Aktuális

Szexuális zaklatás: a Katona József Színház is kifejtette véleményét

Miután a magyar művészvilágot is felzaklatta a Weinstein-ügy, többen állítják – élükön Sárosdi Lilla színésznővel –, hogy itthon is működik a hírhedt szereposztó dívány rendszere. A téma kapcsán az intézmények közül először a fővárosi Katona József Színház szólalt meg egy Facebookon megjelentetett közlemény formájában.

Sárosdi Lilla – aki a hétvégén a Weinstein-botrányon felbátorodva bevallotta, hogy egy színházi rendező őt is molesztálta korábban – éppen egy friss interjúban adott reményének hangot: bízik benne, hogy a színészszakszervezet kiemelten foglalkozik a jövőben a hatalommal való visszaélésekkel, ami nemcsak Hollywoodban, de többek szerint itthon is rendszerszintű. 

A szakszervezet ugyan egyelőre nem foglalt állást a témában, ugyanakkor egy színház már megfogalmazta az ezzel kapcsolatos közleményét. A Katona József Színház Facebookon fejtette ki, hogy mélyen elítéli a fizikai és verbális erőszak, a testi vagy lelki megalázás minden formáját. Viszont attól is óva int mindenkit, hogy a napvilágra került szomorú eset alapján – Sárosdi Lilla esete – a magyar színházakat és a magyar színházi élet egészét általánosságban elítélő következtetésre jussunk. 

Idézzük a teljes közleményt:

Harvey Weinstein amerikai filmproducer szexuális zaklatási ügyével és Sárosdi Lilla színésznő nyilvánosságra hozott történetével kapcsolatban színházunkhoz több sajtómegkeresés érkezett a napokban, melyek a hazai színházi szféra lehetséges érintettségét vizsgálják. Az üggyel kapcsolatos álláspontunk a következő:
1. A Katona József Színház mélyen elítéli a fizikai és verbális erőszak, a testi vagy lelki megalázás minden formáját. Az emberi méltóság sérthetetlenségének minden, emberek közötti kapcsolat alapját kell képeznie, ugyanúgy a családon, magánszférán belül, mint a munkahelyeken. Elítéljük az alá- és fölérendeltségi viszony bármilyen jellegű kihasználását és a hatalommal való visszaélést, legyen szó tanár és diák, vállalkozásban, vagy állami szférában dolgozó vezető és beosztott, vagy éppen színházi rendező és színész közötti helyzetekről. Azonban attól is óva intenénk mindenkit, hogy a napvilágra került szomorú eset alapján a magyar színházakat és a magyar színházi élet egészét általánosságban elítélő következtetésre jusson.
2. A Katona József Színház Nonprofit Kft. Üzemi Szabályzata – mely érvényes minden alkalmazottra és a színházzal egyéb szerződéses jogviszonyban állókra – többek között előírja egymás méltóságának tiszteletben tartását, és felhívja a figyelmet azokra a belső fórumokra, ahol a kollégák a munkakörülményeket érintő észrevételeket megtehetik.
3. Társulatunk tagjainak szakmai előmenetele és elismerése kizárólag tehetségükkel, egyéni teljesítményükkel és munkájuk minőségével van összefüggésben. A Katona több mint 30 éves fennállása alatt nem fordult elő zaklatási ügy, de ha ilyen eset tudomásunkra jut, természetesen nem maradhat következmények nélkül.

Címlapi fotó: MTI Fotó/Bruzák Noémi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top