Aktuális

Kibocsátották a 10 ezres ezüst- és a 2 ezres bronzérméket

A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) két emlékérmét is kibocsátott. A 10 000 forintos ezüst-, illetve 2000 forintos rézötvözetű érmék törvényes fizetőeszközök, de nem forgalmi célokat szolgálnak.

Az MNB a reformáció kezdetének emlékéve alkalmából a hétfői hivatalos kibocsátási ünnepségen 10 ezer forint névértékű ezüst-, valamint 2 ezer forint névértékű színesfém érméket adott ki 5-5 ezer példányban. A korlátozott mennyiségben legyártott emlékérmék tervezője Csíkszentmihályi Róbert Kossuth-díjas szobrászművész.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Az érmék előlapján egy középkori templom bejárati homlokzata látható, fókuszában nyitott templomkapuval, utalva arra, hogy a reformáció a vallásgyakorlást megkönnyítette, hiszen a korábbi latin nyelvű misék helyett nemzeti nyelven kezdték el hirdetni isten igéjét. Az ablakban megjelenő galambábrázolás és a templomkapuban egy pontból kiinduló öt sugárvonal a Szentlélek szétáradását hivatott megjeleníteni a kibocsátási ünnepség közleménye szerint. 

MTI Fotó: Mohai Balázs

A 10 ezer forintos érme 925 ezrelék finomságú ezüstből, a 2 ezer forintos 75% réz és 25% nikkel ötvözetéből készült. Az emlékérmék hazánk törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top