Aktuális

Az Amazon stúdió főnökét is felfüggesztették szexuális zaklatás gyanújával

A Weinstein-ügy nyomán valami tényleg megmozdult Hollywoodban.

Azonnali hatállyal felfüggesztették csütörtökön az Amazon Stúdió főnökét, Roy Price-t, miután kiderült, hogy egy televíziós producer szexuális zaklatással vádolta meg, továbbá az is, hogy Price nem tett lépéseket, miután egy színésznő közölte vele, hogy Harvey Weinstein megerőszakolta.

Isa Hacket, Philip K. Dick író lánya, az Amazon Az ember a fellegvárban című tévésorozatának producere csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy Price 2015 júliusában egy taxiban, amellyel az Amazon partijára tartottak, szexuálisan zaklatta, majd az összejövetelen, mások előtt hangosan mondta a fülébe, hogy „anális szex”. Hacket annak idején értesítette az incidensről az Amazon vezetőit, és most azt követően határozta el, hogy a nyilvánosság előtt is beszámol róla, hogy egy másik hollywoodi producert, Harvey Weinsteint az utóbbi napokban már mintegy harminc nő vádolta meg szexuális zaklatással, közülük hárman szexuális erőszakkal is.

Roy Price és Harvey Weinstein 2017 júniusában (fotó: Slaven Vlasic/Getty Images /AFP)

Roy Price és Harvey Weinstein 2017 júniusában (fotó: Slaven Vlasic/Getty Images /AFP)

Hacket bejelentése előtt csütörtökön Rose McGowan színésznő azzal vádolta meg az Amazon stúdiófőnökét, Roy Price-t, hogy nem tett lépéseket, miután közölte vele, hogy Weinstein megerőszakolta őt. „Újra és újra elmondtam a stúdió főnökének, hogy Harvey Weinstein megerőszakolt. De ő azt mondta, nem lehet bizonyítani. Azt válaszoltam, én vagyok a bizonyíték” – írta a színésznő a Twitteren az Amazon vezetőjének, Jeff Bezosnak.

Az Amazon Stúdió csütörtökön közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy Roy Price-t azonnali hatállyal szabadságolták, és felülvizsgálják lehetőségeiket a Weinstein Co. produkciós vállalattal közös produkciókkal kapcsolatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top