Aktuális

Brutálisan összeverekedett három diák

Közérdekű munkára ítélte a bíróság azokat a diákokat, akik iskolájukban, aztán az utcán is verekedtek.

Hétfőn hirdettek ítéletet annak a három fiúnak az ügyében, akik ellen iskolai verekedés miatt indult büntető­eljárás.

A verekedés 2015 áprilisában történt, miután a sértett állítólag kinevette osztálytársát. A támadó ekkor dühében félredobta az egyik iskolai padot, majd osztálytársa haját megragadta, és pofon ütötte őt.  Tanítási óra közben aztán újra odament társához és többször megütötte, megrúgta őt. A verekedésnek a tanárnő vetett végett.

Iskolai erőszak megelőzését célzó előadás Kazincbarcikán (fotó: police.hu)

Ugyanaznap délután a támadó Harsányban, az autóbuszmegállóban találkozott a megvert fiú testvérével és annak ismerősével (ők lettek a per másod- és harmadrendű vádlottai). A testvér kérdőre vonta a délelőtti támadót az iskolában történtek miatt, majd meglökte őt. Verekedés alakult ki, a felek földre kerültek, ahol tovább ütötték egymást. A verekedésbe bekapcsolódott a harmadik fiú is.

A Miskolci Járásbíróság garázdaság bűntette miatt köz­érdekű munkára ítélte a vádlottakat. Enyhítő körülmény volt, hogy valamennyien büntetlen előéletűek – adta hírül a boon.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top