Aktuális

18 évet is kaphat a lépcsőházi erőszakoskodó

Bíróság elé áll az a férfi, aki egy nőt akart megerőszakolni egy budapesti lépcsőházban, de áldozatának sikerült elfutnia, így csak a mobiltelefonját és pénzét lopta el. Akár 18 évet is kaphat.

Hamarosan a bíróság elé kerül annak a 34 éves férfinak az ügye, aki a vád szerint egy józsefvárosi lakóház lépcsőházában támadott meg egy nőt, hogy megerőszakolja, majd az erőszak hatása alatt álló sértettől elvette a készpénzét és a mobiltelefonját.

Mindez május utolsó napján történt, amikor az áldozat hazafelé sétált a főváros VIII.  kerületében. Későbbi támadója már ekkor kifigyelte, és követni kezdte, majd a lépcsőházban rátámadt: a falhoz szorította, és megpróbálta megerőszakolni. A nő küzdött, próbált kiszabadulni, de támadója szorítása erős volt, és elővett egy kést, azt áldozata arcához nyomva megfenyegette: leszúrja, ha nem engedelmeskedik.

Mindeközben a támadó benyúlt az erőszak és fenyegetés miatt rémült nő táskájába, és kivett onnan 8000 forint készpénzt. Ezután megszólalt a támadó telefonja, és ekkor elengedte áldozatát, aki ezt kihasználva elfutott, menekülés közben pedig a táskáját és a telefonját a vádlott felé dobta. A vádlott felvette a földről a sértett mobiltelefonját, majd elhagyta a helyszínt.

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő, többszörös visszaeső elkövetőnek minősülő férfival szemben szexuális erőszak bűntettének kísérlete, valamint kifosztás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség. A férfi a bűnhalmozása miatt akár 18 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top