Aktuális

Polanskinak elege van már, hogy még mindig nincs vége a megerőszakolásos ügyének

Roman Polanski szerint a liliomtiprási ügynek vége van, bűnösnek vallotta magát, letöltötte a börtönbüntetését, sőt többet is volt őrizetben, mint amennyit először ígértek neki. A rendezővel a zürichi filmfesztiválon készített interjút a Hollywood Reporter.

A 84 éves Roman Polanski, aki nagyon ritkán ad interjút, legújabb filmje, a Based on a True Story (Igaz történet alapján) hétfői premierjére érkezett a svájci városba. 2009 márciusában is Zürichben járt, akkor a Los Angeles-i kerületi ügyészség kiadatási eljárást indított ellene az 1977-ben elkövetett szexuális erőszak vétsége miatt.

1977-ben Polanskit, a Rosemary gyermeke és a Kínai negyed ünnepelt hollywoodi alkotóját letartóztatták, és megvádolták az akkor 13 éves Samanta Gailey (ma Geimer) bedrogozásával és megerőszakolásával. A rendező vádalkut kötött, elismerte, hogy kiskorúval hajtott végre nemi aktust, ami törvénybe ütközik, állapotát megvizsgálta egy pszichiáter, majd 42 napot töltött börtönben. Amikor egy évvel később meghallotta, hogy egy bíró a vádalkut figyelmen kívül hagyva példát akar statuálni, és állítólag ötven év börtönre akarja ítélni, Polanski Párizsba menekült. Azóta is szökésben van, hiába kérte nemcsak ő, hanem számos alkalommal maga az áldozat is, hogy zárják le az ügyet. A múlt hónapban Scott Gordon kaliforniai bíró elutasította Geimer legutóbbi kérelmét és úgy döntött, hogy „Polanski ügye folytatódjon”.

„Mint ismeretes, Samantha Geimer több mint harminc éve kéri, hogy fejezzék be ezt a dolgot. Sajnálom, de az elmúlt negyven évben az üggyel foglalkozó bírókat megvesztegették. Ebben egymást fedezték. Nem lesz egy sem, aki végül lezárná az ügyet” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Polanski a Hollywood Reporternek.

Ügyvédje, Harland Braun megoldásként azt javasolta a Los Angeles-i bíróságnak, hogy távollétében ítéljék a rendezőt 334 nap börtönre, mert ez pont annyi idő, amennyit Polanski eddig fogságban töltött az Egyesült Államokban és Svájcban. Majdnem egy évig házi őrizetben volt, mielőtt a svájci bíróság megtagadta a kiadatást és szabadon engedte.

„Ami az én vétkemet illeti: az az ügy véget ért. Bűnösnek vallottam magam. Börtönbe mentem. Visszatértem az Egyesült Államokba, hogy letöltsem a büntetést, az emberek ezt elfelejtik, vagy nem is tudnak róla. Ezután még itt, Zürichben is ülnöm kellett. Végeredményben négyszer-ötször annyit voltam őrizetben, mint amennyit megígértek” – hangsúlyozta Polanski.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top