Aktuális

Szűz Máriával védik az ultrakonzervatív pedofil politikust

Az egyre-másra kirobbanó szexuális zaklatási ügyek sorát gyarapítja egy amerikai keresztény politikus ügye, akiről most kiderült, hogy több fiatalkorú lányt zaklatott. A legundorítóbb az egészben, ahogy az egyébként homofób és rasszista megjegyzéseiről ismert férfit megpróbálja bevédeni a környezete.

Roy Moore most 70 éves, annyit érdemes róla tudni, hogy korábban azt mondta, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás isten büntetése volt a hitetlenekre, valamint hogy például szerinte muszlimoknak nem lenne szabad az amerikai Kongresszusban dolgozni. Ez utóbbi véleményének kifejtése közben egyébként a Koránt Hitler Mein Kampfjához hasonlította. De támadta már a melegeket, nevezte egyszerűen „vöröseknek” a bennszülött amerikaiakat és „sárgáknak” az ázsiai származású embereket is.

Az önmagát evangélikus kereszténynek tartó Moore korábban Alabama legfelsőbb bírájaként tevékenykedett, ám nem egyszer, hanem kétszer is felmentették erről a posztjáról. 2003-ban például azért, mert az alabamai legfelsőbb bíróság épületében felállíttatott egy hatalmas szobrot, amely a tízparancsolatot ábrázolja, mindezt anélkül, hogy előtte bárkivel, például kollégáival egyeztetett volna. Miután egy szövetségi bíróság felszólította, hogy távolítsa el a szobrot, ezt megtagadta, ezért leváltották. Az eset után arra panaszkodott, hogy azért mentették fel hivatalából, mert „elismerte Isten létezését”.

Roy Moore ultrakonzervatív keresztényként nem tartja problémásnak a fiatalkorú lányok zaklatását (Fotó: Getty Images)

Az áhítatos férfiú egyébként a Foundation of Moral Law, vagyis az Erkölcsi Törvény Alapítványa (esetleg alapja) néven 2002-ben létrehozott egy civil szervezetet is, amelynek célja, hogy konzervatív keresztények számára nyújtson jogi tanácsadást.

Erről az emberről derült ki, hogy nem is egy, hanem négy fiatalkorú lányt zaklatott korábban. A Washington Post értesülései szerint két nő 14 éves volt, amikor az akkor harmincas évei elején járó Moore kikezdett velük, a harmadik 17, a negyedik pedig 18, aki ugyan nagykorúnak számított, Moore azonban alkoholt itatott vele, miközben az amerikai államban ez csak 19 éves kortól engedélyezett (az USA nagyobb részén 21 év az alkoholfogyasztás alsó korhatára).

Leigh Corfman (nagy kép) 14 éves korában, Wendy Miller (jobbra fent) 16 évesen, Debbie Wesson Gibson (jobbra középen) 17 évesen, valamint Gloria Thacker Deason 18 éves korában. Ők vádolják Moore-t zaklatással (Fotó: családi képek)

A négy nő egyike, Leigh Corfman a lapnak elmondta, hogy 14 éves korában talákozott Moore-ral, amikor édesanyjával együtt egy alabamai bíróságon várakoztak egy gyerekelhelyezési per miatt. Mielőtt Corfman anyja bement a tárgyalóterembe, Moore felajánlotta, hogy vigyáz a kislányra, amíg ő bent tartózkodik. Amíg várakoztak, elkérte a kislány telefonszámát, akivel néhány nap múlva találkozott, és elvitte a házába, ahol csókolgatni kezdte. Egy másik alkalommal levette a lány felsőjét, ő pedig meztelenre vetkőzött.

„Azt akartam, hogy vége legyen, ki akartam jutni onnan – mondta Corfman a Washington Postnak. – Könyörögtem, hogy legyen vége, akármi is legyen ez.” A nő két gyerekkori barátja megerősítette, hogy Corfman akkor elmesélte nekik, hogy egy idősebb férfival találkozik, a nő anyja pedig felidézte, hogy lánya körülbelül tíz évvel később mesélt neki az esetről – Moore ekkortájt kezdett épp karriert csinálni bíróként.

A politikus természetesen tagadta a vádakat, szerinte csupán „kétségbeesett politikai támadásról van szó, amelyet a Demokrata párt és a Washington Post hajtott végre a kampánya ellen”. A lap értesülései szerint a négy nő közül egyik sem köthető Moore demokrata ellenfeléhez, sem az elődjéhez. A republikánus politikus párttársai, köztük a szenátus többségi frakciójának vezetője, Mitch MCConnel, valamint Donald Trump elnök is azt mondta, ha a vádak beigazolódnak, Moore-nak vissza kell lépnie a választások előtt. Persze kérdés, hogy azt miért nem tették hozzá, hogy „és vállalnia kell a felelősséget a tetteiért”.

Azért nem mindenkinek sikerült elhatárolódnia az erkölcsi törvény nevében alapítványt létrehozó Moore-tól. Steve Bannon, Donald Trump korábbi tanácsadója ugyan nem tagadta a vádakat, ellenben azt mondta: „a Washington Post ugyanúgy támadja Moore-t, mint amikor nyilvánosságra hozták az Access Hollywood hangfelvételét, amelyen a jelenlegi elnök azzal dicsekedett, hogy bármit megtehet a nőkkel szemben, nyugodtan csókolgathatja, fogdoshatja őket”. Kérdés, Bannonnek mi volt a célja ezzel, hiszen ettől még egyik eset sem lesz elfogadható.

A legsúlyosabb érvet azonban a szintén republikánus kötődésű Jim Zeigler, Alabama állam főszámvevője hozta fel. Ő a Bibliára kezdett mutogatni Moore zaklatási ügyével kapcsolatban, amikor azt mondta, hogy

Szűz Mária is egy tinédzser volt, József pedig egy felnőtt ács.

Ha ez nem lenne elég bizarr, hozzátette, hogy Moore közeledése a fiatal lányokhoz „nem volt erkölcstelen, sem illegális…talán csak egy picit különös”. Mellé állt be a sorba a The Gateway Pundit nevű konzervatív online kiadvány, amely hangos liberálismédiázás közepette fontosnak tartotta felhívni a figyelmet, hogy Moore tettei idején Alabama államban 12 év volt a beleegyezési korhatár.

Erre tényleg nincsenek szavak… (Fotó: Tumblr)

Szűz Mária csendesen csordogáló, szomorú könnyei vagyunk….

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top