Aktuális

Baltával gyilkolta meg nagymamáját a sarkadkeresztúri unoka

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 35 éves nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy baltával meggyilkolta nagymamáját Sarkadkeresztúron pénteken – közölte a Békés Megyei Főügyészség.

Az unoka csütörtök este pénzt akart kérni a 81 éves nagyanyjától, de vitába keveredtek. Péntek reggel is folytatódott a veszekedés, végül a tettes a konyhában baltával legalább háromszor megütötte a fején a sértettet. Az első két ütéshez a balta fokát használta, majd a szomszéd szobában dohányozva negyedóráig hallgatta a földön fekvő idős nő hörgését. Ezután a balta élével is lesújtott, és a sértett a helyszínen meghalt.

A gyilkossággal gyanúsított unoka az udvari kukába rejtette a nagymama holttestét, összetakarított a házban, elrejtette a vérrel szennyezett szőnyeget és függönyt, letörölte a baltát egy ronggyal, amelyet aztán elégetett.

Mindezek után elcsomagolta a sértett laptopját, magához vett két üveg alkoholt és néhány arany ékszert, majd távozni készült, de megérkeztek az áldozat más hozzátartozói, akik értesítették a rendőrséget. Az ügyészség emberölés bűntette miatt kezdeményezte a 35 éves nő előzetes letartóztatását, amelyet a Békéscsabai Járásbíróság harminc napra el is rendelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top