Válaszol a vádakra a gimnasztikaedző: „Lehet, hogy kívülről kínzásnak tűnik, de korántsem az”

Négyéves korom óta sportolok, a ritmikus gimnasztikát hatévesen kezdtem. Másodosztályban kezdtem versenyezni nagyobb eredmények nélkül. Három év elteltével robbantam be az első osztály élmezőnyébe. Először az ötödik, majd szép lassan az első helyig jutottam, és arra lettem figyelmes, hogy válogatóversenyeken kell részt vennem tizenhárom évesen. Ezen versenyek tétje a címeres dressz viselése volt.

Amit addig elértem, azt nagy részben a családomon kívül a nevelő edzőmnek köszönhetem. Ő soha nem adta fel, és mindig hitt bennem. De úgy gondolom, a sportolás első pár éve főként a szülőkön múlik, azon, hogy mennyire állnak gyermekük mellett akkor is, mikor a gyerek kedvtelen, és mondjuk nem akar edzésre menni.

Nekik kell gyermeküket átrugdosniuk a nehezebb akadályokon, és észérvekkel meggyőzni, hogy mivel lesz ő több az átlagos gyerekeknél, akik edzés helyett otthon ülnek, és hétvégén játszanak, nem pedig versenyeznek.

A ritmikus gimnasztika olimpiai sportág, aminek szigorú szabályai és versenyrendszere van. Idén már a 2011-ben született (azaz akár még a hatodik évét sem betöltött) gyerekeknek is rendeznek magyar bajnokságot. Aki 2001-ben született (vagyis tizenhat éves) már felnőtt versenyzőnek számít. A válasz arra a kérdésre, hogy miért hagyjuk abba tizenévesen ezt a sportot, könnyű, és edzéselméleti szempontból tudományosan alátámasztott.
Egy neves edzéselmélet-tanártól azt tanultam az egyetemen, hogy 

az ideális „edzéséletkort”, ami alatt az egyén kiégés nélkül teljesítménye csúcsára érhet, tizenhárom évnyi aktív sporttal érheti el. Ezután teljesítménye nagyon kemény munkával szinten tartható, de javulni már semmiféleképpen nem fog.

Forray Fanni (Fotó: Barny Thierolf)

Tehát a gyerekek elkezdik a versenyzést hatévesen, tizenhat évesen már felnőttek, és igen, máris eltelt tíz év. Marad még három-öt aktív éve egy tornásznak, és ennyi. Ezt a három-öt évet – azaz egy olimpiai ciklust – általában végig is csinálják a tornászok, ami alatt kiderül, hogy mennyi és milyen esélyük van a továbbiakban. Kell pár év a rutinszerzésre, mert nálunk a junior korosztály után egyből a felnőttben kell helyt állni.

Egy rendkívül bonyolult és összetett mozgásrendszerű sportágról van szó, aminek nagy része a koordinációs képességekre épül, amit leginkább tizenkét-tizenhárom éves korig lehet fejleszteni. Emellett a lazaság-hajlékonyság képessége is igen fontos, amit úgyszintén eddig a korig lehet a leginkább javítani.

Az RG-mozgás rengeteg apró, és emellett rendkívül pontos mozdulatból épül fel, amely mozdulatokat minden nap ismételnie kell az agynak és testnek egyaránt, hogy a legszebb összhang alakuljon ki. Imádok mindent sportot és nem szeretném, ha úgy tűnne, lenéznék bárkit is, de ebben a sportágban nem lehet olyat megcsinálni, hogy elmegy szülni az ember, majd miután visszatér, újra olimpiai bajnok lesz. Sportágunk szabályait folyamatosan, minden olimpiai ciklusban változtatják, és egyre inkább abba az irányba viszik el, hogy minél látványosabb, azaz eladhatóbb legyen. A szertechnikára helyezik a hangsúlyt, és nem a bonyolultnál bonyolultabb testtechnikákból kell hogy álljon a gyakorlat. Pontosan ezért tovább is lehessen űzni ezt a sportot. Ennek köszönhető, hogy az idei VB-n durván a mezőny fele húszévesnél idősebb volt.

Ami az oroszok, ukránok volt szovjet utódállamok versenyzőit illeti, velük valóban nehéz felvenni a versenyt, mert náluk olyan sportiskolák léteznek, ahol a gyerekek iskolába nem igazán járnak, viszont a világ legjobb edzői dolgoznak, megtiszteltetés, kitörési lehetőség oda bejutni.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A lányok vállalják a sok lemondást azért, hogy legyen belőlük valaki, aki a családja büszkeségévé válhat.

Mindemellett a ritmikus gimnasztika a legjobban szponzorált sportágak közé tartozik ezekben az országokban.

A ritmikus gimnasztikát a legnőiesebb sportágnak is mondják. Hogy miért? Mozgásanyaga a női test kecsességét, eleganciáját emeli ki az anatómiai adottságoknak köszönhetően. Erős testtudat, jó koordinációs képesség alakul ki már igen korán a gyerekekben. Ha a kicsiknek mégsem válik be ez a sportág, akkor nagyon jó alap a fitneszhez, tánchoz, baletthoz, rúdtánchoz (természetesen itt a versenysportra gondolok).  Amikor valaki ránéz egy RG-s lányra, egy törékeny porcelánbabát lát, de ez téves észlelés. Valójában ez a sport a kőkemény kitartásról, koncentrációs képességről, alázatról, önállóságról szól. Rengeteg gyakorlással jár. Egy-egy trükk több száz, akár ezer ismétlésszám után válik tökéletessé, ezért fontos a monotóniatűrés is.

A versenysport ára: “a hétéves lányoknak valószínűleg már nincs szűzhártyájuk”

Ha valaki élsportra adja a fejét, annak tisztába kell lennie azzal, hogy hosszú távon nem egészséges, de ez minden sport esetében elmondható. Ha az a cél, hogy valaki válogatott legyen, világversenyen képviselhesse hazáját, és ezért tíz-húsz évet is komolyan készül, akkor annak lesznek következményei, amit saját testén érezni fog (különböző sérülések, ízületi fájdalom, derékfájdalom és hasonlók), miután abbahagyja a rendszeres edzéseket. Azoknak, akik ezt választják, ezzel mindenképp tisztában kell lenniük. Ám ezt hobbiként is lehet csinálni.

A mai versenysport nem engedi meg, hogy „csak” heti két-háromszor eddzenek a gyerekek, mert a sportág olyan gyorsan fejlődik, hogy másként nem lehet lépést tartani az élvonallal.

Úgyhogy az RG valóban elég rengeteg lemondással jár, de hozzáteszem: ez minden sportra igaz. Talán az edzések hossza az, ami speciálissá teszi. Egy első osztályban sportoló gyermeknek ez napi három-négy órát jelent, ami magába foglal egy balett órát, egy komplex erősítő és nyújtó hajtású edzést, majd jön az intenzív spárgázás, azaz a csípőízületet nyújtó része az edzésnek. Mindezek után következnek a versenygyakorlatok. Egy tízéves kislánynak a szabad gyakorlat (kézi szer nélküli) mellett karika-, kötél- és labdagyakorlata is van. Mire mindegyiket végiggyakorolja, az egy szerből minimum félóra, és mellette zenére is kell gyakorolnia. Ki merem jelenteni, hogy ez a legidőigényesebb sportág. Erre a munkára valóban nem mindenki alkalmas, és persze mellette iskolába is kell járni.

Ezért találta ki a szövetség, hogy rendez magyar bajnokságot II. és III. osztályban, valamint ez a mozgás szabadidősportként is elérhető, aminek jóval kevesebb a negatív következménye. Tehát megvan a lehetőség a választásra, ha nem szeretnénk a gyermekükből élsportolót nevelni, csak szimplán egy versenyzőt, esetleg szabadidős elfoglaltságot keresünk neki. A nőiességet, izomzatot természetesen a kisebb osztályok űzésével is elérhetjük.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az egyik édesanya azt írja, tapasztalatai a „legjobb” egyesületből származnak. Miben a legjobb? Ez elég relatív. Eredményben, közösségben, edző személyiségében, pedagógiában, csapattagok tekintetében? Aki a „legjobbat” választja, gondolom, az elért eredmények miatt, az nem tudom, hogy miért lepődik meg a szigor és munka láttán?! A top egyesületek a majdani válogatott tornászokat keresik, nyilván nem fogják „babusgatni” a gyermekeket, nekik a legjobb kell a legjobbak között. Ha ezt valaki nem bírja, szóljon, és ha nincs lehetőség más osztályban versenyezni, akkor kell keresni egy olyan egyesületet, aminek nem fő profilja az élsport.  

Én két egyesületben is versenyeztem: az akkori legeredményesebben kezdtem, és a mai legeredményesebben fejeztem be. Ma edzőként édesanyámnak segítek egy kisebb klubban, ahol nem feltétlenül az a célunk, hogy válogatott tornászokat neveljünk (bár már ez is sikerült).

A legfontosabb számunkra az, hogy sportos, egészséges lányokat neveljük, akik szeretnek mozogni, szeressenek lejönni edzésre. Van kiállásuk, magabiztosak, és hisznek magukban nemcsak a tornateremben, hanem az élet más területein is.

El kell tehát dönteni, hogy ki mit szeretne, mi a fontos neki, és azután kell egyesületet választani. Persze manapság mindenkinek mindenből a legjobb kell, de a legjobbnak ára van, amiért elég keményen kell fizetnünk. Élsportolóként a gyerekkorunk hiányával, de mint már említettem, ezért van a szülő, hogy ezt helyretegye a gyermeke fejében.

Elhangzik a cikkben, hogy az anyák attól félnek, a lányuknak már nincs szűzhártyájuk a kemény spárgázás miatt. Nos, az RG szabálykönyvében szereplő elemek nagy részének követelménye a 180-fokos spárganyitás. Ha ez nincs meg, nem elfogadható az elem. Edzőként muszáj arra törekednünk, hogy ezt minden kislányból kihozzuk. Lehet, hogy kívülről embertelennek és kínzásnak tűnik, de korántsem az. Én csináltam, és csináltatom is. Azért kell fiatalon ezt erőltetni, mert minél kisebb a gyermek, annál jobban nyújtható még az ízület, annál rugalmasabbak a szalagok. Később, amikor elkezdődik a csontosodás, sokkal nehezebb, több munkával jár és fájdalmasabb. Ami az anatómiát illeti… Spárgalazításnál a csípőízületet körbeölelő szalagokat nyújtjuk. Nem tudom, de az anyuka hogy nem tudja, hol helyezkedik el a szűzhártya?!  Az ilyen badarságokra nem tudok mit mondani, főleg egy nőnek. 
Bátran kijelentem: minden kislánynak ajánlom az RG-t, mint bármelyik más sportot.