Aktuális

Teherautókat borított fel és fákat csavart ki a viharos szél – fotók

Feláztatta a talajt a Dunántúlon a három napig tartó esőzés, így az orkán erejű széllökések játszi könnyedséggel fordították ki a fákat, amelyek jobb esetben csak az útra dőltek, de zuhantak épületekre, autókra és vasútvonalra is. A szél teherautókat is felborított.

Háromnapos esővel és orkán erejű széllökésekkel érkezett meg a hidegfront az országba, ami mozgalmassá tette a dunántúli tűzoltók elmúlt pár napját. Az MTI tájékoztatása szerint a 8-as főúton Öskünél, Sólynál és Pétfürdőnél, valamint a 77-es főúton Tótvázsony és Nagyvázsony közt négy teherautót is felborított a szél, szerencsére csak anyagi kár keletkezett.

Fotó: Katasztrófavédelem

Az egyik meteorológiai honlap mérése szerint hétfő délután Balatonföldváron 113 kilométeres sebességű széllökést is regisztráltak.

Tegnap a baranyai lánglovagoknak 38 alkalommal kellet kivonulniuk, legtöbbször kidőlt fákhoz riasztották őket, de volt néhány épületszerkezet-megrongálódás, illetve három esetben letépett áram- és távközlési vezetékhez riasztották őket.

Fotó: Katasztrófavédelem

A Somogy megyei tűzoltóknak egy tucat helyen kellett eltávolítani az útra, vasútra dőlt fákat, három helyen épületeket kellett felszabadítaniuk a rájuk dőlt fáktól, sőt több helyen a szivattyúkat is be kellett vetniük az alagsorban felgyűlt csapadékvíz ellen.

Fotó: Katasztrófavédelem – Barcs HTP és Tab ÖTP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top