Aktuális

Rossz értékelést kapott – szánalmas üzenetben vágott vissza vendégének a szállodatulaj

A feldühödött tulajdonos egy kétgyermekes anyukának ment neki, miután a nő a neten lepontozta az olcsó szállodáját.

„Azt már a foglaláskor tudtuk, hogy ez nem egy luxusszálloda lesz, de ettől függetlenül bíztunk abban, hogy a tulajdonosok odafigyelnek majd olyan alapvető dolgokra, mint például a tisztaság” – kezdte a Daily Mail című brit bulvárlapnak a kétgyerekes anyuka, Emily Chance. A brit nő hozzátette, férjével a második házassági évfordulójukat szerették volna megünnepelni a lancashire-i hotelben.

Emily a lapnak elmondta, miután megérkeztek, mellbe vágta őket a szállodában uralkodó áporodott szag. „Nem hiszem, hogy az ágyneműket lecserélték volna, rettenetes állapotban voltak” – panaszolja, majd hozzáteszi, az ellenségének se kívánta volna, hogy ebben az úgynevezett „családias” hotelben szálljon meg.

De nem csak a tisztasággal voltak bajok. Zavart, hogy nem cserélték a törölközőket, se a kilépőket, a fürdő sarkaiban állt a penész, a tulajdonos ráadásul durva stílusban beszélt a kijelentkező vendégekkel. Komolyan alig vártam, hogy elmeneküljünk onnan” – mondta Emily, aki miután hazaértek, a Booking.com-on hosszú bejegyzésben értékelte a hotelt, majd 10 csillagból 3,5-et adott a helynek.

Az anyuka azt mondja, álmában se gondolta volna, hogy az értékelése ilyen reakciót vált majd ki a tulajdonosból, aki két helyütt – a booking-on és SMS-ben is – válaszolt Emily panaszaira. „A foglalási oldalon még viszonylag kulturált stílusban írt, de SMS-ben minősíthetetlen dolgokat vágott a fejemhez. Azt írta, hogy egy életunt, megkeseredett tehén vagyok, aki mindent és mindenkit utál. És hogy ahelyett, hogy lepontozom a helyet, inkább diétáznom kellene.

Az asszony először nagyon megdöbbent, majd úgy döntött, nyilvánosságra hozza az üzenetet, mert úgy érzi, senki, semmilyen helyzetben nem engedheti meg magának, hogy ilyen stílusban üzengessen a vendégeinek. „Azért hoztam nyilvánosságra, amit írt, hogy figyelmeztessem a többi érdeklődőt, hogy még csak véletlenül se foglaljanak itt szobát. Egy kutyának is jobb szállás jár, mint ez a hely” – zárta mondandóját a nő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top