Aktuális

Ezzel üti el az idejét a börtönben Bróker Marcsi

Ma tartják az első tárgyalást Bróker Marcsi ügyében, aki 12 milliárd forinttal rövidítette meg betéteseit. A jelentős összegű csalási ügynek rajta kívül nincs másik vádlottja.

Miután elfogyott a pénze, feladta magát a rendőrségen D. Sándorné, akit az óceán közepén fekvő turistaparadicsom, Belize szigetéről hoztak haza Magyarországra a hatóságok. A Bróker Marcsi néven elhíresült nő a mai tárgyalásra makulátlan külsővel érkezett.

D. Sándorné az első tárgyalási napon – MTI Fotó: Mészáros János

Úgy tudja a Bors, hogy Bróker Marcsi mosolyogva állt a bíróság elé az első tárgyalási napon, ahová frissen festett hajjal és tökéletes sminkben érkezett. A nő az elmúlt hónapokban előzetes letartóztatásban volt, egy rabtársával osztozott egy kétszemélyes cellán, amelynek takarításából ő is kivette a részét. A lap szerint a 737 embert átverő nő rengeteg időt tölt horgolással és cérnaképek készítésével, a kész művekkel a büntetés-végrehajtási intézmény helyiségeinek falait díszítik.

De jutott ideje arra is, hogy tanulmányozza az 1700 oldalas vádiratot is. Ügyében 200 tanút élőben hallgat majd meg a bíróság, míg további 600 fő vallomását a helyszínen felolvassák.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top