Aktuális

A Vígszínház szolidaritását fejezi ki mindazokkal, akiket megaláztak

A Vígszínház kiadott egy részletes közleményt annak kapcsán, hogy Marton László főrendezőt több nő is szexuális zaklatással vádolja. A színház társulata együttérzését fejezi ki mindazokkal, akiket valaha zaklattak, megaláztak, emberi méltóságukban megsértettek. Egy anonim bejelentő vonal létrehozását kezdeményezik, továbbá jelzik, hogy Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója, amelyet Marton rendezett volna, elmarad.

Az előző heti háromsoros közleményt egy újabb, részletes nyilatkozat követi a Vígszínház részéről. Ebben diplomatikusan utalnak Marton László szexuális zaklatással kapcsolatos botrányára, és hangsúlyozzák, hogy elítélnek minden olyan cselekményt, amely egy másik ember méltóságát, személyi szabadságát sérti. Hangsúlyozzák, hogy tesznek azért, hogy hasonló eseteknek elejét vegyék a Vígszínházban. Továbbá közlik azt is, hogy Marton rendezésének bemutatója decemberben elmarad (nemrég le is mondott főrendezői posztjáról). A közleményt teljes terjedelmében közöljük:

A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt. Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk.

A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez, és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

2017. október 20-án Marton László a személyét érintő ügy tisztázásáig lemondott a Vígszínház főrendezői pozíciójáról, a Vígszínház a lemondást elfogadta. A december 15-re tervezett Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója elmarad a Pesti Színházban. A bérletes nézőinket hamarosan tájékoztatjuk a megváltozott műsortervről.

A Vígszínház társulata ebben a különösen feszült érzelmekkel teli helyzetben is mindent megtesz azért, hogy magas művészi színvonalú előadásokat tarthasson mindhárom játszóhelyén.

Címlapi kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top