Aktuális

Disznókat éheztetett halálra egy füzesabonyi férfi

Vádat emeltek egy sertéstelepen dolgozó 40 éves férfival szemben, aki nem gondoskodott megfelelően a rábízott jószágok ellátásáról, így azok egy része hosszú szenvedés után éhen pusztult.

A Füzesabonyhoz közeli telephelyen 2016 márciusában még közel 9000 hízót tartottak, amelyeket a következő hónapokban értékesíteni kezdtek. A Heves Megyei Kormányhivatal 2016 augusztusában hatósági ellenőrzést végzett a farmon. Megállapították, hogy az akkor ott található 2619 disznó elhelyezése nem megfelelő, ivóvízellátásuk nem biztosított, kevés és rossz minőségű takarmányt kapnak. A telephelyet irányító vádlottat állatvédelmi bírsággal sújtották, és felszólították, hogy gondoskodjon az állatok megfelelő tartásáról.

A vádlott ennek nem tett eleget, a tenyészállatok ezután sem kaptak elég takarmányt. Éheztek, lesoványodtak, bőrbetegségek és rendellenes szőrzet alakult ki rajtuk, belső szerveikben működészavar és idült károsodás jelentkezett. A közigazgatási hatóság a 2017 januárjában tartott újabb ellenőrzése során azzal szembesült, hogy a végül el nem adott 129 állatból 100 elhullott, három pedig a rendellenes lesoványodás következtében súlyos egészségromlást szenvedett.

Disznófarm (fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Disznófarm (fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

A vádlott 2016 júniusától a rendelkezésére álló pénzt szándékosan nem a telephelyen található állatok megfelelő takarmányozására és ivóvízellátására költötte, a sertéseket nem a fajukra, fajtájukra, nemükre és korukra odafigyelve táplálta. Az elhullott legalább 100 állat mintegy fél éven át tartó, különös szenvedéssel járó éhhalál következtében múlt ki.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség – az érintett állatok számára, valamint azok különös szenvedésére tekintettel – súlyosabban minősülő állatkínzás bűntettével vádolja a telephely vezetőjét, akivel szemben végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, továbbá közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazására tett indítványt. (Ügyészség)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top