Aktuális

Egy belga focicsapat elnökét gázolta halálra a troli az Andrássy úton

Belehalt sérüléseibe az egyik turista, akit szombaton, a budapesti Andrássy úton elgázolt a troli. A férfinek, akiről később kiderült, hogy egy belga focsicsapat elnöke volt, a kórházban folyamatosan romlott az állapota, és végül nem is sikerült megmenteni az életét.

Szombaton trolibusz gázolt el gyalogosan közlekedő turistákat a fővárosi Andrássy út és Izabella utca kereszteződésében. Ketten sérültek meg, az egyikőjük könnyebben, a másik gyalogost viszont még a helyszínen újra kellett éleszteni.

A súlyosabb sérüléseket szenvedett férfiról a Bors kiderítette, hogy egy belga focicsapat elnöke volt; állapotát a mentők a helyszínen stabilizálták, kórházba szállították, ahol azonban a gyors orvosi beavatkozás ellenére óráról órára romlott az állapota. Végül a férfi vasárnap belehalt életveszélyes sérüléseibe – értesült a lap. 

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A tragédiáról a La Dernière Heure című belga portál is beszámolt: Renaud Van Mellaert a belga Pont-à-Celles város Buzet kerületi focicsapatáért felelt. A portálon azt írják, hogy az áldozat üzleti úton vett részt a magyar fővárosban. 

A BKK szerint a két férfi figyelmetlenül lépett a troli elé, a rendőrség viszont halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást. Van Mellaert halálának hírét a családja hétfő délelőtt erősítette meg. A játékosokat sms-ben értesítették, a tragédia az egész csapatot letaglózta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top