nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez nem úgy működik, hogy bejön hozzám a gyerek, megszerelem, és kimegy

Az iskolapszichológusokról a legtöbben azt gondolják, ők azok, akikhez elbeszélgetésre küldik a problémás gyerekeket. Valójában azonban számukra a tanárok ugyanolyan partnerek, mint a gyerekek, akiken leginkább épp a pedagógusok közreműködésével tudnak segíteni.
Tóth Judit
Tóth Judit
f Ajánlom

Hogy az én iskolás koromban volt-e iskolapszichológus a sulinkban, nem tudom. De akkoriban, a nyolcvanas évek második felében, és a kilencvenes évek elején sokan nem is tudták, mi fán terem az iskolapszichológia. Nem véletlen, hisz itthon a szakterület szervezetten csak 1986-ban indult el. Akkor harminc szakember került az iskolákba, és ők dolgozták ki az iskolapszichológiai munka módszertanát.

Ma már törvény írja elő, hogy 500 fő felett az intézményeknek egy félállású iskola-, illetve óvodapszichológust kellene alkalmazni. Hogy eleget tesznek-e a törvényi előírásoknak, az azonban erősen függ a fenntartó gazdasági lehetőségeitől. A 200-300 fős falusi iskolák, vagy az átlagosan 100 fős óvodák számára pedig nincs is előírva intézményi pszichológus alkalmazása. Pedig, ahogy dr. Szabó Éva, a Szegedi Egyetem Pszichológiai Intézetének vezetője is mondja, az, hogy kevesebb gyerek van, nem jelenti azt, hogy kevesebb a probléma. Ezekben a kisebb intézményekben, ha szükség van rá, maximum a pedagógiai szakszolgálattól jár ki egy szakember, hogy segítsen. „Ez azonban egyáltalán nem ugyanaz, mint egy iskolapszichológus. Legalább egy félállásnyi időt el kell tölteni az iskolában ahhoz, hogy ott a pszichológus munkája tényleg érezhető legyen. Ha valaki heti 2-3 órában kijár a pedagógiai szakszolgálattól, az tényleg csak tűzoltásnak jó” – mondja Szabó Éva, aki Debrecenben maga is iskolapszichológusként kezdte pályafutását, ma pedig a szegedi Pszichológiai Intézetben a Tanácsadás és Iskolapszichológia szakirány vezetője.

Szabó Éva, a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének docense (Fotó: Berecz Valter)

Ingázás két iskola között

Kiss-Nemes Veronika két fővárosi általános iskolában dolgozik. Hétfőn, szerdán az egyikben, kedden, csütörtökön a másikban, pénteken pedig hol itt van, hol ott. Egy héten 22 előírt kontaktórája van, ebbe többek között beletartoznak az óralátogatások, az osztályfőnöki órák, a prevenciós foglalkozások, a tanárokkal, szülőkkel való konzultációk, illetve a gyerekekkel való egyéni foglalkozások. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy belássuk, 22 óra erre nagyon kevés. „Nagy segítség lenne, ha 500 főre jutna egy teljes állás, és egy iskolában kellene csak dolgozni. Most, a két iskola között ingázva, nagyon sok olyan jelenet és akut probléma van, amelynél jó lenne, ha ott lennék, de nem vagyok, mert épp a másik helyen dolgozom.”

Szummer Gabriella ebben a tekintetben szerencsésebb helyzetben van. Eddig ő is két iskolában dolgozott, de az idei tanévtől már csak a Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának teljes állású iskolapszichológusa. „Mindennap bent vagyok az iskolában, de a törvény által előírt 22 óra mellett még számos egyéb feladatom is van.  Részt veszek az iskolai programok szervezésében is, idén például a kilencedik évfolyam számára szerveztem Gólya-napot, ahol az új diákok élménypedagógia foglalkozás keretében ismerhették meg osztálytársaikat és osztályfőnöküket.”

Nincs varázsszer

Az iskolapszichológusok munkájáról a legtöbben azt gondolják, hogy javarészt abból áll, hogy a problémás gyerekekkel egyéni beszélgetések során foglalkoznak. „Ez egy tévhit – mondja Szabó Éva. – Az iskolapszichológusok valóban azért vannak, hogy az adott iskolában a gyerekek ki tudják hozni magukból a tehetséget, a képességeiknek megfelelően tudjanak működni és egyre jobban érezzék magukat. Ezt azonban leginkább a pedagógusokon keresztül tudják elérni, nem azzal, hogy csak magukkal a gyerekkel foglalkoznak. Az iskolapszichológusnak a gyerek és a pedagógus egyaránt partnere. Nem arról van szó, hogy odalökjük neki a nem annyira jól működő gyereket, akit majd valami varázsszerrel ellát, beszél vele, hat a lelkére, majd visszaküldi az osztályba, és akkor majd minden rendben lesz. Ez a valóságban úgy működik, hogy mikor a tanár elmondja, hogy valamelyik gyerekkel gondja van, az iskolapszichológus bemegy az osztályba, megnézi, hogyan viselkedik a gyerek a saját környezetében, megfigyeli a pedagógussal való együttműködését, és aztán megpróbál a pedagógusokkal együttműködve segíteni.”

Míg a törvényi elképzelés szerint az iskolapszichológus egyik legfontosabb feladata az oktató-nevelő munka támogatása, addig, ahogy Kiss-Nemes Veronika mondja, a területi igény főleg az egyéni esetkezelésen van, mivel a szakszolgálat és a kórházak nem győzik ezt a munkát, és a szülők számára is sok esetben egyszerűbbnek tűnik az iskolapszichológushoz menni, mint elhordani a gyereket máshová.

Sokszor nem a gyerekkel, hanem a szülőkkel van a probléma

Legtöbbször a tanár hívja fel az iskolapszichológus figyelmét arra, ha egy gyerekkel probléma van, de előfordul, hogy a szülők keresik meg. „Ha elkezdek foglalkozni egy gyerekkel, mindig találkozom a szülőkkel is – mondja Kiss Nemes Veronika. – El kell ugyanis döntenünk, hogy kié a probléma. Ez nem úgy működik, hogy bejön hozzám a gyerek, megszerelem, és kimegy. Ez egy általános elvárás, aminek nyilván nem tudunk megfelelni. Ezért is hangsúlyozom mindenhol, hogy meg kell néznünk azt is, mit tud tenni a szülő és a tanár a probléma kezelése érdekében.”

Egy válás nagyon megviseli a gyerekeket, de ez klasszikusan olyan probléma, melynek kezelése nem iskolapszichológusi feladat, és nem is biztos, hogy gyerekkel kell kezdeni a munkát. „Sokkal fontosabb a szülők közötti konfliktus elrendezése, az indulatok csillapítása, mert akkor vannak jól a gyerekek, ha a szülők jól vannak – mondja Kiss-Nemes Veronika. – Ilyenkor egy mediációs folyamat vagy válásterápia segíthet a szülőknek.”

Kiss-Nemes Veronika iskolapszichológus

Ha a válás miatt a gyerek tanulmányi teljesítménye romlik, akkor az iskolapszichológus nyújthat neki támaszt, de nem úgy, hogy azzal feltépi a sebeket. Ahogy Szabó Éva mondja, az iskolapszichológusnak támogató szerepe van a gyerekek életében, és nem az a feladata, hogy még jobban összezavarja, vagy mélylélektani szempontból felkavarja a gyereket. „Én ilyenkor leginkább úgy tudok segíteni, ha megnézem, milyen viselkedésmódosulások vannak a gyereknél, és megbeszéljük a tanárokkal, ők hogyan tudnak segíteni neki. Ilyenkor egy-másfél évig toleránsan kell viselkedni a gyerekkel, és szükség van plusz odafigyelésre. Persze, egy kamasszal már lehet arról beszélni, hogy ő mit tud csinálni, hogyan kezelje a szülei válását, de az lenne a jó, ha szülők is tennének a változásért.”

Ma már kevésbé ciki segítséget kérni

Az iskolapszichológusokat felkeresni ma már sokkal kevésbé ciki. Az, hogy a kamaszok milyen problémákkal fordulnak a szakemberhez, függ attól milyen iskoláról beszélünk. „A versenyistálló típusú iskolákban tipikus probléma a teljesítménnyel kapcsolatos szorongás, melyhez gyakran már szomatikus tünetek, például alvásproblémák is társulnak – mondja Szabó Éva. – A szakiskolákban, szakmunkásképzőkben gyakori a különböző deviáns viselkedések kezelése, de gyakran a veszélyeztető családi környezetről is az iskolapszichológusnak beszélnek először.” A serdülők sokszor fordulnak kapcsolati problémákkal is a szakemberhez, mert például rosszul érzik magukat az osztályban, nem tudnak beilleszkedni vagy kirekesztik őket a többiek.

Szummer Gabriella tudatosan figyel arra, hogy személyesen megismerjék a gyerekek. „Igyekszem minél több foglalkozást tartani, hogy megszokjanak, megismerjenek, alkalmuk legyen betekinteni a pszichológusi munkába. A tanárokkal is nagyon jó a kapcsolatom, gyakran, és úgy érzem, szívesen keresnek az osztályokat, vagy egyes diákokat érintő ügyekben. Úgy gondolom, az eltelt évek alatt sikerült elérnem, hogy egy-egy diák viselkedésproblémája esetén, vagy egy tanár-osztály konfliktusnál eszükbe jussak, és tanácsot kérjenek.” Gabriella egy Facebook-oldalt is indított, mint mondja, elsősorban az iskola diákjai és tanárai, valamint a szülők számára szerette volna még inkább láthatóvá tenni az iskolapszichológusi munkát, megkönnyíteni számukra a kapcsolatfelvételt egy olyan platformon, amit nap mint nap használnak.

Nem könnyű ma gyereknek lenni

Mindhárom szakember egyetért abban, hogy nem könnyű a mai gyerekeknek. Szummer Gabriella szerint nagy probléma az, hogy a serdülőknek egy olyan rendszerben kellene helyt állniuk, amely az egyéni sajátosságokra kevéssé figyel, és a tárgyi tudást részesíti előnyben, miközben a szociális készségek fejlesztésére kevés alkalom akad. „Szükségük lenne rá, hogy a kortársaik között legyenek az iskolán kívül is, csavarogjanak, semmit tegyenek, de erre a hétköznapokban alig van idő. A személyes kapcsolattartást jobb híján az interneten tartott kapcsolatokkal pótolják. Sokan élnek mozaikcsaládban, aminek szintén megvan a maga nehézsége, különösen egy serdülő számára.”

Kiss-Nemes Veronika

Kiss-Nemes Veronika kiemeli azt is, hogy sok gyerek nem kap megfelelő segítséget. „A kisiskolás gondok mélyülhetnek serdülőkorra. Ha például tanulási-viselkedési nehézségeket nem diagnosztizálták egy gyereknél, akkor erre később ráépülhetnek másodlagos problémák. Ha egy gyerek például folyamatosan kudarcot él meg, mert diszgráfiás, és folyton csak a letolást kapja otthon és a suliban is, mert nem jól teljesít, ez később járhat depresszív tünetek vagy emelkedett szorongás kialakulásával.”

Szabó Éva szerint az az elképesztő mennyiségű információ, amelyhez hozzájutunk, olyan feladatok elé állítják a gyerekeket, amelyekre nincsenek felkészülve. Ráadásul, a szülőknek a gyerekekre fordított értékes ideje is csökkent. Sok helyzetben a személyes kommunikációt a digitális helyettesíti, ahelyett, hogy beszélgetnének csak sms-t küldenek, és előfordult már az is, hogy egy gyerek panaszkodott arról az iskolapszichológusnak, hogy nem tud a szüleivel beszélgetni, mert azok vagy dolgoznak a számítógép előtt, vagy még a vacsora közben is a telefonjukat nyomkodják. „Az is nagyon nehéz teher egy gyerekeknek, hogy a szülők és az egész környezet az sugallja, hogy mindenért versengeni kell, ráadásul az elmúlt 20-25 évben a materiális javak nagyon felértékelődtek, és ezek megszerzése, megmutatása olyan szinten uralkodóvá vált, hogy rengeteg időt elvesz a valódi értékektől, például a másikra való odafigyeléstől.”

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon