Ilyen érzés, amikor 10 év után megszabadulsz egy 40 kilós csomagtól

Biztosan volt már veletek is úgy, hogy hosszú hónapokon, esetleg éveken keresztül vágtátok a centit, mert annyira szerettetek volna már letudni egy utálatos feladatot vagy valami nehéz terhet – például egy hiteltörlesztést.

Esetemben pontosan erről van szó – még most is megborzongok a gondolattól örömömben, hogy tegnap végre-valahára az utolsó részletét is elutaltam a diákhitelemnek, és ezzel megszabadultam egy olyan málhától, aminek a súlyát pontosan egy évtizedig nyögtem. Persze tudom, vállaltam a következményeket, amikor felvettem, de azért ez nem jelenti azt, hogy marha nagy örömmel töltött volna el a 120 hónapos törlesztés gondolata.

Anno, amikor elkezdtem a főiskolát, új dolog volt még ez a konstrukció, és nekem nagyon is kapóra jött, hiszen tandíjat is kellett fizetnem, éppenséggel a jegyzeteim sem voltak olcsók, és így legalább magam tudtam finanszírozni a tanulmányaimat, és nem voltam a páromra utalva. Aztán, miután befejeztem a főiskolát, volt egy kis szusszanás, pár hónap, ha jól emlékszem, és utána elkezdődött a törlesztési időszak. Eleinte havi 5 ezer forinttal kellett a kasszához járulnom – ez még egészen bírható tehernek tűnt, de ahogy teltek az évek, úgy kúsztak egyre kényelmetlenebb magasságokba a havi részletek. A lélektani határ valahol 20 ezer forint környékén volt – amikor azt átlépte a törlesztőm, akkor már szívből gyűlöltem az egészet, és minden januárban reménykedve nyitottam ki az éves egyenlegértesítőt – hátha láthatóan csökkent már a fennmaradó tartozásom. De nem. Valahogy csak nem akart olvadni a tőkerész – egészen két évvel ezelőttig. Akkor került látható, kiszámítható közelségbe az alagút vége – igaz, hogy ehhez havi 40 ezres részleteken keresztül vezetett az út, és bizony ez már komoly önfegyelmet igényelt, és sok lemondással járt.

Ennyi pénz nálunk két nagybevásárlás, 10 mozilátogatás, vagy éppen egy wellness-hétvége ára, annyi, amit már rendesen megérez az ember. De összeszorított foggal csináltam, és amikor idén januárban megjött az elszámolás, csak arra tudtam gondolni, hogy karácsonyra túl leszek az egészen, és 40 ezer forinttal beljebb lesz a családi kasszánk.

Aztán amikor végre eljött a tegnapi nap, és elutaltam az utolsó részletet is, az olyan orgazmikus érzés volt, mintha nyertem volna a lottón,

vagy többéves rabságból szabadultam volna.

Netán kaptam volna egy örökbérletet valamelyik légitársaság járataira.

Ha volt már hiteletek, amit sikeresen kipörgettetek, akkor szerintem ti is át tudjátok érezni a helyzetet.

Megcsináltam, túl vagyok rajta! – ezt akkor éreztem legutóbb, amikor az első évfordulóját ünnepeltem annak, hogy sikerült letennem a cigit. Anno, mindennap felírtam a noteszembe a cigire el nem költött pénzt (akkor 720 forint), és igyekeztem félre is tenni a nagy részét – konkrétan 20 ezret havonta, a végén pedig hosszú évek után végre el tudtam menni nyaralni. Csodálatos érzés belegondolni, hogy mostantól kétszer ennyit tudunk majd megspórolni, ha ügyesek vagyunk. Bárcsak azok lennénk, mert akkor megint nyaralás lesz a vége, ahogy magunkat ismerem.

Ti mire költenétek az egy év alatt kimatekozható csaknem félmillió forintot?