfiuk, aki alkalmi munkákból él, és van a tízéves kicsi. A szülők dolgoznak, az apuka közmunkás, az édesanya kemény fizikai munkát végez két műszakban, ezzel teremtik meg a legszükségesebb dolgokra a pénzt. Arra azonban már nem jut egyetlen fillérjük sem, hogy a düledező és most már ténylegesen életveszélyes házukat felújítsák, bármikor összedőlhet. Mivel a nagymama háza még menthető, ezért csak arra látok esélyt, hogy odaköltözzenek” – meséli a gyerekorvos.

Dr. Rovács Melinda még sosem tett ilyesmit, először fogott ilyen nagy projektbe: szeretné felújítani a nagymama házát, hogy legyen fedél a család feje felett. Eddig is sokszor előfordult, hogy kisebb adományokat gyűjtött a szegény pácienseknek, ruhát, bútorokat, de a házfelújítás egészen más. A családnak viszont egyedül nincs esélye, mert az alacsony jövedelmükből épphogy megélnek.

„Az édesanya keresett meg, hogy segítsek, mert ígért segítséget a polgármester, a plébános, meg a cigány kisebbségi önkormányzat is, de a ház mindjárt a fejükre szakad. Leültem az érintettekkel, és a beszélgetésből az derült ki, hogy csak nagyon szűk keretük van, és borzasztóan nehéz eldönteni, hogy abból melyik családot támogassák. Ekkor kezdtem el felméretni a nagymama házát, hogy mégis mennyibe kerülne rendbe hozni, milyen anyagokra lenne szükség ahhoz, hogy lakható legyen. Statikus, kőműves, villanyszerelő és ács is jött. Ez a ház félig vályog, félig tégla, de nagyon rossz állapotban van, mivel a kémény összedőlt, a tető megrongálódott, a szennyvízelvezetése nincs megoldva, a falak gyakorlatilag bevakolva állnak, fürdő nincs kialakítva, csak ideiglenes a  mellékhelyiség. A fűtést egy helyiségben kis kályhával oldja meg a nagymama. A statikus véleménye szerint az építmény viszont stabil. A kőműves gyors felmérése szerint minimum 400.000 Ft értékű anyagra lenne szükség, az ács szerint 158.000 Ft-ba kerül minimálisan a tető javítása.

November elsején délután jelezte a család, hogy a nagy szél, eső miatt a felújítandó ház teteje beszakadt, ezt azonnal mondtam az ácsnak, aki rögtön elkezdte a munkálatokat, gyorsan megállította a tető további beomlását. Reméljük, hogy a kémények helyreállítását mihamarabb meg tudjuk kezdeni, a hozzá való anyagok részben megvannak, adományokból. Néhány magánszemély már felajánlotta támogatását, de a ház felújításához még nagyon sok segítségre lenne szükség. Mindezt gyorsan kellene kiviteleznünk, hisz jön a tél, és a telet a jelenlegi házukban nem biztos, hogy túlélnék. Mi mindenre van szükségük? Egyelőre nem tudom még az összes részletet.  Ami biztosan szükséges: sóder, cement, tégla, mész, csempe, járólap, csapok, csaptelep, zuhanytálca, bejárati ajtó, esetleg ablakok, amelyek szigetelnek, cserép, kályha, ami fűthető, a villanyszereléshez szükséges anyagok, vízlevezetéshez szükséges anyagok, és szakemberek, akik mindezen munkában tudnak segíteni fizikailag is. Ezenkívül a későbbiekben bútorok is kellenek majd. A család is kivenné a részét a munkából, eddig is mindenben segítettek, nagyon bizakodnak. Remélem, hogy összefogással sikerülhet a család életének jobbítása. Ez olyan lökést adhatna nekik, hogy egy kis életvezetéssel megváltozhatna hosszú távon az életminőségük, és a gyermekek is több esélyt kapnának a boldogabb, biztonságos életre. Ezen felül az összefogás talán a többi nehéz sorsú családnak is példát adna, hogy szeretettel, jóindulattal, segítő jobbot nyújtva a másik ember felé, a nehéz élethelyzetekből is van kiút. Számomra már az is csodálatos, hogy már most néhány család megmozdult, hogy ismeretlenül segítsen ennek a bajba jutott családnak” – mondja a doktornő.

adjkirály, család, segítség, gyerekorvos

A saját házuk kettérepedt, a nagymamáé pedig még nem alkalmas a lakhatásra

Melinda egyelőre a saját praxisán belül próbál kapcsolatokat, segítőket találni, akik tudnak és akarnak is részt vállalni a felújításból. Nagyon boldog, hogy szívesen segítenek az emberek, de még rengeteg pénz hiányzik ahhoz, hogy a ház lakható legyen, a tél pedig már itt toporog a küszöbön. A legóvatosabb becslések szerint 1,5 – 2 millió forintot kellene még ráfordítani a házra. Egy remek kandallót is kaptak már, az még a plébánián várja, hogy majd legyen hová beépíteni.

Bízom benne, ha elindulnak egy jó irányba, akkor nem lesz baj. Egyelőre nagyon hálásak mindenért, és kiveszik a részüket a munkából. A villanyszerelés az egyetlen, ami már teljes egészében megoldódott, mert kaptunk egy cégtől  egy nagyon gáláns felajánlást: minden villanyszerelési munkát elvégeznek, anyagokkal együtt, amint a ház olyan állapotban lesz. Úgy gondolom, hogy továbbra is fogom majd a kezüket, és próbálok segíteni  a családnak, csak tartsunk már ott, hogy beköltözzenek. Elsődleges, hogy a ház lakható legyen, a többi majd utána jön!

Ha valaki úgy érzi, hogy tudna segíteni a családnak, az adjkirály! oldalán megteheti. Mindennek nagyon örülnek:  sódernek, cementnek, téglának, mésznek, csempének, járólapnak, csapoknak, csaptelepeknek, zuhanytálcának, bejárati ajtónak, esetleg ablakoknak, cserépnek, kályhának, vízlevezetéshez szükséges anyagoknak, és szakembereknek, később pedig bútoroknak is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top