Aktuális

Tótkomlósi baleset: varrodásokat szállított a felborult busz

Az autóbusz reggel hat óra tájban megcsúszott, letért az útról, egy fának ütközött, és felborult. 31 ember sérült meg, köztük a sofőr életveszélyesen.

A busz megcsúszott, letért az útról, egy fának ütközött, és felborult. A sofőrrel együtt 38-an utaztak rajta” – mondta a Borsnak dr. Feuerwerker Béla, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Hozzátette, a magántulajdonban lévő jármű dolgozókat szállított Tótkomlósra, a Rimax Kft. varrodájába.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az esettel kapcsolatban elmondta, 31 sérültből 28-at kellett kórházba vinniük a mentőknek, akik 21 autóval és két helikopterrel érkeztek a tömegbaleset helyszínére. A 31 sérült közül háromnak volt súlyos az állapota.

A Bors információi szerint egy nőt koponyasérülésekkel vittek kórházba, míg egy másik alkalmazott életveszélyes mellkasi sérüléseket szerzett: őt mentőhelikopterrel szállították el a helyszínről. A harmadik életveszélyes sérült a 65 éves sofőr, akin életmentő műtétet kellett végrehajtani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top