Aktuális

Pár év múlva akár szabadon is élhet a szüleit kalapáccsal megölő soproni férfi

A nap 24 órájában figyelik a soproni szülőgyilkos elmeállapotát.

Korábban előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt a 42 éves soproni férfit, aki a gyanú szerint pénteken olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit soproni lakásukban, hogy a helyszínen meghaltak. A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) vitték megfigyelésre, ahol a nap 24 órájában ellenőrzik – írja a Bors.

„Az IMEI úgy működik, mint egy börtönkórház. Őrzik, figyelik a bent lakókat, hisz az intézményt a büntetés-végrehajtás felügyeli. Aki bekerül, azt rögtön pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá, és elkészítik a kórlapját” – mondta a Borsnak dr. Funk Sándor addiktológus, aki hozzátette, hogy a soproni férfi esetében is megvizsgálják, hogyan hatnak rá az egyes gyógyszerek.

Ha a férfiről kiderül, hogy valóban pszichés beteg, akkor nem kerülhet fegyházba, itt, az intézet falai között tölti a büntetését is. És az előző tapasztalatok szerint akár pár éven belül szabadulhat, például rokonokhoz is kerülhet.

sopron-szulogyilkossa

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top