Aktuális

Egy éve küzdenek az igazukért a képviselő által elütött kislány szülei

A KRESZ szerint egyértelműnek tűnik, ki a felelős abban a balesetben, amelyben egy lajosmizsei önkormányzati képviselő egy kerékpározó kislányt ütött el. A rendőrség máshogy látja.

Egy önkormányzati képviselő is érintett abban a balesetben, amely több mint egy éve húzódik, és a helyi rendőrség még a KRESZ-szabályainak is ellentmond, csak ne kelljen elismerni, hogy nem a bicikliző kislány a hibás – írja az Index.

Egy évvel ezelőtt egy szerencsés baleset történt Lajozsmizsén, egy kerékpározó kislányt ütött el a kisteherautó, de csak a biciklinek lett baja. Az ügy azóta sem zárult le, sőt csak egyre zavarosabbá vált.

A kisteherautót egy helyi önkormányzati képviselő, Fekete Zsolt vezette, a kecskeméti rendőrség pedig első körben neki adott igazat, mondván, a kislány hibázott, hogy nem adott elsőbbséget. Később ezt többen cáfolták, de nem ez az egyetlen furcsaság az ügyben.

Az Index cikke szerint a a helyszínelők azt mondták a képviselőnek, hogy nem kell kifizetnie a bicikliben keletkezett kárt, és Fekete erre hivatkozva nem is hajlandó fizetni. Ám a rendőrség nem adhatná ki a folyamatban lévő ügy adatait az érintettnek, ezért a szülők lefotózták a kereszteződés összes tábláját, és ügyvédhez fordultak, hogy bizonyítsák az igazukat.

Közben a lajosmizsei önkormányzat is megállapította, hogy a KRESZ szerint a bicikliúton közlekedőknek elsőbbségük van, és bár a baleset helyszínén az elsőbbségadás tábla hiányzott, attól még a kerékpárosnak van elsőbbsége. Aztán a közútkezelő gyorsan kitette a táblát.

Az ügy most ott tart, hogy a kecskeméti rendőrkapitányság három vizsgálata is a kislányt hozta ki hibásnak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság külső szakértői véleményt kért, ez október 30-ig készül el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top